Innen és Túl

Magyar Péter hivatalosan is MINISZTERELNÖK

· PT1H2M2S

Összefoglaló

A Tisza párt és Magyar Péter május 9-i szerepvállalása kapcsán határvonalról értekezik az adás. Kiemelt téma Magyar Péter és Sulyok Tamás elnök úr elmúlt heti szóváltása, valamint Orbán Viktor búcsúinterjúja, melyben a Nemzeti Sportot és a Vadhajtásokat nevezte meg fő…

Röviden

Műsor
Innen és Túl
Megjelenés
2026. 05. 10.
Hossz
1 óra 2 perc
Szereplők, említett nevek
Magyar Péter, Sulyok Tamás, Orbán Viktor
Témák
politika, magyar belpolitika
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Az elmúlt években közjogi intézmények tucatjai veszítették el a függetlenségükbe vetett társadalmi hitet, bizalmat. eljátszották, vagy mert soha nem is gondolták komolyan, kiüresítették a fékek és ellensúlyok rendszerét, magukra hagyták a nemzetet a bajban.

Ezért most itt a Magyar Demokrácia és Alkotmányosság házában felszólítom azon közjogi méltóságokat, intézményvezetőket, akik az elmúlt rendszer politikai kiszolgálóivá váltak, vagy mindig is azok voltak.

Legyen bennük egyszer bátorság szembenézni a saját felelősségükkel és félreállni Magyarország demokratikus megújulásának az útjából.

Mondjanak le ma, de legkésőbb május 31-ig.

És kezdje a sort rögtön Sulyog Tamás. >> [taps] [taps] [taps] >> Az a Slyok Tamás, akit ma itt hallhattunk. a nemzet egészének képviseletéről beszélni, jogállam beszélni, először két év után a jogállamért aggódni.

Irónikus, irónikus elnök úr, hogy ez az elmúlt két évben nem sikerült, nem jött össze.

Nem sikerült akkor például, amikor Orbán Viktor, bukott miniszterelnök a fél országot kiirtandó rovarnak nevezte.

Elnök úr, nem sikerült akkor, amikor Orbán Viktor, vagy éppen a Kúria elnöke bírókat vagy művészeket, civileket fenyegetett, és nem sikerült akkor sem aggódni, elnök úr, amikor a gyermekvédelemben tönkretett kiskorú gyermekek mellett kellett volna kiállni, és nem sikerült akkor sem, amikor a most megbukott kormány a titkos szolgálatot, titkos szolgálatokat küldte a legnagyobb ellenzéki pártra.

Nem sikerült, elnök úr, de akkor sem sikerült megszólalni, amikor a bukott miniszterelnök közpénz milliárdokból öntött háborús gyűlöletet minden magyarra, közte a gyerekeinkre, de az alkotmányra és a jogállamra ma már oly kényes ügyvédnek egyszer sem sikerült megállítani az alkotmányellenes jogszabályokat sem, vagy akár minimálisan ellentartani a jogi önkénynek.

Vajon hogyan tudná ennyi gyávaság, félrenézés és hazugság után ennek a gyönyörű nemzetnek az egységét ön megtestesíteni?

Elnök úr, ideje távozni emelt fővel, ameddig még lehet. [taps] [taps] [taps] [éljenzés] Tisztelt képviselők!

Ha túl leszünk a szembenézésen és az igazságtételen, akkor megbékélésre van szükség. >> Most sziasztok!

Helló! >> Nagy sójtás. >> Nagy, abszolút, abszolút nagy sóhajtás.

Nem tudom, hogy ki sójtott nagyobb, én vagy suyok Tamárságnak.

Szóval sok szeretettel köszöntünk mindenkit az Innen és túl 74. adásában.

És Seres Samu vagyok, >> én pedig Dulsza volt. >> Nagyon szépen köszönjük, hogy ennyien itt vagytok velünk, és köszönjük, hogy tegnap a Kossuttán ilyen sokan odajöttetek hozzánk és képet készítettetek velünk.

Most láttuk egy sztoriban, hogy valaki Floridából néz minket.

Szóval nagyon szépen köszönjük.

Továbbra is várjuk az algoritmust támogató kommentiteket, valamint hogyha tehetitek, akkor támogassátok kétpos szerkesztőségünk munkáját egy szuper köszönet formájában, vagy csatlakozzatok az Agóra közösségéhez, >> és nyugodtan írjátok, hogyha Floridánál messzebbről hallgattok minket, vagy tageljetek simán.

Hát új hét, új innen és túl, új parlament, új miniszterelnök.

Ugye néhány dolog azonban változatlan, mégpedig az, hogy megpróbáljuk itt elemezni a sok-sok történés közül, mi az, ami igazán számít.

Nyilvánvaló módon a mai adást annak szenteljük, hogy május 9e az miért volt határvonal, és miért gondoskodott arról a Tisza és Magyar Péter, hogy határvonal legyen.

Beszélünk a miniszterelnöki beszédről. egy igazán rendkívüli hetisúlyok előrehozott hetiok lesz, hiszen Magyar Péter és Súlyok Tamás között egy hát egy egész látványos adókkapok született a az első napon. foglalkozunk ezzel is nyilván a kossuttéri történésekről is beszámolunk, mint láthatjátok, ott voltunk, illetve azért nem megyünk el szó nélkül amellett, hogy Orbán Viktor utolsó munkanapját szimbolikusan egy Dopman interjúval zárta, és megtudtuk tőle, hogy a két fő hírforrása a nemzeti sport és a vadhajtások.

Tehát ezzel fogunk foglalkozni, de először kezdjük azzal, hogy hát a Kossut téren írjátok meg, hogy ott voltatok-e, ti mit tapasztaltatok-e, hol álltatok?

Egyáltalán írjátok meg nyilván a a gondolataitokat, kérdéseiteket.

Mi a Kossuttérnek a az egyik szélén voltunk, hogy közben tudjunk videózni.

És igazából nemzői szempontból az a legérdekesebb ilyenkor, hogy ami a parlamentben történik, az mindig is tudjuk, hogy egy politikai színház.

Tehát ezt most nem egy ilyen lesajnáló értelemben mondom, mert nyilvánvaló módon kormánypárt, ellenzék az nem egymásnak, hanem a közönségnek, a választói közönségnek látszik.

Az volt most a különleges, hogy sok-sok kivetítőn lehetett látni azt, amiben történik, és a közönség az azonnal tudta lereagálni díjazni vagy adott esetben a húógással elutasítani azt, ami történik.

És hogy szerintem ez egy teljesen új műfaj, hogy a Tisza közvetítésében, amit nagyon sokan néztek, és ez is egy vészjósló jel a a média jövője szempontjából, az újságoknak valami nagyot kell gurítaniuk, hogy a pártok saját felületeivel felvegyék a versenyt, hogy abban a pillanatban, amikor Magyar Péter odaszólt valakinek, dramaturgailag rámentek az adott miniszterre, utána megerősítették még a hatást azzal, hogy hogy kimentek az ünneplő tömegre.

Tényleg, tényleg hihetetlen volt.

És amúgy az az érdekes, hogy én azt gondoltam, hogy Magyar Péter beszéde ilyen egy egy óra volt, de aztán kirőtte kábé másfél másfél órát hallgattuk a tömegben, és az emberek hallgatták.

Brutális tömeg volt a Kossut téren.

És ez szerintem [torokköszörülés] nagyon jó, hogy megjegyezted, mert hogy Magyar Péter Facebook oldala, YouTube csatornája, ez mint egy hírcsatorna, kezdett el üzemelni azért így a az utóbbi hónapokban, vagy lehet mondani, hogy egy évben.

És már pont látszott az, hogy például egy ilyen kiemelt napon sokszor többen nézték, mint a a más hírcsatornáknak a az adásait.

És ahogy meg volt rendezve, dramatizálva, hogy nem egyszerűen csak megnyomták a Redz Gombot, hanem ott volt műsorvezetője, az üvegkalitka megmaradt.

Ugye az az teljesen természetes, és vágással is összerakták azt, hogy ami a parlamentben történik, illetve ami kint történik, az az hogyan viszonyul egymáshoz.

Ennek tagadhatatlan előnye nyilván az, hogy sokkal benfentesebb tud lenni egy Magyar Péter hírcsatorna. a hátránya, és azért ne feledkezzünk meg erről is, hogy hogy nyilvánvaló módon ez egy politikai célt szolgáló csatorna, ahol hogyha olyan olyan kulisszatitkokat meg olyan kérdéseket nem fogunk itt látni, hallani, amik adott esetben a magyar kormány vagy Magyar Péter számára kellemetlenek.

Ezek majd nyilván a következő években azért okozhatnak nyilvánosságügyi problémákat.

Még talán ami a helyszínő eszembe jutott, hogy így, hogy a Tisza visszatért, így a szabadverseny olyan szempontból is visszatért, hogy a pereces standok és a sörös standok ilyen horibilis áron 2000 Ft-ért árulták a a termékeiket.

Míg megszokhattuk, hogy a Fidesznél, az ilyen népünnepieknél lenyomták az árakat központilag, és olcsó sör jutott a népnek.

Ez hát ugye a 2000-es sör azért az az egy kemény infláció ebből a szempontból.

Ugye itt a téren én azt figyeltem, hogy hogy tényleg mennyire a a közönség együtt élt azzal, ami történik.

És hogyha csak arra gondoljatok, hogy hogy vissza tudtok-e emlékezni arra, hogy milyen volt az alakuló a az előző ciklusokban 2010-ben, 2002 és így tovább, akkor én újságíróként emlékszem sok ilyen alakulóre részt vettem ezeken a dolgokon, sőt Samunaképpen meséltem tegnap, hogy talán a a 2014-esen, mivel ilyen nagyon öltönybe, nyakkendőbe voltam felöltözve, ezért véletlen bejutottam Orbán Viktornak a a a az ilyen beiktatási partiára, és ott Dajcs Tamás meg Kósa Lajos izé jött, hogy oda hozzám, hogy éppen a percről percrébe mi mi szerepel, és [torokköszörülés] és viszont most nagyon emlékezetessé tette ezt, és egy élményszámmá tette nagyon sok mindenkinek.

Valaki arra fog emlékezni, hogy mondjuk amikor először meglátta a Sullyok Tamást gratulálni Magyar Péternek, akkor milyen fújolás volt, vagy vagy hogyan ment a Húogás Gulyás Gergelyen.

Valaki nyilván az esti partira fog emlékezni, ami utána történt. >> Egy szuper köszönöm megköszönő blokk.

Kozmawikinek köszönjük az eurókat, Békési Károlynak a forintokat, Somogyugyi Liviának is köszönjük, Rigoriu Gábornak is, Indiana Urpnak, aki azt hiszem, hogy a heti tegnap jelentkezett egy speciális adással.

Ebben mi is biztosak vagyunk és Dul Szabolcs MTVL kinevezését ne várjátok, mert akkor vége az innen és túlnak. >> Hát vagy pont ott lesz a főműsoridőben az innen és túl. >> Amúgy ez nem egy rossz.

Nagy buli lesz [torokköszörülés] és Sarkadi Veronikának is köszönjük, köszönjük, köszönjük.

És hát még köszönt más is, mert Magyar Péter fogadta a gratulációkat a >> kinevezése után, miután megszavazta az országgyűlés.

És ezek azok az emlékezetes képvisorok, amikről beszéltél, először Sullyok Tamás érkezett, és még lehetett hallani a halk dörmögést és gratulációkat.

Hát ugye önmagában az egy nagy kérdés volt, hogy Sullyok Tamás milyen pozíciót vesz fel ezen a a ezen a ez a ezen a szombati napon.

Ugye a köztársasági elnöknek két feladata volt.

Egyik az alakulés összehívásán ugye a képviselőket üdvözölni.

Ez az első beszéd volt itt a jogi száraz jogi tényeken túl. azért nem ment.

Tehát, hogy egy elég minimalista beszéd volt.

És a másik közjogi szempontból a másik fontos feladata az pedig a miniszterelnök jelölése volt.

És itt viszont egy olyan beszédet mondott, ami azért tűnhetett meglepőnek, ugyanis Slyok Tamástól eddig olyan politikai beszédet nem hallottunk, ahol egyértelmű volt a a címzettje, a tartalma, a szándéka.

És itt pedig Sulyog Tamás hirtelen a jogállamért kezdett el aggódni.

Ögy már rögtön azt írtam a a Facebookon, hogy ez egy egyértelmű politikai üzenet volt.

Ráadásul Magyar Péter számára igazából politikailag hasznos, mert megkönnyíti azt, hogy Magyar Péter érveljen a mellett, hogy hogy miért is kell őt leváltani, hogy fel tudod felvett Sulyok Tamás egy olyan pozíciót, amely ellentétes volt Magyarrel a Tiszával, illetve a korszakváltás üzenetével. ugyanis az, hogy a köztársasági elnök a jogállamisság tiszteletben tartására figyelmeztet a joguralomnak a jelentőségére.

Ezek természetesen fontos meg általános értékek, de hát ahogy ezt Magyar Péter megjegyezte, mondhatni lecsapta a súlyok labdát, ő nagyon sok olyan helyzetnél nem szólalt meg a köztársasági elnök, ahol ugyanezeket a mondatokat Orbán Viktor kormányzása alatt elmondhatta volna.

Tehát itt azt kell, vagy azt érdemes vizsgálni, hogy valójában Sullyok Tamásnak mi jár a fejében akkor, amikor ő elmondja ezt a beszédét, mert mert nyilván ő is, feltételezem, hogy annyiban tudja, hogy egy politikai szereplő, aki különböző politikai stratégiák között tud változtatni, és ez a stratégia nyilvánvalóan nem azt készíti elő, hogy akkor ő lemond, hogy hogy félreáll a a a változás útjából, ezt is elő kell készíteni politikai szempontból, hanem egy olyan politikai harcot készít elő, amelyhez nagyon kevés a közjogi fegyvere.

Azt kell mondanom, >> én én még mindig azt gondolom, hogy hogy nagyon megkésett Suyogok Tamás válasza, hiszen már valójában akkor, amikor Magyar Péter a Sándorplautából kijött és keretezte, hogy hogy mit mondott Slyog Tamásnak.

Szóval akkor érdemes lett volna megszólalni, vagyis hát ez ezt csak én gondolom, de nyilván a kommunikációs táb az más.

És Sollyog Tamás a jog nyelvén szokott üzenni mindenkinek.

És itt meg itt azt a videót látjátok, amit ami ami a legemlékezetesebb pontja ennek a az alakulőlésnek.

És itt az a kérdésem, csak még visszasúlyok Tamáshoz, én is sokáig este amúgy megfigyelője voltam az eseményeknek, azért vagyok kicsit még mindig mámoros állapotban.

Szóval, hogy Súlyok Tamás előtt most milyen lehetőség, mert van az, vagy az van, hogy ő lemond május 31-ig, vagy eltávolítják, szerinted mi mit fog tenni?

És mi lenne neki így politikai szempontból a legkedvezőbb? >> Hát politikai szempontból ez ugye nem a lemondásforgató könyv felé ment, mert akkor teljesen máshogy néz ki ez a beszéd.

És hozzáteszem, de tényleg csak a a politika szépségeit szeretném egy picit megvilágítani, hogy teljesen máshogy alakul ez a nap és az egésznek a dinamikája.

Mondjuk a köztársasági elnök ebben a kivételes helyzetben jelenti be azt, hogy ő félreáll a az útjá a változás útjából és lemond. kvázi Magyar Péter elől elviszi a sót, és hosszabb távú politikai problémát okoz ezzel neki, mint így, hogy előállította tulajdonképpen Sullyok Tamás azt a azt a konfrontatív helyzetet, ami Magyar Péternek szükséges volt.

Sem Orbán Viktor, sem Gyurcsány Ferenc már nincs a parlament, de erre ki is tért Magyar Péter. és ahhoz, hogy Magyar Péter a saját politikai imázsát azt megtartsa és építse, hogy a a az őt megválasztó szavazók felé megmutassa azt, hogy ő a Nerlebontásán dolgozik rendületlenül, ahhoz kellenek megszemélyesíthető arcok.

És nem volt számomra egy percig sem kérdés az, hogy Magyar Péter nyíltan ott neki fog menni Sujlyok Tamásnak, és és ezt a magas labdát ezt le fogja csapni.

És ez, hogyha elvonatkoztatunk egy picit attól, hogy hogy mi ez a konkrét szituáció, ez egy miniszterelnöki deittató beszéd volt, aminek a jellemzője általában az szokott lenni, hogy a miniszterelnök a nemzet egyesítéséről, a saját programjáról, víziójáról beszél.

Itt viszont, itt viszont ez egy nagyon konfrontatív beszéd volt, ahol szemtől szembe nekiment Sullyok Tamásnak, és hogyha ezt mondjuk tanácsadók zömével elkezdi vizsgálni Magyar Péter, hogy ezt itt kellene megtenni, így kell-e megtenni, akkor vannak érvek, ellenérvek.

Magyar Péter viszont a az influencer kormányzás jegyében pontosan tudta azt, hogy a Kossut téren ráó őt ünneplődtő meg pontosan ezt várja el tőle.

És az és a helyszín reakciók is ezek voltak, hogy ti is írjátok, hogy epikus volt, ahogy az óriás kivetítőn súlyok fejét nézték az emberek, és tényleg így töttek a reakciók, jöttek a tapsok, a hurázás, az ujjongás, minden.

És akkor még még amit amit kérdésként nagyon helyesen feltettél.

Tehát súlyok Tamás, hogyha nem mond le, akkor egy következő hetekben…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Magyar Péter hivatalosan is MINISZTERELNÖK”

Miről szól ez az epizód: „Magyar Péter hivatalosan is MINISZTERELNÖK”?

A Tisza párt és Magyar Péter május 9-i szerepvállalása kapcsán határvonalról értekezik az adás. Kiemelt téma Magyar Péter és Sulyok Tamás elnök úr elmúlt heti szóváltása, valamint Orbán Viktor búcsúinterjúja, melyben a Nemzeti Sportot és a Vadhajtásokat nevezte meg fő… Az epizód a Innen és Túl című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 10..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Magyar Péter hivatalosan is MINISZTERELNÖK”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Magyar Péter, Sulyok Tamás, Orbán Viktor.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Magyar Péter hivatalosan is MINISZTERELNÖK”?

Fő témái: politika, magyar belpolitika.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Magyar Péter hivatalosan is MINISZTERELNÖK”?

Megjelenés: 2026. 05. 10.. Hossz: 1 óra 2 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/innen-es-tul/magyar-peter-hivatalosan-is-miniszterelnok

Több epizód a Innen és Túl-ből

  • Magyar Péter keményen kiosztotta a fideszes képviselőket!

    Ebben az adásban Dul Szabolcs és Seres Samu az Innen és Túl podcastban Magyar Péter beszédét elemzik, amelyben a politikus keményen bírálta a Fidesz képviselőit és a kormányt. A b…

  • Magyar Péter újra a KEGYELMI üggyel támad

    Ebben a politikai elemzésben a műsorvezetők, Dulszabolcs és Seres Samu, a kegyelmi ügyeket és a kapcsolódó dokumentumokat vizsgálják. Kiemelik az Igazságügyi Minisztérium főosztál…

  • Magyar Péter tudatosan feszíti a politika húrjait

    Az Innen és Túl podcast elemzi, hogyan feszíti Magyar Péter tudatosan a politika húrjait, és hogyan reagál erre Orbán Viktor. Szóba kerülnek további politikai elemzések és a podca…

  • Magyar élő adásban tárta fel Orbán egykori főhadiszállását

    Politikai elemzés Orbán Viktor egykori főhadiszállásáról, valamint információk Dúll Szabolcs és Seres Samu extra tartalmairól. Az adásban szó esik belföldi politikai eseményekről.

  • Váratlanul gyorsan bomlik a NER!

    Ez az epizód a NER bomlásáról szól, politikai elemzéseket és háttérinformációkat kínálva. Foglalkozik a magyar belpolitikával.

  • Magyar Péter üldözi a NER-es oligarchákat

    A műsorban a vendég, akinek kilétét a szűkös metadatban nem azonosították, a NER-es oligarchák üldözéséről, a korrupció fogalmáról és a politikai kapcsolatok szerepéről beszél a k…

  • Meglepő szereplőkkel bővül a Tisza-kormány

    Ez az epizód a Tisza-kormány bővülését és az abban feltűnő meglepő szereplőket elemzi. A műsor a belpolitikai helyzettel foglalkozik, és további tartalom is elérhető a leírásban s…

  • 9/16 miniszter feloldva - ők fogják vezetni az országot!

    Ez az epizód a magyar kormányalakítást, a miniszteri kinevezéseket és a belpolitikai helyzetet elemzi. Témakörök: oktatás, Tisza frakció, Sulyok petíció és Fidesz hírek.

  • Nyert a TISZA: Jön a Magyar-kormány

    Ez az epizód a választási eredményeket értékeli, különös tekintettel a TISZA frakcióra és Magyar Péterre. Tárgyalja továbbá a független sajtó helyzetét és az EU-s pénzeket.

  • Az új miniszterelnök első napjai

    Az adás a választási eredményeket, a TISZA vezetőségét és Sulyok lehetséges távozását tárgyalja. Emellett szó esik új ellenzéki médiumokról, Orbán visszatéréséről, Trumpról, Putyi…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból