Hetes Stúdió: Megbeszéljük a hetet

Hetes Stúdió: Megbeszéljük a hetet (2025. június 28., szombat 16:05)

· PT53M21S

Összefoglaló

A Hetes Stúdió élőben számolt be a Budapesti Büszkeség napján történt eseményekről. Az adásban elemzések és interjúk hangzottak el, Fodor Tamás rendező és Vásárhelyi Mária szociológus is vendég volt.

Röviden

Műsor
Hetes Stúdió: Megbeszéljük a hetet
Megjelenés
2025. 06. 28.
Hossz
53 perc
Szereplők, említett nevek
Vásárhelyi Mária, Fodor Tamás
Témák
megbeszéljük a hetet, budapesti büszkeség napja, elemzések, interjúk

Ebben az epizódban

Szombaton változott adásrendünk, délután kettőtől élőben közvetítettük mindazt, ami a Budapesti Büszkeség napján – vagyis a Pride-on történt.

Ebből adódóan az archiválás is rendhagyó módon történt.

A műsorban tudósításokat, elemzéseket hallhattak.

Dési János és Bolgár György a stúdióból jelentkezett, vendégünk volt Fodor Tamás rendező, színész és Vásárhelyi Mária szociológus is.

Helyszíni tudósítóink folyamatosan beszámoltak arról, mi történik az eseményen, ezen kívül pedig interjúkkal is készültünk, amelyekben az aktualitásokon túlmenően szó volt arról is, milyen volt és hogyan alakult az LMBTQ-emberek, közösségek helyzete különböző kelet-európai színtereken.

Említett entitások

Témák

  • megbeszéljük a hetet
  • budapesti büszkeség napja
  • elemzések
  • interjúk

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Hetes Stúdió: Megbeszéljük a hetet (2025. június 28., szombat 16:05)”

Miről szól ez az epizód: „Hetes Stúdió: Megbeszéljük a hetet (2025. június 28., szombat 16:05)”?

A Hetes Stúdió élőben számolt be a Budapesti Büszkeség napján történt eseményekről. Az adásban elemzések és interjúk hangzottak el, Fodor Tamás rendező és Vásárhelyi Mária szociológus is vendég volt. Az epizód a Hetes Stúdió: Megbeszéljük a hetet című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 06. 28..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Hetes Stúdió: Megbeszéljük a hetet (2025. június 28., szombat 16:05)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Vásárhelyi Mária, Fodor Tamás.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Hetes Stúdió: Megbeszéljük a hetet (2025. június 28., szombat 16:05)”?

Fő témái: megbeszéljük a hetet, budapesti büszkeség napja, elemzések, interjúk.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Hetes Stúdió: Megbeszéljük a hetet (2025. június 28., szombat 16:05)”?

Megjelenés: 2025. 06. 28.. Hossz: 53 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/hetes-studio-megbeszeljuk-a-hetet/hetes-studio-megbeszeljuk-a-hetet-2025-junius-28-szombat-16-05-60550284

Több epizód a Hetes Stúdió: Megbeszéljük a hetet-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból