Gépész ( hangoskönyv )

Rejtő Jenő - A pokol zsoldosai 1

· PT6H15M22S

Összefoglaló

Az "A pokol zsoldosai 1." című hangoskönyv első fejezete, a "Tulé ügy" egy kémkedési botrány hátterét mutatja be. A francia hadügyminisztériumból eltűnt egy titkos tervdokumentum, amely egy esetleges Földközi-tengeri háború haditervét tartalmazta. A nyomozás Leon Tulé vezérkari…

Röviden

Műsor
Gépész ( hangoskönyv )
Megjelenés
2026. 01. 02.
Hossz
6 óra 15 perc
Témák
hangoskönyv, kémkedés, haditerv
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Rejtőjen Jenő, a pokol zsoldosai.

Az ügyről aránylag nem sokan szereztek tudomást.

A belügyminiszter kérésére a lapok napirendre tértek fölötte, mintha az eset nem is a század egyik legnagyobb kémkedési botránya lenne.

A jobboldaliak a francia hadsereg presztízsét féltették, a baloldaliak a közismerten, liberális felfogású és szegény tulé bűnösségét fájlalták, s így aránylag könnyen keresztülvitték a hadügyből és a belügyből kinyúló kezek, hogy a sajtó hamar elfelejtette a témát.

Tulékkapitány esete sokban emlékeztetett Drejfus ügyre.

Felekezeti háttere nem volt a botránynak, de körülményeiben, lefolyásában főszereplőjének zárkózottságában, ami nem emelte a népszerűségét kortársai között, sokban hasonlított a boldogtalan Drejfus kálváriájára. 1930 november 6-án olyan lopás történt a Hagyminisztériumban, amilyenre eddig még nem volt példa.

Eltűnt egy jegyzőkönyv, amely Franciaország és egy másik nagyhatalom tengerészeti szakértőinek tanácskozásáról készült, s a közös flottafelvonulás tervét tartalmazta egy földközi tengeri háború esetére.

Az okmány fontossága egyedülálló mindazon okiratok között, amelyek valaha a kémek kezébe jutottak.

Az a tény, hogy a szerződés tartalmáról mások is tudománst szerezhettek, több év munkáját semmisítette meg.

Nemzetközi bonyodalmak fenyegettek államtitkárokat nyugdíjaztak.

A Külügy és Hadügyminisztérium régen tisztában volt azzal, hogy valahol a gépezet legfontosabb alkatrészei között hiba van.

Már két éve álltak tehetetlenül sorozatos kémkedésekkel szemben.

Ellenséges nagyhatalmak a hadsereg legféltettebb titkai közül tudtak meg egys mást.

Szörnyű volt még a gondolat is, hogy a hadminisztérium valamelyik magasabb pozíciójában.

A kémelhárító csak annyit tudott az egyre sűrűbben és sürgősebben érkező jelentésekből, hogy Gordon fedő névvel egy kém olyan eredményes munkát végez, amely a gyarmati hadsereg tevékenységét, esetleg létét fenyegeti.

A francia kémeket külföldön úgy ismerték, mintha pontos névsort birtakában lennének.

Ha pedig francia kémelhárító akart egy jelentősebb kémet letartóztatni, legtöbbször már csak üres lakást talált, mintha valaki értesítené a kiszemelt egyéneket.

Az ország minden rendőri szerve a Gordon nevű informátort nyomozta.

Aztán kipattant a tuloni jegyzőkönyvügye, és ez a szörnyű csapás egyben a felszabadulást jelentette, mert Lionel százados végre kinyomozta Gordont.

Leon Tulé vezérkari kapitány volt a titokzatos Gordon.

Leon Tulé előkelő katona családból származott.

Apja, Tulé Marsal, mint a képe volt a bátor eszes kitűnő katonának.

Tulé családja arról volt híres, hogy soha nem fordult elő közöttük gazdag ember.

Szegény katonák voltak a hivatásuknak és a hivatásukból éltek.

Tulé nem volt népszerű bajtársai között. komoly zárkózott embernek ismerték, kissé talán gőgösnek is.

Nem voltak barátai, kivéve Donald századost, akivel még a katonai nevelőintézetben barátkoztak meg, és The Guard századost, akinek a hugával járt jegyben.

November 23-án, tehát több mint két héttel a lopás után, Lionel százos elment a hadügminisztérium előtt éjfél 1 órakor, és világosságot látott az egyik ablakban.

Nem volt ritka eset, hogy valamelyik osztályon éjszaka dolgoztak, de a legutóbbi lopás idegessé tette az embereket.

Különösen Lionelt, aki a kémelhárító csoportnyomozó csoportjának a főnöke volt, és tanácstalanságában, vagy talán ösztönszerűen bement az épületbe.

Hivatalos óra után minden belépő tiszt idő és dátum megjelölésével aláírta a nevét.

Tulé dolgozott az egyik szobában.

Lionel kedvtelenül beszélgetett a tisztel, aztán elment.

Mielőtt távozott volna az épületből, egy pár kérdést intézett a portáshoz.

Előfordult már, hogy valamelyik tiszt nem írta be a nevét, amikor éjjel jött dolgozni?

A tisztudurak igazán tudják, mi a rend.

Erre nézve eldünnyögött valamit, amit a portás nem értett.

November 5-én nem lophatták el azok márt, mert ketten is dolgoztak a 104-es szobában.

November 4-én senki sem lépett be a kapun.

Harmadik-án Tulé, másodikán még megvolt az okmány.

Ez idő alatt egy tiszt volt bent, akinek alkalma lehetett, aki egyedül volt.

Cigarettázott, és elgondolkozva járkált a kihalt előcsarnok boltívei között.

Másodikán még megvolt, ötödikén nem lophatták el.

Negyedikén nem járt itt senki.

Harmadikán csak egy tiszt volt, tulé ostobaság.

A portástól kérdeztem egy-két dolgot.

Mióta az a jegyzőkönyv eltűnt, nem tudok aludni.

Együtt mentek a csípős hideg éjszakában.

Kérlek, gondolj csak jól vissza.

Nem emlékszel valamire, gyanús nesre vagy ilyesmire?

Nem hívtak telefonon egy percre a lopás előtt valamelyik éjjel?

Ezekre a napokra egészen pontosan emlékszem.

Ötödik-én a menyasszonyom telefonált éjjel, de akár hárman is voltunk bent.

Harmadikán egyáltalán nem voltam bent éjjel.

Két nap múlva Tulét letartóztatták.

Miután túlélődött a gyanú. jelentkezett tett százados, aki nyáron kámban látta egy feltűnően szép hölggyel pezsgőzni.

Egy pincérfényképről felismerte Tulékapitányt, aztán kiderült, hogy a látszólag zárkózott szegény katona több helyen mulatott civilben, és sokszor egy-egy éjszaka havi jövedelmét meghaladó összegeket költött.

Tulé kétségbeesetten tagadott, nem fogadta el a diszkréten felajánlott kivezető útat, midő egy katonatársa a cellába hagyta revolverét.

Mindenesetben azt vallotta, hogy november 3-án nem volt bent a hadügyminisztériumban.

A portás azt állította, hogy bent volt, és ezen a napon este 10 órai megjelöléssel ott állt Tulé aláírása.

A főtárgyalás megrendítő volt.

Vizsé ezredes képviselte a vádat.

Ön azt állítja, hogy november 3-án nem volt bent a hadügyminisztériumban.

Továbbá, mint Alibit hangoztatja, hogy The Guard százados úrral beszélt telefonon.

Megállapodtak, hogy együtt vacsoráznak, és a százados eljön magáért autójával a lakásához.

Elrendelem The Guard vezérkari százados kihallgatását.

Ő szülő szép, magas ember lépett a terembe.

Dög százados úr, beszélt ön november 3-án telefonon a vádlottal?

Délután 5 vagy 6 órakor túlélégitány telefonált, hogy nincs dolga este a hadügyben, és szeretne együtt vacsorázni a húgommal és velem.

És miért nem vacsoráztak együtt?

Visszafelé jövett, a kocsi defektet kapott.

Milyen természetű volt ez a defekt?

Nagy köd volt, és fele úton Párizs felé a kocsi felmondta a szolgálatot.

A sofőr elment a legközelebbi községbe, hogy garázst keressen, és bevontattuk a kocsit.

Közben éjfél lett, úgyhogy egyenesen hazamentem a lakásomra.

Azonnal felhívtam a vádlottat, de nem felelt a telefonja.

Milyen embernek ismerte tülét?

Én derék, jellemes, okos és jó embernek ismertem.

Különben semmi esetre sem egyeztem volna bele abba, hogy eljegyezze a húgomat.

A következő tanú, Roger Dupli sofőr, The Guard sofőrje lépett a terembe.

November 3-án éjjel The Guard százados autója defektet kapott az országúton.

A Carter csavaryra meg volt lazulva, és lassan szivárgott ki az olaj.

Sajnos késő, csak akkor, amikor már besültek a dugattyúk.

Ez annyit jelent, hogy az átmelegedett kiszáradt motorrészek olajhíján nem tudnak működni.

Lehet, hogy már odafelé kezdett az olaj szivárogni.

Félúton besült volna a gép, különben is később a garázsban megnéztem a kartert, és láttam, hogy össze-vissza van karcolva a csavar körül, mintha egy nem erre való nagy francia kulccsal lazították volna meg.

Közvetlen indulás előtt Nilean a garázsba kellett meglazulnia az olajcsapnak ahhoz, hogy még 40 km-t futhasson a kocsi, amíg az egész olaj kifolyik.

Az nem lehet, kérdezte a védő, hogy valaminek neki ütődött a kocsija, és ettől megnyílt a lefolyó.

A csavar éppen hogy csak kicsit volt meglazítva.

A műhelybe megnéztem a tartályt.

A kartel alján a szelep körül fél kör alakú karcolások voltak.

Miután kiment a sofőr, az elnök Tuléhoz fordult.

Maga találkát beszélt meg Darddal, de közben gondoskodás történt, hogy a százados ne jöhessen el a randevúra.

Maga a legnagyobb vétket követte el, amit csak ember elkövethet.

Legalább feleljen érte, mint férfi, és vallja be.

Mondta csendesen és nyugodtan tulé.

Tudom, hogy végem van, de nem vallhatom bűnösnek magam, mert ártatlan vagyok, és erről még a táborszer nagy is meg fog győződni valamikor.

Tullé nagyon sápat volt, de nyugodtan és határozottan beszélt.

Elrendelem az írásszakértő kihallgatását.

Az írás szakértő nem v terhelően.

Kétségtelen mondta, hogy a november 3-án bejegyzett aláírás a portás könyvében alig különbözik a többi túlé aláírástól.

Nagyon könnyen lehetséges, hogy ő maga írta, de mégis egy-két csekésségben eltérő.

Azt állítja, hogy az aláírás nem túlé kezeírása.

Én csak konstatálom, hogy néhány apróságban ez az írás különbözik a többitől.

De előfordulhat az is, hogy ugyanaz az ember más hangulatban tol vagy papír rossz fekvése miatt nem pontosan úgy írja le a nevét, ahogy szokta.

Most az ügyész egy ívet tett az írás szakértő elé.

Meg tudnám mondani írás szakértő úr, hogy az ível látható három aláírás közül melyik a vádlott kezeírása és melyik hamisítvány.

Figyelmesen nézte az ügyész asztalára dőlve, aztán rámutatott az egyik aláírásra.

Az ügyész átnyújtotta a papírlapot az elnöknek.

Mind a három aláírás tulé kezeírása.

A papírost tanú hitelesítették.

Megállapítom tehát, hogy a hipotézisekre épülő írásszakértői tudomány nem befolyásolhat komolyan egy elítéltet, amelynek alapját csak tárgyi bizonyítékok képezhetik, amely tárgyi bizonyítékokat ebben az esetben a vád is nélkülözi.

Mondta az elnök, és átadta az ívet Tulénak.

Mind a három aláírás tőlem származik." mondta egy futópillantás után, és újra átnyújtotta az elnöknek a papírost. "A legjobb tudásom szerint vallottam", mondta az írásszakértő. "És nem tévedett." Szólt közben Tulé.

A portásnál talált bejegyzés november 3-áról hamisítvány.

A védő úr szerint a vár nem alapult tárgyi bizonyítékokon.

A tárgyi bizonyítékokat azonban helyettesítheti a koronatanú.

Kérem Joseph Larnak lakálykihallgatását.

Tulé lakálya lépett be. reszketeg őszember volt. 50 éve áll a család szolgálatában.

Maga azt állítja, hogy november 3-án éjszaka nem volt kint a lakásból.

Fenntartom, miután ez az igazság.

Joseph Larnak mit szól maga ehhez? kérdezte az elnök.

Az öreg lakálynak a szája széle rángatózott, és elcsukló hangon mondta: "Nem igaz, az én ablakom a kapu mellett nyílik az utcára." Hajnalba jött haza a kapitány úr, valamit keresett a zsebében, és az utcai lámpa alállt éppen az ablakom előtt.

Az aktatáska is a hóna alatt volt.

Ó, Istenem, hogyan is tehette?

A szeme kimerett, mintha kísértetet látna, és úgy suttogta: "Jsoseh, öreg Joseph, te engem, engem láttál?" Igen, a lámpa fénye éppen az arcára esett.

Ó, Istenem, hogyan is tehette?

Egy tulé, egy tulé elárulta a hazáját.

A döbben csendben csak a lakály görcső zokogása hallatszott.

Aztán az elnök rákogott egyet, és enunciálta: "Vallomására megesketem!" Az öreg kitámolygott a teremből.

Lehet valami oka ennek a lakálynak arra, hogy hamisan valljon maga ellen?

Joseph Larnak a legtisztességesebb ember, akit valaha ismertem.

Születésemtől fogva mellettem van. mindig hűséges, ragaszkodó és becsületes volt.

Újra nyugodt lett, és leült a vádottabbára.

Kíván valamit mondani az utolsó szó, jogám?

Nem a haláltól félek, de nem halhatok meg addig, amíg ez a gyalázat tapad a nevemhez. életfogy tartó szigorított fegyházra ítélték, amit hazájától távol, rangjától megfosztva a hadseregből kicsapva csejen poklába kell eltöltenie. "Köszönöm!" mondta a vádlott.

Második fejezet. adakta egyetlen ember volt, aki a kétségtelen bizonyítékok dacára, mint egy mániákus, mert észről apja igazán nem volt erre, úgy hitt túléártatlanságában.

Ez az ember Donald százados volt.

Az ítélet estéjén együtt ültek Dögard lakásán.

Valamennyien Tulé egykori barátai.

Clire, Tulé menyasszonya idegösszeroppanással feküdt egy szanatóriumba.

A főtárgyalás napján még hitt valami csodába.

Az ítélet után csak annyit mondott, ártatlan volt.

Aztán valami merevgörszerű állapotba esett.

Együtt volt a szűk baráti kör, amelyből csak tulé hiányzott.

The Guard, Donald és Lionel a százados Disposlon ügyvéd gyönyörű lányával, Emyvel.

Emy Disposl telt, asszonyos idoműnő volt, már 30 év körül híres zongoraművésznő.

Köztudott dolog volt, hogy Dög kapitány és a lány között van valami.

Egyesek szerint a kapitány feleségül akarja venni.

Dög úgy látszik, még nem jött tisztába az érzelmeivel. és társaságokon kívül csak nagyon ritkán mutatkozott Emidesz Poslonnel.

A lány kitartó udvarlói közé tartozott Dr.

Ranat Zelm, az arab származású jónevő orvos, mesés vagyonú emér fia, aki jelenleg a Pásztőrintézetben volt segédtanár.

Az orvos, aki gyerekkora óta élt Párizsban elfranciásodott sőt elurópaiasodott. nyájas finom kozőr lett, amellett komoly tudós.

Ran udvarlását szívesen fogadta, bár úgy látszott, hogy The Guard, ez az okos, imponáló katona, még jobban tetszett neki.

Én éppeleget foglalkoztam az esettel, hiszen jóformán egyedül az én érdemem volt túléleleplezése.

Sajnos kétségtelen, hogy ő a bűnös.

Különben minek hazudott volna annyit?

Említett entitások

Témák

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Rejtő Jenő - A pokol zsoldosai 1”

Miről szól ez az epizód: „Rejtő Jenő - A pokol zsoldosai 1”?

Az "A pokol zsoldosai 1." című hangoskönyv első fejezete, a "Tulé ügy" egy kémkedési botrány hátterét mutatja be. A francia hadügyminisztériumból eltűnt egy titkos tervdokumentum, amely egy esetleges Földközi-tengeri háború haditervét tartalmazta. A nyomozás Leon Tulé vezérkari… Az epizód a Gépész ( hangoskönyv ) című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 01. 02..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Rejtő Jenő - A pokol zsoldosai 1”?

Fő témái: hangoskönyv, kémkedés, haditerv.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Rejtő Jenő - A pokol zsoldosai 1”?

Megjelenés: 2026. 01. 02.. Hossz: 6 óra 15 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/gepesz-hangoskonyv/rejto-jeno-a-pokol-zsoldosai-1

Több epizód a Gépész ( hangoskönyv )-ből

  • Lovas Lajos - Macskák

    Lovas Lajos Macskák című szatirikus sci-fi novellája egy alternatív történelembe kalauzolja az olvasót, ahol a macskák az emberiség titkos urai. A történet szerint egy földönkívül…

  • Maurice Level - A tolvajok városa 3 ( VÉGE )
  • Maurice Level - A tolvajok városa 2
  • Maurice Level - A tolvajok városa 1

    Maurice Level: A tolvajok városa 1 című hangoskönyv egy északon fekvő, titokzatos városba kalauzol. A főhős pénzzavarát próbálja megoldani, ám egy tűzeset és iratai eltűnése után…

  • Nick M. Leslie - Paragon 12. könyv 2. ( vége )

    A Syntha bolygó és a Paragon 3b űrhajó életében véget ért egy korszak, új kihívások és kalandok várnak az állomáson dolgozókra. Az emberiség egy egész civilizáció számára készít m…

  • Nick M. Leslie - Paragon 12. könyv 1

    A Paragon 12. könyv 1. részében Dr. Elara Woss, a Sigma Emergency Solutions alapítója és vezetője mesél a Syntha bolygót és a Paragon 3b űrhajót érintő korszak végétől. Egy egész…

  • Dean R. Koontz - Világvége 7 ( vége )

    Odd Thomas, az ifjú halottlátó Magic Beachről menekülve Annamariával egy milliárdos birtokán talál menedéket. Különös hangok és látomások gyötrik, majd egy szellem kéri a segítség…

  • Dean R. Koontz - Világvége 6

    Odd Thomas, a halottlátó fiatalember, Magic Beachről menekülve Annamariával egy milliárdos birtokán keres menedéket. A látszólagos biztonság hamar szertefoszlik, amikor Odd különö…

  • Dean R. Koontz - Világvége 5

    Odd Thomas, a fiatal halottlátó, előző kalandjai után egy milliárdos birtokán keres menedéket útitársával, Annamariával. A helyzet azonban nem biztonságos: Oddot kísértetek és lát…

  • Dean R. Koontz - Világvége 4

    Odd Thomas, az ifjú halottlátó, és útitársa, Annamaria egy milliárdos birtokán találnak menedéket Magic Beach-ről való menekülésük után. Odd különös látomásoktól és hangoktól szen…