Így tudtuk elhozni Gavricot a Zvezdából
· PT29M32SÖsszefoglaló
A Fradi Podcast hatodik adása Zeljko Gavric megszerzésének részleteivel, a Slavia Praha elleni mérkőzés elemzésével, valamint a Young Boys elleni felkészüléssel foglalkozik. Szó esik még az FTC kommunikációs igazgatójával, Volly Györggyel és a FradiMédia főszerkesztőjével, Budai…
Röviden
- Műsor
- Fradi Podcast
- Megjelenés
- 2021. 08. 13.
- Hossz
- 30 perc
- Témák
- megszerzésének részleteivel, mérkőzés elemzésével, felkészüléssel
Ebben az epizódban
Immáron a hatodik adással jelentkezik a Fradi podcast (korábbi részek ITT ).
Továbbra sem tervezzük, hogy bármit itt jelentsünk be, de elsősorban ezen a felületen szeretnénk megosztani a kulisszatitkokat szurkolóinkkal.
Az állandó műsorvezető az FTC kommunikációs igazgatója, Volly György , aki ezúttal a FradiMédia főszerkesztőjével, Budai Lászlóval együtt beszélgetett egyesületünk sportmenedzserével, Hajnal Tamással .
Legyen éppen munkában, autóban, edzés közben vagy otthon, a Fradi podcasten is szeretettel várjuk.
Hatodik adásunkat a Slavia Praha kiejtésének elemzésével kezdtük, többek között az is kiderül, hogy a kiállított Eldar Civic nézni sem tudta az idegőrlő utolsó perceket, de arról is beszéltünk, mi bizonyítja, hogy a cseh sztárcsapat fizikai mutatókban Európa legnagyobb együttesei között van.
Egyik fő témánk természetesen az NB I legértékesebb futballistájává váló Zeljko Gavric megszerzése volt, és annak háttértörténete, Hajnal Tamásnál utánajártunk, hogyan lehetett véghezvinni egy ilyen kaliberű igazolást, és azt is megtudhatjuk, hogy egy nyugat-európai klubot is visszautasított a fiatal labdarúgó a Fradi kedvéért.
Természetesen már következő BL-ellenfelünkről, a Young Boysról is beszéltünk, amelynek vezetőedzője, David Wagner szoros kapcsolatot ápol Jürgen Kloppal, így a svájciak stílusa is hasonlót mutat, mint a német sztáredző csapatáé.
Végezetül amellett sem mentünk el szó nélkül, hogy mentálisan nemcsak a nemzetközi meccsekre, de a nagyon fontos hazai bajnokikra is készen kell állnia mindenkinek.
Említett entitások
Témák
- megszerzésének részleteivel
- mérkőzés elemzésével
- felkészüléssel
Szervezetek, cégek
- Slavia Praha
- Young Boys
- FTC
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Így tudtuk elhozni Gavricot a Zvezdából”
Miről szól ez az epizód: „Így tudtuk elhozni Gavricot a Zvezdából”?
A Fradi Podcast hatodik adása Zeljko Gavric megszerzésének részleteivel, a Slavia Praha elleni mérkőzés elemzésével, valamint a Young Boys elleni felkészüléssel foglalkozik. Szó esik még az FTC kommunikációs igazgatójával, Volly Györggyel és a FradiMédia főszerkesztőjével, Budai… Az epizód a Fradi Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2021. 08. 13..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Így tudtuk elhozni Gavricot a Zvezdából”?
Fő témái: megszerzésének részleteivel, mérkőzés elemzésével, felkészüléssel.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Így tudtuk elhozni Gavricot a Zvezdából”?
Megjelenés: 2021. 08. 13.. Hossz: 30 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/fradi-podcast/fradi-podcast-igy-tudtuk-elhozni-gavricot-a-zvezdabol
Több epizód a Fradi Podcast-ből
- 23. rész: A párizsi olimpia előtt!
Monoki Kálmán és Nyíri Zoltán megvitatják a közelgő párizsi olimpiát, különös tekintettel a Ferencvárosi Torna Club magyar csapatba delegált sportolóira és esélyeikre. Az epizód a…
- 22. rész: Nyerni kell bármi áron!
A Fradi podcast 22. epizódjában Volly György, Hajnal Tamás és Szűcs Tamás beszélgetnek az elmúlt hetek történéseiről, Lisztes Krisztiánról és a Budapest Honvéd elleni bajnokiról.…
- 21.rész: "Soha nem lehetünk elégedettek!"
A Fradi Podcast 21. adásában Volly György, Nyíri Zoltán ügyvezető alelnök és Szűcs Tamás, a FradiMédia főszerkesztője beszélget az FTC közelmúltbeli sportsikereiről és jövőbeli te…
- 20. rész: „Tervszerűen keressük Laidouni utódját”
A Fradi Podcast aktuális adásában Volly György, Hajnal Tamás és Szabó Dávid beszélgetnek. Szó esik a téli felkészülésről, átigazolási hírekről és az Európa Ligáról.
- 19. rész: „A sorsolásnál nem gondoltunk ekkora sikerre”
A Fradi podcast legújabb, 19. adása az FTC UEFA Európa Liga-szerepléséről szól. Volly György, Hajnal Tamás és Szabó Dávid beszélgetnek a csapat történelmi továbbjutásáról és a kul…
- 18. rész: 0-6 után, Trabzonspor előtt
A Fradi Podcast 18. része a bajnoki kezdésről, a nyári átigazolási időszakról és az induló UEL-csoportkörről szól. Volly György műsorvezető Hajnal Tamás sportigazgatóval és Szűcs…
- 17. rész: Slovan-verés, szezonkezdés
A Fradi Podcast legújabb adása a Slovan elleni párharcot, a közelgő bajnoki rajtot és az őszi szezon várakozásait elemzi. Szó esik az új igazolások beilleszkedéséről is.
- 16. rész: A Tokmac-titok - Fradi podcast Kubatov Gáborral
A Fradi podcast 16. részében Kubatov Gábor, Volly György és Szűcs Tamás értékeli a 2021-2022-es sportszezont. Szóba kerülnek a sportsikerek, az olimpiai aranyérmek, a jövőbeli ter…
- 15. rész: így állunk az elődöntő és a derbi előtt
A Fradi Podcast 15. része aktuális helyzetelemzést nyújt az elődöntő és a derbi előtt. Volly György az FTC kommunikációs igazgatója Hajnal Tamás sportigazgatóval és Szűcs Tamással…
- 14. rész: hullámzó teljesítménnyel is az élen
A Fradi Podcast tizennegyedik epizódjában Volly György, Hajnal Tamás, az FTC sportigazgatója, és Szűcs Tamás, a FradiMédia főszerkesztője a Ferencváros téli igazolásairól, valamin…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Indul a Bundesliga-kaland a Melsungennel - Sipos Adriánnal beszélgettünk — 40x20
Sipos Adriánnal arról beszélgetünk, hogy a nyáron Németországba igazolt, és csapatával, az MT Melsungennel a Bundesliga rajtjára készül. Szó esik még Omar Yahia átigazolásáról a P…
- Egyenesági BL-szereplő lehet a Fradi | A labda [SZÖGLETES] — TT Extra
A TT Extra podcast legújabb adásában a Ferencváros labdarúgócsapatának lehetséges egyenesági BL-szerepléséről beszélgetnek a műsor vendégei. Megvizsgálják, hogy a Fradi elmúlt sze…
- Miért éri meg a Fradinak, hogy BL-bevételei egyötédét Rebrovra költse? — Ziccer - 24.hu
Nyíri Zoltán, a Ferencváros alelnöke és Hajnal Tamás sportmenedzser beszél a Fradi 2020-as évéről. Szó esik a Bajnokok Ligájáról és a koronavírusról, valamint Szalai Ádámról.
- Fradi-Leverkusen: Mi várhat ránk az év meccsén? Gerát és Hambergert is kérdeztük│HajráZöldek 05 — HajráZöldek
A HajráZöldek aktuális epizódja a Ferencváros – Leverkusen Európa-Liga nyolcaddöntőről szól. Szó esik Gera Zoltánnal a sorsolás kulisszatitkairól, Hamberger Ádámmal a szurkolói vá…
- Az utánpótlás jövöje! I Középkezdés 71. adás I — Középkezdés | magyar válogatott Podcast
Bartha Levente, a Ferencváros utánpótlásedzője volt a Középkezdés podcast vendége. A beszélgetés során szóba került a fiatal focisták fejlesztése, az edzői munka, és a Fradi-csapa…
- Kékek Podcast S04E04 – Helyzetjelentés Kárpáti Krisztiánnal — #Kékek podcast
A #kékek podcast új epizódjában Kárpáti Krisztián vezetőedzővel beszélgetnek a Bajnokok Ligája és a K&H férfi kézilabda liga aktuális állásáról, valamint a szakmai stáb munkájáról…
- Újpest Központ Podcast S05 E06 — Újpest-Központ Podcast
Az Újpest Központ Podcast ezen epizódjában a legutóbbi két mérkőzést, Bodor Boldizsár karrierjét, a Red Bull-lal való együttműködést, Duarte-t és Vignjević-et tárgyalják, valamint…
- 2. évad/3 adás (2021.11.05.) — Ahol a jövő jelen van!
Ebben az epizódban a felnőtt csapat kiváló teljesítménye kerül a középpontba. Gáspár Dávid vezetőedzővel, Varga Sárával és Nevena Jovanoviccal beszélgetnek a sikerek hátteréről és…