Gépész ( hangoskönyv )

Nick M. Leslie - Paragon V. könyv 1.

· PT3H31M6S

Összefoglaló

A Nagy Globális Felkelés után a Galaktikus Szövetség segíti az emberiséget a fejlődésben. Később háborúk robbannak ki idegen fajokkal, melyekben az emberi űrflotta is részt vesz a Paragon-3B űrhajóval. Egy magán biztosító társaság felújítja ezt a legendás űrhajót.

Röviden

Műsor
Gépész ( hangoskönyv )
Megjelenés
2025. 03. 20.
Hossz
3 óra 31 perc
Témák
űrhajó, háború, galaktikus szövetség

Ebben az epizódban

A kilencven évvel korábbi Nagy Globális Felkelés után az öntudatra ébredt Földi emberiséget a Galaktikus Szövetség mentette meg a teljes regressziótól.

Mint már annyiszor a történelem során, megint felkarolták és egyel magasabb fejlődési szintre segítették őket.

Új technológiát adtak a kezükbe remélve, hogy azt ezúttal nem öncélú háborúskodásra, hanem az egész emberi faj felemelésére és fejlesztésére fordítják.

Ennek köszönhetően az emberiség hatalmas lépést tett előre és a fejlettebb fajok segítségével kilencven év alatt tucatnyi kolóniát hozott létre a lakható exobolygókon.

Természetesen a Tejútrendszerben ezután sem volt állandó a béke és a nyugalom.

A Galaktikus Szövetségen kívül álló idegen, invazív fajok támadásai kisebb-nagyobb háborúkat robbantottak ki, melyekben a szövetség teljes jogú tagjaként már az emberi haderő űrflottája is részt vett.

Ennek az időszaknak a legendás harci űrhajója volt a Paragon-3B.

Az egyik legjobban sikerült emberi fejlesztésű űrjármű, amely nagy hatótávolságával, kivételes manőverező képességével és megdöbbentő tűzerejével legendás hírnévre tett szert.

A békekötések után a költséges fenntartású modellt kivonták a szolgálatból és olcsóbb gépekre cserélték le.

A megmaradt néhány példány ócskavas telepre vagy csillagközi kereskedelmi cégek tulajdonába került, mint minimális fegyverzettel felszerelt középosztályú teherhajó.

Egy magas szintű kormányzati kapcsolatokkal rendelkező magán biztosító társaság, a Sigma Mentési Hálózat (Sigma Emergency Solutions) bővítési projektje során kapcsolatba került az űrflotta veterán űrhajóparancsnokával, aki egy Paragon-3B beszerzését és felújítását javasolta számukra.

Említett entitások

Témák

Szervezetek, cégek

  • Galaktikus Szövetség

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Nick M. Leslie - Paragon V. könyv 1.”

Miről szól ez az epizód: „Nick M. Leslie - Paragon V. könyv 1.”?

A Nagy Globális Felkelés után a Galaktikus Szövetség segíti az emberiséget a fejlődésben. Később háborúk robbannak ki idegen fajokkal, melyekben az emberi űrflotta is részt vesz a Paragon-3B űrhajóval. Egy magán biztosító társaság felújítja ezt a legendás űrhajót. Az epizód a Gépész ( hangoskönyv ) című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 03. 20..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Nick M. Leslie - Paragon V. könyv 1.”?

Fő témái: űrhajó, háború, galaktikus szövetség.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Nick M. Leslie - Paragon V. könyv 1.”?

Megjelenés: 2025. 03. 20.. Hossz: 3 óra 31 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/gepesz-hangoskonyv/nick-m-leslie-paragon-v-konyv-1

Több epizód a Gépész ( hangoskönyv )-ből

  • Lovas Lajos - Macskák

    Lovas Lajos Macskák című szatirikus sci-fi novellája egy alternatív történelembe kalauzolja az olvasót, ahol a macskák az emberiség titkos urai. A történet szerint egy földönkívül…

  • Maurice Level - A tolvajok városa 3 ( VÉGE )
  • Maurice Level - A tolvajok városa 2
  • Maurice Level - A tolvajok városa 1

    Maurice Level: A tolvajok városa 1 című hangoskönyv egy északon fekvő, titokzatos városba kalauzol. A főhős pénzzavarát próbálja megoldani, ám egy tűzeset és iratai eltűnése után…

  • Nick M. Leslie - Paragon 12. könyv 2. ( vége )

    A Syntha bolygó és a Paragon 3b űrhajó életében véget ért egy korszak, új kihívások és kalandok várnak az állomáson dolgozókra. Az emberiség egy egész civilizáció számára készít m…

  • Nick M. Leslie - Paragon 12. könyv 1

    A Paragon 12. könyv 1. részében Dr. Elara Woss, a Sigma Emergency Solutions alapítója és vezetője mesél a Syntha bolygót és a Paragon 3b űrhajót érintő korszak végétől. Egy egész…

  • Dean R. Koontz - Világvége 7 ( vége )

    Odd Thomas, az ifjú halottlátó Magic Beachről menekülve Annamariával egy milliárdos birtokán talál menedéket. Különös hangok és látomások gyötrik, majd egy szellem kéri a segítség…

  • Dean R. Koontz - Világvége 6

    Odd Thomas, a halottlátó fiatalember, Magic Beachről menekülve Annamariával egy milliárdos birtokán keres menedéket. A látszólagos biztonság hamar szertefoszlik, amikor Odd különö…

  • Dean R. Koontz - Világvége 5

    Odd Thomas, a fiatal halottlátó, előző kalandjai után egy milliárdos birtokán keres menedéket útitársával, Annamariával. A helyzet azonban nem biztonságos: Oddot kísértetek és lát…

  • Dean R. Koontz - Világvége 4

    Odd Thomas, az ifjú halottlátó, és útitársa, Annamaria egy milliárdos birtokán találnak menedéket Magic Beach-ről való menekülésük után. Odd különös látomásoktól és hangoktól szen…