Gurulj be lassítva is!

Lehet úgy csapatot építeni, ha félévente jön új edző?

· PT40M43S

Összefoglaló

A műsorban Hajdú B. István és Berkesi Judit értékeli Pascal Jansen, a Ferencváros volt edzőjének fél évét a csapatnál, aki ezt követően New York Cityben folytatja edzői pályafutását. Az adásban szó esik Pap Marcellről, aki egyetemi bajnoki címet szerzett Amerikában, valamint az…

Röviden

Műsor
Gurulj be lassítva is!
Megjelenés
2025. 01. 03.
Hossz
41 perc
Szereplők, említett nevek
Hajdú B. István, Székely Dávid, Pascal Jansen, Berkesi Judit
Témák
labdarúgás, edzőváltás, sportpszichológia

Ebben az epizódban

Bár úgy tűnt, 2024 utolsó napja már nem hoz újdonságot a magyar labdarúgásban, Kubatov Gábor bejelentése Pascal Jansen távozásával kapcsolatban megcáfolta ezt a gondolatot.

István és Berkesi Judit értékelte a holland edző fél éves ciklusát a Fradinál, aki a New York City edzőjeként folytatja pályafutását.

Ha már Amerika, szóba került Pap Marcell, egykori FTC-nevelés, aki egyetemi bajnoki címet ünnepelhetett Amerikában, és az is kiderült, miben különböznek az egyetemi bajnokság és az európai klubfutball szabályai.

Természetesen megemlítettük a Haladás helyzetét is, amely időben rendezte adósságát, többek között a szombathelyi születésű Schäfer Andrásnak köszönhetően.

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Lehet úgy csapatot építeni, ha félévente jön új edző?”

Miről szól ez az epizód: „Lehet úgy csapatot építeni, ha félévente jön új edző?”?

A műsorban Hajdú B. István és Berkesi Judit értékeli Pascal Jansen, a Ferencváros volt edzőjének fél évét a csapatnál, aki ezt követően New York Cityben folytatja edzői pályafutását. Az adásban szó esik Pap Marcellről, aki egyetemi bajnoki címet szerzett Amerikában, valamint az… Az epizód a Gurulj be lassítva is! című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 01. 03..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Lehet úgy csapatot építeni, ha félévente jön új edző?”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Hajdú B. István, Székely Dávid, Pascal Jansen, Berkesi Judit.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Lehet úgy csapatot építeni, ha félévente jön új edző?”?

Fő témái: labdarúgás, edzőváltás, sportpszichológia.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Lehet úgy csapatot építeni, ha félévente jön új edző?”?

Megjelenés: 2025. 01. 03.. Hossz: 41 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/gurulj-be-lassitva-is/lehet-ugy-csapatot-epiteni-ha-felevente-jon-uj-edzo-00128687

Több epizód a Gurulj be lassítva is!-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból