Hit Rádió ÉLŐ

Ahol feszültség és konfliktus van, ott általában Amerika jelen van – Magyarics Tamás, Horváth Levente

· PT36M46S

Összefoglaló

Magyarics Tamás Amerika-szakértő és Horváth Levente Kína-kutató elemzik Nancy Pelosi tajvani látogatását, az USA-Kína kapcsolatot, és a kialakulóban lévő világrendet. Szó esik arról is, hogy az USA 1972-ben elismerte, Tajvan Kína része.

Röviden

Műsor
Hit Rádió ÉLŐ
Megjelenés
2022. 08. 05.
Hossz
37 perc
Szereplők, említett nevek
Magyarics Tamás, Horváth Levente
Témák
nancy pelosi, tajvani látogatás, usa-kína kapcsolat, világrend, usa, tajvan

Ebben az epizódban

Horváth Levente Kína kutató, korábbi shanghai főkonzul és Magyarics Tamás, Amerika szakértő voltak a Hit Rádió Középpont című műsorának a vendégei.

Miért látogatott Nancy Pelosi épp most Tajvanba?

Az Egyesült Államok hagyományosa Tajvannal volt katonai-stratégiai kapcsolatban, egyfajta anyahajóként tekintette rá.

De Kissinger bábáskodása mellett 1972-ben három olyan megállapodást kötött az USA Kínával, melyben elismeri, hogy Tajvan Kína része.

Ezt az egyezményt, Kína szerint a héten felrúgták.

Pelosi olyan párttal tárgyalt, akik Tajvan függetlenségéért harcol.  Szakértőink szerint egy világrend átalakulásnak vagyunk a szemtanúi.

Horváth Levente megjegyezte: „Van egy olyan mondás: Ahol feszültség és konfliktus van, ott általában Amerika jelen van.” Műsorvezető: Kauzál Alexandra Szerkesztő: Joób Rhodé Munkatársak: Kovács Gergely, Longauer András, Szabó József

Említett entitások

Témák

  • nancy pelosi
  • tajvani látogatás
  • usa-kína kapcsolat
  • világrend
  • usa
  • tajvan

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Amerika
  • Kína

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Ahol feszültség és konfliktus van, ott általában Amerika jelen van – Magyarics Tamás, Horváth Levente”

Miről szól ez az epizód: „Ahol feszültség és konfliktus van, ott általában Amerika jelen van – Magyarics Tamás, Horváth Levente”?

Magyarics Tamás Amerika-szakértő és Horváth Levente Kína-kutató elemzik Nancy Pelosi tajvani látogatását, az USA-Kína kapcsolatot, és a kialakulóban lévő világrendet. Szó esik arról is, hogy az USA 1972-ben elismerte, Tajvan Kína része. Az epizód a Hit Rádió ÉLŐ című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 08. 05..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Ahol feszültség és konfliktus van, ott általában Amerika jelen van – Magyarics Tamás, Horváth Levente”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Magyarics Tamás, Horváth Levente.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Ahol feszültség és konfliktus van, ott általában Amerika jelen van – Magyarics Tamás, Horváth Levente”?

Fő témái: nancy pelosi, tajvani látogatás, usa-kína kapcsolat, világrend, usa, tajvan.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Ahol feszültség és konfliktus van, ott általában Amerika jelen van – Magyarics Tamás, Horváth Levente”?

Megjelenés: 2022. 08. 05.. Hossz: 37 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/hit-radio-elo/ahol-feszultseg-es-konfliktus-van-ott-altalaban-amerika-jelen-van-magyarics-tama-8640dab3

Több epizód a Hit Rádió ÉLŐ-ből