Gépész ( hangoskönyv )

Rejtő Jenő - Pokol a hegyek között 7 - 8 - 9. ( vége )

· PT1H41M21S

Összefoglaló

Rejtő Jenő „Pokol a hegyek között” című hangoskönyvének befejező része, a 7., 8., és 9. fejezetekkel. A történet a Lonsdale családok évszázados viszályát és a földért vívott küzdelmét mutatja be.

Röviden

Műsor
Gépész ( hangoskönyv )
Megjelenés
2023. 08. 22.
Hossz
1 óra 41 perc
Szereplők, említett nevek
Rejtő Jenő
Témák
hangoskönyv, fejezet

Ebben az epizódban

A nagy küzdelem ( folytatás ) Versenyfutással ​kezdődött az egész gyalázatosság.

Több mint száz éve annak, hogy a Lonsdale-ősök elindultak Nyugatra.

Két Lonsdale család vándorolt akkor ide keletről.

Előzőleg sem fértek meg egymással úgy, ahogy jó rokonokhoz illik, és most úgy akarta a sors, hogy annyi ember közül ketten maradjanak a hegyi ösvény utolsó fordulójában.

Hogy azután mi történt, azt senki sem tudja, és nem is fogja megtudni soha.

Az egyik Lonsdale elsőnek ért fel a tetőre, a másik bezúzott fejjel, ájultan feküdt nem messze a céltól.

Hugh Lonsdale, miután eszméletre tért, azt állította, hogy megelőzte már az unokafivérét, mikor kődobás érte.

Ezt Davy Lonsdale nem tagadta, csak azt tagadta, hogy ő dobta a követ.

Hugh Lonsdale esküdözött, hogy egy perccel előbb, mikor megfordult, látta, amint Davy lehajolt.

Akkoriban nem volt idő holmi aprólékos kivizsgálásra, tárgyalásra.

A bizottság a fennsíknak ezt a részét kétfelé osztotta.

Egyik területet Davy kapta, a másikat Hugh.

Mindkettő úgy érezte, hogy az egész földdarab neki jár.

És a versenyfutás azóta nem ér véget…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Rejtő Jenő - Pokol a hegyek között 7 - 8 - 9. ( vége )”

Miről szól ez az epizód: „Rejtő Jenő - Pokol a hegyek között 7 - 8 - 9. ( vége )”?

Rejtő Jenő „Pokol a hegyek között” című hangoskönyvének befejező része, a 7., 8., és 9. fejezetekkel. A történet a Lonsdale családok évszázados viszályát és a földért vívott küzdelmét mutatja be. Az epizód a Gépész ( hangoskönyv ) című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 08. 22..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Rejtő Jenő - Pokol a hegyek között 7 - 8 - 9. ( vége )”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Rejtő Jenő.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Rejtő Jenő - Pokol a hegyek között 7 - 8 - 9. ( vége )”?

Fő témái: hangoskönyv, fejezet.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Rejtő Jenő - Pokol a hegyek között 7 - 8 - 9. ( vége )”?

Megjelenés: 2023. 08. 22.. Hossz: 1 óra 41 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/gepesz-hangoskonyv/rejto-jeno-pokol-a-hegyek-kozott-7-8-9-vege

Több epizód a Gépész ( hangoskönyv )-ből

  • Lovas Lajos - Macskák

    Lovas Lajos Macskák című szatirikus sci-fi novellája egy alternatív történelembe kalauzolja az olvasót, ahol a macskák az emberiség titkos urai. A történet szerint egy földönkívül…

  • Maurice Level - A tolvajok városa 3 ( VÉGE )
  • Maurice Level - A tolvajok városa 2
  • Maurice Level - A tolvajok városa 1

    Maurice Level: A tolvajok városa 1 című hangoskönyv egy északon fekvő, titokzatos városba kalauzol. A főhős pénzzavarát próbálja megoldani, ám egy tűzeset és iratai eltűnése után…

  • Nick M. Leslie - Paragon 12. könyv 2. ( vége )

    A Syntha bolygó és a Paragon 3b űrhajó életében véget ért egy korszak, új kihívások és kalandok várnak az állomáson dolgozókra. Az emberiség egy egész civilizáció számára készít m…

  • Nick M. Leslie - Paragon 12. könyv 1

    A Paragon 12. könyv 1. részében Dr. Elara Woss, a Sigma Emergency Solutions alapítója és vezetője mesél a Syntha bolygót és a Paragon 3b űrhajót érintő korszak végétől. Egy egész…

  • Dean R. Koontz - Világvége 7 ( vége )

    Odd Thomas, az ifjú halottlátó Magic Beachről menekülve Annamariával egy milliárdos birtokán talál menedéket. Különös hangok és látomások gyötrik, majd egy szellem kéri a segítség…

  • Dean R. Koontz - Világvége 6

    Odd Thomas, a halottlátó fiatalember, Magic Beachről menekülve Annamariával egy milliárdos birtokán keres menedéket. A látszólagos biztonság hamar szertefoszlik, amikor Odd különö…

  • Dean R. Koontz - Világvége 5

    Odd Thomas, a fiatal halottlátó, előző kalandjai után egy milliárdos birtokán keres menedéket útitársával, Annamariával. A helyzet azonban nem biztonságos: Oddot kísértetek és lát…

  • Dean R. Koontz - Világvége 4

    Odd Thomas, az ifjú halottlátó, és útitársa, Annamaria egy milliárdos birtokán találnak menedéket Magic Beach-ről való menekülésük után. Odd különös látomásoktól és hangoktól szen…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból

  • Trianoni történetek 1. - E06 — Hihetetlen Történelem Podcast

    Ez az epizód a trianoni békeszerződés előzményeivel foglalkozik. Kitér a háború előtti Magyarország demográfiai helyzetére, a békeszerződés aláírásának okaira, és a román megszáll…

  • Időfutár 66-70. rész — Időfutár

    Zsófi, Hanna és András akcióba lendülnek. Mr. Black és Mr. Brown egy csatornában küzd. Felemásszemű megzsarolja Sándort, Hannát és Tibit pedig foglyul ejtik. Tibi elmenekül, de Ha…