#183 Kung Fu Panda 3
· PT2H6M22SÖsszefoglaló
A Filmnéző podcast #183. adásában Norbi, Gergő és Lehel a Kung Fu Panda 3. részt vitatják meg részletesen. Az epizód kitér a film főgonoszára, a trilógia lezárására, és összehasonlítják az előző részekkel. Említést tesznek a közelgő Kung Fu Panda 4. rész előzeteséről is, ahol Po…
Röviden
- Műsor
- Filmnéző
- Megjelenés
- 2023. 12. 20.
- Hossz
- 2 óra 6 perc
- Témák
- kung fu panda, filmkritika, animáció
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
nyilván a harmadik rész végén is megmaradt ez a mondjuk úgy inkompetenciája de hugye ez kompenzálva volt azért azokkal a dolgokkal amiket három rész alatt mondjuk úgy hogy magáévá tett és ezt most biztosan le fogják rombolni az első részben se a saját saját múltjának a rémeivel küzdött a pó hanem a sifuéknak a hát igazából a sifunak a a traumatikus múltját tette rendbe a pó ebben pedig az ugvéjét teszi az első úgy ú az nagyon jó és akkor hogy kigondolná de hogy a második tehát hogy valahogy még jobb is lesz annak ellenére hogy ugye megbeszéltük azt múltkor két és fél órában hogy azért ez egy csapongó film de hogy az mégis egy egy elég hatásos egy katortikus élmény és tényleg egy nagyon jó film és ugye ez akor jön a harmadik amikor ugye lenne a nagy trilógiának a nagy epikus leszárásra és így csak jó és akkor a duku grf olyan volt mint ugye a második részben a páva hogy hogy van stílusa eleganciája egy igazi ilyen arisztokrata [ __ ] basszus [ __ ] ugyanaz akor álj meg így így oké menő tábornok tehát igen mindketten tábornokok ráadásul tényleg tényleg úristen ne meg hogy de tudod neki is a gevous tábornnek is ez volt gyűjtögette t hogy izé this ug will be f edition to my collection és akkor gyűjti a szarokat és és így pörgeti a karja ugyanaz baszki és hogy ugyanaz meg is volt tudod hogy így fogja a két kezében azt a láncos cuccot és így a földet így karcolgatja velük mint greb a kardjaival tehát ugyanaz ezeketbő csinálunk egy mémet ez viral lesz sok szeretettel üdvözlök mindenkit ez itt a filmnézők podcast ezúttal már 183 alkalommal a szokásos csapat itt van velem norbi sziasztok gergő sziasztok és én lehel és ezúttal folytatjuk a kungfu panda elemző szériánkat ugye az előző két adásban kibeszéltük a kungfu panda 1-et és a kungfu panda kőt és ugye befejezzük ezúttal a trilógiát a kungfu panda hárommal aha és mielőtt viszont még ezúttal beszélnénk a kungfuanda hról ugye itt történt valami itt az interneten és a nagyvilágban amiről ha már kungfup pandáról beszélünk akkor mindenképp meg kell emlékeznünk már csak azért is mert nemsokára majd megint kungfu pandáról tudunk majd itt beszélni ugyanis márciusban jön a kungfu panda 4 aminek ugye bemutatták az előzetesét egy jó hete körülbelül és hát mi megnéztük ezt az előzetest azért hogy itt a gyorsan a látottak alapján elmondjuk a véleményünket meg hogy mit várunk a negyedik filmtől amiről majd márciusban majd fogunk szentelni egy külön teljes adást és akkor hogy teljes lesz a széria elemzés úgyhogy hát igen kijöt ez az előzetes és akkor én már a gergőnek egyszer el tehát ezt már egyébként az az érdekessége hogy ezt az előzetest ilyen nagyon gyenge minőségben meg ilyen félkész animációkkal így kiszivárogtatták már egy pár nappal előtte és akor én abba belenéztem mert utána az igazából azért volt hogy ez egy másik szivárogtatás nekem így igazolt hogy akkor igen itt ez lesz a sztori és igen tehát hogy itt most beszélni fogunk konkrét dolgokról az előzetesről hogy aki esetleg mindenképp meg akarja óvni a tudását és úgy szeretném megnézni majd a negyedik részt hogy nem tud róla semmit az most tekerjen előre a harmadik rész kibeszélőjéhez az adásba de ugye itt az van hogy itt majd ezúttal pónak kell lennie a mesternek és ő a spirituális vezetővé válnia a a béke völgyében ami egyébként már megtörtént itt ebbenben amirő beszélni fogun hogy igen és ugye a főgonosz pedig egy kamé leon lesz aki föltámassza talán a tilungot vagy valamilyen formában íy visszahozza a szellemét és a szinopszis a szivárogtatot szinopszis szinopszis szerint tehát igen szivárogtatott szinopszis szerint nem csak a tungot hanem a kite és a shent is vissza fogják hozni valamilyen formában azt hogy a szinkron hangjuk is visszatére azt nem tudom és igazából a legnagyobb szembetűnő dolog ugye az az hogy a furious fire az az örjö 5ötös ugye nem szerepel semmilyen formában az előzetesben imdbin a színészek akik játszák őket ott van be vannak jegyezve a filmhez de így hogyha meg tényleg így meg még rosszabb hogyha akkor tehát igazából behozzák őket csak ezutal nem lesz szerepük tehát ez így még rosszabb tulajdonképpen mintha így kihagyták volna őket egy az egybe de azért odaírják hogy hát hogy legyenek ott meg szerepeltetik őket hogy hát akkor most legé percesá elején meg a végén tehát mint orlando blom a karitenger kalozai tehát hogy valami igen és akkor még annyit fűznék hozzá hogy nyilván tehát hogy egyrészt annyit hogy a a összes többi kungfu pandának is ugyanilyen szar előzetese volt a másik meg hogy nyilván az azért lejön az előzetesből hogy most tehát a dreamworks az szerintem ott így a a lényegi részt ami ami csak a animációs mestereken múlik az itt is nyilván rendben lesz és valószín és tényleg a látványra nem lehet panaszunk így első ránézés alapján meg minden más technikai dologra meg valószínűleg ebben is lesz pár tök jó akciójelenet itt a az egész eszmeiséggel van baj szerintem amit itt ez a film így próbál tovább vinni főleg azáltal hogy majd van egy harmadik részünk amivel ugye elértünk egy bizonyos pontba a szérián belül és ha még egyáltalán folytatni akarják akkor sem ez lenne szerintem a helyes járható út de nem tudom ti hogy láttátok az előzetest hát norbi szerintem kezdd most ezt te előreengedlek nagyon köszönöm abszolút egyetértek azakjatok hogy nem sok biz bizakodásra ad okot sajnos hogy főleg a harmadik rész tekintetében tehát ez a amit már a múltkor egyébként beszéltünk ugye a hollywoodi tendencia azon szempontból hogy jól lezát franchiseokat próbálnak meg felmelegíteni és akkor újraindítani és a a lezárás ami lényegében abban a franchiseban jól működött azt így lényegében eltörlik felülbíálják c azért hogy újraindítsák és lezárják szinte ugyanúgy adott esetben ugye a trilógiának a cselekményét belesűrítsék egyetlen részbe tehát ez a szoft rebootolás felmelegítés ez nagyon átjön és és pont emiatt egyébként én is nagyon pesszimista vag vagyok hogy maga az előzetes semmi olyat nem villantott egyébként se ami azt mondaná amire azt mondhatná az ember hogy a na akkor itt itt valami új megvilágításba fog kerülni itt a a pónak a karaktere vagy bármi és és tényleg ezel a fapofával végignéztem az előzetest először és a végén volt ez a pukis fingós poén és kínomban röhögtem egyet rajta hogy basszus tehát erre büszkék hogy egy előzetest így zárnak le jó úgyhogy tényleg lehellel abszolút egyetértek hogy ez nem fog már érdemben hozzáadni ehhez a trilógiához látványilag tény is való és szép tehát a megvalósítás az az csillagos ötös lesz biztos de egyéb egyéb iránt nekem nem tűnik úgy hogy a dreamworks ezzel most vissza fog kapaszkodni vagy egy olyat fog villantani hogy az első résszel vagy egy így neveld a sárkányod a trilógiával hogy nem nem várús igen igen igen tehát ez ez tényleg olyan hogy a látvánnyal valószínűleg nem fog elvenni belőle de a tartalommal nagy eséllyel igen tát már de egyébként különös ez az egész trailer ahogy ez ez kinéz meg az egész széria ahogyan alakul mert én azt hittem hogy ez a hogy ez ez ez teljesen ugyanaz a vonal lesz ez a film mint a izé fűrészt indiana jones vag satöbbi amiket itt most már nagyjából egy fél éve folyamatosan rugdos de persze még mindig van rajtuk rúgható és nem kék zöld felület szóval ezt most így folytatom tisztelettel viszont most kicsit azért átgondoltam az életemet mert a és mégse akarok halálácát eladni mire nem képes a kungfu panda igen na igen mert hogy itt itt úgy tűnik ez a negyedik rész mintogyha a harmadik résznek a fos megismétlése akarna lenni de ugye már a harmadik rész is az első kettőnek a fos megismétlése most bocs kic it belecsaptam a kibeszélőbe tehát hogy a semmit mondó folytatások [ __ ] meg tehát hogy ez még ugye persze a kisebb rossz tehát én még örülnék neki hogyha ez egy harmadik rész kettő lenne ami egy első plusz második rész zárójel bezárva xor k vagy mi a [ __ ] per2 vagy valami ilyesmi mert ez még mindig kevésbé rossz mint a fűrész 10 de én valahogy azt gyanítom valahogy azt gyanítom hogy ez a kettő egybe lesz tehát lesz lesz egy nagyon nagyon rossz semmit mondó tök szükség elen tök fölösleges tök unalmas önismétlő ilyen unalmasan önismétlő következő rész és egyúttal egy ilyen fűrész 10 indiana jones 5 karib tengerkalózai 5 satöbbi vonal ami ami tehát nem értem hogy mármint igazából az a baj értem csak így nem akarom tehát hogy a a fost a szarral kombózzák vegyítik vagy próbálják lazítani de hát nem nem működik tehát hogy van a kemény szar hozzáöntik így a a hígfost és és nahát az arány semmit nem változott tehát ez valahogy valahogy szörnyűségesnek tűnik hogy már itt most kicsit már a harmadik rész felé kacsingatok amikor ezt mondom hogy ez a széria egyszer a történetében már megcsinálta azt hogy olyasmiről szólt amiről már szólt és jobban és tök fölöslegesen megcsinálta még egyszer és most ezt megcsinálja a harmadszor is tehát hogy ez valami valami szörnyű és a trailerből ez nem derült ki számomra bár a a trailerekből ez nem szokott számomra soha kiderülni tehát jó az indiana jones 5-nél mondjuk pont kiderült de most ez mindegy általában nem szoktam rájönni étel erősíti a szabályt igen igen meg hát alabból kivétel amikor trailert nézek szóval ez most mindegy meg hogy indian agon 5 készül tehát igen tehát ez a dolog de a kungpanda 4 az már ez oda van írva hogy négy és akkor így érzem hogy úristen ez a szám ez egy ilyen hatalmas sötét fellekként nehézkedik rá és a gravitációs terével görbíti el az összes normális narratívára kitekintő lehetőséget tehát ez már alapból ez a szám ez ez egy rossz omen de mégis az azt gyanítom hogy jól lehet a trailerből azért erre nem jöttem rá teljes mértékben a film az biztos hogy ez az [ __ ] kortárs hollywoodi felélesztem a történetet azért hogy újra lezárjam és egyúttal megsemmisítem az egész szellemiséget hogy már egy következőt se lehessen csinálni mert annyira ingerszegény lesz hogy már senkit nem érdekel többé ez az érdekes amit említett hogy indiana jonesö hogy lényegében itt egyébként meglesz egy nagyon hasonló vonulat hogy ide is behozzák ezt a mentorált karaktert és ez a mentorált karakter jelen esetben majd megint egyetlen rész alatt nem fog semmiféle karakterfejlődésen keresztül menni mint az indiana jones 5ben nem lehet majd vele azonosulni fölényeskedés lesz pt megint beállítják inkompetensnek nyilván a harmadik rész végén is megmaradt ez a mondjuk úgy kompetenciája de hogye ez kompenzálva volt azért azokkal a dolgokkal amiket három rész alatt mondjuk úgy hogy magáévá tett és ezt most biztosan le fogják rombolni tehát azért itt már elég nevetséges lesz hogy ez a szerencsétlen panda ez három részen keresztül egyre bizonytalanabbá válik mindenben mag magával kapcsolatban tehát igen ez te tudod ez pont olyan baszki mint van az a jó kis izé a a simánféle videó hogy én a gyűrűk urát visszafelé szeretem nézni mert az arról szól hogy kihalásznak egy gyűrűt egy vulkánból és kerülő úton hazamennek gyalog tehát olyan minthogyha a mintogyha a a kungfu panda az alapból visszafelé lenne fölvéve tehát hogy ez hogy izé a szerencsétlen főhős egyre jobban elbizonytalanodik és végül elmegy levest főzni az apjával a megkeseredett apjával aki nem is az apja és ezt úközben elfelejti tehát hogy [ __ ] meg tehát miért miért fordítva rendezzük meg a tök egyértelműt és hogy ez szerintem ez nem szándékos tehát hogy ezzel csak így megtörténik ez az ön leépítés de különben ez szinte mindennel megtörténik tehát a ezek az utolsó részek ezek az ilyen karib izé jones 5 meg ezek a fajták ezek valahogy mindig azt csinálják hogy hogy hogy kikiáltanak valamilyen attribútumot ami szerintük az eddigi filmek érdeme volt azt beteszik egy ilyen nagy hasadéknak a mélyére hogy ott van ugye az indiana jonesban az az időhasadék a karibtengerkozaiban a hasadék a tenger közepén satöbbi mindig van egy ilyen cucc aminek a mélyén ott van az amiről a filmkészítők azt hiszik hogy az volt az egésznek az értelme hol ott mindenki tudja hogy [ __ ] nem és akkor azt megszerzik azt azt valahogy izé megbolygatják és akkor elvileg jaj hát ezzel vége ezzel bezárult az univerzum meg az ilyesmi és pont hogy azzal rontják el az egészet hogy kijelentik hogy ez volt az egésznek az értelme és pont ez a baj tehát ettől félek hogy a kungfpanda 4 is majd csinál valami ilyet hogy pont ahogy te is mondod hogy majd az egész eddigi fejlődés sztorit a azt valahogy leszállítják megsemmisítik de ez egy kontraprodukciónak lesz az eredménye tehát hogy ők próbálják még tovább emelni de közben annyira látszani fog hogy fogalmuk se volt arról hogy az eddigi filmek miről szóltak hogy az egész így így így magába hullik és megsemmisül és egy ilyen fekete lyuk lesz ami az összes többi részt így beszívja és eltűnik a izé a sötét üres űrben meg szerintem egyébként szerintem még nem fog ott tartani ez mondjuk ez a frenchise gyilkos státuszbaan hanem amúgy most az ezen gondolkodtam hogy amúgy egy jó más az eddigi információk alapján meg a trilógiának a tudatában szerintem egy másik korábban már említett szériához hoz és annak a negyedik részéhez jól lehet majd szerintem hasonlítani hogyha karitenger kz négy ugye az se a franchise gyilkos volt és ott volt az hogy igazából és szerintem tehát én szerintem itt nem lesz ilyen karaktergyilkosság hanem igazából megkapjuk a azokat a karaktereket így a saját jelenvonásaikkal csak egy ilyen gyengébb gagyibb mindenbe aminek a nagy részét már amúgy is láttuk hát igen és ugye és ugye az volt ott ugye az és ez hogy ugye nincs itt a a furious five meg igazából a shifun kívül így egy ismert karakter se volt tulajdonképpen a taungot hozták vissza de őt is valószínűleg minek egyelőre és ugye a kptenger kaloai 4-ben is az volt hogy ott is ugye nullázták a nagy nagy részét a annak a stábnak aki a első három filmen dolgozott és csak a joffrey wrightot hozták vissza meg a hát a színésznevét nem fog eszembe jutni johnny deppet johnny deppet nem ha nem nem az eszembe juthat hanem a bl nem orlando bloom nem volt a nében hanem a a hops vagy gips vol kak gips a gips igen a giips volt a karakterneve na mindegy de őt hozták vissza egyedül és hy az egész csapatot…
Említett entitások
Témák
- kung fu panda
- filmkritika
- animáció
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „#183 Kung Fu Panda 3”
Miről szól ez az epizód: „#183 Kung Fu Panda 3”?
A Filmnéző podcast #183. adásában Norbi, Gergő és Lehel a Kung Fu Panda 3. részt vitatják meg részletesen. Az epizód kitér a film főgonoszára, a trilógia lezárására, és összehasonlítják az előző részekkel. Említést tesznek a közelgő Kung Fu Panda 4. rész előzeteséről is, ahol Po… Az epizód a Filmnéző című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 12. 20..
Milyen témákat érint ez az epizód: „#183 Kung Fu Panda 3”?
Fő témái: kung fu panda, filmkritika, animáció.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#183 Kung Fu Panda 3”?
Megjelenés: 2023. 12. 20.. Hossz: 2 óra 6 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/filmnezo/183-kung-fu-panda-3-d55c8132
Több epizód a Filmnéző-ből
- #253 A múmia (1999)
A Filmnéző podcast 253. epizódjában a stáb Stephen Sommers 1999-es, kultikus státuszú A múmia című alkotását veszi górcső alá. Norbi, Jani és Gergő részletesen elemzik a film jell…
- #252 Cinefest különkiadás (Mommy Blue, 10éjszakás kaland, Minotaur)
A Filmnéző podcast 252. adásában a műsorvezetők a Cinefest filmfesztivál kínálatát veszik górcső alá. Az epizód során részletesen kitérnek a Mommy Blue, a 10 éjszakás kaland és a…
- #251 Fiatalfelnőtt-trilógia (vendég: Konkol Máté)
A Filmnéző podcast e heti adásában Konkol Máté vendégszerepel, aki a fiatalfelnőtt-trilógiáról és a függetlenségről beszél a filmiparban, különös tekintettel a kortárs magyar dile…
- #250 Sikoly 7
A Filmnéző podcast #250. adásában a hallgatók Norbi, Jani, Gergő és Lehel társaságában kibeszélik a Sikoly 7 című filmet, Kevin Williamson alkotását. A beszélgetés során a film ré…
- #249 Megszállottság (Obsession, 2026)
A Filmnéző podcast #249. adásában Jani, Gergő és Lehel Curry Barker 2026-os Obsession című filmjét vitatják meg. A beszélgetés során a film lehetséges témáit és értelmezéseit elem…
- #248 Sikoly VI.
A Filmnéző podcast #248. adásában Jani, Norbi, Gergő és Lehel a Scream filmsorozat hatodik részét vitatják meg. Az adásban szó esik a film részleteiről, a szereplőkről és a soroza…
- Aluljáróhorror: Exit 8 | Filmnéző Podfast
A Filmnéző podcast epizódban Jani és Gergő az Exit 8 című filmet vitatják meg. Az adás röviden kitér a filmre, és a szokásos Filmnéző adatokkal egészül ki.
- Filmnéző PodFast: Péntek 13. – III. rész: Véres kirándulás
Ez egy újabb Filmnéző Podfest különkiadás, amelyben Jani, Norbi és Gergő a Péntek 13 filmsorozat harmadik részét veszik górcső alá. A beszélgetés során kitérnek a film negatívumai…
- #247 Sikoly (Scream, 2022)
A Filmnéző podcast #247. adása a Scream filmszéria 2022-es negyedik részét beszéli ki.
- #246 Sikoly 4
A Filmnéző podcast ezen epizódjában Jani, Norbi, Gergő és Lehel a Scream filmszéria 2011-es negyedik részét tárgyalják.