Borzalom, hogy mindent lehet kapni! – Csányi Vilmos és Szabó László a gazdaságról – 1. rész
· PT43M43SÖsszefoglaló
Ez a podcast epizód Csányi Vilmos biológussal folytatott beszélgetés első része, amely a gazdaságról és a tőzsdéről szól. A vendég 91 éves, és az interjút az otthonában rögzítették. A beszélgetés során szó esik a pénz biológiai és etológiai megközelítéséről, a dominanciáról, és…
Röviden
- Műsor
- Hold After Hours
- Megjelenés
- 2026. 06. 29.
- Hossz
- 44 perc
- Szereplők, említett nevek
- Csányi Vilmos, Szabó László, Szabó László, Szabó Balázs
- Témák
- gazdaság, tőzsde, biológia, etológia, pénz
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Extra adásainknál már megszokhattátok, hogy néha olyan vendégeket hívunk, akik nagyon más szemszögből figyelik a mi tőzsdei és gazdasági világunkat.
Egy-egy jó GDP adat halván nem az öröm járja át őket, hanem hanem bosszankodnak és meglehetősen szkeptikusak a fejlődés szó hallatán is.
Mai vendégünk is sokszor meglehetősen érdekes és kívó gondolatokat fogalmaz meg.
Talán az egyiket idézném, ami a az adásnak a címe is egyben.
Azt mondja, hogy a biológus számára az, hogy a boltban mindent lehet kapni, az borzalom.
Ezt a beszélgetést talán nem azért érdemes meghallgatni, hogy a végén eldönthessük, hogy kinek van igaza, hanem szerintem inkább azért, hogy challengeeljük a saját világunkat, saját gondolatainkat és egy-egy meglepő kijelentés kapcsán így lamentálgassunk el a a a dolog felett.
Szerintem jó intellektuális élmény lesz.
A legutóbbi adásunkban 50-60 éves úgynevezett tőzsdei dinoszauruszokat hívtunk el beszélgetni.
Most még inkább visszamegyünk az evolúcióban, ugyanis a mai vendégünk 91 éves.
Életkorára való tekintettel nem a stúdióba vettük fel ezt a beszélgetést, hanem szíves invitálását elfogadva elmentünk Vilmos otthonába, és ott vettük fel az adást.
Ennek sajnos lettek kellemetlen műszaki következményei.
Ezért lehetséges az, hogy csak szóban, tehát csak hanganyag lesz a a erről a podcast beszélgetésről.
Egyébként a beszélgetést azt még tavasszal vettük fel a választások előtt.
Hosszú és érdekes beszélgetés lett, ezért két részre szerkesztettük.
Az első részben próbáltuk meg azokat a gondolatokat így összefoglalni, amik közvetve közvetlenül kapcsolódnak a gazdasághoz és a tőzsdéhez.
Akit kizárólag ez a terület érdekel, annak szerintem csak talán az első részt érdemes meghallgatni.
A második hosszabb rész elbe sokkal inkább a társadalom működésével a társadalom működése és a gazdaság távoli asszociációival foglalkozik.
Tehát azt a részt azt talán azoknak ajánlom, akik akiknek nem áll messze mondjuk a az ausztrál kutyáknak a táplálkozási szokása a mai AI elosztási problémáival, hogy mi az összefüggés szerintem ki fog derülni a beszélgetésből.
Tehát még egyszer a felvétel speciális műszaki probléma miatt elnézést kérek és vágjunk bele, hallgassuk meg, nézzük meg a beszélgetést.
A pénz, a etológiai szempontból a pénz az egy jelképes dominancia.
Tehát amikor valaki azt mondja, hogy menjek neki segíteni és segítek, és ezért kapok most mindegy, hogy mi mi miben megtestesítve valamennyi pénzt.
Ez azt jelenti, hogy én a saját dominanciámat alávetettem az övének.
Ő dirigált, megcsináltam, amit mondott, és ő a saját domináciája egy kis részét nekem adta, ezért cserébe.
Tehát ezt elcseréltük a munkát dominanciára. a domináciával én mehettem tovább, és más valakivel dolgoztathattam, vagy vehettem valamit rajta.
Na most ez egy rendkívül hatékony elképzelés volt arra, hogy a a dominancia az egy biológiai jelenség, biológiai alapjai vannak.
És hogyha elhiszed, hogy ez átadható ilyen egyszerűen, ugye ehhez rendkívül nagy jó indulat kell.
Egy egy csimpáczoknál az erő számít a dominancia lényegének.
Az hogy egy papírszelet formájában átadod a dominanciád egy gyengének, ez nem létezik azért, mert az gyenge és meg lehet verni.
Amikor ugye a Homo erectusban megjelent az a hihetetlen erős szociális kötődés, hogy a gyengét nem verjük meg, hanem ugyanúgy kapja az ennivalót meg mindent, mint a többi.
Akkor e erre a biológiai alapra könnyű volt azt ráépíteni, hogy a dominancia az osztható adható vehető mindenféle.
És ez nagyon jól működött, amíg kicsi volt a létszám.
Amikor nagy lett a létszám, milliárdos.
Akkor miről is van szó? arról, hogy a javakat már nem egyenlően osztjuk el, hanem ennek a dominanciának a függvényében, és maga a dominancia aktuális értéke is teljesen bizonytalan, mert ugye, hogy a pénz értéke mennyi, az sok mindentől függ.
Tehát igazából ö a javak természetes biológiai alapú elosztása helyett megjelenik egy elképzelés, ami azt mondja, hogy ha én javaslok valamit és azt megcsináljátok, nekem több jár belőle.
Az ember úgy működik, hogy vannak vezetők jól rábeszélő képességgel, és vannak a alárendelési képességgel rendelkező tömegek és a a kettő együtt nagyon hatékony.
De ha megnézed a Orbán rendszerének tökéletes példája, hogy van egy ember, aki mindenhez ért, mindent tud, mindent jobban tud, és mindent akar irányítani, és aztán van két millió ember, aki azt mondja, hogy ezt tökéletes és csinálom.
Tehát ez nem tűnt el ez a fajta vezető alárendelési készséggel rendelkező tömegnek a kapcsolata.
Ö a pénz ugye ez megkönnyítette ezt a jöv a javak elosztásának egy ilyen új módiját amikor nem mindenkinek jár egyformán különböző elképzelések alapján különböző mértékben részesülnek a jaokból >> a a korábbi közössági elméletek, amik egy homoikuszra épültek, mint axumra, azok az elmúlt pár évtizedben azért nagy csapásokat szenvedtek, egyszerűen annál az oknál fogva, hogy az emberek rá, hát a közvetasztok is rájöttek arra, amit egyébként az emberek nap mint nap érzékeltek, hogy hát ez a homboly ökonomikus, a mindig racionálosan cselekvő ember, ez ez ez nem a valóságnak egy szelete.
És nyilván az erre épülő elméletek azért komoly hiányossággal küzdenek.
És hát a pszichológusok hozták be ezt a korlátozott racionalitású embert, mint a Kánemán és a Taller.
És ugye így megjelent a viselkedési közgazdaságtan, ami a mai közgazdaságtanra sokkal-sokkal jobban hat, mint korábban.
És kvázi ugye a közgazdászok mellett ennek a szakmának, vagy ennek a tudománynak a formálásában megjelentek a pszichológusok, és hát gondolom, hogy az etológusok.
Tehát ma ezért azt gondolom, én ugye nyilván nem érzem annyira finoman a különbségeket a pszichológia és az etológia kapcsán, de de úgy tűnik, hogy a mai működő közgazdaságtban ezek a ezek a ezek a ez ezek a tudományok ezek nagyon nagyon keményen be vannak csatornázva.
És hát akkor ha etológiáról van szó, akkor jó helyen vagyunk.
A >> csak annyit, hogy mert nagyon egyszerű megérteni a pszichológia és etológia közti különbséget.
Ezt még a Timbergen Nobedias etológus nem ezért, hogy ezt a kettőt megkülönböztesse, hanem a viselkedés megértéséről tartott egyszer egy nagyon fontos beszédet, ami azóta a etológia egyik oszlop lett.
Az, hogy a viselkedést megértsük, először le kell írni, tehát hogy látod, hogy mit csinál. >> Ühüm.
De ahhoz, hogy igazán megértsük, az eredetétől fel kell vázolni azokat a változásokat, amelyek odavezettek, ahol most van.
És ez az etológia dolga, ez egy evolúciós gondolat, hogy csak akkor érthető meg egy viselkedés.
Nem, akkor az nem elég, hogy leírod, hogy milyen, és kitalálsz mindenféle elméletet, hogy miért pont úgy, hanem az a fontos, hogy lásd a a keletkezése történetét, ami sokszor egy evolúciós történet, ugye amiről én meséltem két millió éves. azzal meg lehet érteni a kettővel együtt, tehát a pillanatnyi helyzettel meg az odavezető utal.
És a pszichológia a pillanatnyi helyzetről beszél, az etológia a pillanatnyi helyzethez vezető útról. >> Jó, mert ez egy komplex tudást ad. >> Igen, mert a kollégám a Zsolt szokott tőled idézni.
Nem tudom, hogy egyébként ez egy kitalált idézet, vagy vagy csak jól hangzik, merthogy én gondoltam, hogy te azért a tőzsdéhez annyira nem értesz.
De ugye van ez a mondás, ami még talán a koronavírus idején hangzott el, és legalább most megerősíted, vagy cáfolott, hogy hát én nem értek a vírusokhoz, de jól ismerem a vírusokkal foglalkozó szakemberek gondolkodását.
Ez ez valahovan elhangzott. >> Igen, ez elhangz.
Na hát akkor most ugyanezen a logikánál fogva azt gondoltuk, hogy hát B most te nem értesz a tőzsdéhez, de értesz azokhoz az emberekhez, vagy jól érted azoknak a gondolkodását, akik a tőzsdén spekulálnak és ezért ezért gondoltam, hogy hát ezt akkor dobjuk fel ezt a labdát. >> Igen, egyetértek. >> Szóval, hogy viselkednek, >> hogy hogy viselkednek ezek a ezek az emberték, akik ott a tőzsdén adnak és vesznek, mit csinálnak ők?
Előbb mondtam el. >> Igen, tudom, tudom, tudom.
Nem mondtad, hogy domináci dominanciát adnak vesznek.
Tehát az, amikor összeadunk pénzt bizonyos nagy műveletekre, ez ez belefér a az abba, amit eddig elmondtam, amikor engedélyezik a spekulációt, akkor megnyitnak egy olyan teret, ahol a javak elosztása mögött spekuláció van.
E ez nagyon messze van a ö hogy is mondjam?
Képzeld el a homo erectuszt, amikor elzavart egy kardfogú tigrist egy szarvastetem elől, és akkor úgy osztanák el hogy van akinek jár, van akinek spekulatív alapon k ki is mondjam valamilyen trükkel, pénzfeldobással döntik el, hogy ma kap-e enni vagy nem. >> Figyelj, hadd dobjak fel egy törthetet, Vilos, és akkor erre jól tudsz reagálni.
Ami szerintem kapcsolódik, de a tőzsdéhez is, meg ahhoz, amit mondtál, hogy hogy nekem régóta mániám, hogy azért a tőzsdőnek az egyik nagyon-nagyon fontos szerepe érdekes módon a buborékok, tehát a tőzsdegi buborékok létrehozása, mert annak egyébként átételesen nagyon komoly hatás van a reálgazdaságra.
Miről van szó? megjelennek különböző hiedelmek időről időre, amelyeknek általában van valami reálgazdasági alapjuk.
Mondok valamit, hogy mondjuk AI.
Jó, tehát most éppen mi van, hogy hogy AI, hogy az AI meg fog változtatni a világunkat.
Jön egy aranyszínű ruhába öltözött ember, aki megváltoztatja a világunkat, örökké fogunk élni.
Jön az AI, aki megváltoztatja a világunkat, mindent automatizálni fog.
Ebbe bele lehet hinni és elképesztő mennyiségű pénzt be lehet rakni a tőzsdén keresztül azokba a vállalatokba, akik ezt a világot megteremtik.
És aztán időről időre kiderül, hogy hát nem lettünk hallhatatlanok, sokat változott a világ, de nem lehetett annyi pénzt keresni rajta.
Azok az emberek, akik ezt a hiedelmet elhitték és berakták a pénzüket, azok egy kicsit szegényebbek lettek, de valójában azok a szakrális építmények azok pedig ott maradtak, amiket egyébként ebből a pénzből létrehoztak.
És valójában egyébként a vasúthálózatunk így jött létre a 19. században, amikor az emberek belehittek, hogy mindenhol vasút lesz, és a vasúton rengeteg pénzt lehet keresni. általában elbukták a pénzüket, de ugyanazokat a azok a vonatok azok a világ sok részén ugyanazokat a vasútvonalakat használják, amit akkor kiépítettek, vagy ugye az IT forradalom a 2000-es évek elején, ami szintén egy ilyen őrült nagy narratíva volt.
S, bocsás meg, csak azért, mert 91 évesen gyakran elfelejtem, amit szeretnék mondani, és fontos a az egyik dolog, hogy ugye elképzelésekről van szó.
Na most az elképzelések két nagy csoportra osztatók.
Az egyik szükségletet elégít ki. szükségletekről szól.
Ami a szükséglet pontosan úgy definiál, hogy minden olyan anyag, folyamat, cselekvés, ami ahhoz kell, hogy egy ember megéljen és szaporodjon, az a szükséglet kategóriába tartozik.
Az nem kell ahhoz, hogy szaporodjak és megéljek, hanem az egy más dolog.
Mindenki vágyódhat valamire, űrhajóra, másik bolygóra, településre.
Ugye a szükségleteknek van egy határa, és az pontosan megfogalmazható, hogy a ha egy elképzelést előterjesztesz, hogy az a szükséglet kategóriába tartozik, vagy a vágy kategóriába.
A vágyak egy része megvalósítható, de már nem mindenki számára.
Tehát a 10 milliárd embert már nem lehet egy közösségnek tekinteni, ami hogyha ö szeretne valamit, akkor majd mindenki megkapja erről.
Ettől már messze vagyunk. ö néhány embernek a vágyait is ki lehet elégíteni.
És akkor mondhatjuk azt, hogy az egyik serkendője ennek a 10 milliárdos populációnak az, hogy azt mondjuk, hogy igazából mindenki vágy teljesíthető elvben, hát igyekezzen.
Ö ez ugye egy nonszensz, mert nem lehetne 10 milliárd embernek űrhajója, izéje, ö jachttja, vagy különösebben más szerkezete.
Tehát ez eleve egy megtévesztés, de a azt a pszichológiai igényt, hogy valami valahogy ahhoz a néhány emberhez csatlakoz, aki akinek tényleg meg ki megépítették a vágyait.
Ugye ez egy nagy felhajtóerő, és ez ez bizonyos értelemben összetartja ezt a társadalmat.
De ez egy fals dolog, mert vág a vágyak végtelenek, nincs korlátjuk és nincs felső határ.
És belemenni egy olyan dologba 10 milliárd emberrel és egy ilyen pici bolygóval, ami végtelen fellet tart, az őrültség.
A másik van egy jól használt és sokat használt jelzó haladás.
Hogyha megnézzük, hogy hogyan keletkezett ez a fogalomy haladás.
De ez úgy keletkezett, hogy még az ipari forradalom előtt, de de közvetlenül előtte a nem tudom én gazdák nak lett hat-nyolc gyereke, abból megmaradt egy vagy kettő, mert a gyerek halandóság rendkívül nagy volt, és nem volt probléma, hogy ki kapja a földet, az kapja aki aki megmaradt, és ő lesz a következő generáció.
Aztán javultak az életkörülmények, és a hatból már három-négy is megmaradt. akik nem kaphattak a földből, mert kis földdel nem lehet semmire menni, az egyik fogja kapni a földet, és a másik háromnak hát ki kell találni valami elfoglaltságot, és megjelennek azok a foglalkozások, szolgáltatások, amiket azok az emberek csinálnak, akik igazából fölöslegesek, de csak úgy tudnak részesülni a javakból, hogyha ez A rendszer működik.
Tehát amikor egy műkörmös hölgy Leonardo képet fest a hölgyek körmére, ennek az égvilágon semmi értelme.
Illetve az az egyetlen értelme, hogy ő így részesül a javakból.
Tehát nem a amit csinál, nem az fontos, az teljesen érdektelen.
Az az érdekes, hogy csak úgy juthat a javakból, ha valami olyat csinál, amit a köz a a emberiség elfogad, mint a hozzájárulást és a javakból való elosztásban részesíti.
Na most tehát ez az egész haladás koncepció, ez egy nagy átverés, mert ez egy kényszer arra, hogy egyre több munkalehetőséget adjunk, mert különben nem tudjuk a javakat elosztani. mögött az áll, hogy a javak elosztásának a problémája a feudalizmussal kapitalizmussal teljesen rossz irányba ment.
Tehát el eltért attól az optimális szociális rendszertől, amit a afrikai vadkutyák és a homo erectusz hozott létre.
És egy elképzelés alapján történik a a javak elosztása, ami hihetetlen egyenlőtlenségekhez és a meg olyan megszaladásokhoz vezet, hogy amit haladásnak nevezünk, ami még több embert, még több fölösleges tárgyat…
Említett entitások
Témák
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Borzalom, hogy mindent lehet kapni! – Csányi Vilmos és Szabó László a gazdaságról – 1. rész”
Miről szól ez az epizód: „Borzalom, hogy mindent lehet kapni! – Csányi Vilmos és Szabó László a gazdaságról – 1. rész”?
Ez a podcast epizód Csányi Vilmos biológussal folytatott beszélgetés első része, amely a gazdaságról és a tőzsdéről szól. A vendég 91 éves, és az interjút az otthonában rögzítették. A beszélgetés során szó esik a pénz biológiai és etológiai megközelítéséről, a dominanciáról, és… Az epizód a Hold After Hours című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 06. 29..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Borzalom, hogy mindent lehet kapni! – Csányi Vilmos és Szabó László a gazdaságról – 1. rész”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Csányi Vilmos, Szabó László, Szabó László, Szabó Balázs.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Borzalom, hogy mindent lehet kapni! – Csányi Vilmos és Szabó László a gazdaságról – 1. rész”?
Fő témái: gazdaság, tőzsde, biológia, etológia, pénz.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Borzalom, hogy mindent lehet kapni! – Csányi Vilmos és Szabó László a gazdaságról – 1. rész”?
Megjelenés: 2026. 06. 29.. Hossz: 44 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/hold-after-hours/borzalom-hogy-mindent-lehet-kapni-csanyi-vilmos-es-szabo-laszlo-a-gazdasagrol-1-49664706
Több epizód a Hold After Hours-ből
- A lánygyerektől nőnek a női fizetések
A Hold After Hours legújabb adásában a pénzügyi piacok aktuális mozgásai és a hétköznapi gazdasági kérdések kerülnek terítékre. A beszélgetés során szó esik a hozamok emelkedésérő…
- Senki ne vegye hitelből az alapjainkat!
A Hold After Hours legújabb adásában a befektetési alapok, az AI-technológia és a piaci trendek kerülnek terítékre. A beszélgetés során Hadnagy Milán elemzi a mesterséges intellig…
- A benzinársapkánál minden jobb
A Hold After Hours podcast e heti adásában a benzinárplafon, az AI-val kapcsolatos pánik, a Tinder, az euró bevezetése, a PISA-eredmények, valamint a lengyelországi befektetési le…
- HOLD After Hours x Forbes DEAL 2036 élő podcastfelvétel
A Hold After Hours és a Forbes DEAL 2036 közös élő podcastfelvételén Szabó Balázs, Balásy Zsolt, Pistyur Veronika és Pogátsa Zoltán arról beszélgetnek, milyen Magyarország lehet 2…
- Nem a méret a lényeg! (feat. Zsiday)
A Hold After Hours podcast vendége Zsiday István. A beszélgetés az elmúlt 110 nap befektetési trendjeit vizsgálja, kitérve a svájci frank árfolyamának alakulására, az új székház-i…
- Mad Max Hegyalján
A Hold Után podcast e heti adásában a műsorvezetők a nem önellátás örömeitől a forint helyzetéig, majd a GTFO-ból FOMO-vá válás jelenségéig merülnek el. Kitérnek az alapokkal kapc…
- Koreában is mivan!
A Hold After Hours podcast e heti adásában Dávid és a házigazdák a SpaceX shortolási lehetőségét vitatják meg, és összehasonlítják a put opciókat. Kiemelik, hogy a tőzsdei elemzők…
- Az emberi tudás hiedelmeken alapul - Csányi Vilmos és Szabó László a gazdaságról - 2. rész
A Homo erectusz agytérfogata megnövekedett, kialakult a zsákmányrablás és a barátságos közösségek. A húsfogyasztás előnybe juttatta az egyedeket, mivel gyorsabban nőttek és erőseb…
- A jó forintom SpaceX-szel elmulatom
A Hold After Hours podcast e heti adásában Dávid és a műsorvezető (Balázs nélkül) a való világról és a SpaceX-ről beszélgetnek. A beszélgetés érinti a Hormuzi-szorosban kötendő bé…
- Miért nincs nő? (feat. Szabó Dávid)
Az adás a közelmúlt magyarországi gazdasági eufóriájának lecsengéséről szól, a vendégek a közelmúltbeli optimizmus és a visszatérés a mindennapi kihívásokhoz témakörét vitatják me…