Az „én őbennük – ők énbennem” örök kettősségének törvénye (Szabó Zoltán)
· PT42M10SÖsszefoglaló
Ez az epizód Jézus Főpapi Imáját és az "én őbennük – ők énbennem" örök kettősségének törvényét tárgyalja. Kiemeli a kapcsolat kölcsönösségét, és figyelmeztet az egyoldalú hitbeli kapcsolat következményeire.
Röviden
- Műsor
- Élő víz folyamai... Jn 7:38
- Megjelenés
- 2023. 02. 05.
- Hossz
- 42 perc
- Szereplők, említett nevek
- Szabó Zoltán, Szabó Zoltán
- Témák
- jézus főpapi imája, kettősség törvénye
Ebben az epizódban
Jézus a Főpapi Imában fogalmazza meg a leghangsúlyosabban az „én őbennük – ők énbennem” örök kettősségének törvényét.
Azért imádkozik, hogy a kapcsolat ne csupán egyoldalú legyen: az övéi ne csak az egyéni hasznukat lássák meg az ő áldozatában, hanem hogy felelőséggel éljenek azzal a lehetőséggel, amelyet ennek következtében elnyertek a mennytől.Jézus a maga részéről megígérte, hogy „én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig”.
A kapcsolat átellenes oldalán azonban mi állunk, akik minden pillanatban dönthetünk arról, hogy rákapcsolódunk-e a menny hullámhosszára hogy az „élő adást” hallgassuk, vagy megelégedünk a tegnapi, vagy tegnapelőtti manna (Isten vélelmezett akarata) megbüdösödött táplálékával.Ami tehát Isten ajánlatában lehetőség, az a mi oldalunkon felelősség.
Jézus világosan figyelmeztet az egyoldalú kapcsolat következményeire: „Maradjatok énbennem, és én is tibennetek. [...] Ha valaki nem marad énbennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; ezeket összegyűjtik, tűzre vetik és elégetik.”
Említett entitások
Témák
- jézus főpapi imája
- kettősség törvénye
Személyek
Szervezetek, cégek
- Jézus
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Az „én őbennük – ők énbennem” örök kettősségének törvénye (Szabó Zoltán)”
Miről szól ez az epizód: „Az „én őbennük – ők énbennem” örök kettősségének törvénye (Szabó Zoltán)”?
Ez az epizód Jézus Főpapi Imáját és az "én őbennük – ők énbennem" örök kettősségének törvényét tárgyalja. Kiemeli a kapcsolat kölcsönösségét, és figyelmeztet az egyoldalú hitbeli kapcsolat következményeire. Az epizód a Élő víz folyamai... Jn 7:38 című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 02. 05..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Az „én őbennük – ők énbennem” örök kettősségének törvénye (Szabó Zoltán)”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szabó Zoltán, Szabó Zoltán.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Az „én őbennük – ők énbennem” örök kettősségének törvénye (Szabó Zoltán)”?
Fő témái: jézus főpapi imája, kettősség törvénye.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Az „én őbennük – ők énbennem” örök kettősségének törvénye (Szabó Zoltán)”?
Megjelenés: 2023. 02. 05.. Hossz: 42 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/elo-viz-folyamai-jn-7-38/az-en-obennuk-ok-enbennem-orok-kettossegenek-torvenye-szabo-zoltan-c70b0626
Több epizód a Élő víz folyamai... Jn 7:38-ből
- "Ebben a világban, mégsem ebből a világból" (Szabó Zoltán, 2024. október 27.)
Szabó Zoltán igehirdetésében arról beszél, hogyan éljünk a világban, de ne legyünk a világból valók. Az egyensúly titkát vizsgálja, kitérve a hamis történelem-szemléletre, az Iste…
- Ki cselekszik? (Juhász István, 2024. október 20.)
Juhász István előadása az Apostolok Cselekedeteiről, mely a Jézus cselekedeteiről szóló könyvek folytatása. Arról szól, hogy Jézus a mennybemenetele után is cselekszik az apostolo…
- Vigyázzatok, hogyan hallgatjátok! (Szabó Zoltán, 2024. október 13.)
Szabó Zoltán előadása azt a kérdést járja körül, hogyan értékeljük a világ eseményeit, és mi áll a mindennapi életünk fókuszában. Foglalkozik az igazságtalanságokkal és azzal, hog…
- Viszonyunk a láthatatlannal (Juhász István, 2024. október 06.)
Juhász István az "Élő víz folyamai..." podcastben arról beszél, hogyan viszonyuljunk a láthatatlan dolgokhoz, amit Isten mond el önmagáról és rólunk, és ez hogyan határozza meg cs…
- Döntéseink (Egy születésnap margójára) – Szabó Zoltán
Szabó Zoltán előadásában a döntések és a jellemfejlődés kérdését vizsgálja, kiemelve a keresztény lét és az Istennel való kapcsolat fontosságát. Jézus példáján keresztül mutatja b…
- A "jó emberek" megnyerése (Szabó Péter)
Szabó Péter igehirdetésében arról beszél, hogyan látja Krisztus a "jó embereket", és hogyan lehet őket megnyerni. Az epizód a rokonok és embertársak Krisztushoz vezetésének témakö…
- "Csendesedjetek el" –Nagy a zaj! (Juhász István)
Juhász István az előző hétvége gondolatait folytatva arról beszél, mi van akkor, ha a zaj miatt nem halljuk meg az Istent, hangsúlyozva a Zsoltárok 46.11 tanácsát: "Csendesedjetek…
- Döntéshelyzetben: Testi vágyból, avagy Lélekből? (Szabó Zoltán)
Szabó Zoltán előadásában azt a kérdést vizsgálja, hogy döntéseink testi vágyból vagy a Lélekből születnek-e. Kitér az ószövetségi és az újszövetségi megközelítés közötti különbség…
- A halált hozó hazugság – képzelt igazságunk verme (Szabó Zoltán)
Szabó Zoltán előadásában azt járja körül, hogy a hazugság sokkal mélyebb kérdés, mint egyszerű csínytevés, különösen a keresztényeket érintve. Hangsúlyozza, hogy a nem Istentől sz…
- A szolgálat, mint gyógymód – A depresszióból kivezető út lépései (Szabó Zoltán)
Szabó Zoltán előadásában a szolgálat jelentőségéről beszél, mint a depresszióból kivezető útról. Jézus példáján keresztül mutatja be, hogy a szolgálat hogyan segíthet a nehéz pill…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Szentháromság ünnepe után 9. vasárnap - Aradi György — Prédikációk a Fasori Evangélikusoknál
Aradi György prédikációja a Szentháromság ünnepe utáni 9. vasárnapon. Az igehirdetés alapja János evangéliuma 15. fejezetének 1-8. versei, mely a szőlőtőről és a szőlővesszőkről s…
- Vezetsz vagy követsz? — Igehirdetések - Angliai Magyar Református Egyház
Salánki István igehirdető a Jézus követésének fontosságáról beszél Lukács 9,23-27 alapján. Az epizód az Angliai Magyar Református Egyházban hangzott el.
- 2024.01.14. Tanítványság, mint lelki gyümölcstermés – János 15,1-11 — Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet
Paróczi Zsolt a Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalmán János evangéliuma 15. fejezetének 1-11. versei alapján tanít a tanítványságról és a lelki gyümöl…
- Szőlő, gyümölcsök, sáskák (KT) - 2022.03.27. - Böjt negyedik vasárnapja (Laetare) — Elég jó prédikációk
Ez az epizód János evangéliumának 15. fejezetét magyarázza, mely a szőlőtő és a szőlővesszők példázatáról szól. Hangsúlyozza a Jézussal való egység fontosságát a gyümölcstermés és…
- Filep István: Jézus, az ember fia / Isten országa benned és körülötted | #22 epizód — Olvassunk együtt!
Filep Istvánnal beszélgetés Jézus, az ember fia című művéről, Isten országáról, és arról, hogyan formálhatja át a hit a mindennapokat, és miért fontos ez a hívő számára.
- Jn 17,9-10.20-21 — Istentiszteletek
Ez az epizód a János evangéliuma 17. fejezetének 9-10. és 20-21. verseit vizsgálja, kiemelve Jézus imádságát. Az elhangzottak szerint Jézus imája elegendő.
- 2023.03.12. - Jóföldi Endre - Szolgakirály: Ha nem adod oda, biztos, hogy elveszíted — Békevár Baptista Gyülekezet - Tanítások
Jóföldi Endre tanításában Márk evangéliuma 8:22-37 alapján magyarázza Jézus követésének jelentését és az elindulás módját. Kiemeli, hogy Jézust csak akkor lehet igazán megismerni,…
- JÉZUS-ELSŐ RÉSZ — HITÉPÍTŐ BESZÉLGETÉSEK - KERESZTÉNY GONDOLATOK
Ez az epizód János evangéliumának 3. fejezetéből idéz, hangsúlyozva Jézus isteni küldetését, az Atya szeretetét a Fiú iránt, és az örök élet ígéretét a benne hívőknek.