Felütés - Zenei Podcast

Type O Negative | Szeretve a sírig (és azon is túl) | FELÜTÉS #95

· PT1H38M33S

Összefoglaló

A Felütés Zenei Podcast adása a Type O Negative zenekart és annak frontemberét, Peter Steele-t mutatja be. Az epizód egy közelgő születésnapi koncertet is beharangoz, ahol fellép többek között Háori Dáci és Pony Chloe Imre is.

Röviden

Műsor
Felütés - Zenei Podcast
Megjelenés
2025. 11. 27.
Hossz
1 óra 39 perc
Szereplők, említett nevek
Jacsó Miklós, Pony Chloe Imre, Peter Steele, Háori Dáci, György Imre
Témák
gothic metal, peter steele
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Az én nevem György Imre és ez itt a Felütés Zenei [zene] Podcast következő adása.

Mellettem, vagyis velem szemben már össze-vissza beszélek, Jacsó Miklós barátom. >> Sziasztok!

És azért vagyunk itt, mert már nagyon régen volt olyan adás, amelyben hát nem ilyen ilyen ilyen korszakos dolgokat elemeztünk, ahogy mostanában mondta egy barátom, hanem igazság szerint egy albumot veséztünk ki, és most eme jó hagyományunkat, amelyen alapul gyakorlatilag ez az egész adás, és ahogy elindult öt éve, most ezt fogjuk folytatni, vagy feleleveníteni, mivel már egy ideje nem volt.

Ö de ha már ennél az öt évnél tartunk, akkor mielőtt belevágunk, azért azt itt is mondjuk el, hogy bizony-bizony szülinapozni fogunk decemberben, ugye Miki? >> December 5-én ráadásul, tehát nyomatékosítjuk ugye a >> Télapó előtt, >> Télapó előtt egy nappal, a névnapom előtt egy nappal.

Tehát, hogyha nem csak a felütés ötödik születésnapját, hanem Jacsó Miklós 70, nem tudom hanyadik névnapját, mert két nevem [nevetés] is van, de de meg szeretnétek ünnepelni, akkor várunk titeket a Kaziban, ez a Kazinci utcában található, ahol egy tehát tulajdonképpen tényleg egy ilyen szülinapi bulit fogunk tartani.

Lesz minden, lesz minden, ami egy jó szülinapi bulin van.

Luffy lehet, hogy nem lesz. torta lehet, hogy lesz.

Mi ott leszünk, fogunk beszélgetni, és lesznek vendégeink, akikkel beszélgetni is fogunk, zenélgetni is fogunk.

Lehet, hogy most már egyet egyet el is árulhatunk. >> Igen, >> igen. [nevetés] Kik is?

Van, akit még nem árulunk el, mert mondjuk még nem mondta 100%-ra, de mondjuk olyanokat már elárulnánk, hogy fogunk például beszélgetni Háori Dácival, illetve ő fog beszélgetni velünk.

Ricivel, akit mondjuk most még elárulnánk, az az, hogy fog velünk zenélni a Székely Marci, >> egész biztosan >> fog velünk zenélni a Bihari Balázs, >> a Vörös Andris. >> Hát őt még nem árulhatjuk el. >> Akkor én elárultam, bocs.

Oké. >> Ő nagy valószínűséggel fog velünk még egy pici logisztikán múlik a dolog.

De például Pony Chloe Imre is fog velünk zenélni, és Csóka ági is.

Tehát egyébként olyan emberek, akik akik vagy egyszer-egyszer felbukkantak a felütésben, mondjuk vendégként, például akkor, amikor Imi szabadság szabadságolta magát egy kicsit, és nélküle készítettem adást, vagy olyanok, akik minket meghívtak, például a vagy a Richcbe, tehát így kicsit így össze fog keveredni most minden, ami az elmúlt öt évben történt. nagyon változatos zeneélista lesz.

És miután mindenen túll leszünk, mi fog történni? >> A Monster Pie Party, vagyis kis Ákos fog érkezni, és nyomja a New Metal talp alávalót, a Adidas szupersztar alávalót. [nevetés] Megy majd a Ráand Dy MC, úgyhogy, úgyhogy szerintünk jó lesz. >> Ráadásul tényleg így az ünnepi hangulatra való tekintettel majd szeretnénk ilyen, hogy is mondják ezt? ilyen cherity dolog ez, tehát hogy jótékonykodni fogunk a jegyekkel, >> de erről is talán majd még egy picit később, ahogy így közeledünk az ünnepek felé.

Szóval ez azt is eredményezi, hogy bárki, aki rámír azzal, hogy vigyem be.

Nem, >> nem, nincs. >> Ha bejöttök, akkor fizessetek, mert >> azért azért nem lesz vendég, >> azért nem lesz vendéglista, mert annyi vendégünk lesz, aki akivel [nevetés] különböző dolgokat fogunk művelni, vagy a színpadon, vagy azon kívül, vagy a backstage-ben, nem tudom, valahol nincs, >> hogy hogy az ki fog tenni egy két a4-es papírt.

Úgyhogy úgyhogy nem nem >> így van.

Na most márpedig itt ma napon az adásban >> egy valaki jöhet be ingyen a a Zsolt, aki bevállalt egy felütéses tetkót múlt héten. >> Ő mindenképpen tehát [nevetés] aki ő nem fog jönni, mert nem ér rá. >> Aki megbélyegezi magát, az [nevetés] az jöhet.

Ö kövessetek egyébként nyilvánvalóan Instagramon, YouTube-on, Facebookon, mert részleteket nem kövessetek nek [nevetés] >> a rész a részleteket megosztjuk majd, ha lesznek részletek, de lehet, hogy nem lesznek, és akkor csak így gyertek el a semmire, majd valami ott történni fog.

Na de nem ezért vagyunk itt, hanem mert Október Rust van a November Rainben. >> November Rainban, >> novemberben vesszük fel ezt az adást.

Miki nagyon szerette volna októberben, de ezt [ __ ] megint. >> Igen, de nem csak ezt basztuk el, hanem ugye az is, hogy így beharangoztad, hogy egy visszatérünk a klasszikus egylemezes adáshoz.

Megbeszéltük ugye bár ezt az albumot, de aztán úgy úgy mindketten rájöttünk, hogy nem is ez a kedvenc typó lemez.

Ez a régi adásoknál is így volt.

Ezt én azt gondolom, hogy a hagyomány része az, hogy sokszor érezzük azt, hogy jó, de hülyeség arról az albumról beszélni, úgy, hogy nem kerülnek szóba mondjuk más jelentős alkotások is az adott előadónál, mert anélkül szinte értelmezhetetlen. >> Jó, ez teljesen jogos, meg nyilván vannak olyan előadók, akikről akár több lemez kapcsán is érdemes beszélni, úgy értem, akár külön álló adásokban, mert mondjuk annyi korszakuk volt.

Viszont például szerintem a Typo negatív az egy, hogy mondjam, az egy olyan ilyen intézmény, amin belül minden ami történt, oké, hogy egyébként nagyon változatos, de de tulajdonképpen szerintem így nem albumhoz köthető, vagy nem feltétlenül fontos egyébként belőle egy momentumot kijelölni, mert az egész egy valójában egy nagyon-nagyon egyedi, nagyon sajátos hangzás stílus. voltak jobb lemezek, meg kevésbé jobban sikerültek, vagy vagy lehet azt mondani, hogy azért mit van egy egy-két csúcsműve >> a a az előadónak vagy az együttesnek, de de szerintem így egyben értékelhető, vagy egyben egyben fontos az egész életmű. >> Én én azt gondolom, hogy például nekem a legnagyobb kedvencem az az Origin of the Feces, ami tehát egy mérhetetlenül nyers és korai anyag. >> Az tulajdonképpen egy ilyen féligmeddig koncertanyag, nem?

Nem, csak úgy van megcsinálva mint >> Hát úgy van megcsinálva, de hogy azt hiszem, hogy ettől függetlenül ott így egybe játsszák el a dalokat, csak csak a koncert hangzása az az kamu. >> Igen, igen, igen, igen, igen.

De hogy ha mondjuk például most azt hiszem, hogy beszéljünk arról, lehet csak hát hát annyi minden nem mutatna meg Peter Steelból meg a Typo negatívból, mert szerintem bennük nagyon az érdekes, hogy honnan hová jutottak.

Igen, igen, igen. >> És ilyen egy dalt, vagy egy-egy momentumot kiemelve valahogy úgy nagyon csalóka lehet a kép.

Ezt csak azért mondom, mert sőt nem inkább onnan indítanék, hogy te te hol mikor találkoztál ezzel a zenekarral, és mit gondoltál róla, meg hogy egyáltalán szeretted-e, amikor tinik voltunk, mert nem voltunk valami nagy gótarcok. >> Nem. viszont én én az igazság, ezt ezt itt rögtön vallom az elején, mert egyébként sőt mielőtt ezt elmondom, még azt hagd tegyem hozzá, hogy szerintem a typo negatív azon egyébként ilyen viszonylag kevés együttes között van, amiknek például itt Magyarországon is meg elég sok helyütt ilyen ilyen tudod az a fajta fanatikus köre van, amit így nem is tudom, nem rajongóknak nevezünk, vagy vagy nem a zenéjüket kedvelőknek, hanem hanem tényleg tényleg az a az a fanatizmus, ami amivel kevés zenekart éltet a közönség.

Lehet, hogy kisebb szám, tehát lehet, hogy kisebb számú a az negatív rajongói bázisa Magyarországon, mint a Depes módé, de nagyon erős.

Kíváncsi lennék egyébként arra, hogy ma hol tart, de viszont engem tulajdonképpen egész életemben elkerült.

Tehát ezt most nem úgy ezt most nem úgy kell érteni, hogy hogy nem tudom, múlt héten kezdtem el hallgatni, hanem hogyha most azt nézem, hogy tudod így miből építkezett az én zenei fejlődésem meg nem tudom az volt, akkor abban a Typo negatívnak soha semmilyen szerepe nem volt egészen egy olyan pontig.

Sőt, inkább először azt mondom, hogy az egyetlen dolog, ami ami nekem így folyamatosan megvolt, az a typo negatív lemezborítók.

Ühüm. azon a a feliratoknak ez a két-háromszöges vagy sarkos elrendezése.

És ezen kívül valami ilyen ilyen elképzelt képem volt erről az együttesről, hogy ez mi lehet, és egy csomószor megpróbálkoztam vele, viszont viszont nem találtam meg magamat benne nagyon sokáig.

És aztán furcsa, hogy volt egy ilyen volt egy áttörés, amikor meg konkrétan megszerettem, és konkrétan elkezdtem így így megérteni, hogy mi ez az egész.

És és érdekes az, hogy ez nekem egyáltalán nem kötődött mondjuk ahhoz a korszakomhoz, amikor egyébként hallgattam Tiamatot, vagy hallgattam Moon Spellt, vagy hallgattam egy csomó olyan dolgot, ami amúgy kötődik a a Gothic Rockhoz, vagy Goat metához.

Nem tudom, nem tudom megmondani, hogy ez miért van, de hogy valahogy én mai napig azt érzem a Typoval kapcsolatban, hogy hogy ha most megmutatná nekem valaki így életemben először, és feltenné azt a kérdést, hogy szerinted ez a lemez, ez mikor készült, akkor így nem tudnék rá válaszolni.

Nem tudom megválaszolni azt, hogy >> hogy ez egy aktuális dolog, vagy ez ilyen 80-as évek, 90-es, 2000-es.

Hát, mert ezek a dolgok keverednek, talán pont az érdekesebben, ahogy mondtam, hogy egy íve van igazából, amiből az csak azért is mondtam, hogy nem érdemes kiemelni egyetegyet, >> mert >> én viszont veled ellentétben nagyon korán találkoztam a typo negatívval.

Szerintem >> bocsánat, most akartam feltenni neked a kérdést esteimre. >> Nem várom [nevetés] meg.

Ö gyakorlatilag majdnem akkor, amikor kijött az Octóber Rust, tehát még még kicsi voltam, még biztos, hogy például nem ismertek téged.

És ez pont a My Girlfriends Girlfriend volt. >> Aha. >> Videóklippestől.

És az engem úgy félrevitt, hogy gyakorlatilag szerintem a zenekarnak nem mentem utána még, vagy egy évtizedig.

Ö >> ez mondjuk, hogy tegyük hozza, ez egy olyan dal, ami a zenekoron belül is elég nagy megosztottságot eredményez, mert nem tudom a Jores, azt hiszem gyűlölte mindig is meg Igen. >> Igen. hogy hogy itt viszont talán a zenecsatornákon így ez volt az egyik legnépszerűbb itthon, amiket így lehet amit lehetett látni látni a typótól.

Meg az, hogy egyszerűen gyerekként nem tudtam értelmezni igazából, hogy tudod, hogy akkor már tudom, hogy ismertem mondjuk a a Himet meg a Mary Lyn Mansont, ha most így ilyen Magyarországon nagyon népszer tévéből népszerű karaktere gondolok, azt nem ismer, tehát vagy nem biztos, hogy ismer, de hogy nem kötöttem össze ezzel az ilyen gotic dologgal.

És és az volt a furcsa, hogy na azoknál el tudtam dönteni, mármint most a Himre vagy a Menzor gondolok, hogy ez milyen szinten poén, vagy hogy kell ezt érteni gyerekfejjel.

De ennél én nem tudtam ért ezt ezt most hogy ezt most komolyan kéne elvenni.

Tehát itt van ez a bazi nagy darab csávó, ilyen kábé ilyen ilyen csajnak maszkírozva, és közben így tudod így így így próbál ilyen érzelmes lenni, de hát egy ilyen batár nagy állat, így valamelyik [nevetés] nem tudom 80-as évekbeli akciófilmből vagy a Konena barbárból és és mellé ment ez a nagyon furcsa zene, ami hát hát ilyen lényegesen egyszerűbb és ostobább az a dal, mint általában a Typo lemezek.

Nem egy Christian Woman, vagy nem tudom én. >> Nem, nem, de egyébként út rajtam egyébként fantasztikus ez a dal.

Mindegy, ez majd később. >> És és én egyszerűen nem tudtam, hogy hova kategorizáljam ezt az egészet.

És hát hogyha valaki azt mondta volna nekem, hogy egyszer azt fogom mondani, hogy mondjuk Peter Steel meg a meg a a Typo negatív az az egyik legkomplexebb előadó, akit szerintem életemben találkoztam, meg legsokszínűbb, vagy nem is tudom, meg legtöbb műfajból táplálkozó, az biztos, hogy akkor ezt így életemben nem gondoltam volna.

Igen. >> Tehát, hogy ez a Pali, aki tényleg így a izé 80-as évek ilyen trash speed heavy metájától a a New Yorki hardcoreon át, érted?

Így átmegy a nem tudom, tényleg az ilyen, sőt még a még HC-t is csinál, persze >> és akkor tényleg átmegy >> hát számot ír az agnostic frontnak meg a Biohazarddal turnak egy időben. >> A könyv alapján, amit éppen ott ott ott előtted van, az alapján ő adja a Biohazard nevet, vagyis az ötletet.

Ennek nem néztem utána, hogy ez így volt-e. >> Igen, ez egyébként ez a Soul on Fire könyv, ez megjelent magyarul is.

Egyébként azt mondják erről a könyvről, hogy egy csomó téves információt tartalmaz, de itt megint előjön az, hogy nagyon nagyon durva, hogyha az ember elkezd utánamenni, hogy vannak ilyen typo negatív csoportok, ahol ahol például ezeket az infókat próbálják helyre tenni, meg meg nem tudom, különböző legendák keringenek innen-onnan.

Szóval, hogy meg hát eleve ez a ez a zenekar, ez úgy ahogy van egy legenda, és most nem abban az értelemben, hogy ja, így legendásak, hanem hogy konkrétan a amit így maguk köré építettek ilyen kitalált világot.

Na, erre ezért is mondom azt, hogy így a a hangzásuk, a látványuk minden olyan, hogy így így nagyon nehéz máról így visszanézve szerintem, hogyha tudod, szoktak lenni azok a videók, amikor mondjuk ilyen fiataloknak megmutatnak egy számot, nem tudom 20 évvel ezelőttől, de hogy tényleg, hogyha most megmutatod ezt a videóklippet, én nem vagyok biztos benne, hogy bárki így rá tudná vágni, hogy ez így hányat írunk.

Kicsit olyan érzésem van, bocs, mint amikor amikor tudod, az ilyen 90-as években ilyen posztapokaliptikus filmek, vagy ilyen 80-as évek vége, amikor egy olyan jövőt ábrázolnak, ami tudod, akkor ilyen jövőszerűnek tűnt, de most megnézzük és akkor így látjuk, hogy jó, hát azért már annyi mindent feltaláltak azóta, hogy már semmi esetre sem ilyen a jövők. [nevetés] >> Értem, értem.

Én egyébként meg pont azt gondolom, hogy ez egy annyira tipik 90-es évek dolog, hogy nem készülhetett máskor, hogyha megnézed a klippeket vagy ilyesmi.

Én viszont pont így érzem, de mindegy, ezt majd megvitatjuk egyébként.

Igen, azt pont mondani akartam, hogy ez nagyon érzőik ezen a kiadványon.

Annak ellenére egyébként, hogy érdekes, hogy nyilván ez nem egy nem egy hivatalos biográfia.

Tehát hozzáteszem a szerző már elmondja az elején is, tehát hogy a talán már a a bevezetőben ott van, hogy azért a zenekar ez nem feltétlenül vett részt, saját nem vett részt ennek a megalkotásában. nagyon sok információnál egyáltalán semmilyen forrásmegjelölés nincs.

Említett entitások

Témák

  • gothic metal
  • peter steele

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Type O Negative

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Type O Negative | Szeretve a sírig (és azon is túl) | FELÜTÉS #95”

Miről szól ez az epizód: „Type O Negative | Szeretve a sírig (és azon is túl) | FELÜTÉS #95”?

A Felütés Zenei Podcast adása a Type O Negative zenekart és annak frontemberét, Peter Steele-t mutatja be. Az epizód egy közelgő születésnapi koncertet is beharangoz, ahol fellép többek között Háori Dáci és Pony Chloe Imre is. Az epizód a Felütés - Zenei Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 11. 27..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Type O Negative | Szeretve a sírig (és azon is túl) | FELÜTÉS #95”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Jacsó Miklós, Pony Chloe Imre, Peter Steele, Háori Dáci, György Imre.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Type O Negative | Szeretve a sírig (és azon is túl) | FELÜTÉS #95”?

Fő témái: gothic metal, peter steele.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Type O Negative | Szeretve a sírig (és azon is túl) | FELÜTÉS #95”?

Megjelenés: 2025. 11. 27.. Hossz: 1 óra 39 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/felutes-zenei-podcast/type-o-negative-szeretve-a-sirig-es-azon-is-tul-felutes-95

Több epizód a Felütés - Zenei Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból