Vinícius uralja a Real Madridot? | GH #2
· PT1H52M20SÖsszefoglaló
Ez a Gránátvörös és Habfehér podcast második adása, melyben a műsorvezetők a Real Madrid és Barcelona aktuális helyzetét tárgyalják. Kiemelten foglalkoznak Xabi Alonso esetleges elküldésével és a Real Madrid klubkoncepciójával. Ezen felül egy nyílt levél kapcsán elemzik Hegyi…
Röviden
- Műsor
- Gránátvörös és Habfehér
- Megjelenés
- 2026. 01. 22.
- Hossz
- 1 óra 52 perc
- Szereplők, említett nevek
- Xabi Alonso, Füstös András
- Témák
- labdarúgás, real madrid, barcelona
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Ja, nem, a Gránátvörös és Habfehér második adása.
Szia Imi. >> Én pedig Faragó Bálint Bálusz vagyok.
Második adásunk az első élőben volt.
Ezt most felvételről vállaltuk, de kezdjünk is bele az adásba.
Ugye ezt az adást tudjátok hypeolni, azt hiszem, de ebbe talán Imi egy kicsit jobban otthon van.
Lájkolni mindenképpen lájkoljátok és a kis YouTube csatornánkat, illetve minden felületen pedig kövessetek be, hogy a újonnan megjelenő tartalmakról értesüljetek.
Most pedig kezdjünk is bele ugyan kicsit más témával, mint amivel fogunk foglalkozni, de volt egy nyílt levél a Sportvéhez.
Ugye a magyarországi Barcelona csoportok összeálltak, és Hegyi Ivánnak a ténykedését a Sport TV hát meccsfelvezető és utána értékelő műsorban való ténykedését bírálták.
Ö, amikor hallottál er elő erről, akkor mi fogalmazódott meg benned?
Illetve hogy állsz ehhez az egész témához? >> Hát az első dolog, ami megfogalmazódott belőlem, hogy semmiképpen nem szabad, hogy erről bármit is mondjak vagy leírjak mert darázsfészeknek érzem, pláne reálosként nyilván a a témát.
A amiről szívesebben beszélek ebből a dologból, az a Hegyi Iván kérdés. olyan értelemben, hogy a nyilván neki itt az újságíró és egyéb tevékenységeit, a múltbéli dolgait, azt abszolút lehet tisztelni.
Ugye egy elég nagy alakja volt a a magyar sportsajtónak.
Most már szerintem az, amit látunk ott bent, pláne amennyire érzékeny lett a a nyilvánosság úgy mindenre az utóbbi években, szerintem az nem annyira jó.
És nyilván én rászurkolóként például engem azért zavar, mert mikor érezhetően agyon hypeolja a Real Madridot, vagy pedig a brazil játékosokat, akkor az akkor azt tudom, hogy tehát, hogy nekünk is kellemetlen valahol ez az egész.
És akkor ezzel azonosítják a Real Madrid szurkolót például.
Tehát, hogy és most nem Hegy Ivánt akarom ezzel megbántani, de szerintem és ez inkább szerintem a Sport TV-nek egyfajta ilyen kritika, amivel tudok tudok menni, hogy szerintem a az edukáció rész valamilyen szinten talán itt már fontosabb lenne, hogy olyat ültessenek oda, aki tud adni valami pluszt a ezen az egészen túl.
Én a Hegyi Ivánban nem érzem, hogy hogy neki biztos, hogy tud, tehát hogyha leülnénk vele, beszélgetni, rengeteg olyan dolgot mondhatna, amiről én nem is hallottam soha, és és biztos, hogy egy épületes beszélgetés lenne, de így ott, amit látok, az azt teszem hozzá, hogy én nagyon ritkán nézem, sőt szinte egyáltalán nem nézem a stúdiót, de pont ezért nem nézem, mert egyébként többségében föidegesít.
Hozzám csak ez a hír jutott el, ugyanúgy, ahogy te, én se nézek stúdió beszélgetéseket, mert ha megtehetem még néha a hangot is leveszem a a kommentátornak a hangját.
Van egy-kettő, aki kifejezetten idegesít, pedig nem vagyok egy idegeskedő típus.
Viszont én ebbe a témába alapvetően kiállok Hegyi Iván és a Sport TV mellett bármennyire is.
Lehet, hogy ez Barszakörökben nem szimpatikus. eleve ő azért az alapító tagja, amit utána a Sport TVnek volt egy válasza is erre a nyílt levélre.
Alapvetően tök diplomatikusan megköszönték az észrevételt és nem fognak semmit csinálni ez ügyben kifolyólag.
Teljesen érthető is Hegy Iván alapító tagja ennek az egésznek.
Azért nem tudom most már mennyi ideje van Sport TV, de azért én is ezen nőttem föl már, hogy nagyjából van Sport TV. ők a nyilasival az elsők között voltak, akik spanyol fociba is szakkommentátorkodtak, vagy legalábbis ilyen stúdió beszélgetésekben vettek részt.
Nyilván mindenkibe szerintem bele lehet kötni, hogyha bele akarunk.
Az, hogy mennyire viszi túlzásba az elmúlt időszakba, még abba is elhiszem, hogy hogy bele lehet kötni.
Ugyanakkor hadd mondhassa el mindenki a véleményét attól függetlenül, hogy másik csapatnak szurkol, mégogyha az túl is megy szerintem is néha a határon.
Nincs ezzel szerintem semmi gond.
Meg ezen szerintem, ahogy te is elmondtad, talán több sokkal jobban felhúzzuk magunkat az ilyen eseteken mostanában.
Ezek régen nem ütött régóbb nem, vagy régebben nem ütötték volna ennyire ki a biztosítékot az egész biztos. nagyobb ügy lett szerintem belőle, mint amennyit kellett volna erre az egészre szánni.
Nyilván otthon mindenki elmondhatja, amit gondol, le is írhatja, amit gondol.
Nem hiszem, hogy itt nyílt leveleket kellett írni, de azt is megértem, hogy valakiknek ez nagyon pökte a csőrét.
Na de hát ugye ez a szuperkupával Igen. >> Most mielőtt csak tovább megyünk, akkor egy visszakérdés neked, hogy magának a már hogy valamennyire utaltál akkor rá, de hogy a levélnek a létével kapcsolatban mit gondolsz?
Tehát hogy >> a azzal nincs azzal kapcsolatban szerintem nincs baj, hogy kommunikáció van a két fél részéről.
Az, hogy ezt most egy nyíltvélbe kellett-e megírni és tudtára adni a Sport TV vezetőségének vagy döntéshozóinak, hogy hogy nincs nincsenek megelégedve esetlegesen a stúdió beszélgetés résztvevő emberekkel.
Nincs ezzel baj, szerintem meg lehet mondani így is.
Lehetséges hogy akkor kéne mondani olyan személyeket, akiket szívesen látnának, akár Barca közeli, akár Real közeli, de nem hiszem, hogy így külső résztvevőként egyrészt a sportvé-re lehet hatni.
Kettő, hogy ennek az egésznek úgy komolyabb foganatja bármikor is lesz.
Azonban mondom, hogyha én is amellett vagyok, hogyha ezt tisztán és normálisan meg tudja fogalmazni valaki és le tudja írni, nem pedig ocsmánykodva egy kommentbe vagy otthon ordibálva, akkor nyugodtan megteheti.
Nyilván én is, hogyha a Sport TV vezetőségében vagyok, akkor nagyon szépen megköszöntem volna a a figyelmet, és további jó szórakozást kívántam volna.
Nincs ezzel baj szerintem egyik részével se mondom, szerintem fölöslegesen vesződtek ezzel az egésszel, de ezt már látni lehetett volna szerintem amikor írták a levelet, akkor is át lehetett volna gondolni, hogy hogy nem biztos, hogy >> tudták ők ezt, csak mégis legalább nem az van, hogy akkor gondolom én nem tudom >> abszolút.
Tehát, hogy mondom, van létjogosultsága, azt azért tudni lehetett, hogy ebből nagy >> tényleg történés utána nem lesz, de szerintem alapvetően például a Sportvén-nek is sokkal jobban be lehetne vonni a szurkolói közösségeket, esetleg meccsnézésekkel satöbbi.
Tehát ugye mi is, amikor a Losest csináltuk, akkor a La Liga elkezdte azt, hogy meccsnézések.
Alapvetően szerintem ez egy tök jó közösségépítő program, és hogyha ha ebbe gondolkodunk, azért itt van egy több ember, aki szereti ezt a sportot, szereti a spanyol focit, és ők általában mégogyha nem ugyanak csapatnak szurkolnak, és egy helyen jól fogják magukat érezni, mert tudnak közös témáról beszélgetni.
Tehát, hogy szerintem ebbe sok van, több van, mint amennyit jelen pillanatban ezzel kapcsolatban látunk.
Lehet, hogy nekünk kéne spanyol focis vagy Real Barzács meccsnézéseket rendezni.
Pulkedés ott a Pullbarátok megszervezik minden héten városonként.
Megvan, hogy ki szervezi, ki van írva a Pullbarátok oldalán, hogy ezekbe a városokban lesz közös meccsnézés és senkit nem megbántva, de ha a Liverpool szurkolók ki tudják Szoboszle Dominik ide vagy oda ki tudják ezt tenni, akkor szerintem a Real és a Barca szurkolók is képesek lennének.
Például ezt a Barca szurkolók, azt tudom, hogy egy időben volt a Momba Paulánbe meccsnézés.
Nem, nem vagyok biztos benne, hogy Eurobarcás, de hogy hogy az volt szervezett meccsnézés, Barca meccsé.
De én itt most arra is gondolok, hogy akár miért ne lehetne a Sport TV-nek most nyilván most jelenleg nem a Sport TV-nél vannak a jogok, de hogy hogy az éppen aktuális csatornának erre törekednie, hiszen azért ő is közelebb tudja magához húzni az embereket, azok és ráadásul a célközönségét nagyon gyorsan el tudja érni, és meg tudja kérdezni, hogy hogy mi hogy tetszik, és ott tudja alakítani a célközönségét is valamennyire, illetve még több tartalmat esetleg rá tud húzni. erre az egészre szerintem aminek lenne értelme, nyilván ez még mindig egy kicsi piac szerintem itt Magyarországon ahhoz, hogy ezeket túlzásba vigyék, de de szerintem a kezdeményezéseket el lehetne akárki is.
Most mondom, Barca szinten biztos, hogy van.
Szerintem most is mostanában már nem nézegettem, de régen talán még voltam is egyszer-egyszer meccset nézek.
Nagyon régen volt már az, szinte leszek, de de mintha lettem is volna ott meccset nézni egyszer-egyszer. >> A levél >> Reálos közegben nincs egyáltalán amúgy, >> de a Penyások szoktak Penya Madridista szervezni, ha meccsérnézést, de csak ilyen nagyobb meccsekre.
Tehát a még a a nagyobb meccs alatt úgy értem, hogy még csak nem is feltétlen El Classico, hanem ilyen BL kieséses párharcoknál ott már szokott lenni.
Én voltam a 24-es BL cím idején a City elleni visszavágón.
Ott voltam hínen öcsémmel a milyen mozi?
Sugar >> loyan. >> Mindegy. >> Corvin mozi. >> Aha.
Nem vagyok annyira otthon akkor tévedtem oda először.
De ott voltam meg ugye a BL döntős meccs nézésen is voltam utána az meg a Drerkben volt, tehát hogy ilyeneken voltam.
De nyilván BL döntő az megint egy más történet.
A levéllel kapcsolatban csak annyit akartam, hogy annak idején én emlékszem, mert beégett a retinámba, amikor Gangsta Zolé a Sportv stúdiójában taposta a Real Madrid ezt a földön, amit ő szedett le nyilván a VFÁról és taposta meg, és nem emlékszem, hogy lett volna ezzel kapcsolatban levél írva.
Persze nem mondom, hogy nem lehetett volna, de ha az ott úgy elment, akkor szerintem azt a valamilyen szinten értem, azért is mondtam itt a szenzitivitás részét, hogy ha ha viszont meghagyják Hegy Ivánt ebben a minőségében, hogy ő ezt ilyen fajta módon csinálja a Real irányába, akkor mondjuk egy hasonló típusú Barcelonás is elférne, hogy azzel kiszolgálják az igényeket, és akkor mehet ez a akár ilyen trash talk jelleggel vagy akármiben is.
Nincs ezzel feltétlen baj, csak így nyilván a Barca szurkolók kiegyensúlyozatlannak érzik a az erőviszonyokat.
Ez pont ugyanaz, mint mikor El Classicon én a Gangsta Zolit meg a Harsányi Leventét kellett, hogy hallgassam a a körülhagytam abba a stúdió nézést egyébként, mert hát az rászurkolóként most a az egyik csalózza, a másik meg buznyákza a izét, tehát erre nincs, nem volt szükségem, hogy ezt hallgassam.
Tehát ahhoz képest meg a Hegyéván még egyébként istenes, ahogy működik.
Amúgy az a vicc, hogy Döglét Zoli szerintem alapvetően így félig viccesen csinálja ezeket, de van aki ezen ténylegesen meg tud sértőni, és szerintem ez nagyon rosszat tesz amúgy a két klub magyar követőinének is.
Tehát a Hegyi Ivánnal is az a egy bajom van, hogy ez talán még jobban hogy mondjam aktivizált. >> Ezt mondtam az előbb. >> Igen, igen, igen.
Tehát, hogy ezt ezt nyilván értem ezt a részét viszont ebben meg szerintem tehát, hogy tényleg túlságosan komolyan vesszük ilyenkor magunkat, vagy azt a dolgot, amit nézünk.
Tehát, hogy ezeket szerintem gond nélkül el lehet engedni, és felül lehet emelkedni ezen.
De mondom, értem, azt látom én is nap mint nap az embereken, hogy egy kis viccen se tudunk most már néha átemelni magunkat.
Én is füt bele egyszer-kétszer a hülye tréfáimmal olyanba, hogy hogy nyilván valaki sértésnek veszi.
Sajnálom, én szeretek viccelődni néha. >> Meg >> szóval >> csak egy egy mondat, aztán tényleg mehetünk tovább.
Én kérek bocsánatot, mer más szakítok két két két három két-három órás adásra készülünk, úgyhogy semmi baj.
Csak a az nekem az volt az, ami viszont amin kicsit úgy néztem, és ezt írtam is assiszem Attilának a Euróbarzások közül többen is jóban vagyok, és asszem Attilának meg is írtam privátba, hogy a levelet értem, de a levél szellemiségével összhangban az aláírók között azért van olyan oldal, ami a a legmocskosabb hergelésnek nek a szeán tolja el minden héten, és hogy az mit keres ki >> ne ki nem mondom, de hogy ez mit keres.
Tehát, hogy hogy mondom, semmifajta közösséget nem lennék hajlandó vállalni, nem hogy egy ilyen típusú levél, ahol valami negatívum ellen akarunk felszólalni.
Szóval én tapasztalom, mert mint reálos, minden héten odatéved legalább egy-kettő, akinek aki az ilyen oldalakon szocializálódik, és neki az a azt jelenti az örömet, hogyha valami mocskosságot odaér nekem, amin témához sincs köze, csak valami gyalázás legyen, az a lényeg.
És akkor ezzel küzdünk hétről hétre.
Tehát, hogy én nekem az volt az, ami úgy úgy nem nagyon értettem, hogy akkor ezt most nem visszatetsző-e egy kicsit, de ennyi.
Most már tényleg elengedem ezt a levéltémát.
Bocsánat. >> Én ebben nem akarok állást foglalni.
Szóval ugye nyilván ez a stúdió beszélgetése a szuperkupa döntőn valósult meg.
Ugye a Barcelona nyert 3-2-re a Real Madrid ellen.
Mi felvezettük a műsort, ugye, vagy legalábbis csináltunk egy felvezető műsort ennek, illetve nem is ennek, hanem a szuperkupának, még ugye a az elődöntőknek.
Hogy vagy megelégedve a Real Madrid teljesítményével?
Úgy összességében a szuperkupán mindentől, tehát hogy a menesztéstől és egyebtől függetlenül?
Hát, hogy mondjam, nem volt semmilyen meglepetésem, meg már előre valami hasonlóra számítottam.
Sőt, én igazából arra számítottam, hogy már az elődöntőben elhasalunk.
Úgyhogy az, hogy döntőbe jutottunk, az egyszerre volt kellemes és kellemetlen meglepetés, mert féltem, hogy egy ha be is jutunk, akkor egy csúnya nagy zakóval leszünk hazaküldve a döntőről, és az valahogy nem hiányzott a a lelkemnek.
De ugye az, amit láttunk a szuperkupán is, az a típusú foci meg vesszőfutás, az hát fogunk majd itt nyilván az edző dologokról beszélni, de az a az az őszi El Classico óta látjuk ezt.
Tehát, hogy amiatt nem látom feltétlen értelmét a külön elemeznám azt, hogy ott a mondjuk az elődöntőben főként meg a döntőben a játékunkkal mi volt a probléma.
Már nyilván fogunk beszélni róla, mert mert azért a meccs érdekes volt, de hogy hogy magát a szuperkupa teljesítményt nem tudom hova tenni, mert ez a folyománya annak, ami megy az őszi El Classico óta konkrétan.
És én nagyon-nagyon szívesen megnéztem volna egy olyan szuperkupa teljesítményt, mondjuk, ami azután van, hogy Cabi Alonzone minden hatalmat megkapva folytathatja a munkáját, és akkor eljutunk…
Említett entitások
Témák
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Vinícius uralja a Real Madridot? | GH #2”
Miről szól ez az epizód: „Vinícius uralja a Real Madridot? | GH #2”?
Ez a Gránátvörös és Habfehér podcast második adása, melyben a műsorvezetők a Real Madrid és Barcelona aktuális helyzetét tárgyalják. Kiemelten foglalkoznak Xabi Alonso esetleges elküldésével és a Real Madrid klubkoncepciójával. Ezen felül egy nyílt levél kapcsán elemzik Hegyi… Az epizód a Gránátvörös és Habfehér című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 01. 22..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Vinícius uralja a Real Madridot? | GH #2”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Xabi Alonso, Füstös András.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Vinícius uralja a Real Madridot? | GH #2”?
Fő témái: labdarúgás, real madrid, barcelona.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Vinícius uralja a Real Madridot? | GH #2”?
Megjelenés: 2026. 01. 22.. Hossz: 1 óra 52 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/granatvoros-es-habfeher/vinicius-uralja-a-real-madridot-gh-2-fa8ce7b8
Több epizód a Gránátvörös és Habfehér-ből
- Hogy nézz magyar válogatott meccset!?
A magyar–ukrán labdarúgó-mérkőzés apropóján a műsor a magyar futball jelenlegi helyzetét és jövőbeli lehetőségeit elemzi. Szó esik a válogatott játékáról, Marco Rossi szakmai munk…
- Jó ez a Barça-védelem? Sevilla két félideje és Gordon keretépítése | Hungarokatalán #2
A Hungarokatalán podcast epizódban a spanyol labdarúgás aktuális kérdéseit vitatják meg. Szó esik a Racing elleni vereségről, Joan Garcia sérüléséről és a kapus helyzetéről. Kieme…
- Ez a Barca tényleg ennyire jó? Adeyemi, Balde és a 9-es kérdés | Hungarokatalán #1
A Hungarokatalán podcast e heti adásában a Barcelona legutóbbi, Levante elleni mérkőzését elemzik. Megvitatják, hogy a csapat valóban olyan jó volt-e, ahogy a 9-es kérdés felmerül…
- Indul a spanyol Szuperkupa, és mi is | GH #1
Sziasztok, ez itt az első adás a Gránátvörös és Habfehér című műsorban, melyben a két műsorvezető, Imi és Bálint, a spanyol labdarúgó Szuperkupa előtt tekintenek vissza az elmúlt…
- Pedri a király, Antony a kecske | LTP#104
A Lost Trace Podcast 104. adásában Bedő Imi bejelenti, hogy magánéleti okok miatt ez az utolsó podcast-műsora, de a srácok, Takács Krisztián és Major Bence, továbbra is viszik tov…
- TOP5 nyári átigazolás | LTPlus S04P03
A Los Trodcast negyedik évadának harmadik adásában a műsorvezetők, Bed Imre, Major Bence és Takács Krisztián a nyári átigazolási időszak TOP5 legjobb igazolását vitatják meg. Kiem…
- #4 Joan García, a hős | Hungarokatalán
Újraindul a Hungarokatalán podcast, ezúttal Lili a házigazda, aki a spanyolfoci.hu írója és régóta Barcelona szurkoló. Az adásban szó esik a Bajnokok Ligája sorsolásáról, az átiga…
- Elche jó, ter Stegen rossz? | LTP#103
A Losteres Podcast 103. adásában a spanyol foci aktuális kérdéseivel foglalkoznak a műsorvezetők. Szóba kerül Rayo Vallecano balhéi, a Bajnokok Ligája sorsolása, a Betis – Athleti…
- TOP5 LaLiga fiatal, akit megéri figyelni | LTPlus S04P02
A Los Trodcast negyedik évadának második részében a műsorvezetők, Bedő Imi, azonosítatlan újságíró és Major Bence, a 2023-2024-es spanyol labdarúgó-bajnokság kezdete előtt az U21-…
- FFP #20 - Fiesztahangulat Don Pepe módra
Ez a Gránátvörös és Habfehér podcast FFP #20 epizódja, amelynek címe Fiesztahangulat Don Pepe módra.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- 02. Középkezdés - A Sportplatz Podcast - Mélyponton a Real Madrid és a Barcelona — Sportplatz.hu Podcast
A Sportplatz Podcast mai adása a Real Madrid és a Barcelona aktuális mélypontját tárgyalja.
- Nyílnak a könnycsatornák | Matuz Krisztián, Márkus Ádám — TT Extra
Matuz Krisztián és Márkus Ádám elemzik a Real Madrid és a Barcelona aktuális helyzetét, valamint az FA-kupa döntőjét és az angol labdarúgást. Szó esik Karim Benzema teljesítményér…
- Kele János: 95%-ban jó az, amit Szoboszlai csinál a pályán — Ziccer - 24.hu
Kele János és Marosi Gergely az Arsenal-Liverpool mérkőzésről, Szoboszlai Dominik játékáról, a Real Madrid és Barcelona rangadóról, valamint az Aranylabda-átadóról beszélgetnek. A…