HAH Majális 2025 (élő felvétel, Akvárium Klub)
· PT1H51M41SÖsszefoglaló
A Hold After Hours podcast élő, majális kiadásában Zsidai Viktor, Móricz Dániel és Szabó László vesznek részt. A beszélgetés kezdetén a műsorvezetők, Balázs és Zsolt megnyitják az eseményt és köszönetet mondanak a résztvevőknek. Az egyik hallgató kérdésére válaszolva Zsidai…
Röviden
- Műsor
- Hold After Hours
- Megjelenés
- 2025. 04. 30.
- Hossz
- 1 óra 52 perc
- Szereplők, említett nevek
- Zsidai Viktor, Szabó László, Móricz Dániel, Szabó László, Zsiday Viktor
- Témák
- élő felvétel, majális
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
[Zene] Na hát üdvözlünk mindenkit.
Úgy látom nagyon sokan vagyunk.
Beszéljetek valamit, mert én amatőr vagyok, és még csak most nyitom meg, amitől beszélni fogok.
Hát nagyon jó itt látni szerintem hányadjára szervezük meg ezt az eseményt?
Legalább 400 500-an itt vannak, azt mondták nekem 500-an.
Szóval ismét egy év után itt vagyunk és most le lehet ülni, mert tavaly nem lehetett leülni és sokkal több a levegő is, mint a mint a hajón volt tavaly.
Úgyhogy tanultunk a a múltkori hibából.
Reméljük, hogy így szórakoztatóbb lesz az esemény.
Na, megvan, megvan a köszönő sorom.
Egész jó előadás megy már az akváriumban.
Na, úgyhogy azzal kezdjük a műsort, hogy megdicsérjük magunkat.
Sőt, megdicsértetjük magunkat.
Ez olyan dicséret, aminek extrán örül az ember.
Egy emailt kaptunk egy hölgy hallgatónktól.
Kedves Hold podcast, engem az általános életvezetéssel életmóddal életszemlélettel kapcsolatos elveitek, gondolataitok érdekelnek.
Például gyereknevelés családalapítás párkapcsolat, konfliktas kezelése.
Nem bulvárjellegű az érdeklődésem.
Az érdekel, hogy az említett témákról hogyan gondolkodik három olyan személy, zsidai Viktor, Szabó, Balázs, Balási Zsolt, akiknek jelentős a gazdasági és pénzügyi tudása, illetve a munka világában elért teljesítménye.
Na, Viktor, készültél egy életviteli tanácsadással?
Annyira örülök, annyira örülök, hogy sz lényeg, hogy ne hagyjuk megszólalni, hogy szint annyira örülök, hogy szinte meg se említem, hogy egy női hallgatói kérdés nem a dollár hegemóniájáról szól, hanem párkapcsolatról.
Viktor, mit üzensz a női hallgatóknak párkapcsolattémával?
Nagyon kés dollár is Viktor, ne aggódj.
Akkor figyeljetek, akkor elmondom én, hogy mi az, ami amivel én készültem.
Ugye általános és örök tanács az, hogy a a fontos döntésekből kihagyni az érzelmeket.
És akkor ha már gyereknevelés, szembe jött az, hogy Zaher Gábor és Teiger Valkrisztián beszélget, majd linkeljük a cikkben.
Az a címe a beszélgetésének, hogy TikTok az új pálinka.
És és tényleg ez van, tehát hogy aki a gyerekének nem ad alkoholt, vagy nem ad kokaint azért, hogy nyugodtan üljön a sarokba, és és addig ő dolgozhat, az adjon neki kütyüt se.
És az a különbség ugye, hogyha elmegy az ember vidékre és megkérdezi, hogy alkoholívás az rendben van?
Persze, persze már a nagyapám is ivott, de a de de és a marihuána nem, az nincs rendben, mert az drog, ugye.
Tehát az a egyiket megszoktuk, a másikat nem szoktuk meg.
És a kütyűvel is valahol ez van, hogy a a vagy a Tiktokkal, nevezzük így, tehát a Tiktokkal is az van, hogy azt már megszoktuk, hát azt én is használom, meg mindenki használja, akkor azt használhatja a gyerek.
Az alkoholt azt nem adunk a gyereknek, és közben meg ugyanaz a hatása, tehát ugyanúgy szétbúrja az agyát szegény gyereknek.
Én is láttam a saját gyerekeimen.
Na, ez az én életviteli tanácsadom.
De várjál, tehát megint enyém ez a társadalmilag érzékeny szerep, de hogy azért nagyon nehéz egy csomó szülőnek nem a képernyő elő ültetni a gyerekét, amikor dolgoznia kell, meg 1000 dolga van, meg rohadt fáradt.
Tehát azt csinálni, hogy soha, az nagyon nehéz.
Tehát az, hogy odaadod neki fél órára és fél óra múlva elveszed, az rendben van.
De akkor akkor alkoholt is adsz neki.
Tehát akkor akkor viszont, mert hogyha az alkoholt adsz neki, akkor ugyanazt a hatást érted el nagyjából.
Tök a zenettel egyetértek, hogy minél kevesebbet.
Na, jól van, Viktor, akkor most jön a te kérdésed.
Zsidai Viktor szerint érdemes nagyobb arányban készpénzközeli eszközöket tartani, amíg tart a turbulens időszak.
De mit tegyünk, ha ez lesz az új norma?
Hát én erről szerintem kétszer írtam az elmúlt fél évben, valamikor decemberben meg februárban, ha jól emlékszem, erről a készpénzes témáról.
Ugye akkor az volt a jellemző, hogy voltak elég nagy kockázatok, lehetett látni, hogy jön ugye Trump és valószínűleg fog csinálni hülyeségeket és ehhez képest ugye nagyon-nagyon kevesen tartottak készpénzt.
Ez nem volt egy népszerű befektetési forma, mert ugye semmi értelme nincsen.
Azért ez már megváltozott, tehát azért a kockázatoknak egy része beépült.
Nem vagyok nagyon elkötelezett semmilyen eszközosztály mellett most igazándiból, de azért azt el tehát fölmerült ez a kérdés, hogy mit csináljunk, hogyha készpénzbe kell tartani a dolgokat.
Tehát akkor akkor készpénzbe kell tartani.
Tehát hogyha nincs jobb befektetési forma, akkor lehet, hogy 10 évig abba kell tartani.
Tehát Zsolt nem szereti ezeket a példáimat, de mondjuk 2000-ben meg 2020-ban vagy 22-ben pont ugyanott volt az európai részvényindex.
Tehát voltak olyan 5-10 éves periódusok a történelemben, sok értékpapírpiacon vagy eszközpiacon, amikor nem nagyon volt értelmes alternatíva, vagy Japánban is volt hasonló, Kínában is, tehát hogy tehát van olyan, hogy évekig egyfajta eszközt kell tartani, és lehet, hogy ez a készpénz.
Nem azt mondom, hogy most ez van, de ilyen ez előfordul.
Én amúgy nem merek sok készpénzt tartani, mert vagy inkább úgy mondom, hogy nem merek nem sok részvényt tartani, mert félek, hogy kimaradok.
Tehát, hogy amikor a hosszútávú megtakarításomról gondolkodom, akkor akkor úgy nem annyira nyúlok hozzá az ilyen stratégiainak nevezett részvénykitettségemhez, csak azért, mert éppen úgy érzem, hogy most tényleg én is úgy érzem, hogy nem tudom 5500 helyett az SP majd lesz 4500.
Az a ugye és mi is válságmenedseltünk.
Tehát amúgy amikor elindult ez az esés meg trumpi őrület, akkor kiültünk külön adásra, hogy hogy az OVK tulajdonosok ne ijedjenek meg.
És és most vagyunk, nem tudom három héttel később, vagy mennyivel és közel oltáimáyon vannak az OVK alapjaink, tehát hogy hogy tök fölösleges volt parázni.
Hát utólag mindenki kurára okos egyébként, tehát hogy nyilvánvalóan.
De tehát azért amikor és ez megint tehát azért egy bermák, tehát amikor egy gazdaságba recessziós időszak van és vagy ugye mindig azt szokták mondani, hogy de hát csak akkor vannak nagyon nagy részvényáresések, hogyha na nem tudom bankpánik van, vagy pénzügyi válság, vagy valami ilyesmi van. 2000-től 2003-ig körülbelül két és fél három éven át csúsztak lefele a fejlett világban a részvény árfolyamok.
Volt egy nem túl nagy recesszió, és egyszerűen mentek lefele az árak.
Akkor a német tőzsde leesett a negyedére, az amerikai tőzsde leesett a felére, tehát ilyenek simán vannak, és ezek nagyon sokáig tudnak tartani.
Tehát az, hogy most három hete mi volt, meg előtte hat héttel mi volt, szerintem ebből azért nagyon nagy következtetéseket ne vonjunk már le.
Jó, tudod, tudom, hogy tudom, hogy ilyen nincsen szerinted már, hogy esnek a részvénypiacok tartósan, de azért a történ azt mutatja, hogy mégis Trumpra van.
Tehát a Trump Trump az szétverte azt a Trump szétverte azt a struktúrát, amitől azt mondtam, hogy nincs olyan, hogy esnek a részvénypiacok.
Tehát azért ezek változnak ezek a struktúrák.
Figyelj, én én a dinamikáját is portfóliózelő vagy, de én a dinamikáját ismerem.
Tehát le föl tudom rajzolni a chartot, de hogy hogy mennyi az abszolút érték aztán tud 5500 SP.
Egyszer már vitatkoztunk erről másfél éve.
Lehet, lehet most sokkal inkább lehet.
Ha jön egy meteor, akkor lehet, érted, Trump a meteor.
A meteort még másfél éve is elfogadtató lehet ufómadás.
Trump a Trump ufó támad és még egyszer, tehát Viktor most is háromszor elmondta ezt a casht és én én nekem az az a benyomásom, tehát hogy semmi más célja nem volt, mint így elaltatni a a versenytársakat.
Tehát hogy a a fogatlan zsideira már nem kell figyelni.
Ő készpénzben üldögél, kiment ugye a súranópályára, és most 10%-on áll idén.
Tehát, hogy és all time high on a citadella alap.
Úgyhogy Viktor, mindenképpen gratulálunk ehhez és nem tudom, figyelj, még még sok még sok idő van az évből meg lesz, be lesz ez még fogva, én azt hiszem.
És itt van, tessék neked egy másik kérdés.
Amikor beszélgettünk, te mondtad ezt, hogy a tőzsdéből még senki nem gazdagodott meg.
A a tőzsdéből senki nem gazdagodott meg azon túl, hogy egy Balaton tagadás szintű tévedés.
Hisz objektíve, de sok ilyen ember van, mégis pont Viktortól, aki pont ezt csinálja, nagyon furánhat.
Valami torzulás van ott az erőben.
Na jó, figyelj, tehát tehát szerintem nem mondtam ilyet.
Egy, kettő, ha mondtam ilyet, akkor tévedtem.
Tehát tehát ez azt mondtad, hogy tőzsdézésből.
Tehát azt én azt állítottam szerintem, ha jól emlékszem, de lehet, hogy már nem emlékszem annyira jól arra, hogy mit mondtam három heten.
Igen, a fogatlan zsidai mondom.
Tehát, hogy lehet, hogy már igen problémák vannak, de azt a vagy nem biztos, hogy ezt mondtam, de ezt akartam mondani.
Tehát a hosszú távon a tőzsdéknek, illetve a gazdaságnak a teljesítménye az a tehát ezt akartam elmondani, csak lehet, hogy nem volt idő ott a a podcastban, de akkor most elmondom.
Jó, tehát annyival nő kábé, mint a nominális GDP.
Ezen belül valószínűleg a különböző eszközök különbözően hoznak.
A kötvények egy kicsit kevesebbet hoznak, mint a nominális GDP növekedése.
A részvények kicsit többet hoznak.
És ezt erőltetgetjük jobbra meg balra.
És nézhetjük azt, hogy az elmúlt, nem tudom három évtizedben nagyon jó időszaka volt az amerikai részvénypiacnak, mert nem feltétlenül mindegyik részvénypiacnak volt, és ott éves 12% volt, vagy 11% volt a hoam, de hosszú távon nem tudtak többet hozni.
Tehát nem, tehát nem, nem terem a semmiből a a az érték, tehát nem, nem, nem fog a semmiből előjönni.
És az emberek nagy része számára, én ezt akartam állítani, az emberek nagy része számára az elérhető hozam az körülbelül a nominális GDP növekedése, ha ha befektetnek hosszú távra.
Le lesznek olyan emberek, akiknek ennél jóval nagyobb hozamuk lesz, és lesznek olyan emberek, meg voltak is, most is vannak, akik meggazdagodtak tőzsdézésből, de ez egy nagyon-nagyon kicsi kisebbség, és ezt nagyon-nagyon nehéz elérni.
Tehát és hogyha megnézzük, hogy mondjuk a jövőre nézve ez mit jelent, körülbelül a fejlett világban van 1-2% termelékenységnövekedés maximum.
Van lesz körülbelül, hogyha nem cseszik el nagyon a jegybankok, akkor 2-3%-os infláció.
Ez azt jelenti ugye, hogy egy 3-45%-os hozamnál hosszú távon a tőzsdékből nagyon többet szerintem nem lehet kihozni.
Tehát azért az emberek nagy része számára nem lesz ebből meggazdagodás.
Na ezt szerintem vitatkozzuk le, mert mert utkor belekezdtünk és tényleg nem fejtettük ki, hogy mondod ezt, hogy a nominális GDP az valahol behatárol, de hogy pont arról szóltak az elmúlt évtizedek, hogy a nominális GDP-nek ugyan része a profit.
Tehát az való igaz, hogy nem tud a profit nagyobb lenni, mint a nominális GDP, de hogy egyrészt az aránya belül nőtt, és ennek megvoltak a maga okai, hogy mert monopóliumok lettek a világban, és nem tudom, úgy alakultak a tőkés és a bérből érők közti helyzetek, hogy egyébként valahogyan több lett a a profitnak az aránya.
Tehát volt valami valami strukturális változás ebben az az évtizedekben.
Kérdés persze így lesz évőben.
És a másik meg ugye a hit, hogy egyébként mindegy, hogy mennyi volt eddig a nominális GDP.
Hát majd a jövőben lesz valami, de lehet az 10szeres profit szourzón is foroghat, meg 100zásszoroson is.
Hogyha azt hiszük, hogy a nominális GDP nagyon nő, és elég a hitnek lennie, hogy majd a nominális GDP nagyon nő, akkor akkor ugye teoretikusan nagyon sokáig nőhetnek a a részvényárak. és hogy a másik pedig az, hogy amit te beszélsz, ugyan a min GDP behatárol, az valójában az emberek közti relatív skálát határolja be, hogy mindenki egymáshoz képest nem lehet gazdag, mert ha egyikünk gazdag lesz a másikhoz képest, akkor a másik szegényebb lesz.
Tehát rál értelemben lehet óriási értékteremtés egyszere mindenkinek.
Tehát így több kritikám is van mondhatni ez erre a gondolkodásra.
És ráadásul az elmúlt évtizek tapasztalata ugye épp ezt igazolja, ezért tűnik úgy, hogy ezért kaptad biztos a kommentet is.
Ugye egy pillanat, tehát ugye szerintem itt az a probléma, hogy realál GDP növekedésről vagy nominált GDP növekedésről beszéltek, mondjuk az Egyesült Államokban, de hát a ezek a cégek, amik az Egyesült Államokban világok lettek, azok nem az Egyesült Államokban.
Menjünk, menjünk világszintre, és akkor egyszerűbb a vita.
Ö nem, mert a hát Viktor egyszerűbb, de igen, tehát hogy ugye körülbelül öt olyan 5-6%-kal szerintem most nem tudnám megmondani fejből az elmúlt 30 évben az Egyesült Államok GDP-je nominálisan kábé nagyjából ugye közelebb tartsam.
Tehát 5-6%-kal nőtt a nominális GDP az Egyesült Államokban, és mégis a részvényárak olyan 10-12%-kal nőttek.
És ez helyes megállapítás, amit mondtál.
Meg nyilván tudjuk, hogy mi ennek az oka.
Ö az oka, hogy egyrészt egy sokkal több helyen kezdtek eladni termékeket.
Mit tudom én, jött egy csomó indiai meg kínai vásárló, aki guccsitáskát akart venni, meg minden mást is.
És kialakultak valóban ilyen kvázi monopóliumok, akiknek nagyon magas lett a profitrátájuk, főleg az Egyesült Államokban, főleg a technológiai szektorban.
És az a kérdés, tehát hogyha ha azt elfogadjuk, hogy a jövőben sem fog gyorsabban nőni a nominális GDP, mint az elmúlt időszakban nőtt, akkor azt az egyet kell kitalálnunk, hogy az az…
Említett entitások
Témák
- élő felvétel
- majális
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „HAH Majális 2025 (élő felvétel, Akvárium Klub)”
Miről szól ez az epizód: „HAH Majális 2025 (élő felvétel, Akvárium Klub)”?
A Hold After Hours podcast élő, majális kiadásában Zsidai Viktor, Móricz Dániel és Szabó László vesznek részt. A beszélgetés kezdetén a műsorvezetők, Balázs és Zsolt megnyitják az eseményt és köszönetet mondanak a résztvevőknek. Az egyik hallgató kérdésére válaszolva Zsidai… Az epizód a Hold After Hours című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 04. 30..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „HAH Majális 2025 (élő felvétel, Akvárium Klub)”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Zsidai Viktor, Szabó László, Móricz Dániel, Szabó László, Zsiday Viktor.
Milyen témákat érint ez az epizód: „HAH Majális 2025 (élő felvétel, Akvárium Klub)”?
Fő témái: élő felvétel, majális.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „HAH Majális 2025 (élő felvétel, Akvárium Klub)”?
Megjelenés: 2025. 04. 30.. Hossz: 1 óra 52 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/hold-after-hours/hah-majalis-2025-elo-felvetel-akvarium-klub
Több epizód a Hold After Hours-ből
- A lánygyerektől nőnek a női fizetések
A Hold After Hours legújabb adásában a pénzügyi piacok aktuális mozgásai és a hétköznapi gazdasági kérdések kerülnek terítékre. A beszélgetés során szó esik a hozamok emelkedésérő…
- Senki ne vegye hitelből az alapjainkat!
A Hold After Hours legújabb adásában a befektetési alapok, az AI-technológia és a piaci trendek kerülnek terítékre. A beszélgetés során Hadnagy Milán elemzi a mesterséges intellig…
- A benzinársapkánál minden jobb
A Hold After Hours podcast e heti adásában a benzinárplafon, az AI-val kapcsolatos pánik, a Tinder, az euró bevezetése, a PISA-eredmények, valamint a lengyelországi befektetési le…
- HOLD After Hours x Forbes DEAL 2036 élő podcastfelvétel
A Hold After Hours és a Forbes DEAL 2036 közös élő podcastfelvételén Szabó Balázs, Balásy Zsolt, Pistyur Veronika és Pogátsa Zoltán arról beszélgetnek, milyen Magyarország lehet 2…
- Nem a méret a lényeg! (feat. Zsiday)
A Hold After Hours podcast vendége Zsiday István. A beszélgetés az elmúlt 110 nap befektetési trendjeit vizsgálja, kitérve a svájci frank árfolyamának alakulására, az új székház-i…
- Mad Max Hegyalján
A Hold Után podcast e heti adásában a műsorvezetők a nem önellátás örömeitől a forint helyzetéig, majd a GTFO-ból FOMO-vá válás jelenségéig merülnek el. Kitérnek az alapokkal kapc…
- Koreában is mivan!
A Hold After Hours podcast e heti adásában Dávid és a házigazdák a SpaceX shortolási lehetőségét vitatják meg, és összehasonlítják a put opciókat. Kiemelik, hogy a tőzsdei elemzők…
- Az emberi tudás hiedelmeken alapul - Csányi Vilmos és Szabó László a gazdaságról - 2. rész
A Homo erectusz agytérfogata megnövekedett, kialakult a zsákmányrablás és a barátságos közösségek. A húsfogyasztás előnybe juttatta az egyedeket, mivel gyorsabban nőttek és erőseb…
- Borzalom, hogy mindent lehet kapni! – Csányi Vilmos és Szabó László a gazdaságról – 1. rész
Ez a podcast epizód Csányi Vilmos biológussal folytatott beszélgetés első része, amely a gazdaságról és a tőzsdéről szól. A vendég 91 éves, és az interjút az otthonában rögzítetté…
- A jó forintom SpaceX-szel elmulatom
A Hold After Hours podcast e heti adásában Dávid és a műsorvezető (Balázs nélkül) a való világról és a SpaceX-ről beszélgetnek. A beszélgetés érinti a Hormuzi-szorosban kötendő bé…