HVG BrandTalks

#06 Milyen lesz a jövő autója?

· PT48M57S

Összefoglaló

Az epizódban a jövő autójáról, az alternatív hajtású modellekről és a futurisztikus városépítésről esik szó. Varga Zsombor, a Toyota PR-vezetője ad betekintést a témába.

Röviden

Műsor
HVG BrandTalks
Megjelenés
2022. 09. 22.
Hossz
49 perc
Szereplők, említett nevek
Varga Zsombor, Varga Zsombor
Témák
jövő autója, alternatív hajtás, városépítés

Ebben az epizódban

A világ menetét a megszokott kerékvágásból kizökkenteni egyáltalán nem könnyű feladat.

Már ma megálmodni a holnap társadalmát, annak működését, sőt a holnap emberének elvárásaival összhangban működő tárgyakat létehozni: hihetetlenül összetett feladat.

Ebből adódóan aztán sok helyen félrecsúszhat a törekvés.

Ezért lehet, hogy a sikertörténeteket mindig nagy érdeklődéssel hallgatjuk, mit, hogyan, miért tettek azok, akik forradalmi változásokat indítottak el, és vittek végig úgy, hogy azzal a közösség hasznára voltak, és nagyban alakították generációk gondolkodását.

A kezdeteknél sokan kételkedtek, hogy sikerülhet-e, a cég pedig megmutatta, és forradalmasította az autóipart, és ma már szinte minden márkánál ott vannak az alternatív hajtású modellek.

De mi lehet a következő lépés?

Milyen rendszerben álmodik, dolgozik, alkot együtt a cégbirodalom vezetője és tervezőmérnökei?

Hova fokozható még a vezetési élmény, mit szeretne a XXI. század autóvezetője és milyen futurisztikus város épül Japánban a Fuji-hegy lábánál?

Ezekre a kérésekre is keressük a választ a Toyota PR-vezetőjével, Varga Zsomborral.

Említett entitások

Témák

  • jövő autója
  • alternatív hajtás
  • városépítés

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#06 Milyen lesz a jövő autója?”

Miről szól ez az epizód: „#06 Milyen lesz a jövő autója?”?

Az epizódban a jövő autójáról, az alternatív hajtású modellekről és a futurisztikus városépítésről esik szó. Varga Zsombor, a Toyota PR-vezetője ad betekintést a témába. Az epizód a HVG BrandTalks című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 09. 22..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#06 Milyen lesz a jövő autója?”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Varga Zsombor, Varga Zsombor.

Milyen témákat érint ez az epizód: „#06 Milyen lesz a jövő autója?”?

Fő témái: jövő autója, alternatív hajtás, városépítés.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#06 Milyen lesz a jövő autója?”?

Megjelenés: 2022. 09. 22.. Hossz: 49 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/hvg-brandtalks/06-milyen-lesz-a-jovo-autoja-d93953aa

Több epizód a HVG BrandTalks-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból