Rejtő Jenő - A boszorkánymester 2 ( vége )
· PT4H56M3SÖsszefoglaló
Rejtő Jenő A boszorkánymester című regényének második, befejező része a Gépész hangoskönyv sorozatban.
Röviden
- Műsor
- Gépész ( hangoskönyv )
- Megjelenés
- 2025. 09. 08.
- Hossz
- 4 óra 56 perc
Ebben az epizódban
„-Mein Herz, was willst du noch mehr! – mondta a főhercegnő, mire Pipi vállat vont, és azt mondta, hogy ha ilyen panaszai lesznek beszállítják majd a klinikára.
Itt rendesen kell viselkednie, ha maradni akar. – Egy Vass nevű van itt.
Azt mondja, hogy maga biztosan beszélni akar vele.
Voltaképpen szó sem lehetett arról, hogy ő beszélni akarjon valakivel, aki egy Vass nevű.
Egész generációk kihaltak a családban anélkül, hogy ilyesmi adódott volna.
És különben is: családjuk a vikingekkel csónakon ment át Angliába Hódító Vilmos idején, és azóta az ügy nem került szóba.
Legfőbb ideje tehát most már, hogy eldöntsék: van-e neki valami beszélni valója egy Vass nevűvel, aki annak idején nem a vikingekkel kelt át, és talán nem is a La Manche csatornán, akinek még az sem dicsőség, ha átkelt.”
Említett entitások
Szervezetek, cégek
- Gépész
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Rejtő Jenő - A boszorkánymester 2 ( vége )”
Miről szól ez az epizód: „Rejtő Jenő - A boszorkánymester 2 ( vége )”?
Rejtő Jenő A boszorkánymester című regényének második, befejező része a Gépész hangoskönyv sorozatban. Az epizód a Gépész ( hangoskönyv ) című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 09. 08..
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Rejtő Jenő - A boszorkánymester 2 ( vége )”?
Megjelenés: 2025. 09. 08.. Hossz: 4 óra 56 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/gepesz-hangoskonyv/rejto-jeno-a-boszorkanymester-2-vege
Több epizód a Gépész ( hangoskönyv )-ből
- Lovas Lajos - Macskák
Lovas Lajos Macskák című szatirikus sci-fi novellája egy alternatív történelembe kalauzolja az olvasót, ahol a macskák az emberiség titkos urai. A történet szerint egy földönkívül…
- Maurice Level - A tolvajok városa 3 ( VÉGE )
- Maurice Level - A tolvajok városa 2
- Maurice Level - A tolvajok városa 1
Maurice Level: A tolvajok városa 1 című hangoskönyv egy északon fekvő, titokzatos városba kalauzol. A főhős pénzzavarát próbálja megoldani, ám egy tűzeset és iratai eltűnése után…
- Nick M. Leslie - Paragon 12. könyv 2. ( vége )
A Syntha bolygó és a Paragon 3b űrhajó életében véget ért egy korszak, új kihívások és kalandok várnak az állomáson dolgozókra. Az emberiség egy egész civilizáció számára készít m…
- Nick M. Leslie - Paragon 12. könyv 1
A Paragon 12. könyv 1. részében Dr. Elara Woss, a Sigma Emergency Solutions alapítója és vezetője mesél a Syntha bolygót és a Paragon 3b űrhajót érintő korszak végétől. Egy egész…
- Dean R. Koontz - Világvége 7 ( vége )
Odd Thomas, az ifjú halottlátó Magic Beachről menekülve Annamariával egy milliárdos birtokán talál menedéket. Különös hangok és látomások gyötrik, majd egy szellem kéri a segítség…
- Dean R. Koontz - Világvége 6
Odd Thomas, a halottlátó fiatalember, Magic Beachről menekülve Annamariával egy milliárdos birtokán keres menedéket. A látszólagos biztonság hamar szertefoszlik, amikor Odd különö…
- Dean R. Koontz - Világvége 5
Odd Thomas, a fiatal halottlátó, előző kalandjai után egy milliárdos birtokán keres menedéket útitársával, Annamariával. A helyzet azonban nem biztonságos: Oddot kísértetek és lát…
- Dean R. Koontz - Világvége 4
Odd Thomas, az ifjú halottlátó, és útitársa, Annamaria egy milliárdos birtokán találnak menedéket Magic Beach-ről való menekülésük után. Odd különös látomásoktól és hangoktól szen…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Meghívó a könyvklubba - Villa Abbázia - Huszti Gergely — Könyvben utazom Oláh Andreával
Olvasóklub beszélgetés Huszti Gergely regényeiről, különösen a Villa Abbázia címűről. Tamasko Eszter, a Rijekai Egyetem tanára is csatlakozik, hogy Opatija (Abbázia) régió vonzere…
- Nekünk Mohács kell... 3/1 — Griffsider
Dr. Varga Szabolcs történész és Bayer Árpád a Mohácsi csata kapcsán beszélgetnek. Kitérnek a csata európai megítélésére és a kutatási eredményekre.
- PIM Archívum // A Vadnai Bébi — Petőfi Irodalmi Múzeum
Bereményi Géza és Horváth Csaba irodalomtörténész beszélget „A Vadnai Bébi” című filmről, amely két nemzedék történetét mutatja be. A beszélgetés fókuszában a szabadság, az emberi…
- „Nem Magyarországról akartam beszélni. Vagy nem csak róla” – Tóth Krisztina a Lírástudók vendége — Lírástudók
Tóth Krisztina a Lírástudók vendége, ahol az adásban könyvekről és irodalmi témákról esik szó. Az epizód során több könyvajánló is elhangzik.
- Kiválasztani az igénytelen pásztort — csúnyarosszmajom
Ez az epizód számos témát érint, mint például orosz női nevek, eszperantó, amerikai autókulcshasználat, tócsi és latkesz, igénytelenség, önzés és ablakügyi áramlásmechanika. Szó e…
- 14. LOCSIFECSI EPIZÓD // Kötetlen könyves beszélgetés — Fem-Fiction Könyves Podcast
Ebben a kötetlen, "locsifecsi" epizódban a Fem-Fiction podcast házigazdái, Niki, Sári és Panni a legfrissebb olvasmányaikról csevegnek. Panni hangoskönyvekkel kapcsolatos vélemény…
- #59 Mata Hari és a náci Piroska - Fields of Arle — Rossznyavalya Ostroma Podcast
Ebben a Rossznyavalya Ostroma Podcast epizódban a lovagok Uwe Rosenberg szülőföldjére látogatnak, tőzegbányászattal és lentermesztéssel foglalkoznak. Emellett szó esik a Grimm fiv…
- 12.rész - 1. évad LegénylakásPodcast Szilveszteri Special — Legénylakás Podcast
Ez a Legénylakás Podcast szilveszteri adása, amely az angol uralkodói család szokásait és kötelezettségeit vizsgálja. A beszélgetés kitér az újévi fogadalmakra is.