Igehirdetések - Angliai Magyar Református Egyház

Bánat, szolgálat, öröm

· PT31M20S

Összefoglaló

A Húsvét vasárnap tartott igehirdetés a Lukács evangéliuma 24. részének első 12 versére épül. Az asszonyok, akik szomorúsággal és gyásszal a szívükben mentek Jézus sírjához, azzal szembesültek, hogy a teste eltűnt. Két angyali lény emlékeztette őket Jézus feltámadására. A…

Röviden

Műsor
Igehirdetések - Angliai Magyar Református Egyház
Megjelenés
2025. 04. 22.
Hossz
31 perc
Szereplők, említett nevek
Salánki István
Témák
húsvét, igehirdetés, feltámadás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Szeretettel üdvözlünk az angliai magyar református egyházban elhangzott igehirdetések podcastján.

Isten áldása legyen az ő igéjének hallgatásán, befogadásán és megtartásán.

Isten igéjét a Lukács evangéliuma 24. részének az első 12 verséiből olvasom.

A hét első napján pedig kore hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket.

A követ a sírbolt elől elhengerítve találták, és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét.

Amikor emiatt tanácstalanul álltak, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában.

Majd amikor megrémülve a földre szegezték tekintetüket, azok így szóltak hozzájuk: Mit keresitek a holtak között az élőt?

Emlékezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt.

Az ember fiának bűnös emberek kezébe kell adatnia és megfeszíttetnie, és a harmadik napon feltámadnia.

Ekkor visszaemlékeztek az ő szavaira, és visszatérve a sírtól, hírulladták mindezt a 11-nek és a többieknek.

A Magdalai Mária, Johanna, valamint a Jakabja, Mária és más velük lévő asszonyok elmondták mindezt az apostoloknak, de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik.

Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és amikor behajolt, csak a lepedőket látta ott.

Erre elment, és csodálkozott magában a történteken.

Bizonyosát alapigéi írva találhatók a Lukács evangéliumban 24. részének az első 12 versében, amint azt hallhattuk az igeolvasás rendjén.

Kedves testvéreim, hogyha valaki áll már valaha koporsó mellett, akkor át tudja érezni azt, hogy milyen érzés volt az asszonyok szívében, amikor kimentek húsvét reggelén a sírhoz, hogy megkenjék az Úr Jézus Krisztus testét.

Tele volt az ő szívük fájdalommal, gyásszal, szomorúsággal.

Össze volt törve bennük minden, amit össze lehetett törni.

Azt szoktuk mondani, hogy a remény hal meg utoljára.

Így teljesen össze voltak törve, de mégis a szívükben ott volt a vágy, hogy még mindig szolgálják az Úr Jézust.

Akartak vele találkozni, annak ellenére, hogy a dolgok nem úgy mentek, ahogy szeretnék.

Olyan sokszor van az, hogy velünk is a dolgaink nem úgy mennek, ahogy mi szeretnénk.

Nem az történik velünk, amit mi elképzeltünk.

Mi mindig jót szeretnénk, jót várunk, de néha az ördög bekavar, és az ellentéte jön.

De, mint tudjuk, meg van írva Róma 8:28-ban: "Az Isten fiainak mindig, minden a javukat szolgálják." És ez így volt az asszonyokkal is, meg a tanítványokkal is.

És ők ezért igyekeztek vasárnap kora reggel azt mondja, az igen, még hajnalban elmentek a sírhoz, hogy találkozzanak az Úr Jézus Krisztussal.

És ezt megtanulhatjuk től, hogy mindig jó a napot Jézus Krisztussal kezdeni.

Egyszer az egyik reformátor azt mondta, minél több munkám van egy napra, annál többet imádkozok reggel.

Azért, mert amikor az ember sokat imádkozik, akkor tudja, hogy a aznapi terheket nem egyedül fogja viselni, hanem az Úr Jézus segít neki abban.

És ez nagyon fontos, hogy mi megijedtsük.

Ezek az asszonyok, mint kimentek korán reggel, keresték az alkalmat, hogy az első pillanatban már ott legyenek a sírnál, és el voltak készülve erre a találkozásra.

Azt mondja az ige, hogy vittek magukkal illatszereket, amellyel be akarták kenni az Úr Jézus testét.

Nem tudom, hogy hogy csinálták, és szombaton minden be volt zárva, semmit nem lehetett akkor venni, de ők mégis beszerezték azt.

Egyszer hallottam, valaki mondta, amit az anyukák nem találnak, az nem létezik.

És ez így volt az asszonyokkal is.

Ők akartak illatszereket vinni az Úr Jézusnak, addig járták, mikor megtalálták azt, és felkészülve mentek oda.

S amikor mi megyünk az Úr Jézushoz, nekünk is fel kell készüljünk szívünkben a vele való találkozásra.

És amit Isten elvár tőlünk, az nem drága illatszerek, hanem egy őszinte szív.

Amikor hozzájössz Jézushoz, akkor csak az kell, hogy önsd ki a szívedet ő előtte, és őszintén beszélj hozzá.

Kérd az áldást, kérd az erőt, kérd az útmutatást, amire épp szükséged van.

És hidd el, hogy Isten találkozni fog veled, mert ő minden imádságot meghallgat, még akkor is, ha nem minden imádságot úgy válaszol meg, ahogy mi szeretnénk.

És ahogy az asszonyok ott vannak és mennek a sír fele, többi evangéliumban is le van ez írva, és onnan tudjuk, hogy attól féltek, hogy nem tudják elgurítani az óriás követ, és nem tudják az Úr Jézust úgy szolgálni, ahogy akarják, mert előttök van egy óriás kő, amihez az ő fizikai erejük kicsi volt.

És olyan sokszor, amikor az emberek akarják az Úr Jézust szolgálni, akkor vannak kövek, amik előttünk vannak.

Sok embernek itt Angliában a távolság, mert végignézek a gyülekezeten, van aki messzidől jött, és voltak van, aki nagyon messz idől jött.

Körülbelül ez a két kategória van most a templomban.

És ezért ez probléma lehet, mert nem járnak a vonatok, nem működnek a metrók. dugó van az autópályán, vagy le van zárva, és az ördög mindig csinál valamit, hogy az ember ne érjen pont ide amikor szeretne.

Vagy lehet épp betegség, vagy más probléma, ami előttünk van.

Amikor az asszonyok elindultak korán reggel felkészülve Jézussal való találkozásra, akkor mire odaértek a sírhoz, a kőben nem volt ott.

Isten elgurítja a követ onnan, ha őszinte szívvel jössz hozzá, hogy szolgáld őt.

Ő ad neked erőt, ad neked lehetőséget a szolgálatra.

Csak te gyere, a te dolgod az, hogy induljál hittel.

Ha ha elindulsz, majd ő gondoskodik a többiről.

Mert bizony ő tudja, hogy mi van a szívedben, és tudja, hogy miként tud ő téged használni az ő királyságában.

És amikor benéztek az asszonyok a sírba, azt látták, hogy nincs ott, és tanácslanul álltak, és sokszor az van, amikor akarod Istent szolgálni, akkor amit te szeretnél csinálni, azt nem lehet.

Emlékszem, hogy amikor Isten megérintett engem ifság ifjú koromban, nagyon de nagyon akartam zenélni.

Hát a faluban mindenki a zenéhez éltett, azt mondta István nem szabad.

Még a kommunista kóusba is kirúgtak.

Ugye azt mondták, hogy abbal te nem szolgálhatsz.

Beszélni meg nem akartam prédikálni, mert még egy verset is tudtam elmondani rendesen.

És lehet, hogy te is valahogy akarsz szolgálni Istennek, csak egyéb nem tudod, hogy hol van az a hely, de hidd el nekem, ha Isten elhívott téged, akkor ő megadja a szolgálati területet is hozzá, amellyel tudsz szolgálni.

A te dolgod az, hogy indulj el.

Az asszonyok elmentek korán reggel, nyitott szívvel, tele hálával és szeretettel az Úr felé, és ő majd megnyitja a lehetőséget.

És vajon mi hányszor vagyunk ott tanástalanul?

Az élet útján, amikor nem tudjuk, hogy mit kell csinálnunk, mit kell tennünk az élet különböző helyzeteiben.

Amikor beteg ágy mellett állunk, és szeretnék mondani valami jót és okosat, és nem tudunk, amikor gyászolók mellett vagyunk, és nem tudjuk, hogy kell őket vigasztalni, amikor pályaválasztók mellett állunk, és nem tudjuk mondani, hogy ezt csináld, vagy azt csináld, vagy munkakeresőknél, vagy bármilyen más problémánál.

Az életben rengeteg olyan alkalom van, amikor az ember tanácstalanul áll.

De nézzük meg, hogy mi történik itt.

Amikor az asszonyok ott állnak tanácstalanul, akkor Isten odaküld hozzájuk két angyalt, és megmondja nekik, mit kell csinálni.

Olyan jó azt látni, hogy ha te Istent akarod szolgálni, és te tanácstalan vagy, akkor Isten odaküldi a megfelelő segítséget a megfelelő időben.

És érdekes, hogy az angyalok nem mentek el az asszonyok házához reggel, amikor felkeltek, mondván: "Ne menjetek ki a temetőbe, mert nincs miért?" Nem nem ment oda hozzájuk útközben félúton, hogy forduljatok vissza. hanem megvárt, amíg elmentek és benéztek a sírba, hogy ők legyenek az első tanúk a feltámadás tényiről.

És akkor, amikor már ott voltak, akkor szólt hozzájuk az Úr.

És ezt mondta az angyal nekik: Miért keresitek a holtak közt az élőt? nincs itt, hanem feltámadt.

És azt mondja itt az asszonyoknak kedves hölgyeim, egyszerűen rossz helyen kerestek, mert elfelejtettétek azt, amit ő mondott nektek még Galileában.

És azt mondom, hogy szerintem asszonyokat egyáltalán nem lehet megszíni miatta.

Azért, mert ha valaki más sírt az életében, akármi miatt is, amikor az embernek össze van törve a szíve és a lelke, akkor elfelej dolgokat.

Akkor elfelejtünk fontos dolgokat egyszerűen azért, mert a szívünk össze van törve.

És ők elfelejtették ezt, és visszaemlékeztek.

És amikor azt mondja az ige, hogy feltámadt az Úr Jézus, ebben az egyetlen egy szóban, ebben a kis rövid szóban, hogy feltámadt, óriás erő van, nagyon nagy áldás van mindannyiunk számára, mert jelentősége van a mára nézve, a jövőre nézve és az örökkévalóságra nézve is.

Nagyon fontos, mert Jézus ezáltal legyőzte az emberiség legnagyobb ellenségét, a halált.

Mert nem született ember a világra még illésen meg énon kívül, aki ne halt volna meg.

Mindenki, aki megszületik, egyszer meghal.

Ez a bűnnek az egyenes következménye.

De Jézus az, aki azt mondja, bejött ugyan a halál a világba, de ő az, aki legyőzi azt.

És aki hisz ő benne, annak örök élete van.

Nem volt, nem lesz, hogy már most itt van.

Mert azt mondja az ige, ha valaki Krisztusban hal meg, másszóval ha valakit Isten úgy szórít magához, mondanám azt, hogy úgy lépt előre, hogy van neki élőhite Jézus Krisztusban, akkor az az ember egyenesen a mennyországba megy.

És ezt onnan tudjuk, hogy nagy pénteken Jézus a keresztfán azt mondta a mellette megfeszített bűös embernek, még ma velem leszel a paradicsomban.

Nem 1000 év múlva, nem 2000 év múlva, még ma.

Mert aki hisz Jézusban, amikor meghal, abban a pillanatban, a lelke egyenesen felmegy a mennyországba.

Ezért ez egy gyakorlati jelentőséget bír rád nézve is.

Van-e neked ilyen élő hited, mint ahogy hit az az bűntös ember a keresztfán, aki elhitte, hogy Jézusnak van egy országa?

Te elhiszed azt, hogy van élet nem csak ezen a földön, hanem a mennyországban is, az örökkévalóságban.

Mert hiszed, akkor te is ott leszel.

A másik dolog, amit nagyon fontos, és fel kell fognunk mindannyiunknak, a Biblia tanítása szerint az utolsó napon, az utolsó trombita szóra mindenki fel fog támadni, csak nem mindegy, hogy hova.

Van aki feltámad az örök kárhozatra, és van aki feltámad az örök életre. attól függően, hogy ki hogyan élt ebben a világban, volt-e neki élő hite, vagy sem, követted-e Jézust, vagy nem?

Követed őt azzal az óriás lelki szeretettel és szolgálatkészséggel, mint az asszonyok tették meg a tanítványok?

Gondolkodj el rajta, mert bizony az örökkévalóság nagyon, de nagyon hosszú idő.

Ezen a földön is nem mindegy, hogy hol laksz, de holt tesz egy örökkévalóságot, az még sokkal, de sokkal fontosabb.

Ha amikor kiválasztod a lakhelyedet, akkor azt körüljárod jól, megnézed a házat, megnézed a szobát, megnézed a környéket, akkor nézz bele abba is, hol fogod tölteni az örökkévalóságot.

Isten dicsőségében békességben örömben, ahol nincs több fájdalom, ahol nincs több könny, ahol Jézus beragyog mindent. ahol vannak az életfái, és annak a gyümölcsére esze az év minden hónapjában, hogy iszod-e az élet vizétit, és dicséríted-e Istent az angyalságekkel, vagy pedig ott leszel, ahol a gazdag ember volt a példázatban, amit Jézus mondott, az örökkévaló kárhozatban, ahol tűz van, sírás, fogsikolgatás, sökteég és hallgatás nagyon, de nagyon nem mindegy.

Ezért higgy a feltámadott Krisztusban.

Tudom, hogy nagyon nehéz hinni benne.

Nehéz hinni benne, mert nem látod, nem tudod megfogni kézzel, nem tudsz rámutatni, hogy itt van vagy ott van.

De Isten tud adni neked kegyelmet és élő hitet, hogy elfogadd azt.

De nézzük meg, hogy hogy fogadták először a tanítványok ezt a jó hírt, mert a tanítványokhoz küldte a két angyal az asszonyokat, és mondták, hogy menjenek el, és mondják el neki, hogy Jézus feltámadt.

És amikor elmentek, akkor azt mondja az ige, hogy üres fecsegésnek tartották a beszédeket, és nem hittek nekik.

Ott van a 11 tanítvány, a 11 lelki elit, aki három éven keresztül éjjel és nappal Úr Jézussal volt.

Őt hallgatták, látták a csodákat ettek az 5000rek a kenyeréből. meg a halálból látták a bénát járni, a vakot látni, a bérpoklost meggyógyulni, a halottat feltámadni.

De amikor azt mondják az asszonyok, az Úr Jézus feltámadt, na nem, ez csak feszekés, ez csak asszony beszéd.

A fiúk tudják, hogy miről beszélek.

Amikor azt mondjuk egyás között, csak úgy rossz má, hogy asszony beszéd.

Sajnos rossz dolog, de előfordul.

És azt hitték a tanítványok, hogy ez csak egy ilyen asszony beszéd.

Péter és János elment, elfutott a sírhoz és megnézték, behajoltak oda, és azt látták hogy a az ott lévő dolgok szépen össze vannak hajtva, szépen rend van a sírban hagyva, de Jézus már nincs ott, mert Jézus feltámadt.

Odament Mária is, ő is benézett és sírt.

És amikor meglátta az Úr Jézust a kertben, akkor azt hitte, hogy ellopták Jézus testét.

Rosszul gondolta, de Jézus mégis megjelent neki, és nevényszódotta őt, és megismerte.

Mert még akkor is, ha valakinek nincs hite, ha gyenge a hited, akkor is, hogyha kételkedsz, de találkoz az Úr Jézussal, betölt téged is a húsvétnak az igazi öröme.

Azért, mert van feltámadás, és meglátták azt, akit már előtte elsiradtak.

Gondolj bele abba, hogy környezetedből hány ember halt meg mostanáig, akiket ismertél, akiket szerettél, akikkel még szívesen beszélgetnél.

Vajon hány édesanya, édesapa gyermek barát osztálytárs munkatárs, szomszéd költözött már el az örökkévalóságba?

Nem jó lenne-e velük majd találkozni és beszélgetni?

Mert az Úr azt mondja, ha az Úrban haltak meg, akkor találkozol velük, akkor ott leszel, mert megint meglátod őket.

Higgy az Úr Jézus Krisztusban és üdvözülsz, és megkapod te is az örök életet, és nem kell félni a haláltól, akkor csak egy átmenet lesz az.

Itt külföldön vagyunk, gyakran repkedünk haza, megyünk innenoda, mondjuk, hogy hazóról hazamegyünk.

A hívő ember is hazóról hazamegy.…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Bánat, szolgálat, öröm”

Miről szól ez az epizód: „Bánat, szolgálat, öröm”?

A Húsvét vasárnap tartott igehirdetés a Lukács evangéliuma 24. részének első 12 versére épül. Az asszonyok, akik szomorúsággal és gyásszal a szívükben mentek Jézus sírjához, azzal szembesültek, hogy a teste eltűnt. Két angyali lény emlékeztette őket Jézus feltámadására. A… Az epizód a Igehirdetések - Angliai Magyar Református Egyház című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 04. 22..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Bánat, szolgálat, öröm”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Salánki István.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Bánat, szolgálat, öröm”?

Fő témái: húsvét, igehirdetés, feltámadás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Bánat, szolgálat, öröm”?

Megjelenés: 2025. 04. 22.. Hossz: 31 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/igehirdetesek-angliai-magyar-reformatus-egyhaz/banat-szolgalat-orom

Több epizód a Igehirdetések - Angliai Magyar Református Egyház-ből

  • Csapdák
  • Mögé-látás
  • Rossz, hiányos, jó, teljes

    Az Angliai Magyar Református Egyház 2026. szeptember 27-i igehirdetése Lukács 9,18-22 alapján vizsgálja Jézus kérdését: „Hát ti kinek mondotok engem?”. A prédikációt Phil Dunn, az…

  • Mi tart vissza?

    Az Angliai Magyar Református Egyház 2026. szeptember 20-i istentiszteletén elhangzott igehirdetés központi témája az akadályok legyőzése a hit útján. Dr. Mike Daly a Márk evangéli…

  • Feltételes

    A 2026. szeptember 13-án az Angliai Magyar Református Egyházban elhangzott igehirdetésben Salánki István a feltételes útról beszélt, kiemelve, hogy az áldás és az átok előttünk ál…

  • Oka, célja, módja

    Szalánki István igehirdetése az Angliai Magyar Református Egyházban 2026. szeptember 6-án hangzott el. Az igehirdetés az adakozás lelki hátterét járja körül, hangsúlyozva, hogy Is…

  • Áldás és magasztalás

    Az Angliai Magyar Református Egyházban Salánki István igehirdetése a Zsoltárok 134,1-3 alapján hangzott el 2026. augusztus 30-án. Az igehirdetés az Isten felé fordulásról, az Ő ne…

  • Nyugalom háza

    A "Nyugalom háza" című igehirdetés a Lukács evangélium 10,38-42 alapján arról szól, hogy az otthonunk és a szívünk nyitva áll-e Jézus és más emberek előtt. Az igehirdetést Dr. Mik…

  • Többé nem vagytok idegenek

    Dr. Mike Daly igehirdetése az Angliai Magyar Református Egyházban hangzott el 2026. augusztus 23-án. Az igehirdetés alapigéje Efézus 2,11-22, amely arról szól, hogy a Krisztusba v…

  • A türelem iskolája

    Az Angliai Magyar Református Egyházban elhangzott „A türelem iskolája” című igehirdetésben Salánki István arról beszél, hogy bár most várakozni kell, Jézus visszajövetele biztos.…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból