Kata sokk: Fojtogató módosítás
· PT21M32SÖsszefoglaló
A Hit Rádió Középpont című műsorában szakmai szervezetek vezetői fejtik ki véleményüket a kata módosításról. Perlusz László (VOSZ), Kerékgyártó Gábor (BKIK) és Németh László (IPOSZ) is kritikusan nyilatkozott, és javaslatokat fogalmaztak meg a változtatásokkal kapcsolatban.
Röviden
- Műsor
- Hit Rádió ÉLŐ
- Megjelenés
- 2022. 07. 26.
- Hossz
- 22 perc
- Szereplők, említett nevek
- Kerékgyártó Gábor, Perlusz László
- Témák
- kata módosítás
Ebben az epizódban
A Hit Rádió Középpont című műsorában a szakmai szervezetek kata módosítással kapcsolatos véleményét hallgathattuk meg. Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára elmondta, hogy váratlanul érte őket az eredmény. „Úgy láttuk, hogy a kormány nyitott azokra a változtatásokra, amiket mi javasoltuk.” Ez az intézkedés véleményük szerint nem sikerült a legjobban.
Úgy gondolják, hogy ezen még javítani lehet. Kerékgyártó Gábor, a BKIK Gazdaságfejlesztési és Szolgáltatási igazgatója kifejtette, hogy: „Jeleztük a kormány felé, hogy finom-hangolni lenne érdemes a törvényt.
Legfontosabb javaslatunk: Ne szeptember elsejétől lépjenek érvénybe a változtatások.” Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke elmondta, hogy a szóban forgó ügy szinte az összes réteget érinti, akik a szövetségükhöz tartoznak. „Az IPOSZ is azt mondta, hogy kell változtatás, de az egyeztetésen elhangzottak nem mutatkoztak meg a módosításban.” Műsorvezető: Kauzál Alexandra Szerkesztő: Joób Rhodé Munkatársak: Kovács Gergely, Longauer András, Szabó József
Említett entitások
Témák
- kata módosítás
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Kata sokk: Fojtogató módosítás”
Miről szól ez az epizód: „Kata sokk: Fojtogató módosítás”?
A Hit Rádió Középpont című műsorában szakmai szervezetek vezetői fejtik ki véleményüket a kata módosításról. Perlusz László (VOSZ), Kerékgyártó Gábor (BKIK) és Németh László (IPOSZ) is kritikusan nyilatkozott, és javaslatokat fogalmaztak meg a változtatásokkal kapcsolatban. Az epizód a Hit Rádió ÉLŐ című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 07. 26..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Kata sokk: Fojtogató módosítás”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kerékgyártó Gábor, Perlusz László.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Kata sokk: Fojtogató módosítás”?
Fő témái: kata módosítás.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Kata sokk: Fojtogató módosítás”?
Megjelenés: 2022. 07. 26.. Hossz: 22 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/hit-radio-elo/kata-sokk-fojtogato-modositas-78039724
Több epizód a Hit Rádió ÉLŐ-ből
- Világnézet: Diplomáciai kitekintő, A magyar energiapolitika számokban
Ebben a Világnézet epizódban Tamás Csilla Kiss Rajmunddal a legfrissebb diplomáciai híreket tárgyalja, majd Sebestyén Gézával a magyar energiapolitikáról beszélget.
- Top 7: Kik lövöldöztek Szerbiában? Lesz ellentámadás Ukrajnában? Miért rúgták ki Tucker Carlsont?
A Hit Rádió műsorában Szűcs Csaba a szerbiai lövöldözésekről, Somkuti Bálint az ukrán háború eseményeiről, Várhegyi Mirella és Micski Marianna a brit király koronázásáról, Fekete…
- A magyar agrárium jövője, Jön a kötelező akciózás
A Világnézet adásában Kovács Viktória az agrárium jövőjéről, Varga Zoltán a kötelező akciókról, Horváth János pedig a magyar mézpiacról beszélt.
- Világnézet: Divat, Atlétikai VB és a szülők felelősége
Ebben az epizódban Raáb Márta a tavaszi divatról, Pajor István az atlétikai VB-ről, Szekeres Katalin és Szabados Márk pedig a szülők és a filmek kapcsolatáról beszélget.
- Világnézet: Külpolitikai átalakulások és a globális reset
Fekete Rita műsorvezető Fodor Gáborral a hazai közéletről, majd Bedő Imrével a globális gazdasági és politikai folyamatokról beszélget. Tárgyalják a dollár gyengülését, a brit kom…
- Világnézet: Amerikai béketerv, Biden újraindul, Személyes kapcsolatok fontossága
Kiss Rajmund az amerikai béketervről beszél Tamás Csillával, Sümeghi Lóránt Biden újraindulásáról, Petrőcz László pedig a személyes közösségek fontosságáról. Az adás a Hit Rádió É…
- Világnézet: Nemzetközi Beruházási Bank, Budapest - Hatás Fővárosi kötődések és indentitások kiállítás
Varga Zoltán a Közép-Ázsia helyzetéről beszélget Prof. Dr. Vasa Lászlóval, Csabai Károlyt a Nemzetközi Beruházási Bankról kérdezi, Népessy Noémi pedig a "Budapest - Hatás Fővárosi…
- Világnézet: Gyermekeink védelmében, Osztályharc Amerikában
A Világnézet adásában a gyermekvédelemről, valamint Biden progresszív agendájáról esik szó. Puskás Balázs és Csutak Zsolt a téma szakértői.
- Világnézet: Átrendeződő Közel-Kelet, Mi a zsidóság nyilvánosságban betöltött szerepe?
Sayfo Omar és Köves Slomó a Közel-Kelet aktuális változásairól, valamint a zsidóság közéletben betöltött szerepéről tárgyal. Az adásban Fekete Rita moderálja a beszélgetést.
- Világnézet: Kötelező az amerikai narratíva? Kínát nem érdekli Amerika fenyegetése?
Fekete Rita műsorvezető Rab Irénnel és Máthé Zsuzsával az amerikai narratíváról, míg Kusai Sándor Kínáról beszél. Veszprémy László Bernát a Zsidó Tanácsot tárgyalja.