Jézus ”behívásának” nem várt (!) következményei (Szabó Zoltán)
· PT42M19SÖsszefoglaló
Szabó Zoltán arról beszél, hogy Jézus miért fogadta el Simon meghívását annak ellenére, hogy Simon motivációja nem feltétlenül a mély hit volt. Kifejti, hogy Jézus betérése próbakővé vált Simon számára, és rávilágít, hogy Jézus nem a meghívó eredeti szándéka, hanem Isten akarata…
Röviden
- Műsor
- Élő víz folyamai... Jn 7:38
- Megjelenés
- 2023. 06. 18.
- Hossz
- 42 perc
- Szereplők, említett nevek
- Szabó Zoltán
- Témák
- jézus, szabó zoltán
Ebben az epizódban
Meglepő, hogy Jézus, aki jól ismeri az emberszíveket, annak ellenére, hogy az őt házába invitáló farizeus, Simon részéről a meghívás nem szükségképpen mély hitről, vagy valódi átadott életről tanúskodik, mégis bemegy hozzá.
Ott pedig – ha már egyszer behívták –, isteni természetéhez híven éli az életét, végzi a feladatát, felvállalva a kockázatot, hogy nem értik meg és megbotránkoznak benne.
Betérése egyben próbakő lett Simon számára.
Beteljesedett az agg Simeon jövendölése: "Íme, ő sokak elesésére és feltámadására rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak, [...] hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek." Az álhatatlanság problémája akkor sem volt, de ma sem szempont a meghívás elfogadásakor – azzal azonban számolnunk kell, hogy Jézus nem az Őt "behívó" eredeti szándéka (motivációja), hanem az Isten akarata szerint végzi a munkáját a mi szívünkben is!
Ahogy Jánosnak üzeni: "Boldog, aki nem botránkozik meg bennem."
Említett entitások
Témák
- jézus
- szabó zoltán
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Jézus ”behívásának” nem várt (!) következményei (Szabó Zoltán)”
Miről szól ez az epizód: „Jézus ”behívásának” nem várt (!) következményei (Szabó Zoltán)”?
Szabó Zoltán arról beszél, hogy Jézus miért fogadta el Simon meghívását annak ellenére, hogy Simon motivációja nem feltétlenül a mély hit volt. Kifejti, hogy Jézus betérése próbakővé vált Simon számára, és rávilágít, hogy Jézus nem a meghívó eredeti szándéka, hanem Isten akarata… Az epizód a Élő víz folyamai... Jn 7:38 című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 06. 18..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Jézus ”behívásának” nem várt (!) következményei (Szabó Zoltán)”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szabó Zoltán.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Jézus ”behívásának” nem várt (!) következményei (Szabó Zoltán)”?
Fő témái: jézus, szabó zoltán.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Jézus ”behívásának” nem várt (!) következményei (Szabó Zoltán)”?
Megjelenés: 2023. 06. 18.. Hossz: 42 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/elo-viz-folyamai-jn-7-38/jezus-behivasanak-nem-vart-kovetkezmenyei-szabo-zoltan-390c04b6
Több epizód a Élő víz folyamai... Jn 7:38-ből
- "Ebben a világban, mégsem ebből a világból" (Szabó Zoltán, 2024. október 27.)
Szabó Zoltán igehirdetésében arról beszél, hogyan éljünk a világban, de ne legyünk a világból valók. Az egyensúly titkát vizsgálja, kitérve a hamis történelem-szemléletre, az Iste…
- Ki cselekszik? (Juhász István, 2024. október 20.)
Juhász István előadása az Apostolok Cselekedeteiről, mely a Jézus cselekedeteiről szóló könyvek folytatása. Arról szól, hogy Jézus a mennybemenetele után is cselekszik az apostolo…
- Vigyázzatok, hogyan hallgatjátok! (Szabó Zoltán, 2024. október 13.)
Szabó Zoltán előadása azt a kérdést járja körül, hogyan értékeljük a világ eseményeit, és mi áll a mindennapi életünk fókuszában. Foglalkozik az igazságtalanságokkal és azzal, hog…
- Viszonyunk a láthatatlannal (Juhász István, 2024. október 06.)
Juhász István az "Élő víz folyamai..." podcastben arról beszél, hogyan viszonyuljunk a láthatatlan dolgokhoz, amit Isten mond el önmagáról és rólunk, és ez hogyan határozza meg cs…
- Döntéseink (Egy születésnap margójára) – Szabó Zoltán
Szabó Zoltán előadásában a döntések és a jellemfejlődés kérdését vizsgálja, kiemelve a keresztény lét és az Istennel való kapcsolat fontosságát. Jézus példáján keresztül mutatja b…
- A "jó emberek" megnyerése (Szabó Péter)
Szabó Péter igehirdetésében arról beszél, hogyan látja Krisztus a "jó embereket", és hogyan lehet őket megnyerni. Az epizód a rokonok és embertársak Krisztushoz vezetésének témakö…
- "Csendesedjetek el" –Nagy a zaj! (Juhász István)
Juhász István az előző hétvége gondolatait folytatva arról beszél, mi van akkor, ha a zaj miatt nem halljuk meg az Istent, hangsúlyozva a Zsoltárok 46.11 tanácsát: "Csendesedjetek…
- Döntéshelyzetben: Testi vágyból, avagy Lélekből? (Szabó Zoltán)
Szabó Zoltán előadásában azt a kérdést vizsgálja, hogy döntéseink testi vágyból vagy a Lélekből születnek-e. Kitér az ószövetségi és az újszövetségi megközelítés közötti különbség…
- A halált hozó hazugság – képzelt igazságunk verme (Szabó Zoltán)
Szabó Zoltán előadásában azt járja körül, hogy a hazugság sokkal mélyebb kérdés, mint egyszerű csínytevés, különösen a keresztényeket érintve. Hangsúlyozza, hogy a nem Istentől sz…
- A szolgálat, mint gyógymód – A depresszióból kivezető út lépései (Szabó Zoltán)
Szabó Zoltán előadásában a szolgálat jelentőségéről beszél, mint a depresszióból kivezető útról. Jézus példáján keresztül mutatja be, hogy a szolgálat hogyan segíthet a nehéz pill…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- A meglepetést okozó Jézus - János 4:1-9 — Békéscsabai Baptista Gyülekezet
Takács Zoltán igehirdetése Jézus meglepetést okozó tetteiről, a János evangéliuma 4. fejezetének 1-9. versei alapján. Az előadás 2023. január 15-én délelőtt hangzott el.
- DÖBBENETES JÉZUS | Nekik is szól? És nekem? | Istentisztelet 2024-06-09 — Szentendrei Baptista Gyülekezet
Az epizódban Horváth Zsolt tart igehirdetést a döbbenetes Jézusról, ami mindenkinek szól.
- 2023.02.05. Az emberi elvárások, vélemények Isten szerinti kezelése – János 7,1-13 — Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet
Paróczi Zsolt szolgálatában a János evangéliuma 7,1-13-ból merítve, az emberi elvárások és vélemények Isten szerinti kezeléséről hallhatunk. Jézus jeruzsálemi tartózkodása a lombs…
- Amikor nem értesz egyet — Igehirdetések - Angliai Magyar Református Egyház
Ez az epizód az Angliai Magyar Református Egyház 2024. június 2-i igehirdetését tartalmazza, melynek címe "Amikor nem értesz egyet". Salánki István igehirdető Lukács 20,1-8 alapjá…
- Meddig lehet kitartani mellette? - (KT) - 2021.09.05. - Szentháromság ünnepe utáni 14. vasárnap — Elég jó prédikációk
Ez az epizód János evangéliuma 6. fejezetének 60-66. verseit dolgozza fel, bemutatva a tanítványok Jézus szavai iránti kételyeit és visszavonulásukat. A prédikáció arról elmélkedi…
- Szentháromság ünnepe után 14. vasárnap - Aradi György — Prédikációk a Fasori Evangélikusoknál
Ez az epizód Aradi György prédikációját tartalmazza, amely a János evangéliuma 6. fejezetében található, Jézusnak a kenyérről és az életről szóló tanítását elemzi. A prédikáció be…
- A nehéz helyzetek tanulsága — NEKED is szól
Ez az epizód a nehéz helyzetekből levonható tanulságokat vizsgálja. Kiemeli, hogy ezek a helyzetek rávilágíthatnak a hitünk vagy felkészültségünk hiányosságaira, és arra, hogy még…
- Révész Szilvia: „Amit Isten elém hoz, abba állok bele” — Istenre hangolva
Révész Szilvia az adásban arról beszél, hogy keresztény emberként hogyan hozzuk meg döntéseinket, várjuk-e Isten jelét, vagy szabad akaratból cselekedjünk. Szó esik még hitkrízisr…