HVG podcastok

DJ-pultban a magyar miniszterelnök, táncol a leendő egészségügyi miniszter – itt a HVG hírpodcastja

· PT7M23S

Összefoglaló

A HVG hírpodcastja összefoglalja a legfontosabb politikai eseményeket. Magyar Péter hivatalosan is Magyarország miniszterelnöke lett az országgyűlés alakuló ülésén, ahol Sulyok Tamás köztársasági elnök tett javaslatot kinevezésére. Az ülésen elfogadták az európai uniós zászló…

Röviden

Műsor
HVG podcastok
Megjelenés
2026. 05. 11.
Hossz
7 perc
Szereplők, említett nevek
Magyar Péter, Orsós Lajos, Sulyok Tamás
Témák
politika, magyar politika, kormányalakítás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Ez itt a HVG napi hír összefoglalója, hogy ne kezd úgy a napot, hogy lemaradtál bármiről is.

Hivatalosan is Magyar Péter az országminiszterelnöke.

Szombaton 10 órakor kezdődött az országgyűlés alakuló ülése, ahol esküdtettek a képviselők.

Ezzel véget ért az Orbán kormány mandátuma.

Ezt követően Sullyok Tamás köztársasági elnök mondott beszédet.

Az állam főbeszédében a jövőbe vetett reményről is szólt, és a Tiszának azt kívánta, védje és vezesse tovább a hazát.

Úgy fogalmazott, minden hatalom csak jogállami keretek között értelmezhető.

Hozzátette, a jogállam megbontása beláthatatlan következményekkel járna.

Szerinte közös ügyeink rendezésének helye a parlament, eszköze pedig a jognyelve.

Az alaptörvény alapján Súlyok Tamás köztársasági elnök javaslatot tett az országgyűlésnek arra, hogy válassza meg Magyar Pétert miniszterelnöknek.

A képviselőcsoportok is megalakultak.

A Tisza képviselője Forst Hoffer Ágnes lett az országgyűlés elnöke.

Elsőként Súlyok Tamás gratulált az Újházelnöknek, majd Magyar Péter.

Forst Hoffer beszédében köszönetet mondott és jelezte, tudja, nem hatalmat, hanem szolgálatot kapott ezzel a kinevezéssel.

Azt is mondta, változások jönnek.

Új korszak a demokrácia történetében, és az országgyűlésnek nem hatalmi központként kell működnie, hanem a szerénység és a munkaterepe lesz.

Első döntése: Vszahelyezik az uniószászlót a parlamentre.

A Kossuttéri nép ünnepéllyel résztvevő hatalmas tömeg pedig éjenzéssel fogadta.

Az alakuló ülésen Iványi Gábor is részt vett.

Vendégként volt jelen a leendő közlekedési miniszter Vitézi Dávid is.

A volt államfőket is mindig meghívják az országgyűlés alakuló ülésére, de ezúttal nem ment el sem Áder János, sem pedig Novák Katarin.

Smid Pál viszont ott volt az ülésteremben.

Az egyik szünetben a Fidesz frakció vezetője, Gulyás Gergely odament a Magyar Család parlamenti páholjához, és egyenként kezet fogott a gyerekekkel, köztük saját keresztfiával is.

Az újságírók szokatlanul szabadon mozoghattak a parlamentben.

A tisztás képviselők nyilatkoztak a sajtó munkatársainak.

Tar Zoltán például elárulta, eredetileg valóban Rubovski Ritát szerették volna oktatási miniszternek.

Eddig a párt hivatalosan sosem állította, hogy Rubovski Ritát jelölték volna a posztra.

Csak annyi történt, hogy kikerült a neve lehetséges jelöltként.

Később pedig egyszerűen Lanner Judit hivatalos jelölését jelentette be magyar.

Két fotós törvényről is szavaztak.

Az egyik a statumtörvény, amely a minisztériumok nevét rögzíti.

A másik pedig arról szól, hogy a háborús veszélyhelyzet május 13-ai lejárta ellenére mintegy 140-160 veszélyhelyzeti kormányrendelet ne veszítse hatályát.

Megalakultak az új országgyűlés bizottságai és megszavazták.

A tömeg éjenzett a Kossuttéren, magyar pedig elmondta beszédét.

Tisztesség, bátorság, bölcsesség.

Ezekben szeretne példát venni elődeiről.

Hangsúlyozta, ő szolgálni fogja a hazát, nem uralkodni akar.

Szerinte megbékélésre, igazságtételre és szembenézésre van szükség az újrakezdéshez.

Magyar a szembenézés szükségességéről szólva megemlítette, hogy két elődye, se Orbán Viktor, se Gyurcsány Ferenc, nincs ott a parlamentben.

Ők szerinte politikailag emberileg erkölcsileg megbuktak, sőt elsonfordáltak, lemondtak, mossák kezeiket.

A frissen megválasztott miniszterelnök szavait a szembenézésről a volt kormánypárt képviselői közül sokan keresztbe tett kézzel vagy láthatóan hitetlenkedve néhányan szemforgatva hallgatták.

Felszólítom azon közjogi méltóságokat, intézményvezetőket, akik az elmúlt rendszer politikai kiszolgálóivá váltak, vagy mindig is azok voltak, nézzenek szembe saját felelősségükkel, és álljanak félre az útból.

Mondjanak le még ma, vagy legkésőbb május 31-ig, és kezdje a sort rögtön Súlyok Tamás.

A felszólításra később a Sándor Palota is reagált.

A köztársasági elnök jogállását és a hivatal viselésének feltételeit az alaptörvény egyértelműen szabályozza.

Közölték röviden a Telex kérdésére. magyar beszédében bocsánatot kért a bicskei áldozatoktól, a szőllőutcai áldozatoktól és a magyar gyermekvédelmi rendszer minden áldozatától, és azt üzente nekik, hogy nincsenek egyedül.

Magyarország mostantól nem fordítja el a fejét.

Magyar azt is kérte az emberektől, hogy kritizálják az új kormányt, ha kell, vitatkozzanak az ötleteikkel, intézkedéseikkel és törekedjenek a párbeszédre.

Majd a Sükdi Tambura zenekar előadta a zöld az erdő című dalt, és a Tiszapár dalának, kvázi himnuszának számító tavaszi szélbizetárasz című dalt is.

Mindeközben a mi hazánk a koronára tett esküt.

Kedden lesz újra ülés, akkor tesznek esküt a miniszterek.

Ezt követően magyar az egybegyűltetnek is tartott beszédet, köszönetet mondott.

Nem sokkal később az is kiderült, hogy ki a meglepetés vendég.

Hegedű Zsolt táncára talán mindenki emlékszik.

Most a brit előadó személyesen jött el, és Hegedű Zsolt tánca sem maradt el, sőt idővel az egész Tísza frakció táncra perdült.

Emlékezetes pillanat volt az is, amikor később az esti órákban Magyar Péter váratlanul megjelent a DJ pult mögött, majd a tömegbe is bement, fotózkodott, kezet fogott az emberekkel, és következzen néhány rövid, de fontos hír a végére.

Trump szombattól kezdődően három napos tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között.

A háborús felek a fegyvernyugvás mellett ezer hadi fokjót is kicserélnek.

Reméljük, hogy ez kezdete lesz egy nagyon hosszú, gyilkos és nehéz háború végének.

Írt a saját közösségi oldalán az amerikai elnök.

Azt is hozzátette, hogy folytatódnak a tárgyalások a háború befejezéséről, és minden nap egyre közelebb kerülünk a megoldáshoz.

A győzelem mindig Oroszországé lesz, mondta Vladyimir Putyin orosz elnök szombaton Moszkvában a náci Németország felett aratott győzelem 81. évfordulóján megtartott beszédében, a szokatlanul visszafogott parádén.

Putyin a vörös téren párhuzamot vont a második világháborúban győztes orosz generáció és a most Ukrajnában harcolók között, és azt mondta, a régiek hőstettel lelkesíti azokat a katonákat, akik ma különleges hadműveletben, vagyis a területszerző háborúban vesznek részt.

Egy agresszív erővel állnak szemben, amelyet az egész NATO blokk fegyverez fel és támogat, és ennek ellenére hőseink előrehaladnak.

A győzelem mindig is a miénk volt, és mindig a miénk is lesz.

Szállt bele a NATO-ba is Putyin.

Az Európai főügyész Magyarangnak adott interjújában elmondta, ha van hatáskörük, akkor nyomozhatnak a lekköszönő magyar kormányt érintő ügyekben.

Magyar Péter azt ígérte, hogy a Tisza kormány egyik első feladata az lesz, hogy csatlakozunk az európai ügyészséghez.

Ennek első lépése az, hogy a magyar hatóságoknak levélben kell jelezniük az erre vonatkozó szándékat az Európai Bizottság felé.

Majd ha a felek megegyeztek, valamint az IPPO rendeletet beépítették a magyar jogba, elindulhat a közös munka.

Holnap is várunk titeket a hírekkel.

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „DJ-pultban a magyar miniszterelnök, táncol a leendő egészségügyi miniszter – itt a HVG hírpodcastja”

Miről szól ez az epizód: „DJ-pultban a magyar miniszterelnök, táncol a leendő egészségügyi miniszter – itt a HVG hírpodcastja”?

A HVG hírpodcastja összefoglalja a legfontosabb politikai eseményeket. Magyar Péter hivatalosan is Magyarország miniszterelnöke lett az országgyűlés alakuló ülésén, ahol Sulyok Tamás köztársasági elnök tett javaslatot kinevezésére. Az ülésen elfogadták az európai uniós zászló… Az epizód a HVG podcastok című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 11..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „DJ-pultban a magyar miniszterelnök, táncol a leendő egészségügyi miniszter – itt a HVG hírpodcastja”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Magyar Péter, Orsós Lajos, Sulyok Tamás.

Milyen témákat érint ez az epizód: „DJ-pultban a magyar miniszterelnök, táncol a leendő egészségügyi miniszter – itt a HVG hírpodcastja”?

Fő témái: politika, magyar politika, kormányalakítás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „DJ-pultban a magyar miniszterelnök, táncol a leendő egészségügyi miniszter – itt a HVG hírpodcastja”?

Megjelenés: 2026. 05. 11.. Hossz: 7 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/hvg-podcastok/dj-pultban-a-magyar-miniszterelnok-tancol-a-leendo-egeszsegugyi-miniszter-itt-a

Több epizód a HVG podcastok-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból