Igaz történetek – Podcaster.hu

#134 Halálközeli – Dobronay László

· PT29M2S

Összefoglaló

Dobronay László egy majdnem halálos autóbalesetről mesél, amely 1993. július 23-án történt Fót közelében. A műszaki hibás autója miatt átsodródott a szemközti sávba, és frontálisan egy fának ütközött. A baleset következtében halálközeli élményt élt át, ami alapvetően…

Röviden

Műsor
Igaz történetek – Podcaster.hu
Megjelenés
2026. 03. 05.
Hossz
29 perc
Szereplők, említett nevek
Dobronay László
Témák
halálközeli élmény, autóbaleset, túlélés
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

♬ ♬ Ez itt az Igaz Történetek podcast.

Én Heller Gábor vagyok. ♬ ♬ Dobronay László egy majdnem halálos baleset történetét meséli el.

De nemcsak azt, hogyan élte túl, de azt is, ez hogyan változtatta meg alapvetően az életszemléletét és az emberekhez fűződő viszonyát. 1993. július 23-án egy autóbalesetem volt.

Akkor még az MTV-ben dolgoztam, és éppen a munkahelyemre tartottam, és Fót után történt a baleset.

Rákospalota felé tartottam, egy hosszú egyenes szakaszon, befogott a bal első fékem, műszaki hibája lett az autónak, aminek következtében én átsodródtam a túloldalra.

A szembejövő sávban már jött egy busz, és hogy elkerüljem az ütközést, én ráléptem a gázra.

Ez egy pici sportautó volt egy Honda CLX, Németorszádban úgy nevezték, hogy a „száguldó koporsó.” És arra gondoltam, amikor én ezt megvásároltam, hogy majd én bebizonyítom, hogy ez nem olyan autó.

Nagyon gyors, nagyon könnyű, nagyon barátságos, nagyon szeretem, és ez elkísér egy jó darabig engem.

Dehát nem így történt, hiszen akkor, július 23-án reggel, amikor átsodródtam az út túloldalára, az életemet kellett mentenem.

Láttam a buszvezetőt, ahogy markolja a kormányt.

Nagyon megijedhetett, én pedig ráléptem a gázra, mert hirtelen, gondolom az életösztön azt súgta, hogy nekem meg kell menekülnöm.

Viszont onnantól kezdve nem szálltam le a gázpedálról, csak nyomtam neki.

Nem tudtam az úton tartani az autót.

Többször kisodródtam, és megpróbáltam visszahozni az útra, viszont nagyon magas volt az útpadka és többször visszadobott engem az árok irányába, az erdő felé.

És amikor már nagyon felgyorsultam, akkor egyszercsak frontálisan ütköztem egy fába, egy nyomdaüzem bejáratánál.

Megfogott a biztonsági őv, és ahogy az ütközéstől előrecsapódott a testem, a motor kiszakadt a helyéről, és benyomta a kormányt az utastérbe, és darabokra törte fejemet.

Akkor egy halálközeli élményt éltem át, aminek következtében egyrészt kívülről láttam magamat, kívülről láttam mindent, de nem tudatosult.

Egyáltalán nem tudtam, hogy mi történik velem akkor.

Azt gondoltam, hogy ugyanúgy folytatódik az életem, csak sok kicsi apró jelből tettem össze, hogy valami nem stimmel.

Például, aki jött teherautó mögöttem, akiket nemrég előztem meg...

Kiszállt a sofőr, kiszállt a kocsikísérő, és én beszéltem nekik, hogy menjenek a dolgukra, de mintha meg se hallották volna, hogy hozzájuk beszélek.

A végén már kiabáltam, és azt gondoltam, talán amiatt, mert jönnek-mennek mellettünk az autók, hirtelen feltorlódik minden, nézik az autómat, ilyenkor egy katasztrófaturizmus alakul, ki, mindenki leáll, nézeget egy darabig, és aztán megy tovább.

A sofőrt hallottam, amikor mondja a kocsikísérőnek, hogy „Amikor mondod majd a mentőknek a pontos helyszint, akkor ne felejtsd el, hogy itt van a nyomdaüzem, és mesélte, mesélte, és nem értettem magamban, hogy de miért kell ezt elmondani, hát miért kell mentő?

És amikor elkezdett futni az autó felé, még hátranézett a kocsikísérőre, és mondta, hogy menjél, siessél, hiszen minden perc számít.

Akkor már ott állt velem szemben, és csodálkoztam, hogy de nem lát?

Úgy ment el a feje mellett a fejem, hogy nekünk tényleg össze kellett volna ütköznünk, viszont átment rajtam.

Ez nagyon erős élmény volt, hiszen ilyen a hétköznapi életben nem történik.

És azon kezdtem rögtön gondolkodni, hogy most mi történt?

A fejem mellett ment el a feje.

A vállunknak össze kellett volna ütköznie.

Lehet, hogy csak egy furcsa álom, ami most történik velem?

Ezt meg is erősítette például az, hogy elkezdtem hallani a gondolatait, amikor káromkodott, mert ki akarta nyitni az ajtót, és nem tudta kinyitni a kocsi ajtaját, és nem értettem, hogy miért akarja kinyitni az ajtót?

Akkor láttam meg hátulról, hogy valaki ül az autóban, amikor rángatni az ajtónak a kilincsét, és az egész autót elkezdte rángatni, és egy test ott jobbra-balra dőlt a vezetőülésben.

A következő élményem az volt, amikor a kocsikísérő odaért a portásfülkéhez, elnyomta a cigarettáját bekopogott, és én a második kopogásnál egyrészt ott álltam még az autó mögött egy pár méterrel, viszont mintha megosztódtam volna, ott álltam a fiatalember mögött is.

És ahogy nyitotta az ajtót, akkor pontosan láttam a válla fölött.

A portás már fölemelte a telefont, mintha hallottam volna, hogy kicseng, és mondta is a portás a fiatalembernek, hogy „Én már hívtam a mentőket, menj vissza és irányítsd a forgalmat, látott, hogy milyen torlódás van.” A fiatalember nem értette, hogy mit kell csinálni. „Tudod, csinálj úgy, mint a rendőrök szokták, hogy egyszer az egyik oldalról, aztán a másik oldalról engedd el az autókat, csak hogy ne legyen ekkora torlódás, segítsd őket.

A fiatalember fölfogta, boldogan elindult, hogy neki rendőrt kell játszania, és akkor fölvették a telefont Budapesten.

És azt éreztem, hogy nemcsak a kocsinál vagyok, nem csak ott vagyok a portásfülkénél, hanem egy fiatalasszony előtt állok.

A pult túloldaláról nézem, abban a központban, ahol a beérkező hívásokat fogadják a mentőnél.

Azt hogy pontosan mi történik körülöttem, hogy én hol vagyok, miket látok, azt később senki nem mondta el, viszont pontosan tudtam, hogy mi történik, amikor a diszpécsernő fölemelte a telefont, mi hangzott el.

Azt, hogy otthon feküdt betegen a kisfia, azt, hogy a portás milyen beszélgetést folytat, és azt, hogy megpróbálnak közben kimenteni az autóból, ezt egyszerre éltem át.

Két hónappal a balesetem után elhatároztam, hogy megkeresem ezt a fiatalembert, aki kimentett az autóból, illetve megpróbált kimenteni az autóból.

Érdekes módon a balesetnél pontosan tudtam, hogy ő hol lakik.

Odamentem a házhoz, és arra gondoltam, hogy becsengetek, és elmondom, hogy milyen nagyszerű dolgot tett.

Viszont, amikor álltam az út túloldalán, mert nem mentem egészen pontosan a házhoz, vártam, hogy a zebrán át tudjak menni, és jött ki a fiával a házból, akkor nekem nagyon érdekes dolog jutott az eszembe: hogy ő ezt akkor letette.

Két hónappal később már lehet, hogy nem is emlékszik arra, hogy ő bárkit is megpróbált kimenteni az autóból.

Milyen jogon avatkozom bele az ő életébe azzal, hogy megkeresem, és azt mondom, hogy köszönöm szépen.

Vajon ez tényleg köszönetnyilvánítás-e, vagy csak én akarom, ez csak nekem lenne fontos, hogy meg tudja, ez nekem akkor milyen sokat jelentett.

Ezért le is tettem erről, és elmentem.

Akkor, amikor az autóban voltam, nagyon furcsa dolgok történtek, olyan volt, mintha kinyílt volna az ég.

Minthogyha a nappali fényt valami hihetetlen nagy erejű fény elnyomja.

Csodálkozva néztem föl, hogy mi lehet ez?

És olyan volt, minthogyha a fák fölött kiyílt volna az égbolt.

Korareggel volt, nappali fény volt már.

Nyolc óra nyolc perckor történet a baleset, és 30 másodperccel később lehetett ez.

Minthogyha kitártak volna egy kétszárnyú ajtót, minthogyha egy alak megjelent volna, és mert hátulról jött az a hatalmas nagy fény ezért, nem láttam az alakot, csak egy sötét foltot láttam, és pontosan tudtam, hogy ő valaki.

Csodálkozva néztem körül, hogy milyen furcsa fények vannak, milyen furcsa színek vannak, amiket eddig még soha nem láttam.

Nem is értettem, hogy ezeket most hogy veszem észre?

Az egész táj, mint hogyha ezüstös fény vett volna körül mindent, minthogyha élettel lenne tele, amit eddig nem vettem észre, olyanná vált.

És ahogy körbenéztem magam körül, akkor vettem észre, hogy édesapám ott áll velem szemben.

Azt tudni kell, hogy én 12 és féléves voltam, amikor édesapám meghalt.

Akkor, amikor az autóbalesetem történt, én 25 éves voltam, vagyis 13 évvel később, amikor én már rég nem gondoltam arra, hogy bármikor is találkozhatom az édesapámmal.

Nem is az az igazi érdekessége az egésznek, nem is az, hogy tudta, hogy én mire gondolok, hiszen egy szót sem mondtam, mégis arra gondoltam, hogy dehát ez az álom része, ez nagyon furcsa.

Most hogy-hogy megjelenik, egyszercsak az álmomban?

A testem még az autóban volt, én az autótól egy 5 méterre állhattam, és velem szemben 2 méterre volt az édesapám.

És amikor én erre gondoltam, hogy lehet, hogy most álmodom, akkor nagyon furcsa volt, mert egyszer csak tudtam, hogy ő pedig azt szeretné velem közölni: Túl korán jöttél, nem kellett volna még meghalni.

Amin én nagyon elgondolkodtam, és nagyon megijedtem, mi az, hogy meghalni?

És mondta, hogy nem, nem, akit eddig te magadnak gondoltál, az van az autóban.

Akit eddig én magadnak gondoltam?

Dehát én magamat gondoltam magamnak!

És mondta, hogy nem, nem arról van szó.

A tested, azt gondoltad magadnak, és az van az autóban.

Ekkor éreztem azt, hogy nekem tényleg oda kell mennem, és meg kell néznem saját magamat, illetve azt, aki ott van az autóban, hogy ő lennék én?

Ekkor éreztem azt, hogy nem megyek, hanem minthogyha odalibbennék.

Néztem, ahogy megpróbálja kinyitni az ajtót a teherautó sofőrje, és ahogy ellibbentem, akkor néztem azt a testet, ami az autóban volt, ami teljesen idegennek tűnt számomra, és nem tudtam összekapcsolni azzal, hogy egykor én lehettem ez a test.

Az a furcsa érzésem volt, hogy egyrészről a föltornyosuló motorháztetőn és a pókhálóra szakadt szélvédőn keresztül egyszercsak benéztem az autóba, hogy megnézzem közelről önmagamat.

Csodálkoztam is, hogy ki ez az ember?

Erre is csak később jöttem rá, hogy amiatt lehet az az egész, hiszen én saját magammal soha nem találkoztam korábban szemben.

Az egy dolog, hogy tükörben látjuk magunkat, vagy esetleg fénykép vagy videófelvétel készül, akkor 93-ban az ritka volt még persze.

Viszont nagyon sokszor elmondtam már, hogy ha megnézi az ember a saját kezét, akkor azt minden nap látja.

És ahogy végigtekintettem a testemen, ami ott lógott tehetetlenül, és jobbra-balra dőlt, ahogy próbálták rángatni az ajtót, hogy kinyissák, akkor egyszer csak észrevettem a saját kezemet magam előtt.

Annyira döbbenetes élmény, hogy hogy kerül az én kezem oda, hogy gyorsan cikázva elkezdtem körbenézni, azt a valakit, aki ott ült az autóban is.

Az én bal fülemen van két anyajegy, az volt a következő, amit észrevettem, és persze a tükörből nekem szemben van, és én a jobboldalon kereshetném, hogyha megpróbálnám megfordítani, dehát az az én baloldalomon van.

És akkor jutott eszembe, hogy de én eddig mindig tükörből láttam magamat minden reggel, ezért lehetett az, hogy nem ismertem meg ezt az embert, hiszen saját magammal soha nem találkoztam szemből.

Annyira felszabadító érzés volt, mintha egy hatalmas súly esett volna le rólam, és a következő pillanatban én megöleltem az apámat.

Innentől kezdve számorra ez nem hit kérdése, hanem tudom, hogy van.

Azért is érdekes ez, mert hogy az embernek van egy korábbi élete.

Nagyon sokan megkérdezték, hogy milyen ember voltál korábban?

És azóta hogy változott meg az életed?

Azért nehéz elmondani, mert letettem azt az életet, de vannak emlékképek róla, hogy milyen ember lehettem én.

Nagyon sokan azt mondták, hogy nagyon jó ember vagy.

Mindenkit meghallgatsz, mindenkinek próbálsz segíteni.

Viszont amikor én átvettem a saját életemet, mert minden egyes pillanatát átéljük, minden gondolatunkat, kimondott szavunkat, minden tettünket, illetve minden mulasztásunkat, akkor én azt tapasztaltam, hogy pokoli dolgokat csináltam, mert én azt próbáltam a másik emberre ráerőltetni, tanácsot akartam adni, hogy szerintem ő hogyan élje a saját életét, és nagyon-nagyon korlátoztam a másik ember szabadságát.

Ahelyett, hogy szabadságot adtam volna neki, hogy te gondold át a saját életed, hiszen az a te életed, neked kell döntést hozni, hogy hogy éled azt, én akartam elmondani, hogy szerintem hogy élje a másik ember az életét.

Ez az úgy nevezett halálközeli élmény négy és fél percig tartott, egészen pontosan 4 perc, 37 másodpercig, miközben elszámoltam az egész életemmel, az egész addigi életemmel, mind a 25 évemmel.

Voltak utalások korábbi életeimre, és voltak arra utalások, hogy miket próbáltunk együtt azokkal az emberekkel, akik az életemben vannak korábban.

Megtenni annak érdekében, hogy a tőlünk telhető legnagyobb szeretetben éljünk, és ezt hogy sikerült megtennünk.

Akkor amikor visszajöttem ebből a halálközeli élményből, négy és fél perc után, akkor rögtön az Árpád kórházba vittek.

Ahogy hallottam a telefonban, hogy rengeteg baleset van aznap, illetve rengeteg szülés, és csak körülbelül félóra múlva fog odaérni a mentő.

Pont félóra múlva ért oda az a mentő, aki az Árpád kórházba szállított először.

És amikor meglátták a sérüléseimet, azt mondták, hogy ők ezt nem tudják ellátni, ezért továbbvittek az Országos Baleseti Intézetbe a Fiumei útra.

Csak az alsó álkapcsom 16 helyen tört össze.

A műtétem sok-sok órát vett igénybe.

Koponyaalapi tőrésem volt, gerinctörésem volt, orrcsont-törésem volt, az arccsontom beesett az arcüregbe.

És ezt kellett úgy rendbehozni, hogy gyakorlatilag semmi nem látszódik ebből.

Amikor a műtétem volt, én kómába estem, akkor nagyon megörültem, hiszen az az élmény, amit halálközeli élménynek mondunk, minden nehézség és minden pokoli saját tett, gondolat, kimondott szó ellenére annyira csodálatos, hogy leírhatatlan.

Akkor én azt gondoltam a kómanál, hogy te jó ég, hát megint itt vagyok, és megint mehetek, viszont azt éreztem, hogy mint hogyha oda lennék kötve a saját testemhez.

Érdekes volt, amikor az aneszteziológus szólt, hogy valami történt, egy picit adok még az érzéstelenítőből, mert lehet, hogy érzett valamit.

Miközben nem azt éreztem, hogy valami történik velem a műtőben, hanem akkor megint magamon kívül voltam.

Pontosan tudtam, hogy mi történik velem, több órán keresztül folyt még a műtét.

Pontosan tudtam, amikor felvittek az intenzívosztályra. azt is, amikor megpróbáltak visszahozni megint ebből az altatásos, érzéstelenítési helyzetből, és az aneszteziológus több órás kísérlet után azt mondta, hogy sajnos nem tud visszahozni, komába estem.

Akkor hallottam először ezt a szót.

És csodálkoztam, hogy de jó ez a koma, de akkor ez azt jelenti, hogy innentől kezdve a…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#134 Halálközeli – Dobronay László”

Miről szól ez az epizód: „#134 Halálközeli – Dobronay László”?

Dobronay László egy majdnem halálos autóbalesetről mesél, amely 1993. július 23-án történt Fót közelében. A műszaki hibás autója miatt átsodródott a szemközti sávba, és frontálisan egy fának ütközött. A baleset következtében halálközeli élményt élt át, ami alapvetően… Az epizód a Igaz történetek – Podcaster.hu című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 03. 05..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#134 Halálközeli – Dobronay László”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Dobronay László.

Milyen témákat érint ez az epizód: „#134 Halálközeli – Dobronay László”?

Fő témái: halálközeli élmény, autóbaleset, túlélés.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#134 Halálközeli – Dobronay László”?

Megjelenés: 2026. 03. 05.. Hossz: 29 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/igaz-tortenetek-podcaster-hu/134-halalkozeli-dobronay-laszlo

Több epizód a Igaz történetek – Podcaster.hu-ből

  • #139 Anya csak egy van – Szilágyi László

    Szilágyi László az "Anya csak egy van" című epizódban egy szülő elvesztéséről beszél, és arról, hogy ez a fajta veszteség hogyan hathat ránk. Az epizód azt vizsgálja, hogy mit tan…

  • #138 Egy nagyon kemény pálya – Király Linda

    Király Linda énekesnő mesél pályafutásáról és arról, hogy találkozhatott példaképével, Whitney Houstonnal.

  • #137 Tanárnő kérem! – Galambos Rita

    Egy pályakezdő pedagógus váratlan helyzetbe kerül, amikor egyik diákja nem akar hazamenni az iskola után. A tanárnő rádöbben, hogy túllépve munkaköri kötelességein, segítenie kell…

  • #136 Talált pénz – Janata Kriszta

    Janata Kriszta mélyrehatóan tárja fel, hogyan formálták őt a szülei tanításain túli gyermekkori élmények. Az epizód a múltbéli pillanatok jelenre gyakorolt hatását vizsgálja.

  • #135 Rettegés a színpadon – Varga Kata

    Varga Kata színésznő az előadás közben átélt színpadi leblokkolásról és az ebből szerzett tapasztalatokról mesél. Az epizód a lámpaláz leküzdését és a magabiztos színpadi jelenlét…

  • #133 A szeretet marad – Babarczy Eszter

    Babarczy Eszter arról beszél, hogy hirdetést adott fel, hogy vidéki gyerekeket fogadjon budapesti otthonában, és ezzel nemcsak egy gyereknek szerzett örömet, hanem új családra is…

  • #132 Minden élet számít – Zimits Andrea

    Zimits Andrea az Igaz történetek #132 epizódjában arról beszél, hogy egy városi ember hogyan kerülhet bensőséges érzelmi kapcsolatba egy rovarral. A téma "Minden élet számít" címe…

  • #131 Édes Zazzi – Dr. Erdős Melinda

    Egy nyugdíjas orvosnő és bölcsész barátnője elhatározzák, hogy új fejezetet nyitnak az életükben, és egy olyan vállalkozásba fognak, aminek semmi köze addigi életútjukhoz vagy isk…

  • #129 A továbblépés mindig fájdalmas – Fejős Éva

    Fejős Éva író a változásról és továbblépésről beszélget, kiemelve, hogy a saját sorsunk kezünkbe vétele erőt ad a jövőre. A beszélgetés során az élethelyzetek mögött rejlő tanulsá…

  • #128 Az élet váratlan kanyarai – Asiama Evelyn

    Asiama Evelyn 18 évesen kudarcként élte meg, hogy nem vették fel a Színművészeti Egyetemre. Ez a kudarc azonban számos új lehetőséghez vezette.

Hasonló epizódok más magyar podcastokból