Gépész ( hangoskönyv )

Leleszy Béla - Éjféli lovas

· PT2H10M17S

Összefoglaló

A "Gépész (hangoskönyv)" sorozatban elhangzott "Éjféli lovas" című epizódban Leleszi Béla írását olvassa fel a gépész. Joe Hansap, a hírhedt, gyorskezű cowboy, aki vadnyugati farmokon tartja rettegésben az embereket, hogy megszerezze a pénzüket, Texasban és Oregonban is nagy…

Röviden

Műsor
Gépész ( hangoskönyv )
Megjelenés
2025. 08. 05.
Hossz
2 óra 10 perc
Témák
hangoskönyv, vadnyugat, cowboy
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Joe Hansap este 6 órakor jelent meg a Szendy ivójában.

Bérfizetés napja volt a cowboyok között.

ITak a fiúk, duhajkodtak és fogadkoztak.

Joe Hzard úgy csapott leközéjük, mint a prédikese, két pillanattal később 46 kovboyát égnek emelt kézzel az ivófalai körül.

Joe nagyon barátságosan viselkedett, vigyorgott rájuk, és egy hangot se szólt hozzájuk, a többit tudták ők maguktól is.

A mozontos vörös arcú ember nem hiába kapta a handsup nevet, ami a kezeket fel nem éppen barátságos felszólítását jelenti vadnyugaton, s így a hámsteed vidéki farmokon is, ahol Dale-Texas legkitűnőbb pisztolyhőse nem bírta eltűrni, hogy pisztolyövővel ellátott emberek nyugodtan üldögéljenek, vagy álljanak előtte anélkül, hogy ég felé ne emelnék a kezüket.

Eleinte a szükség kényszerítette arra Jo, hogy mindenkivel feltartassa a kezét, aki csak eléje került.

Akkor még nem voltak vele ennyire tisztában.

Beléje kötöttek, okvetetlenkedtek, ahogy a maguk fajta éretlen fickokhoz illett.

Oregonban, ahonnan idejött, messzevidéken kerülték még azt a tájékot is, ahová ő betette a lábát.

De hát némi golyópazarlás után a texasziak is megjuhászkodtak.

Joe Hzak hosszas megfontolás után tette át céghelyét az oregoni hegyekből Hamsted vidékére.

Oregonban már 16 seriff gyanakodott rá.

Oregonban már nem igen akadt magányos lovas, aki dollárbankót vitt magával, ha útja volt valahova.

Itt akadtak még elég sűrűn ilyen könnyelmű emberek.

Joe nem dolgozott soha életében, ha nem tekintik dolognak azt, hogy naponta két órát lövöldözött különböző álló és mozgó célokra.

Lőtt hason fekve, ültében, futtában, lőtt vágtató lóról és ugrás közben a nyereg mögül.

Nagyon derült képpel gyakorlatozott, ha akadt néző közönsége is, hadd terjedjen a híre Joe tudományának.

És a hamsteri seriffnek is ugyancsak gondot okozott, miből él tulajdonképpen ez az idegenből jött ember két hónapon keresztül.

Hiába figyelte, duha, jókedvű embernek tudták Joe és nem mondott róla senki se gyanús ha olykor megtörtént, hogy a külső utakon szembe lovagolt egy tarkakendővel fedett arcú lovas a pénzes emberekkel, a találkozó titokban maradt mindig.

Joe úgy intézte a dolgot, hogy a megtámadottak ráismerjenek a tarkakendő alatt is.

Úgy okoskodott, hogy eléggé megalapozta a jó hírét.

Rendben van, a deréktexasiak szívesen megválnak néhány száz dollártól egy-két barátságos szó után, ha Joe Hansza feltűnik.

Támogatni kell a céllövészet kitűnőségeit, akik nem érnek rá arra, hogy munkával keressék meg a szükséges dollárokat.

Aztán azt is figyelembe kell venni, Joe kitűnőlövő maradt, akárki jelentse is fel.

Az ember nem lehet eléggé elővigyázatos, honnan röppen be egy golyó a háló szobájába.

Most már Hamstad vidékén is úgy uralkodott Joe Hansap, mint két hónappal ezelőtt Oregonban.

Jó barátságban élt a fiatal kemény arcú seriffel.

Bár sejtette, hogy Tauner Sheriff nem hátrálna meg a golyói elől, ha komoly vád merülne fel ellene.

A kárvallottak azonban mélységesen hallgattak, nem tettek feljelentést, és Joe csak azért tartották kellemetlen embernek a farm vidéken, mert a legelső pillanatban már handzupot vezényelt.

Megszokásból, kötekedésből és mókából.

Joe körülné a fal mellé állított társaságon, és kedélyes dörmögéssel zökkent le egy sarokasztalhoz.

A kocsmáros futva hozta kedves italát, a Trinity vidéki barnas riskit, és tudta, hogy Joe hamarosan az egész ivónak rendel egy kört belőle.

Csak az lepte meg, hogy Joe Henz szeme most szokatlanul csillogott, és széles kedvében pisztolyával vezényelte a texasi kabboy nóótákat.

Csak ugyan a rettentő kedvében volt.

Végre a mai napon sikerült leszámolnia az egyetlen hamstadi fickóval, akinek még nem látta a tenyerét a feje fölött.

Willy Heaven és kitűnő pisztolylövő hírében állt a vidéken, és majdnem úgy féltek tőle az emberek, mint Joeól.

Megkísérelte néhányszor, hogy barátságosan összetalálkozzanak, de Willyek átkozott szerencséje volt.

Vagy a seriff emberei bámészkodtak a közelben, vagy Willy nem jelent meg ott, ahol várták.

Joe Hz már kétségbe esett, és kockázatos terveken törte a fejét, amikor Tekuika, az indián lány megsúgott neki valamit.

Joe két aranyat csúsztatott Teko mellkendőjébe a jó hírért.

Azóta csörgőkígyót lehetett vele fogadni.

Ma este, ahogy megígérte, Görénnyé lapítja ezt a texasi farkas fiókát.

Aztán a Trinity folyó farmjai között senki sem lesz, aki kétségbe meri vonni az uralmát az éjszakai utakon, az ivókban, meg akárhol, ahol felemelhetik a kezüket az emberek egy csendesen imbolygó pisztolycső előtt.

Kiáltotta a kedélyes pisztolyhős.

Mindenkinek a bal kezébe adni az ivópoharat, a jobb kéz felemelve maradjon.

Két-három új kovboy elborult képpel szegezte le a szemét az ivólajos padlójára.

Nem tetszett nekik, hogy ez az idegen ilyen szégyenletesen bánik Hamsted legjobb lovasaival." De a többiek féken tartották őket.

Mire való lenne pisztolyhoz kapni? és elnyúlni a deszkákon, amikor csak cirkusz ez az egész.

Hát tudjátok-e mire ittatok, fiúk?

Én majd megmondom Wy Heaven egészségére, akit ketrecbe hozok ide közétek ma éjszaka.

Néhány kovboy még nem végzett az itallal.

Ezeknek a torkukon akadt az égetőfolyadék.

Köhögtek, gyönges uttogás, mormogás kerekedett mindenfelé, és Joe Henzab nagyon élvezte ezt a bámulatot és hitetlenkedést.

Majd velem jöttök valamennyien, ígérte.

A ti borzasztó villitek úgy meglapul, mint a görény a kutya előtt.

Nem tűröm, hogy szomjazzanak a barátaim.

Willy Heaven körülbelül ugyanebben az időben érkezett meg.

Dekuika kis vályokházikója elé.

Hullámos, feketehajú, fekete szemű fiatal legény volt.

Nem tagadhatott le egy kis mexikói vagy spanyol keveredést a vérében.

De angolszász apjától a nevén kívül hatalmas csontos és karcsú termetet is örökölt, olyan erővel, aminek csodájára jártak Hamstedben.

Willy leszökkent szürkefoltos fekete lóváról, és odakötte az állatot a vendégcülöphöz.

Deko azonnal megjelent az ajtóban, és a fiatal legényre mosolygott.

Nem szeretném, ha megsejtene valamit rólunk.

Vörös virágokkal teli nagy lombú folyondárok alatt kellett átbujkálni a kicsi indián házáig.

Nyugodtan haladt előre, elkapta a lánynak egy tekintetét, amellyel az utat kémlelte. mosolygott.

Sohase bízott az ilyen magányos indián szépségekben.

Még akkor se, ha olyasmit ígértek neki, mint ez a lány összehúzott szemmel figyelte Tekóik mozdulatait, aztán belépett a hűvös földtalajú kis helyiségbe.

Teko minden hemstetti kavolt megtévesztett volna, igazán annyira vigyázott.

Amikor a legény belépett, ő az ajtóhoz ugrott, és nagy kulcsörgéssel zárta be, hogy senki se toppanhasson be váratlanul.

Észrevette, hogy a lány csak mielte az ajtó bezárását.

Akkor is az jön be rajta, aki akar.

Helyes, Tekuika, azt ígérted, elárulod végre Joe Hanza titokzatos útjait, és hogy a kezembe adod ezt az oregoni grizlyt.

Kék fekete hajával egészen közel hajót hozzá.

Könnyű tarka indián ruháiból a vörös virágok illata árad szét.

Willy aggódva pislogott a nyitott ablakra.

Jobb, ha becsukod az ablakot is.

Ó, az csak szám a bolondos fénharmonikás.

De ha akarod, beteszem az ablakot.

He csak azt válta, hogy a lány megforduljon az ablak felé.

Jó kóna alól előkapta ott lógó tartalékpisztolyát, és fölcsúsztatta a tetőzet alatt elvonuló gerendára.

Teko aztán megint odakoporodott a lába elé, és vége hossza nem volt az elbeszélésének.

Teko két hónap óta együtt dolgozott az oregoni banditával az utasok kifosztását.

Ő szedte a híreket számára, ki merre indul.

És mennyi pénze lehet, amikor majd összetalálkozik vele a tarkakendős úton álló.

És az indián lány most őszintén beszámolt Willy Heavennek Joe Handsup rablásairól.

Még azt is tudta, hol helyezte el Joe a rabolt pénzeket.

Joe Hansab számolt azzal, hogy Heaven nem állt kötélnek, nem halázkodik meg előtte, és a pisztolyához kap, amikor majd föl kell emelnie a kezét.

Joe sokkal biztosabbnak érezte volna magát.

A Wheelly Heaven már két méter mélységben fekszik a hamstadi homok alatt, és ha itt a pisztolyához nyúl, akkor biztosan oda is kerül.

Teko is így gondolkodott: "Akkor meg miért ne tudjon meg mindent Heaven az utolsó órájában?" Will nagyon meglep ez az őszinteség, de még bizalmatlanabbá tette. kicsit odább tolta a lányt magától, amikor már nagyon is közelére az arcához a leheletét, de végighallgatott mindent.

Egyáltalán nem lepte meg, amikor aztán az ajtó úgy becsattant, mintha a villám érte volna.

A szemöldöke kicsit összehúzódott, amint megpillantotta az ajtóban a rávigyorgó Joe és pisztolyát, mögötte pedig az ámuló hamstetti kakbolyokat.

Mielőtt még Joe rászólhatott volna, már égnek is tartotta a tenyereit, és felállt engedelmesen a bandita előtt.

Joe Henslap felkúrjantott: "Haven!

Ide bújsz ezzel az indián lánnyal?

Fecsegtek rólam, és te a szoknyája mögé bújsz a pisztolyom elől." Teko sikoltozott, jaatott, mintha csak ugyan borzasztóan félne a banditától.

De Heavennek még erre se mozdult egyetlen arc.

Csak tartotta a kezét fölfelé, és csendesen hátrált az egyre előbbre lépő Oregoni előtt.

Nincs jogod pisztolyt fogni rám.

Teko házában az ő vendége vagyok.

Most lelőhetnélek önvédelemből.

Szinte kedvem is lenne, hogy odaengedjem.

Elég módot adtam rá eddig, hogy összekerülj velem.

Csak hátrál, fiam, mert ha a csizmádra lépek, akkor nagyon nagy baj lesz.

Egy vigyázatlan mozdulat, és keresztül lövöm a koponyádat.

A barátaimnak megígértem, hogy a szemük láttára ketrecben viszlek el a szendi ivóba.

A kobolyok nem bírtak magukhoz térni megdöbbenésükbe.

Wily Heaven sohasem hitték volna, hogy így megadja magát ennek az oregoninak.

Joe addig uszítja majd Heavent, amíg végre is lekap a pisztolyához.

Márpedig, mire a pisztoly előkerülhet a tokjából, Joe Hats elküldheti őt a más világra.

Még felelősségre sem vonhatják érted.

A vad texazi vidéken két pisztolyhős közül az szokott életben maradni, akinek gyorsabban röppent ki a golyója.

De akkor kár ezért a gyávaságért, amit még soha se tapasztaltak Heavennél. jobb, ha megalázkodás nélkül is megkísérli, ami elkerülhetetlen.

Willy Heaven 26 évet élt idáig, és még nem volt egyetlen pillanat sem az életében, amikor megismerhette volna a félelem érzését. indián és óangol népmondákban, de talán mindenütt szanaszét a világon.

Vannak olyan furcsa fiatalok, akiknek az a legnagyobb keserűségük, hogy nem tudnak félni, és erre a legkülönösebb orvosságokat ajánlják a népmesék.

A cowboy életében azonban semmi ok sincs arra, hogy valaki megtanuljon félni.

L Willy Heaven is nakik benne van az oregoni csapdájában, s ha egy gyanús mozdulatot tesz revolver tokja felé, halálfia, és a vadnyugaton törvényerőre emelkedett jogszokás szerint nincsen az a seriff, aki megállapítja Joe Henza bűnösségét.

Willy Heaven hátrált engedelmeskedve az oregoni parancsának, mintogy nem tehetett semmi mást. már évekkel ezelőtt ismerte hírből, és személyesen is két hónap óta ezt a hírhe datexasi banditát, aki élethivatásként fogta fel és gyakorolta revolver tudományát, s akinek egyedül csak ő volt párja három államban is.

Erről Etvur Berimur, Texas hófehérhajú, vörösarcú és sasórú kormányzója biztosította, akinek haját a banditákkal való víjaskodást tette hófehéré.

Willy Heaven akkor míg a kormányzói lovasztak hadnagyja volt, s nagy jövőt jósolt neki mindenki.

Willberrymore a Hamstedből kiindulva piros ceruzával kanyarított egy kört a Red Riverön át Louisiana államban Charles Will határáig.

Megjelölte neki a darázsfészket, hol a serifek nem képesek boldogulni a banditákkal.

Itt Texasban, Arizónában és Louisián ketten tudtok csodásan bánni a revolverrel.

A másik Joe Hands up, az oregoni bandita, ki ellen nem tudnak bizonyítékot szerezni a serifek.

Leveted tehát az egyenruhát, egy évig eltűnszínét valahová keletre, aztán visszajössz, s Hamstedben, mint közönséges káved a kutatást.

Rajtam kívül senki sem tud róla.

Willy Heaven előtt ekkor egy pillanatra elborult a világ.

Tudta, hogy vége a karrierjének.

Már sohasem lesz belőle kapitány, és sokáig nem felelt Etvil Berim szavaira.

Joe Hansapnak hivatása a revolver.

És én azt akarom, hogy nálad küldetés legyen a reorbe a bűn ellen, a gonoszok ellen.

Willy Heaven, a Wley Farm kowboyja, így került szembe a Hamstudic Indián lány lakásán, a Hirhead revolverhős revolverével, s most minden átmenet nélkül gondolt a jelenbe, mely közte és a kormányzó között történt egy estén.

Aztán hirtelen látta magát, mint pöttöm kisfiú, amint egy este krokodilo kerítik körül a Trinity folyó partján, és ő úgy szaladt át a hatalmas hüllőpikkelyes és iszakos hátán, mintha göröngyös mezőn futott volna apró mezitelen lábaival.

Nem, soha nem félt még életében, amint hogy idegeit most sem, a legparányibb mértékben sem izgatta fel a félelem.

Intézzük el ott!" ajánlotta csöndesen. "Csak föl a kezedet, görény!" ordította Joe behúzott nyakkal. "Tudom, milyen veszett fickó vagy.

Oda ki megpróbálnál valamit, ugye?

De hát lyukba fogják a borzot meg a hörcsögöt.

Le akarok számolni veled meg a híreddel." Hát rép, mert olyan magot kapsz a torkodba, hogy az csak az ítélet napján köpheted ki.

Willy Hebon ekkor írt a gerende aláhátrálása közben.

Szeretett volna mosolyogni megint, hisz elképzelte, milyen meglepetés lesz itt hamarosan, de tartott attól, hogy az oregoni még jobban vigyáz majd rá, és megelőzi a golyójával.

Az áruló Tekika is szemmel tartottak, bár egyre lankadó figyelemmel.

Említett entitások

Témák

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Leleszy Béla - Éjféli lovas”

Miről szól ez az epizód: „Leleszy Béla - Éjféli lovas”?

A "Gépész (hangoskönyv)" sorozatban elhangzott "Éjféli lovas" című epizódban Leleszi Béla írását olvassa fel a gépész. Joe Hansap, a hírhedt, gyorskezű cowboy, aki vadnyugati farmokon tartja rettegésben az embereket, hogy megszerezze a pénzüket, Texasban és Oregonban is nagy… Az epizód a Gépész ( hangoskönyv ) című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 08. 05..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Leleszy Béla - Éjféli lovas”?

Fő témái: hangoskönyv, vadnyugat, cowboy.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Leleszy Béla - Éjféli lovas”?

Megjelenés: 2025. 08. 05.. Hossz: 2 óra 10 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/gepesz-hangoskonyv/leleszy-bela-ejfeli-lovas

Több epizód a Gépész ( hangoskönyv )-ből

  • Lovas Lajos - Macskák

    Lovas Lajos Macskák című szatirikus sci-fi novellája egy alternatív történelembe kalauzolja az olvasót, ahol a macskák az emberiség titkos urai. A történet szerint egy földönkívül…

  • Maurice Level - A tolvajok városa 3 ( VÉGE )
  • Maurice Level - A tolvajok városa 2
  • Maurice Level - A tolvajok városa 1

    Maurice Level: A tolvajok városa 1 című hangoskönyv egy északon fekvő, titokzatos városba kalauzol. A főhős pénzzavarát próbálja megoldani, ám egy tűzeset és iratai eltűnése után…

  • Nick M. Leslie - Paragon 12. könyv 2. ( vége )

    A Syntha bolygó és a Paragon 3b űrhajó életében véget ért egy korszak, új kihívások és kalandok várnak az állomáson dolgozókra. Az emberiség egy egész civilizáció számára készít m…

  • Nick M. Leslie - Paragon 12. könyv 1

    A Paragon 12. könyv 1. részében Dr. Elara Woss, a Sigma Emergency Solutions alapítója és vezetője mesél a Syntha bolygót és a Paragon 3b űrhajót érintő korszak végétől. Egy egész…

  • Dean R. Koontz - Világvége 7 ( vége )

    Odd Thomas, az ifjú halottlátó Magic Beachről menekülve Annamariával egy milliárdos birtokán talál menedéket. Különös hangok és látomások gyötrik, majd egy szellem kéri a segítség…

  • Dean R. Koontz - Világvége 6

    Odd Thomas, a halottlátó fiatalember, Magic Beachről menekülve Annamariával egy milliárdos birtokán keres menedéket. A látszólagos biztonság hamar szertefoszlik, amikor Odd különö…

  • Dean R. Koontz - Világvége 5

    Odd Thomas, a fiatal halottlátó, előző kalandjai után egy milliárdos birtokán keres menedéket útitársával, Annamariával. A helyzet azonban nem biztonságos: Oddot kísértetek és lát…

  • Dean R. Koontz - Világvége 4

    Odd Thomas, az ifjú halottlátó, és útitársa, Annamaria egy milliárdos birtokán találnak menedéket Magic Beach-ről való menekülésük után. Odd különös látomásoktól és hangoktól szen…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból