Gépész ( hangoskönyv )

Aszlányi Károly - Aludni is tilos

· PT10H29M16S

Összefoglaló

Aszlányi Károly Aludni is tilos című regényének hangoskönyv-változatát mutatja be ez az epizód. A történet Tóth Flóriánról, egy fiatalemberről szól, aki állandóan álomba zuhan, és ennek következményeit követhetjük nyomon a húszas-harmincas évek Magyarországán. A mű egy…

Röviden

Műsor
Gépész ( hangoskönyv )
Megjelenés
2021. 06. 18.
Hossz
10 óra 29 perc
Szereplők, említett nevek
Aszlányi Károly
Témák
hangoskönyv, regény

Ebben az epizódban

Aszlányi regényének – mely nagyon régen nem jelent meg, így könyvritkaságnak számít – főhőse egy testi és szellemi tartalékait felélt fiatalember, aki minden lehető és lehetetlen pillanatban álomba zuhan: utcai esőben és kávéházi fülledt melegben, a bútorkereskedő mintatermében és egy asszony mellett az ágyban – s tíz, száz és talán ezer helyzetben még.

A talaját vesztett mérnök, Tóth Flórián sorsának alakulását követhetjük nyomon az ázott utcákon át: a selyemfiú és az öntudatos munkanélküli kettéhasadt énjét, a szegény fiatalember és a grófnő szerelmét, vagy éppen a rácsimpaszkodó modern amerikai bakfissal folytatott viszonyát.

Vajon szerencse és szerencsétlenség forgandósága, az erő hiánya és a gyöngeség az oka a nyomorúságnak, vagy pedig valami általánosabb, kívülálló ok?

Aszlányi megszokott elegáns stílusa, derűs, szellemes és aforisztikus mondatai között bontakozik ki egy sajátos hajléktalansors a XX. század 30-as éveiből.

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Aszlányi Károly - Aludni is tilos”

Miről szól ez az epizód: „Aszlányi Károly - Aludni is tilos”?

Aszlányi Károly Aludni is tilos című regényének hangoskönyv-változatát mutatja be ez az epizód. A történet Tóth Flóriánról, egy fiatalemberről szól, aki állandóan álomba zuhan, és ennek következményeit követhetjük nyomon a húszas-harmincas évek Magyarországán. A mű egy… Az epizód a Gépész ( hangoskönyv ) című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2021. 06. 18..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Aszlányi Károly - Aludni is tilos”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Aszlányi Károly.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Aszlányi Károly - Aludni is tilos”?

Fő témái: hangoskönyv, regény.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Aszlányi Károly - Aludni is tilos”?

Megjelenés: 2021. 06. 18.. Hossz: 10 óra 29 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/gepesz-hangoskonyv/aszlanyi-karoly-aludni-is-tilos

Több epizód a Gépész ( hangoskönyv )-ből

  • Lovas Lajos - Macskák

    Lovas Lajos Macskák című szatirikus sci-fi novellája egy alternatív történelembe kalauzolja az olvasót, ahol a macskák az emberiség titkos urai. A történet szerint egy földönkívül…

  • Maurice Level - A tolvajok városa 3 ( VÉGE )
  • Maurice Level - A tolvajok városa 2
  • Maurice Level - A tolvajok városa 1

    Maurice Level: A tolvajok városa 1 című hangoskönyv egy északon fekvő, titokzatos városba kalauzol. A főhős pénzzavarát próbálja megoldani, ám egy tűzeset és iratai eltűnése után…

  • Nick M. Leslie - Paragon 12. könyv 2. ( vége )

    A Syntha bolygó és a Paragon 3b űrhajó életében véget ért egy korszak, új kihívások és kalandok várnak az állomáson dolgozókra. Az emberiség egy egész civilizáció számára készít m…

  • Nick M. Leslie - Paragon 12. könyv 1

    A Paragon 12. könyv 1. részében Dr. Elara Woss, a Sigma Emergency Solutions alapítója és vezetője mesél a Syntha bolygót és a Paragon 3b űrhajót érintő korszak végétől. Egy egész…

  • Dean R. Koontz - Világvége 7 ( vége )

    Odd Thomas, az ifjú halottlátó Magic Beachről menekülve Annamariával egy milliárdos birtokán talál menedéket. Különös hangok és látomások gyötrik, majd egy szellem kéri a segítség…

  • Dean R. Koontz - Világvége 6

    Odd Thomas, a halottlátó fiatalember, Magic Beachről menekülve Annamariával egy milliárdos birtokán keres menedéket. A látszólagos biztonság hamar szertefoszlik, amikor Odd különö…

  • Dean R. Koontz - Világvége 5

    Odd Thomas, a fiatal halottlátó, előző kalandjai után egy milliárdos birtokán keres menedéket útitársával, Annamariával. A helyzet azonban nem biztonságos: Oddot kísértetek és lát…

  • Dean R. Koontz - Világvége 4

    Odd Thomas, az ifjú halottlátó, és útitársa, Annamaria egy milliárdos birtokán találnak menedéket Magic Beach-ről való menekülésük után. Odd különös látomásoktól és hangoktól szen…