A tatárjárás átértékelése az új régészeti leletek tükrében
Összefoglaló
Dr. Rosta Szabolcs, a kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója bemutatja azokat az új régészeti leleteket Szank és Bugac környékéről, amelyek átértékelik a tatárjárás és az Árpád-kori Magyarország történelmét. A leletek szerint a magyarok sok helyen felvették a harcot a mongol…
Röviden
- Műsor
- Fokozott Hanghatás
- Megjelenés
- 2023. 03. 16.
- Szereplők, említett nevek
- Rosta Szabolcs
- Témák
- tatárjárás, árpád-kori magyarország
Ebben az epizódban
Egy virágzó és gazdag Árpád-kori Magyarországról tanúskodnak azok a régészeti leletek, amelyek az elmúlt több mint 10 esztendőben a kiskunsági Szank, illetve a Bugac-pétermonostori tájegység környékén kerültek elő.
A terület az 1241-42-es mongol betörés idején szinte teljesen elpusztult, lakóit elhurcolták vagy lemészárolták.
A feltárás eddigi eredményei azt is bizonyítják, hogy a korábbi felfogással szemben, - miszerint a falvak és kőfallal nem védett városok lakói a mocsarakba és erdőkbe menekültek a tatár hordák elől, - a magyarok nagyon sok helyen bátran felvették a kilátástalan küzdelmet a megszállókkal szemben.
Rosta Szabolcs, a kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója felhívta a figyelmünket arra is, hogy az előkerülő régészeti leletek tükrében át kell értékelnünk a korabeli Magyarországról alkotott képünket.
Említett entitások
Témák
- tatárjárás
- árpád-kori magyarország
Személyek
Szervezetek, cégek
- Katona József Múzeum
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „A tatárjárás átértékelése az új régészeti leletek tükrében”
Miről szól ez az epizód: „A tatárjárás átértékelése az új régészeti leletek tükrében”?
Dr. Rosta Szabolcs, a kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója bemutatja azokat az új régészeti leleteket Szank és Bugac környékéről, amelyek átértékelik a tatárjárás és az Árpád-kori Magyarország történelmét. A leletek szerint a magyarok sok helyen felvették a harcot a mongol… Az epizód a Fokozott Hanghatás című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 03. 16..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A tatárjárás átértékelése az új régészeti leletek tükrében”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Rosta Szabolcs.
Milyen témákat érint ez az epizód: „A tatárjárás átértékelése az új régészeti leletek tükrében”?
Fő témái: tatárjárás, árpád-kori magyarország.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A tatárjárás átértékelése az új régészeti leletek tükrében”?
Megjelenés: 2023. 03. 16.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/fokozott-hanghatas/a-tatarjaras-atertekelese-az-uj-regeszeti-leletek-tukreben-35a720e5
Több epizód a Fokozott Hanghatás-ből
- Versenyképes katonai felsőoktatás Magyarországon
Az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (NKE HHK) az elmúlt évben kiemelt figyelmet fordított a gyakorlatcentrikus katonai képzések fejlesztésére. Megalkottak egy új tantervet…
- 2025: a szintlépés éve – Évértkelő a Honvéd Vezérkar törzsigazgatójával
Somogyi Zoltán vezérőrnaggyal, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatójával az elmúlt évet értékelték, kitérve a Magyar Honvédség fejlődésére és a 2025-ös nemzetközi kihívásokra. A beszél…
- Csillagok között
Rácz István, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Természettudományi Tanszékének oktatója a honvédtisztképzésbe illeszkedő űrtechnológiai fejlesztésekről beszél. Szó esik a tanszék okt…
- Változatos mindennapok a honvédtisztképző karon
Az epizód a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának mindennapjait és a honvédtisztjelöltek lehetőségeit mutatja be. Dr. Lippai Péter dandártábornok,…
- Modern kutatás-fejlesztés a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karon II.
A beszélgetés a modern kutatás-fejlesztésről szól a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karon, kiemelve annak szerepét az ország versenyképességének és védelmi képességének fenntartá…
- A Hunyadi-sorozat fokozta a hanghatást!
Beszélgetés Bán Mórral, a Hunyadi történelmi regényfolyam írójával, a televíziós sorozat kulisszatitkairól.
- Modern kutatás-fejlesztés a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karon
Ez az epizód a haditechnikai kutatás-fejlesztésről szól a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán. Bemutatja, hogyan befolyásolja ez a haderő képesség…
- Elhivatva: a Szimulációs Központ falai között
Szécsi Zsófia százados mindennapjait a világ egyik legmodernebb szimulációs központjában tölti, hozzájárulva a jövő tüzéreinek kiképzéséhez. A tatai laktanyában található központb…
- Elhivatva: gázálarcban
A Fokozott Hanghatás podcast Elhivatva különkiadása Mészáros Zalán századossal beszélget a vegyvédelem fontosságáról és fejlődéséről, különösen a tűzszerészek és különleges művele…
- 1703-1711: nyolc év mérlege
Dr. Négyesi Lajos ezredes, hadtörténész a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcot vizsgálja. Az epizód a 8 évig tartó küzdelem okait és a kurucok esélyeit elemzi a nagymajtényi…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- TF #12 - IV. Béla és a tatárjárás — Hihetetlen Történelem Podcast
IV. Béla uralkodása kezdetén belpolitikai ellentétekkel néz szembe, majd Batu kán vezetésével tatár seregek dúlják fel az országot. A tatárok kivonulása után IV. Béla új alapokra…
- A tatárjárás embervesztesége nagyobb arányú volt Magyarországon, mint a II. világháborúé — Buksó - 24.hu
A Buksó podcast legújabb epizódja a tatárjárás kutatásának elmúlt húsz évében történt kivételes változásokat mutatja be. Az új kutatásoknak köszönhetően pontosabban rekonstruálhat…
- "...rabló mongol nyilát..." 4/3 — Griffsider
Ez a podcast epizód a tatárjárásról szóló sorozat harmadik része. A Muhi csatától a tatárok kivonulásáig tart, Dr. Nagy Balázs és Dr. Laszlovszky József közreműködésével.
- #022. A tatárjárás, 1241-42 — Hadak Útján
B. Szabó János hadtörténész a tatárjárásról beszélget a Hadak Útján című podcastben. Az epizód eredetileg 2010. november 20-án került adásba.
- Az ELTE régésze, dr. Mészáros Orsolya a nagykökényesi ásatásról — Heol.hu
Dr. Mészáros Orsolya, az ELTE régésze a nagykökényesi ásatásról mesél. A közelmúltban a török időkben elbontott épületek maradványait kutatták a helyszínen. A beszélgetés során sz…
- Hőseink mészárszéke - Szigetvár ostroma — ITT ÉS AKKOR
Ez az epizód Szigetvár 1566-os ostromát tárgyalja, beleértve Zrínyi Miklós szerepét és a korszak politikai viszonyait. Varga Szabolcs történész segítségével elevenedik fel a hősie…