InnoVilág "Miért innováljunk?"
#21, Gajzágó György, a kortárs művészeti szektor innovátora
· PT39M25SÖsszefoglaló
Gajzágó György, a Kortárs Műgyűjtő Akadémia alapító-igazgatója, faipari-belsőépítészeti múltja után a kortárs művészeti szektor reorganizációjával foglalkozik, kurzusokat szervez és előadásokat tart Art&Business és Art&Finance témákban. Szakmai partnere a Deloitte Magyarország…
Röviden
- Műsor
- InnoVilág "Miért innováljunk?"
- Megjelenés
- 2023. 02. 09.
- Hossz
- 39 perc
- Témák
- kortárs művészet, műgyűjtő, innováció
Ebben az epizódban
Gajzágó György, a Kortárs Műgyűjtő Akadémia (CCA) alapító-igazgatója Az építészeti, formatervezési és üzleti tanulmányai során szerzett rendszerszemléletét már a rendszerváltás előtt elkezdte a gyakorlatban kamatoztatni.
A vállalkozói szektorban faipar-belsőépítészeti területen volt gyártulajdonos is.
Sikeres hazai termékmárkákat épített, melyeket 2016-ban értékesített (ezek a mai napig lézetnek).
Ezután keltette fel a figyelmét a kortárs művészeti szektor, melynek globális struktúrájához a hazai szcéna érdemben még a mai napig sem csatlakozott.
Ebben az átmeneti helyzetben kihívást látott, és alapítványi keretek között azóta folyamatosan dolgozik a terület reorganizálásán. 2010-ben kortárs galériát nyitott, hogy ezen keresztül megtapasztalja a piac sajátosságait és hiányosságait.
Ezt követően 2016-ban nemzetközi minták alapján elindította a Kortárs Műgyűjtő Akadémia (CCA) változási projektet, melynek kurzusain már közel ezren végeztek. 2018-ban kiadja a hiánypótló Kortárs Műgyűjtés c. kézikönyvet.
Jelenleg a CCA igazgatójaként és branding előadójaként Art&Business és Art&Finance témakörökben kurzusokat szervez és előadásokat tart az üzleti szektorban.
Ezzel a kompetenciával és tevékenységgel jelenleg a Deloitte Magyarország és a globális Art&Finance jelentést kiadó Deloitte Luxembourg szakmai partnere.
Említett entitások
Témák
- kortárs művészet
- műgyűjtő
- innováció
Szervezetek, cégek
- Kortárs Műgyűjtő Akadémia
- Deloitte Magyarország
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „#21, Gajzágó György, a kortárs művészeti szektor innovátora”
Miről szól ez az epizód: „#21, Gajzágó György, a kortárs művészeti szektor innovátora”?
Gajzágó György, a Kortárs Műgyűjtő Akadémia alapító-igazgatója, faipari-belsőépítészeti múltja után a kortárs művészeti szektor reorganizációjával foglalkozik, kurzusokat szervez és előadásokat tart Art&Business és Art&Finance témákban. Szakmai partnere a Deloitte Magyarország… Az epizód a InnoVilág "Miért innováljunk?" című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 02. 09..
Milyen témákat érint ez az epizód: „#21, Gajzágó György, a kortárs művészeti szektor innovátora”?
Fő témái: kortárs művészet, műgyűjtő, innováció.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#21, Gajzágó György, a kortárs művészeti szektor innovátora”?
Megjelenés: 2023. 02. 09.. Hossz: 39 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/innovilag-miert-innovaljunk/21-gajzago-gyorgy-a-kortars-muveszeti-szektor-innovatora-034e2436
Több epizód a InnoVilág "Miért innováljunk?"-ből
- #58, Török József, Mibe fektessünk a jövőben?
Az InnoVilág "Miért innováljunk?" sorozatának 58. epizódjában Török József üzletfejlesztési szakértő a jövőbeli befektetési lehetőségekről beszélget. A beszélgetés kitér a szakért…
- #57, Kiszely László, Innováció két világból
Az InnoVilág podcast #57. adásában Kiszely László, az AbilityMatrix Innovation Consulting ügyvezetője a multinacionális és a startup világ innovációs különbségeiről és hasonlósága…
- #56, Eleki Szabolcs, TradEase, The Future of Crypto Trading
Eleki Szabolcs, a TradEase alapítója a kriptovaluták, a blokklánc-technológia és a digitális pénzügyek világát mutatja be. Szó esik a TradEase történetéről, az üzleti és magánszem…
- #55, Vendler Balázs, Merj nagyot gondolni!
Vendler Balázs, tapasztalt vállalkozó és mentor, az InnoVilág podcast vendégeként a cégépítésről, a gamificationről és az AI-alapú üzleti mentorálásról beszél. Szó esik továbbá a…
- #54, Kocsis Gábor, Mi Jön az Exit után?
Kocsis Gábor online vállalkozó, a HáziPatika.com, Petissimo.hu és Jateknet.hu alapítója sikeres exitjeiről, üzleti coachingról és a coachsultation megközelítéséről beszél.
- #53, Popovics László, The Next Generation of Internet
Popovics László vendégként a digitális jövő kulcskérdéseiről beszél, többek között a Web 4.0, az AI és az adatbiztonság szerepéről az online világban. Szó esik az adatvédelem újra…
- #52, Dr. Károlyi Antal, fények a jövő felé
Dr. Károlyi Antal, a SignCoders társalapítója és angyal befektető, az emberek valódi problémáira keres megoldásokat, karrierjétől a társadalmi vállalkozások iránti elkötelezettség…
- #51, Németh Dávid, a mesterséges intelligencia emberi oldala
Németh Dávid, a DetSystems Kft. ügyvezetője és AI-specialistája, arról mesél, hogyan építenek versenyképes, emberközpontú mesterséges intelligencia megoldásokat Magyarországon. Sz…
- #50, Hellner Gábor, CryptoSoft a világ élvonalában
Hellner Gábor, a CryptoSoft alapítója megosztja gondolatait a kriptovalutákról, blokklánc-technológiáról és a digitális innovációról, betekintést nyújtva a jövő pénzügyi megoldása…
- #49, Vadász Gábor, az ELTE és a mesterséges intelligencia világa
Vadász Gábor, az ELTE AI igazgatója az egyetemi innováció alakulásáról, a mesterséges intelligencia magyarországi helyzetéről, az ELTE digitalizációs eredményeiről és a jövő virtu…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Kortárs művészet a post-covid világban — 90.9 Jazzy rádió - Márkamonitor
Gajzágó György, a Kortárs Műgyűjtő Akadémia igazgatója a kortárs művészetről beszél a post-covid világban.
- Smiló Dávid: Nagyon rossz város lesz ez, ha elkezdünk felforrni a közterületeken — Auditórium
Smiló Dávid, a Paradigma Ariadné építésziroda egyik alapítója és vezetője az építészetről, városfejlesztésről és innovációról beszél. Szól még a frankfurti könyvvásár magyar pavil…
- Einspach Gábor (2022.11.06) — wopcast
Einspach Gábor műkereskedővel, művészettörténésszel és galériatulajdonossal beszélgetés a műkereskedelemről és műgyűjtésről, pályafutásának mérföldköveiről, és a rákbetegség ellen…
- Pados Gábor: A galéria nem csak fal, szög és kalapács — Concorde Podcast
Pados Gábor, az acb Galéria tulajdonosa és Nemes Márton festőművész a művészeti galériák világáról beszélget Vidovszky Áron műsorvezetővel. A beszélgetés a képzőművészek és a galé…
- #145 Diplomáciától kastély projektig - András — Kalandvágyból
Derdák András több mint 30 éve dolgozik a kultúra területén Magyarországon és Franciaországban. A beszélgetés során szó esik sikeres magyarországi karrierjéről, a Párizsi Magyar I…
- A hazai kockázati tőke doyenje – Szombati András — A tőkén túl
Szombati András, a Platina Capital befektetési igazgatója a hazai tőkepiac és saját karrierjének alakulásáról, kockázati tőkebefektetési tapasztalatairól beszél. Szó esik a Concor…
- Hangosító 60. – Dologidő — Hangosító
A Hangosító 60. epizódja a Dologidő nevű szakmai kezdeményezést mutatja be, amely a kortárs előadó-művészet területén dolgozók számára új pályázati rendszert és finanszírozási mod…
- "Az egésznek a kulcsa az innováció: mindig valamit fejlesztened kell" - portré Kárpáti Zoltánról, a Batz Hungary tulajdonos-vezérigazgatójáról — Adom az arcom - Podcast Tóth Balázzsal
Kárpáti Zoltán, a Batz Hungary tulajdonos-ügyvezetője, akinek szülei cipőkereskedéssel foglalkoztak, a Batz cipőmárka megálmodója. Mesél a kezdeti nehézségekről, a meghatározó mér…