Filmnéző

#221 Star Wars I. rész – Baljós árnyak

· PT4H50M45S

Összefoglaló

A Filmnéző Podcast 221. adásában a stáb (Norbi, Gergő, Lehel) a Star Wars I. részét, a Baljós árnyakat vesézi ki. Az epizódban a film különálló elemeit, a 2000-es évek elejének kiadványait, a jedi filozófiát, valamint az eredeti és előzmény trilógia kontrasztját elemezik. Az…

Röviden

Műsor
Filmnéző
Megjelenés
2025. 04. 28.
Hossz
4 óra 51 perc
Témák
star wars, baljós árnyak, jedi filozófia
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Amit nagyon szeretek benne, azok egyes különálló elemek, de így újrave egyre inkább azért a az összélményt is egyre jobban tudom értékelni, de továbbra is azt a különálló elemek miatt inkább.

És az az a másik pedig, hogy ugye nagyon sok jó dolog van ebben a filmben, de azoknak a nagy része az igazából itt a folytatásokban lesz érdemben kifejtve vagy teretengedve.

Így így égett a pokám, hogy basszus basszus idejutottunk egy Star Wars DVD kiadásnál, hogy ilyen csúri.

Tényleg ezért mondom, hogy a 2000-es évek elején, amit így így kiadtak, az az a profizmusnak a magas iskolája.

Tehát itt Lukas látszik, hogy szívügyeként kezelte azt, hogy milyen legyen ez a kiadvány.

Én tökre tökre látom ebben a ebben a vagy el tudom képzelni azt a tudatot, ami folyam soha sosincs semmi, tudod, és közben a sitek meg egy ilyen irgalmatlan jeden túltevő türelemmel várnak folyamatosan, hogy eljöjjön az ő idejük.

Kigonnak meg ugye ez a tényleg ez a igazi buddhista jedy filozófiája van, és tényleg teljesen a jelenben meg ugye nagyon sokszor mondja, hogy nem még amikor Jar az nem egy nagyon ikonikus pillanat, amikor ugye a óceán legalján leáll a hajó motorja és így Jarger mondja, hogy bajban vagyunk és még nem vagyunk bajban.

Mennyire jól árnyalják és kontrasztba helyezik a prickel jedykkel meg a azt az eredeti trilógia jedyivel is, hogy hogy obivá joda windu satöbbi satöbbi igazából mindenki visszafelé fogja lényegében a nekint. [Zene] Sok szeretettel üdvözlök mindenkit.

Ez itt a Filmnéző Podcast ezúttal már 221. alkalommal.

A szokásos csapatból itt van velem Norbi.

És ezúttal folytatjuk a Star Wars kibeszélő maratonunkat, amit egyébként a Discord szerverünkön már fáklyákkal és vasvillával az ajtónkon kopogtatva követelték a hallgatók, hogy de hát, hogy már itt van a hónap vége és nincsen kin az adás. ellentétben a ellentétben a rémálom az elmúlt szában kibeszélőkkel.

Innen is innen is közöljük, hogy azok is lesznek.

Jó jó napot kívánok és léteznek.

Úgyhogy igen, kibeszéltük az eredeti trilógiát és folytatjuk a prequelekkel, az előzmény trilógiával, aminek ugye az első darabja a Star Wars első rész, Bajós árnyak, The Phantom Menace. ami hát nem menjünk bele még ilyen nagy megfejtésekbe meg elemzésekbe, de ugye azért a prequeleknek a megítélése is sokat változott az évek során a közmegítélésben.

Ugye itt az elmúlt jó jó 10 évben ugye adtak ráuk okot, hogy itt a esetleges problémáik a fölmentésben részesüljenek és más szemmel nézünk rá és jobban tudjuk értékelni őket.

De ettől függetlenül, ahogy az eredeti trilógiában is találtunk, kivetnivalót, ezekben a filmekben is fogunk bőve bőven olyat találni, amit kritizálni tudunk, de ettől függetlenül szerintem abban így kiegyezhetünk, hogy ezt a trilógiát is mindannyian azért elmondhatjuk, hogy szeretjük.

És akkor a szokásos nem akarok már most ellen nem akarok már most ellenkezni, úgyhogy jó jó legyen.

Úgyhogy Norbi, mikor láttad először a bajós árnyakat?

És mit gondolsz a filmről röviden?

Hát nem mondom, hogy amikor kijött, tehát most nem leszek én Jani, de tény és való, hogy nagyjából szerintem 20012 körül láttam még videókazettán pont jó időszakban kapott el, tehát gyerekként abszolút ténylegesen bele tudtam élni magam ebbe az egész univerzumba, hogy a főszereplő ugye pont egy nagyjából koromberi kissrác.

Gyerekként nagyon szerettem, én kis milliószor megnéztem videókazettán később.

És meglepő módon egyébként nekem ez volt az első mozi élményem, amikor 2012 leadták 3D-ben.

Tehát én addig egyébként nem voltam meglepő módon moziban.

Úgyhogy mikor bejelentették, hogy na akkor most 3D-be mindegyik Priquel Star Warst el akarják készíteni, akkor én így azonnal mondtam, hogy jó, erre most már elmegyek, mert azért a szívemnek kedves emlék.

Annak ellenére, hogy volt egy rövid időszak, amikor hát ott tínédzserként hát mindenféle külső hatásra, például a Red Letter média igen.

Mindenkinek megvan ez a korszaka.

Igen, hogy hogy ez ez egy borzalmas film.

És akkor ez így rányomta egyébként a prickelekre is egy időben a bélyegét.

De hát ugye ez egy olyan dolog, hogy az ember vagy kinövi vagy nem.

Úgyhogy hát nyilván később nekem is lett már abszolút saját véleményem, és akkor szépen azért letisztázódott, hogy hogyan is visszanyúlok ehhez a filmhez.

Tehát tegnap előtt néztem újra elég hosszú idő után egyébként, és sokkal jobban szórakoztam, ezt írtam is nektek, ezen a filmen, mint a a hatodik részen.

Tehát berántott és így így tényleg azt éreztem, mint amikor ott a 2000-es évek elején láttam, hogy ez egy ilyen igazi klasszik blockbuster látványos, megvannak a maga hülyeségei, ez tény és való, tehát ez ez vitathatatlan. de megadta azt az ECTE Star Wars élményt, amit az ember ténylegesen elvárna.

És amiről már beszéltünk, hogy egy olyan kibővített látványos univerzumot nyújt, ami láttán én azt mondom, hogy 26 évvel később is így táltott szájjal lehet bizonyos dolgokat benne nézni.

És ezt itt az adás előtt mondtam pont Gergőnek, hogy az meg tényleg félelmetes, hogy hát én emlékszem, amikor még ezt a filmet reklámozták, hogy majd ki fog jönni.

Hát akkor még egyébként vicces módon óvodás voltam, és akkor még emlékszem, hogy a az óvónők is beszéltek erről meg meg a a lő mint amikor a suliban nálam megkérdezték irodalomán, hogy ki látta már az avatárt, hogy tegye föl a kezét.

Csak szegregáljuk az embereket.

Ezeket föl, aki látta és így jó.

Meg meg volt, nem tudom, van-e még ez a műsor azban, hogy Fókusz, és akkor abban volt egy ilyen riport, hogy hogyan készültek a maszkok, meg hogyan fogadták ezt a a rajongók, hogy készül az új rész, meg fog jelenni, satöbbi.

Úgyhogy nyilván így megvolt egy ilyen hypeolódás, mert édesapám is mondta, hogy azért ez mekkora kultfilm volt az eredeti három, amikor ő volt fiatal.

Úgyhogy hát nyilván nekem egy baromi nagy élmény volt tényleg annó is, meg ahogy mondom most is.

Úgyhogy majd menet közben meg nyilván elmondom, hogy mi az, amit mind a mai napig nagyon szeretek benne, és mi az, ami értelemszerűen azért kritizálható.

De én azt mondom, hogy most így 30x éves fejjel szeretem ezt a filmet és és örömmel fogom szerintem a jövőben is elővenni.

Na és akkor erre kontrázva Gergő mikor láttad először?

És akkor és és mit gondolsz a filmről?

Egyébként én én kábé akkor láttam, amikor a többit.

Ez ilyen hat éves korom lehet, tehát de én olyan sorrendben láttam a filmeket, ahogy kijöttek, mert szerintem apám abban a sorrendben mutogatta nekem őket.

Tehát a, hogy így mondjam, akkor 4 5, aztán 1 2 3 A többi meg amikor kijött ugye hehe, addigra beírtam. 789.

És aztán meg 3éss fé 2 1 és 3 ne4yed vagy hogy van?

Tehát, hogy azt így jöttek, aztán folytatások.

És nagyon furcsa, most pont elgondolkodtam, mielőtt kezdtük volna az adást, hogy mire emlékszem, hogy régebben milyen volt, de nem emlékszem.

Tehát egyszerűen nem emlékszem, hogy hogy milyen volt ez a film régen.

Az az megvan, hogy amikor a amikor a filmeket néztem, akkor keményen mentek a a LEGO videójátékok is PS2-n, és hogy tehát akkor sokszor sokszor kipörgettük egy barátommal ezeket a játékokat, és hogy utána így évekkel később voltak ilyen próbálkozásaim, hogy visszatérek és újra kijátszom őket meg ilyesmi, és mindig csak az első részig jutottam, mert aztán állandóan elhalt a lelkesedésem, de az első részt mindig kijátszottam, és már a a játékban is annyira meguntam az első pályát, hogy sokszor már csak azért nem kezdtem el velük játszani, mert mindig végig kellett nyomni az első pályát, vagy azt legalább ilyen tiszteletből az ember megcsinálja, és már annyira meguntam, hogy egyszerűen nem volt hozzá kedvem.

És igazából nagyon ilyen különös volt, mert most amikor elővettem, hogy akkor nézzük meg újra, egyébként felcsaptam közben a Letterboxot, és kiderült, hogy amúgy 2024-ben is láttam valamiért így február környékén, február 10-én egész pontosan, tehát majdnem majdnem pöcre egy éve, mint ahogy most idén néztem újra, és azelőtt meg két évvel ezelőtt is, akkor meg akkor meg augusztusban, tehát vagy mi?

Szóval évek alatt így folyamatosan így nézegettem meg mit tudom én, és ez erre se emlékeztem.

Tehát nekem úgy volt meg, hogy ezt nagyon kevésszer láttam, de most így elnézve ezt a statisztikát szerintem többször láttam, mint a másodikat meg a harmadikat.

És ugye lehet, hogy mind, hogy azért, mert pont úgy jártam vele, mint a játékkal.

Tehát megnéztem az első részt, aztán elment így a kedvem a folytatásoktól, vagy nem tudom, pedig a az előzmények közül a másodikat meg a harmadikat, azokat sokkal jobban kedvelem, mint az elsőt.

Ezt se utálom meg semmi, de őszintén szólva nekem ez picit uncsi, tehát hogy hogy és most abból kiindulva, hogy nem igazán rémlenek ezek a a az emlékek régről, tehát az az megvan, tényleg így derengenek ilyen élmények, hogy a Quigon az nagyon menő volt mindig is, hogy az Obivaná egy kicsit fura volt, meg hogy így nekem így nem ment az összeköttetés az újobiván és a régi között, illetve hát ebben esetben az öreg és a fiatal között, hogy most ezek izé, de ez biztos, hogy hogy csöbérbe az a szál.

Tehát az már a másodikban kezd el nemesülni.

És akkor tehát szerintem nekem ez mindig is olyan volt, hogy amikor néztem őket ilyen nagyon fiatalon, akkor még nem volt meg ez a a kritikai szemlélet úgymond, hogy akkor elgondolkodjam rajta, hogy most hogy most már tetszik-e vagy sem, hanem ez egy nagy mese volt ez az egész, amiből ezeket az oldalakat is mindig végig kellett olvasni, vagy végig kellett hallgatni, és ezek ezek a részei voltak, de semmiképp se nézni a történetnek.

Azt kötelező jelleggel becsuktam a szemem, és kiszúrtam, és viasz meg nem tudom.

Tehát, hogy a és hogy tehát, hogy még tehát szerintem ez volt az a film, ami először megismertetett engem azzal az érzéssel, amit aztán később nem tetszésnek neveztem el.

De nagyon furcsa, mert nekem meg pont fordítva volt ez a korszakom, tehát hogy nekem is volt egy időszak, amikor amikor megnemesültek úgymond a ezek a filmek.

Tehát én egész sokáig úgy voltam, hogy hogy ez izé, nem?

És akkor aztán ebben a kritikusabb korszakomban meg elkezdtem felértékelni a az előzményfilmeket, de most nekem most leng vissza az inga.

Tehát én most érzem úgy, hogy hogy egyre inkább elkezdem ezt azt az álláspontot szembe mész a korszellemmel.

Hát kicsit talán, de vagy nem is tudom.

Tehát igazából igyekszem a korszellemet teljes mértékben ignorálni.

Tehát szóval nem is tudom, hogy egyébként mi lenne, mert az biztos, hogy az előzmények, illetve tehát a az utózmányok miatt megnemesült ez az a előzmény film hármas.

Tehát itt mindenképpen amiért az amiért az új filmek akkora szarok lettek, amekkorák lettek, meg a sorik akkora szarok lettek, amekkorák lettek, azért valamiért el kellett kezdeni ezeket a filmeket jobban értékelni, de én még ezek előtt szerettem jobban, és az új filmekkel párhuzamosan meg az előző filmek elemzései után, tehát a podcastünk miatt, meg az ilyenek miatt érzem azt, hogy egyébként ezek is tényleg léteznek, és főleg ez az első.

Tehát nekem ez nagyon nagyon ilyen kis kis nyögvenyelős kis valamicsoda.

De vannak benne aspektusok, amiket tudok díjazni.

Kivételesen öyan mitológia bővítő dolog is van benne, ami szerintem nagyon jó.

És amit már egyébként a az előző adásban is emlegettem, hogy valójában nem ellentmondásosságot generál a szériában, tehát amit mindig mondanak, hogy a az előzményfilmek, főleg az első, az elrontja az erőkoncepciót meg ilyesmi.

Full full folytatólagos az egész.

Tehát egy közös és nem ellentmondásos erőkoncepció van a a hat filmben.

Aztán a későbben már szerintem nincs is erőkoncepció, de most ezt hagyjuk.

De a lényeg, hogy hogy és ennek tökre örültem, és ezen a ponton meg kell jegyeznem, hogy nem meggondoltam magam, végiggondoltam, hülyeséget beszéltem korábban, és eggyel korábban volt igazam, nem lehetséges erőérzékeny droid.

Sajnálom, erre ismét rájöttem, nem lehetséges, tehát nem nem működik.

És ezt a hatodik rész alapján is ki lehet mutatni, és az első alapján is ki lehet mutatni.

Tehát az erőérzékeny droid az Elnézést.

Tehát ez kivéve Artud, de ő nem erőérzékeny baszki.

Ja, és egyébként jó, hogy mondtad az ártut, mert eszembe jutott, hogy a könyvben külön kikötik, hogy amikor a Padm előlép, hogy hogy hoppá, én vagyok a én vagyok a királynő micsoda, akkor akkor a droid jött rá először, és akkor ez most nekem így bevillant, és hogy na, tehát hogy elolvastam a könyvet is, amit még nem olvastam korábban, sőt igazából én így a tudatomnak valami hátsó szegletében ez így derengett, hogy ezekből a filmekből is vannak könyvverziók, de nem olvastam el, és a könyv az megint nagyon tanulságos. volt sok szempontból, tehát ilyen önmagát elemző, meg a szereplőknek a belső világát fejtegetendő.

Ez egy ilyen nagy jó bővítés volt.

Illetve hát a felütése is, tehát majd sok ponton fogjuk ezt a filmet szerintem egyébként is az első filmhez meg a a Jedy visszatérhez hasonlítani, és majd a majd az első filmhez, tehát a a 77-es filmhez való hasonlításban lesz nekem egy nagyon jó hivatkozási pont ennek a ennek a filmnek a könyv verziója, és főleg a felütése egyébként.

Tehát ez megint tök jó volt olvasni.

Hát na ez is olyan, hogy hogy ez ezek a sztorik mindig is filmben voltak nagyon jók.

Itt is a könyv egy ilyen érdekes ilyen artifact egy-két érdekes perspektíva vváltással, meg egy-két érdekes magyarázattal, de itt tényleg azt érzem, hogy míg a az eredeti trilógia kapcsán a könyvek azok kínáltak valami pluszt, meg bizonyos tendenciákat és bizonyos csapásirányokat, amiket követtek, aztán később, jobban meg lehetett mutatni azokon keresztül.

Itt azért már elég haszontalanok ezek a könyvek így most az első alapján, tehát…

Említett entitások

Témák

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#221 Star Wars I. rész – Baljós árnyak”

Miről szól ez az epizód: „#221 Star Wars I. rész – Baljós árnyak”?

A Filmnéző Podcast 221. adásában a stáb (Norbi, Gergő, Lehel) a Star Wars I. részét, a Baljós árnyakat vesézi ki. Az epizódban a film különálló elemeit, a 2000-es évek elejének kiadványait, a jedi filozófiát, valamint az eredeti és előzmény trilógia kontrasztját elemezik. Az… Az epizód a Filmnéző című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 04. 28..

Milyen témákat érint ez az epizód: „#221 Star Wars I. rész – Baljós árnyak”?

Fő témái: star wars, baljós árnyak, jedi filozófia.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#221 Star Wars I. rész – Baljós árnyak”?

Megjelenés: 2025. 04. 28.. Hossz: 4 óra 51 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/filmnezo/221-star-wars-i-resz-baljos-arnyak-9b751856

Több epizód a Filmnéző-ből

  • #253 A múmia (1999)

    A Filmnéző podcast 253. epizódjában a stáb Stephen Sommers 1999-es, kultikus státuszú A múmia című alkotását veszi górcső alá. Norbi, Jani és Gergő részletesen elemzik a film jell…

  • #252 Cinefest különkiadás (Mommy Blue, 10éjszakás kaland, Minotaur)

    A Filmnéző podcast 252. adásában a műsorvezetők a Cinefest filmfesztivál kínálatát veszik górcső alá. Az epizód során részletesen kitérnek a Mommy Blue, a 10 éjszakás kaland és a…

  • #251 Fiatalfelnőtt-trilógia (vendég: Konkol Máté)

    A Filmnéző podcast e heti adásában Konkol Máté vendégszerepel, aki a fiatalfelnőtt-trilógiáról és a függetlenségről beszél a filmiparban, különös tekintettel a kortárs magyar dile…

  • #250 Sikoly 7

    A Filmnéző podcast #250. adásában a hallgatók Norbi, Jani, Gergő és Lehel társaságában kibeszélik a Sikoly 7 című filmet, Kevin Williamson alkotását. A beszélgetés során a film ré…

  • #249 Megszállottság (Obsession, 2026)

    A Filmnéző podcast #249. adásában Jani, Gergő és Lehel Curry Barker 2026-os Obsession című filmjét vitatják meg. A beszélgetés során a film lehetséges témáit és értelmezéseit elem…

  • #248 Sikoly VI.

    A Filmnéző podcast #248. adásában Jani, Norbi, Gergő és Lehel a Scream filmsorozat hatodik részét vitatják meg. Az adásban szó esik a film részleteiről, a szereplőkről és a soroza…

  • Aluljáróhorror: Exit 8 | Filmnéző Podfast

    A Filmnéző podcast epizódban Jani és Gergő az Exit 8 című filmet vitatják meg. Az adás röviden kitér a filmre, és a szokásos Filmnéző adatokkal egészül ki.

  • Filmnéző PodFast: Péntek 13. – III. rész: Véres kirándulás

    Ez egy újabb Filmnéző Podfest különkiadás, amelyben Jani, Norbi és Gergő a Péntek 13 filmsorozat harmadik részét veszik górcső alá. A beszélgetés során kitérnek a film negatívumai…

  • #247 Sikoly (Scream, 2022)

    A Filmnéző podcast #247. adása a Scream filmszéria 2022-es negyedik részét beszéli ki.

  • #246 Sikoly 4

    A Filmnéző podcast ezen epizódjában Jani, Norbi, Gergő és Lehel a Scream filmszéria 2011-es negyedik részét tárgyalják.

Hasonló epizódok más magyar podcastokból