Impulzus Podcast

Helyzetjelentés

· PT1H21M53S

Összefoglaló

Az Impulzus Podcast extra adásában technikai problémák és betegség miatt rendhagyó módon, rövid bejelentkezéssel jelentkeznek. Az év végi ünnepek és a technikai nehézségek miatt az év hátralévő, valamint a következő év elejére tervezett kibeszélő epizódokat (TNG, Drumhead, Half…

Röviden

Műsor
Impulzus Podcast
Megjelenés
2023. 12. 10.
Hossz
1 óra 22 perc
Szereplők, említett nevek
Rezsabek Nándi, Kocsis Erzsó, Balázs Gábor
Témák
impulzus podcast, technikai problémák, év végi ünnepek
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

szervusztok kedves hallgatók ez egy impulzus podcast kis extra adás egy bejelentkezés sajnos most nem a megszokott kibeszélővel jelentkezünk mert több akadályba ütköztünk itt a felvételnél de először azért bekonferálnám műsorvezetőtrsaimat isut és lacit sziasztok sziasztok sziasztok én pedig csaba vagyok hát az történt hogy a vendéggel történő technikai főpróbán megbuktunk tehát nem tudtuk abszolválni ezt a helyzetet és én is érzem hogy a a hangom az jelentősen kezd elmenni tehát egy betegség felé tart folyamatosan az én állapotom de azért valami kis rövid bejelentkezést szeretnénk csinálni egy állapotjelentést hogyha úgy tetszik hogy mi várható itt a következő időszakban hát a tng kibeszélőket azokat áthelyeztük januárra mert már a ezt az epizódot követő epizódot is hát el kellett hal választanunk mert annyira beütött az évvégi őrület hogy egyszerűen nem sikerült a a felvétel időpontját jól lezsírozni tehát itt már áldozatul estünk a karácsonyi készülődésnek úgyhogy ezeket januárban fogjátok megkapni a drumheadet illetve ami utána van a a half alive című epizódot viszont idén még mindenképpen készülünk egy műsorral ez egyfajta ilyen évösszegző jellegű adás lesz és hát van mit összegezni azt hiszem hogy ez egy kimondottan erős év volt star trek szempontjából én megmerném azt kockáztatni hogy ez a kurzmenérának talán ez volt a legerősebb ilyen szezonja nem tudom laci erről ti mit gondoltok hogy volt már ennyire jó hogy ennyi jó minőségű új sorozat érkezett star trekből egyszerre hát így a modern érában mármint a mostani kurzman éábár szerintem szerintem ennyire erősé é még nem volt igen most nagyon jó dolgok voltak végig úgyhogy igaz tavaly is volt már ezek a sorozatok de azért egyik másik sorozatnak az idei szezonja azért jó jócskán elmondhatjuk hogy erősebb volt mint a tavalyi ühüm nekem kifejezetten nehéz dolgom volt amikor elgondolkodtam rajta hogy az én személyes topplistámon mert nekem lesz ilyen ezt nem erőltetem r ok hogy nektek is legyen de én én megkínzom magamat ezzel a kérdéssel hogy mi legyen az első második harmadik tulajdonképpen mindenki felállhat a dobogóra mert három star trek sorozat van a star trek piicar harmadik évad a különös újvilágok második évad és a lowdex negyedik évad ugye negyedik igen negyedik volt már tehát a visszagondolok akkor a ugye a pikardot azt érezzük hogy hogy igazából magára talál ált a dolog legalábbis így a a a régi trkerek a 90-es évek trkereinek a szívéhez szólt nagyon a a strange univers második évadja az úgy szárnyalni kezett már úgy hogy az első első f elindult a fölszállópályán és a második már repül a lower deex az eddig nem látott magasságokbaan emelkedett szintén olyan mélységeket adtak kaptak karakterek amikre eddig nem nagyon volt példa és akkor még más sorozatokról nem is beszéltünk amik nem startechek de egy szifi rajongót érdekelhetnek ahol szintén történtek elég érdekes dolgok jó én azt mondom hogy vonjuk be egy kicsit a a hallgatóinkat is az űrszekerek facebookon már egy szavazást kitettem hogy szerintetek melyik volt a a három sorozat közül a a leginkább jó és ezt össze fogjuk majd számolni mint community döntés ezt meg fogjuk osztani a az impulzus facebookon is és lacit is megkérjük hogy a star treker blog facebookon is ez hogyha kikerülhetne akkor ott is tudnának a a titeket olvasó emberek majd szavazni ezeket majd megpróbáljuk összematekozni talán nem lesz annyira bonyolult nem kell integrálni benne úgyhogy ezt abszolválni tudjuk még az a kérdés hogy itt milyen kategóriákat válasszunk még mert azért azon túl hogy jók a sorozatok szerintem kicsit bele is mélyedhetünk hogy hogy miket kérdezzünk még a hallgatóktól hát szerintem kérdezzünk nyugodtan akár egy történetszállat epizódot mindenképpen lehet hogy melyik volt a kedvenc epizódjuk karaktereket lehetne csoportosítani vagy rangsorolni akár ha van valakinek kedvence feltétlenül írja meg színészeket is amúgy is most jön az a szezon amikor bejelentik a különböző díjakat ti kit küldenétek különböző díjátadásra ki érdemelné meg szerintetek még mit lehetne minket is lehet pontozni hogy milyen melyik melyik podcast adásunk volt idén a legjobb vagy a a leginkább tartalmas és hogy melyek azok a részek amikre például hogy melyik az a az a tng epizód ami ami most így újranézve talán más szemszögbe került mint régebben nekem vannak ilyenek de most rám parancsoltak hogy nem beszélhetek erről többet szigorúan titkos amíg el tiltott téma igen szerintem volt itt egy babilon 5 is amit érdemes lenne itt elővenni és megbeszélni hogy mi ennek a jelentősége illetve egyéb skifiket ti tudtok mondani laci szerintem hogy hogy mivel foglalkozzunk még mi leginkább az alapítványt néztük illetve hát azt laci nézte és a forba kezdtünk most bele aminek most már a negyedik szezonja megy és addigra jó pár epizód lemegy illetve van a dr hunnak most speciális 65 év 60 csak 60 évfordulós különkiadása karácsony elött három epizóddal amit pont meg tudunk nézni mielőtt újra találkozunk egyet már láttunk és nagyon jó volt nagyon doktor hús úgyhogy akik szeretik a dokor hút azok erre is számíthatnak még a nyugdíj korhatárt nem érte el a dotor whoú úgy tűnik úgyhogy még nem jár kin neekki ez az öregítés de 60 is egy szép szám szép kerek nem tudom ilyenkor mit udvarias mondani bár egy sorozat talán nem sértődik meg tehát ott egyre jobb lesz a a franchise hogyha egyre öregebb a dolog jó mit tudunk még elmondani az hogy mikor lesz ez a dolog hát azt azt furcsa módon nem tudom megmondani mert még a felvétel időpontját itt most laciékkal egy yesztettük de de itt mondtam nekik is hogy damoklés kardjaként lebeg több ilyen szerkesztőségi évzáró meg munkahelyi évzáró és ezek ezek még keresztbe tehetnek de megoldjuk ezt úgyhogy én úgy gondolnám hogy lehet hogy ez valamikor szent este mert az pont minthogyha egy vasárnap lenne legkésőbb legkésőbb szent este fog jönni majd ez a ez a műsorunk ez a terv most már nem merek ígérni semmit mert jó dolgokat terveztem el mára is meg jövő hétre is de ezek ezek keresztbe keresztbe húzódtak na tudunk-e még valamit mondani magunkról itt a ebben a kis szösszenetben nem tudom nem tudom egy hosszú egymásra nézésből az arra következtetek hogy nem tehát akkor nyugodtan köszönjünk el és akkor hát bocsánatot kívánunk a hallgatóktól akik most vasárnap egy egy kibeszélőt vártak volna főleg a drumhead című epizód az az elég jónak ígérkezett én azt hiszem hogy azt sokszor szoktuk így random helyeken említeni hogy hát igen a drumhead az az egy komoly dolog de reméljük hogy januárban visszudunk erre térni és a a vendég akinek a személyazonosságát most titokban tartom vele még egy kört futunk így technikailag és és megpróbáljuk megugrani ezt a dolgot hát podcastben ilyen előfordul hogy nem nem jön minden össze ez fáj nekem egy kicsit ez a dolog ezt higgyétek el de de összeszedjük magunkat hamarosan és jelentkezünk hát ha nem találkoznánk de fogunk találkozni de akik esetleg elkerülnek minket nekik boldog ünnepeket kívánok laci nektek is most jó hétvégét kívánok így podcast nélkül kell a hétvégét teljesíteni de de ettől függetlenül is jó hétvégét kívánok nektek meg a ked hgatóknak sziasztok sziasztok sziasztok

Említett entitások

Témák

  • impulzus podcast
  • technikai problémák
  • év végi ünnepek

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Helyzetjelentés”

Miről szól ez az epizód: „Helyzetjelentés”?

Az Impulzus Podcast extra adásában technikai problémák és betegség miatt rendhagyó módon, rövid bejelentkezéssel jelentkeznek. Az év végi ünnepek és a technikai nehézségek miatt az év hátralévő, valamint a következő év elejére tervezett kibeszélő epizódokat (TNG, Drumhead, Half… Az epizód a Impulzus Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 12. 10..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Helyzetjelentés”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Rezsabek Nándi, Kocsis Erzsó, Balázs Gábor.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Helyzetjelentés”?

Fő témái: impulzus podcast, technikai problémák, év végi ünnepek.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Helyzetjelentés”?

Megjelenés: 2023. 12. 10.. Hossz: 1 óra 22 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/impulzus-podcast/helyzetjelentes-86415782

Több epizód a Impulzus Podcast-ből

  • STARFLEET ACADEMY | 1. évad

    A Starfleet Academy sorozat első évadát tárgyalja az Impulzus Podcast legújabb adása. A vendégek, Krisz, NocadLee, LtGlove és Csaba (aki videós formában segít), megosztják gondola…

  • AZ ÚJ NEMZEDÉK legjobb pillanatai

    Ez az Impuls podcast Star Trek tematikus epizódja a TNG (Next Generation) sorozatot dolgozza fel. Csaba, Magdi, Zsuzsi és Laci hangüzenetek alapján idéznek fel emlékezetes TNG-élm…

  • A végső határtalanság (Minden jó, ha jó a vége, TNG 7x25 & 7x26) | Magdi

    Az Impulus podcast 331. adásában Csaba, Laci, Zsuzsi és Magdi a Star Trek: Az új nemzedék (TNG) sorozat fináléjáról, az "All Good Things" című epizódról beszélgetnek. Kitérnek a h…

  • Határválság (Megelőző csapás, TNG 7x24) | Krisz

    A Star Trek: Voyager tematikus epizódbeszélője, ahol Laci, Zsuzsi és Krisz a "Preemptive Strike" (Megelőző csapás) című részt vitatják meg. A beszélgetés kitér a Star Trek: Voyage…

  • Hajótudat (Vészhelyzet, TNG 7x23) | LtGlove

    Ez az Impulzus Podcast 329. adása, amelyben Eltéglav, Laci és Zsuzsi Star Treket, azon belül a 'Vészhelyzet' című epizódot és a Star Trek: Nemezis című mozifilmet vitatják meg. A…

  • Kapitány apám (Vérvonal, TNG 7x22) | LtGlove

    Az Impulus podcast 328. adásában Zsuzsi, Laci és LTG Love a Star Trek: Az Új Nemzedék 7. évadának 'Vérvonal' című epizódját veszik górcső alá. Megbeszélik Picard kapitány lehetség…

  • Harconcsapás (Elsőszülött, TNG 7x21) | Gergő

    Az Impulus podcast 327. adásában Kő Gergő vendégszereplésével a Star Trek: Az Új Nemzedék (TNG) 7. évadának 21. epizódját, az 'Elsőszülött' című részt vitatják meg. Az adás kitér…

  • A flottán túl (Az út végén, TNG 7x20) | LtGlove

    Ez az Impulus Podcast 326. adása, melyben Csaba és Eltégla Vlaci Zsuzsi vendégükkel, LtGlove-val, a Star Trek: Az út végén (TNG 7x20) epizódot vitatják meg. Kiemelt téma egy terve…

  • Devolúció (A teremtés, TNG 7x19) | Magdi

    Az Impuzus Podcast 325. adásában Magdival, Zsuzsival, Lacival és Csabával a Star Trek: Az új nemzedék (TNG) 7. évadának 19. epizódját, 'A teremtés' címűt vitatják meg. Az adás röv…

  • Gondolatok a gondolából (Más szemével, TNG 7x18) | Magdi

    Az Impulus podcast vendégei (Magdi, Zsuzsi, Laci és Csaba) a Star Trek franchise 60. évfordulójáról és az elkövetkező évi megjelenésekről beszélgetnek. Az adás fő témája a 'Más sz…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból

  • Mi vár ránk 2024-ben? — Beszéljünk órákról

    Ez az epizód a 2024-es évindító videó, amely a tervekkel, újdonságokkal, a magyar piacot érintő megjelenésekkel és rendezvényekkel foglalkozik a Vostok-Europe Systema Periodica be…

  • Egy időre búcsúzunk — SKIP INTRO

    A Skip Intro podcast bejelenti, hogy egy időre búcsúzik a hallgatóitól. Az epizód a műsor történetét és a jövőbeli terveket tárgyalja.

  • Évértékelő 2025 — Metalsziget

    A Metalsziget podcast 2025-ös évértékelő epizódjában statisztikák és az év albumai kerülnek bemutatásra. A műsorvezetők két-két albumot hoznak, emellett további zenei javaslatokat…

  • Intro — Esti mesék messzi thaiokról

    Ez az epizód az Esti mesék messzi thaiokról című podcast bevezetője, amely áttekinti a sorozat témáit.