HVG podcastok

„A Fideszben a nők eldobható reklámarcok” – Szentkirályi Alexandra emlékére – SzavazóFülke #14

· PT1H2M10S

Összefoglaló

A SzavazóFülke választási podcast utolsó adása Szentkirályi Alexandra visszalépését és annak következményeit elemzi. Vizsgálja, hogy a Fidesz döntése hogyan érinti Karácsony Gergely és Vitézy Dávid esélyeit, és kitér a kampányidőszak eseményeire.

Röviden

Műsor
HVG podcastok
Megjelenés
2024. 06. 07.
Hossz
1 óra 2 perc
Szereplők, említett nevek
Orsós Lajos, Vitézy Dávid
Témák
választási podcast, fidesz döntése, kampányidőszak

Ebben az epizódban

Elérkeztünk választási podcastunk utolsó adásához a voks előtt, témát pedig nem is kellett keresni, azt a Fidesz szolgáltatta azzal, hogy visszaléptette Szentkirályi Alexandrát kevesebb, mint 48 órával a választóhelyiségek megnyitása előtt – tette méghozzá Vitézy Dávid javára.

Az első részben tehát azt vizsgáltuk meg, hogyan rúgott bele újból a nőkbe a kormánypárt, illetve utánajártunk, vajon ettől Karácsony esélyei hogyan változnak az újraválasztásra, illetve azt is megnéztük, ő vagy Vitézy tudna jobban együttműködni a közgyűléssel a visszalépés fényében.

Kérdezz-felelek szekciókban válaszoltunk a kispártokra- és taktikai szavazók kérdéseire, a hírháttérben pedig felgöngyölítettük a hosszúra nyúlt kampányidőszak legmeglepőbb, leginkább csalódást keltő, legviccesebb, legundorítóbb és legszebb sztorijait.

Június 9-én 18:30-tól pedig élő műsorban követjük az önkormányzati- és EP-választás eredményeit a HVG Facebookján és YouTube-csatornáján!

Kövesd velünk a választások eredményeit! https://hvg.hu/itthon/20240607_hvg-elo-valasztasi-musor-elozetes AZ AZ Ossian-koncert: https://videa.hu/videok/zene/ossian-live-in-debrecen-2000-0P9GgHcU2JOSMtEn Bányai Judit videója a Békemenetről: https://www.instagram.com/reel/C7yRYUsI8DT/ Vincze Géza MKKP: https://www.facebook.com/profile.php?id=61558615206439 Töltsd ki a hallgatói kérdőívet! https://forms.gle/R1s4Pc9bV8mM8PsQ7 Küldd be kérdésedet a következő adásra! https://forms.gle/LHzj6N2XNRPBaQi16 Iratkozz fel a (Szavazó)Fülke csatornájára!

Spotify: http://tiny.cc/FulkeSpotify Apple Podcasts: http://tiny.cc/FulkeApple Google Podcasts: http://tiny.cc/FulkeGoogle Hallgasd meg a HVG többi podcastját: Spotify: http://tiny.cc/HVGpodcastokSpotify Apple Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokApple Google Podcasts: http://tiny.cc/HVGpodcastokGoogle SoundCloud: http://tiny.cc/HVGpodcastokSC Kövesd a Múzsát! https://hungarianmuse.substack.com/ https://www.facebook.com/dmagyarmuzsa 0:00 Intro 1:57 Szentkirályi Alexandra visszalépése 25:36 Kérdezz-felelek 40:53 Kampányértékelő

Említett entitások

Témák

  • választási podcast
  • fidesz döntése
  • kampányidőszak

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „„A Fideszben a nők eldobható reklámarcok” – Szentkirályi Alexandra emlékére – SzavazóFülke #14”

Miről szól ez az epizód: „„A Fideszben a nők eldobható reklámarcok” – Szentkirályi Alexandra emlékére – SzavazóFülke #14”?

A SzavazóFülke választási podcast utolsó adása Szentkirályi Alexandra visszalépését és annak következményeit elemzi. Vizsgálja, hogy a Fidesz döntése hogyan érinti Karácsony Gergely és Vitézy Dávid esélyeit, és kitér a kampányidőszak eseményeire. Az epizód a HVG podcastok című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 06. 07..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „„A Fideszben a nők eldobható reklámarcok” – Szentkirályi Alexandra emlékére – SzavazóFülke #14”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Orsós Lajos, Vitézy Dávid.

Milyen témákat érint ez az epizód: „„A Fideszben a nők eldobható reklámarcok” – Szentkirályi Alexandra emlékére – SzavazóFülke #14”?

Fő témái: választási podcast, fidesz döntése, kampányidőszak.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „„A Fideszben a nők eldobható reklámarcok” – Szentkirályi Alexandra emlékére – SzavazóFülke #14”?

Megjelenés: 2024. 06. 07.. Hossz: 1 óra 2 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/hvg-podcastok/a-fideszben-a-nok-eldobhato-reklamarcok-szentkiralyi-alexandra-emlekere-szavazof

Több epizód a HVG podcastok-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból