Hazaköltöztek, de hamarosan visszamennek
· PT47M29SÖsszefoglaló
Krisztián és családja 2019-ben költöztek ki Hollandiába, ahol két év után tudtak házat venni. Krisztián 16 év könyvelés után, felesége pedig műkörmös pályája után érezte úgy, hogy váltaniuk kell. Vállalkozásuk volt fotózásból is, de sok volt a munka. Végül Hollandia vagy Belgium…
Röviden
- Műsor
- Kalandvágyból
- Megjelenés
- 2026. 03. 26.
- Hossz
- 47 perc
- Szereplők, említett nevek
- Pataki Dóra
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Hát most 2026-os pontosan filérre nem tudom megmondani, de ilyen 2600 EUR nagy rendileg ilyen 2600 EUR és azért ha ketten keresnek kint 2600 EUR-t egy pár, akkor abból azért hát most tudtunk venni egy házat utána két év után.
Szeretettel köszöntelek a csatornámon.
Én Dóra vagyok, ez pedig a Kalandvágyból külföldre podcast.
És mielőtt bemutatom a mai vendégem arra kérlek, hogyha úgy hallgatod az adást, hogy nem vagy feliratkozva, tedd meg, hogy feliratkozol, és hogyha tetszett a beszélgetés, nyomd egy lájkot, hogy eljuthasson a csatorna híre azokhoz is, akik még nem ismerik, nem tudnak róla, de érdekli őket a téma.
Köszönöm. >> [horkantás] >> Mai vendégem Krisztián, aki családjával Hollandiában élt, majd hazaköltöztek, és most újra költözés előtt állnak, vissza, készülnek menni Hollandiába.
Szia Krisztián, köszöntelek itt a podcastban.
Köszöntelek téged és a kedves nézőket, hallgatókat is. >> Mielőtt elkezdjük a történetetek átbeszélését, arra kérlek, hogy mondj magadról kettő mondatot, amit így fontosnak érzel előzetesen elmondani magadról. >> Hát Minári Krisztiának hívnak, 48 éves vagyok, 2019-ben költöztünk ki a feleségemmel Hollandiából.
Van egy feleségem és van egy két éves. >> Ugye mindig meg szoktam kérdezni, hogy mielőtt kiköltöztetek Hollandiába, azelőtt milyen életetek volt itthon?
Hogy éltetek? >> Én 16 évig könyveltem, mielőtt kiköltöztünk Hollandiába.
Két könyveli irodába dolgoztam alkalmazótként és [horkantás] nagyon jó könyveli irodákba dolgoztam.
Jó főnökeim voltak, jó kollégáim.
Nem tudok rájuk rosszat mondani.
Egyszerűen csak az, hogy állandóan határidő volt, nagy volt a nyomás, nem lehetett hibázni.
Ez 16 év után úgy éreztem, hogy elég volt, hogy szeretnék váltani, de nem tudtam, hogy merre váltsak.
A feleségem pedig műkörmös, ő egy műkörmös szalont üzemeltetett, és pont ő is eljutott arra a pontra, hogy hogy ő is változtatna, de egy ideig nem tudtuk, hogy mit tanácstalanok voltunk, és egyszer csak jött egy gondolat, hogy próbáljunk meg kimenni külföldre.
A az utolsó na egy-két évben, mielőtt Hollandiában költöztünk volna, mi közösen csináltunk egy fotós vállalkozást is.
Eskü fotózásokat csináltunk, családi fotózásokat, karácsony, Valentinn nap satöbbi, satöbbi.
Tudom, ezt elvégeztük, megtanultuk azt, hogy fotósok lehessünk, mindenféle vég végzettséget megszereztünk hozzá, és hát gyakorlatilag hobbiból, de de pénzt is kerestünk vele, fotóztunk is, egy ilyen életet hagytunk itt itt itthon.
Nem mondhatnám, hogy rosszul éltünk, nem gondolom, hogy szegények voltunk, de nagyon-nagyon sokat dolgoztunk mind a feleségem a szalonban, mind én a könyveli irodába.
És akkor hétvégente pedig hát ugye csináltuk a fotózásokat, hétköznap esténként pedig az utómunkázásokat csináltuk, hogy a fotókat el tudjuk adni.
Ezt gondolom, hogy egy átlagos magyar szintű életet élhettünk, de de nagyon nagyon nagyon sokat dolgoztunk azért.
És hát ekkor jött az, hogy próbáljuk meg külföldön.
Mikor arról beszélgettetek, hogy hová kellene elköltözni, akkor mik voltak azok, akik amik így felmerültek, hogy mindenképpen fontos, hogy legyen majd az új élőhelyeteken? >> Nem nagyon volt elvárásunk.
Egyetlen egy dolog volt, amit szem előtt tartottunk, hogy én hát az a generáció vagyok, hogy én én nem nagyon tanultam nyelvet.
Általános iskolában még oroszt tanultam.
Utána pedig hát miután könyveli irodában ilyen helyeken dolgoztam, ott nem nagyon kellett a nyelv.
Úgyhogy én gyakorlatilag nyelvtudás nélkül mentem ki külföldre, de nem voltam teljesen magamra hagyva, hiszen a feleségem ő jól beszélt angolul.
Viszont ő azt mondta, hogy nem szeretne olyan helyre költözni, ahol a német nyelvet kell használni, mert ő úgy érzi, hogy azt nem tudná megtanulni.
Így Ausztria meg Németország, ami talán adta volna magát, kiesett. viszont Angliába nem akartunk menni, vagy merthogy az meg már messze van.
És így jött Belgium vagy Hollandia, ahol angol nyelvvel jól meg lehet élni, illetve hát el lehet éldegélni.
A feleségemnek van egy ismerőse, aki kiköltözött Hollandiába évekkel a mi kiköltözésünk előtt.
Vele beszéltünk többször, hogy ő mit gondol, milyen az élet Hollandiában, meséljem.
És hát így döntöttünk, hogy akkor próbáljuk meg Hollandiát.
A családi, baráti kör, ők hogy fogadták a döntéseteket?
Támogattak, próbáltak lebeszélni?
Mi volt a hozzáállás? >> Vegyesen, és ez valahol szerencse is.
Hát a csorát természetesen szomorúan fogadta, de azt mondták, hogy hogy értik és menjünk és sok sikert kívánok.
A barát baráti kör volt vegyes, akik voltak, akik azt mondták, hogy menjetek, jól teszitek.
Volt, aki azt mondta, hogy kincse lesz jobb.
Viszont van egy barátom, akinek nagyon-nagyon hálás vagyok, aki azt mondta, hogy úgy se fog sikerülni két é múlva, úgy is itthon lesztek.
És ez azért segített, mert volt mélypontunk, amikor én szerettem volna hazajönni még az elején, az első hetekben, és emiatt a mondat miatt nem jöttünk vissza, hogy csak azért sem. >> Volt ilyen gondolat a kezdetekkor, hogy hogy vissza kéne farolni, táncolni? >> Igen, hát nekem nekem nagyon nagy az egóm.
És egy olyan munkakörnyezetbe kerültünk elsőre, ahol nem értettem, hogy hogy kerültem én ide.
Ez ez volt bennem a gondolat, hogy hogy úristen, mit keresek én itt?
És Hollandia tetszett, a kinti élet tetszett, ahogy élnek az emberek, amilyen hangulatban élnek az emberek, mindenki kedves.
Most vagyok az autópályákon nyugalomban, nem tudálnak, nem tudodnak az emberek.
Szóval egy egy olyan élettel találkoztunk, ami szimpatikus volt, de azért az Egomnak ezt ezt nehéz volt feldolgoznia, hogy egy olyan cégnél, ahova én mondjuk itt Magyarországon ingbe és nyakendőbe megyek be, és az ügyvezetőigazgatóval vagy a pénzügyi igazgatóval beszélgetek, ott Hollandiában egy egy utolsó senki voltam természetesen.
Természetesen, hiszen legalul kellett kezdeni legutolsóként.
Ezt az elején az Egó kicsit nehezen kezelte, de sikerült helyre tenni. volt olyan gondolat, hogy én inkább visszamegyünk, menjünk vissza Magyarországra.
Én mondtam, és és folytatom könyvelőkén tovább, de aztán nem jöttünk és jól tettük, hogy akkor nem jöttünk vissza. >> Teem azt mondod, hogy takarítóként helyezkedtetek el a kezdetekbe, amivel nem lenne semmi gond, csak eszem jutott egy történet, hogy Angliába költözött ki egy házaspár, mind a ketten vezető pozícióból léptek ki, és mentek el, és egy gyárban találtak munkát.
Jó, hát kiköltözés után már nem tudom, két-három nappal dolgoztak, és ez fontos volt akkor.
És mondát konkrétan szalagon meg szemetet szedtek, mind a ketten [torokköszörülés] ugyanott dolgoztak, és egyszer egy szünetbe így összetalálkoztak, így álltak egymással szembe a munkás ruhájukban, és így potyogott mindkettőknek a könnye, hogy így látták a másikat a kosztüm meg az öltöny helyett ebbe a munkásruhába.
Ez nagyon megmaradt benne. >> Hasonló, bocsánat, hasonló a szituáció.
Mi egy ilyen csirkefeldolgozó üzembe mentünk ki, ugyanoda oda kerültünk.
És hát ugye hófehér bakancs, hófehér nadrág, hófehér kabát és hófehér fejfedő, és csak a szemed látszik ki.
És nagyon nehéz volt ott kitűnni, hogy ilyen kicsit jobb dolgozó vagyok, mint a többiek.
Idővel sikerült, de de mi is egy ilyen környezetben mentünk ki.
Hűtőház 0,5 fok között, hajtás.
Akkor a gépet karbon kellett tartani, egy gyors tisztítás, és éreztem, hogy a póló kezd megdermedni a hátomon.
És akkor néztem így körül a csarnokba, hogy hogy kerültem ide, de megérte, nem szabad nem szabad föladni az elején, és megéri. >> Ott a kezdeti lépések, illetve hát maga a lépések hogyan zajlottak?
Ugye gondolom, hogy lakáskeresés volt az első, amit intézni kellett, akkor munka, merthogy ti is hamar munkába álltatok.
Gyakorlat. >> Ez úgy nézett ki, hogy simán Google-be beírtam, hogy hollandói munkát keresek nyelvtudás nélkül.
Három céget dobott ki akkor a Google, amivel érdemes volt foglalkozni.
Mind a három helyre elküldtem az önéletrajzunkat. [horkantás] Az egyik helyről fölhívott egy hölgy, hogy hát ne haragudjak, de ha én könyvelő vagyok, ők biztos, hogy nem tudnak olyan körülményt biztosítani nekünk, hogy hogy mi kint maradjunk.
Úgy, hogy ő nem nem ad nekünk semmiféle munkát, vagy nem segít abban, hogy kiussünk Hollandiába.
A másik mondta, hogy hát azért egy minimális angol nyeludás kéne, úgyhogy hát egy egy-két héttel később beszélgessünk, addig tanuljak angolul.
Nekiálltam tanulni, de hát természetesen megszólalni se tudtam két hét múlva, amikor újra beszéltünk.
A harmadik cég pedig azonnalásajánlatokat küldött.
Rotterdam mellett Sidánban van az irodájuk, és ők mindenben azt írták, hogy mindenben segítenek, adnak szállást, adnak munkát és hát hozzájuk mentünk ki.
Egy pénteki napon kellett kiérni, elfoglaltuk a szállást, szombat, vasárnap beköltöztünk és hétfőn már mentünk is dolgozni és azon a héten el is vittek bennünket az önkormányzathoz, Hollandiába oda kell menni, ahol kiad elintézték, hogy legyenek adószámaink és akkor így így hivatalosan tudtunk dolgozni.
Ugye az volt a lényeg, hogy mire az első fizetés bérszám fejtik, addír az adószámunk legyen meg.
Ez is meglettség, segítettek ezt is elintézni.
Úgyhogy ők tettek minket pályára. 11 hónapot dolgoztunk itt ebben a csirke feldolgozó üzemben és ennek a munka munkaközvetítőnek.
És hát utána próbáltunk egy kicsit saját lábról állni, utána kerestünk albérletet, munka közvetítőt váltottunk, jobb munkát sikerült szerezni, és hát hát szépen mentünk föl fölfelé előre, de de a kezdet az ez volt. >> Mik voltak ennek a lépései?
Például a a munka az nagyon érdekel, hogy 11 hónap után mit sikerült találni, illetve a nyelvvel hogyan haladtál közben, ugye nulláról építetted fel. >> Hát a nyelvvel az első 11 hónapban, amíg a csirke feldolgozóban dolgoztunk, addig sehogy nem haladtam.
Nagyon sok magyar kolléga volt, volt a munka közvetítőnél magyar kapcsolattartó, úgyhogy nem volt szükségem arra, hogy bármilyen más nyelven is beszéljek a magyaron kívül.
Úgyhogy hát ez hiba is, de nem is tanultam semmilyen nyelvet.
Ha bármi hivatalos dolgot kellett intézni, polgármesteri hivatalba mentünk, bankba mentünk, satöbbi, akkor hát jött velem a feleségem, és hát ő segített.
Ezen változtattam is utána, de de ez volt a az eleje a dolognak.
És utána hát azt gondoltuk, hogy hogy változtatni kellene, valami más munkát kellene találni. kint is elkezdtünk fotózni, és így megismerkedtünk egy párral, akik egy egészségügyi cégnél dolgoztak egy raktárba.
Hát ilyen nem tudom pontosan, hogy tudnám egy szóval összefoglalni, műtétekhez, emberi alkatrészeket forgalmazó céghez kerültek.
Könyökprotézi is, térprotézi is, különböző beépíthető csavarok, bocsánat, nem tudom, hogy ennek mi a hivatalos jó neve.
Hát ők egy ilyen raktárbó dolgoztak, és mondták, hogy ott náluk általában van felvétel, úgyhogy lehet, hogy el tudják intézni, hogy hogy felvegyenek, de mindenképpen tudnak adni egy email címet, ahova küldjük az öneletrajzot.
Csak az kell hozzá, hogy albérlet legyen.
Van egy ilyen szám, hogy Hollandiában körülbelül 20szoros a kereslet a kínálathoz képest ingatlannal kapcsolatban, akár vásárolni, akár akár bérelni.
Úgyhogy mi is azt csináltuk, hogy minden időnket, amikor nem dolgoztunk, azt azt alapéletkeresésre fordítottuk.
És hát ahol lakni szerettünk volna, ez Rosend volt, ott az összes ingatlanirodába bementünk, mert ott ők ők segítenek, tudnak segíteni albélethez jutni.
Őket zargattuk, minden nap bementünk, mondták, hogy ne jöjjenek, mer küldünk üzenetet, de mi munka után autóztunk 110 km-t, és bementünk, megkérdeztük és hát így kitartóan hozzáárállva a dolog, hogy sikerült megszereznünk egy albéletet Rosendalba.
És akkor így hát a munkát is tudtuk váltani, elküldtük az önéletrajzot, behívtak egy interjúra, ez egy írásbeli dolog volt, úgyhogy itt nem volt probléma, hogy nem beszélek még semmilyen nyelvet. különböző számokat kellett összehasonlítani.
Hogy látod-e, hogy a kettő között mi a különbség?
Sok sok sok számjegyű volt, és akkor a különbségeket kellett megtalálni.
Ugye amikor árút keresel a raktárba a polcon, akkor azt a cigszámút vidd, amit kellene, pedig másikat.
Úgyhogy egy ilyen nagyon egyszerű írásbeli teszt volt.
Ezen átmentünk és hát fel is vettek.
Úgyhogy itt kezdtünk el dolgozni.
Négy hetet addig, amíg a koronavírus Hollandiába be nem robbant, akkor jött egy nagy változás az életünkben. >> Mit hozott nektek a koronavírus?
Lehelyezkedtünk ennél a célnél, kezdtünk megszokni, megismerni a kollégákat, ők is kezdtek megismerni talán megkedvelni bennünket, amikor szóltak, hogy a cénnek vannak saját alkalmazottai és vannak a munkaközvetítősök, és a kórházak Európa szerte mindenhol leállították a a nem életmentő műtéteket.
Úgyhogy itt a raktárban most amíg tart a covid, nem tudni, hogy meddig.
Nekünk munkaközvetítősöknek nem lesz munka, úgyhogy menjünk haza szépen, és majd szólnak, hogyha mehetünk vissza.
Ez volt a szerencse, hogy mi akkor egy másik munkaközvetítőnek már alkalmazotai lettünk.
Ő az ő segítségükkel dolgoztunk ebben a raktárban, és nekik szóltunk, hogy tök jó, hogy hogy ez van.
Csak hát mi azért jöttünk Hollandiába, hogy dolgozzunk és pénzt keressünk, és nagyon örültek neki, hogy így állunk hozzá.
És azonnal kiközvetítettek egy ruhaipari cégnek, Berground zonebba, ahol elkezdtünk dolgozni először két műszakba, aztán egy egy olyan részlegen, ahol kicsit nehezebb a munka, de ott helytálltunk, átkerültünk csak egy műszakba.
Bocsánat, közben mondod a városneveket, de hogy nem nem tudom, hogy ez így mennyi egymástól, tehát ahhoz képest, ahol laktatok és ahol a munka volt. >> Bocsánat, Bredában dolgoztunk ott az egészségügyi cégnél, az körülbelül egy 25 perc az egyik irányba, Bergnom Zone pedig pont a másik irányba szintén egy 25 perc, úgyhogy földrajzilag ilyen szerencsés helyen sikerült laknunk, hogy hogy bármelyik irányben lehetett munkát találni.
De ez milyen jó, hogy hogy mindig így együtt mozogtatok munka terén, tehát hogy egy…
Említett entitások
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Hazaköltöztek, de hamarosan visszamennek”
Miről szól ez az epizód: „Hazaköltöztek, de hamarosan visszamennek”?
Krisztián és családja 2019-ben költöztek ki Hollandiába, ahol két év után tudtak házat venni. Krisztián 16 év könyvelés után, felesége pedig műkörmös pályája után érezte úgy, hogy váltaniuk kell. Vállalkozásuk volt fotózásból is, de sok volt a munka. Végül Hollandia vagy Belgium… Az epizód a Kalandvágyból című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 03. 26..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Hazaköltöztek, de hamarosan visszamennek”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Pataki Dóra.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Hazaköltöztek, de hamarosan visszamennek”?
Megjelenés: 2026. 03. 26.. Hossz: 47 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kalandvagybol/hazakoltoztek-de-hamarosan-visszamennek
Több epizód a Kalandvágyból-ből
- „Soha senkit nem bátorítanék, hogy úgy költözzön ki, ahogy mi" | SPANYOL HÓNAP
- Ha itthon maradunk, én már tuti, nem élek
- Semmijük nincs, ugyanakkor boldogok
A Kalandvágyból podcast ezen epizódjában a boldogság és az anyagi javak hiányának összefüggéseiről esik szó. A beszélgetés során a hallgatók betekintést nyerhetnek abba, hogyan ér…
- Nincs az a folyamatos egzisztenciális fenyegettség
A Kalandvágyból podcast ezen epizódjában az egzisztenciális fenyegetettség érzésével foglalkoznak. A beszélgetés során a műsorkészítők az állandó aggodalom és a mindennapi élet ös…
- Utazni, felfedezni, hazatérni – egy család, amely együtt építi a saját paradicsomát
- Akinek a teremőr is kezet csókol | Kalandvágyból külföldre
Az adás kétféle kalandról szól: külföldi életről, új helyeken valódi történetekkel, valamint vidéki életről, lelassulásról és újrakezdésről. A műsor hasznos linkeket oszt meg a kü…
- Példát szeretne mutatni a 70-es korosztálynak
A Kalandvágyból podcast e heti adása példát mutat a 70-es korosztálynak, külföldi és vidéki kalandokról szóló történeteket mutatva be. Az epizód szó esik az élet új helyeken való…
- Az orvos dohányzott és meccset nézett a rendelőben _
A Kalandvágyból podcast epizódjában az életváltás különböző formáit járják körül, kitérve a külföldi letelepedés, a vidéki újrakezdés és a lassulás témáira. A beszélgetés során va…
- Gyerekként ment Izraelbe, 4 éve, lányai nélkül tért haza | Hazaköltözők
A Kalandvágyból podcast vendége ezúttal egy olyan hölgy, aki gyerekként Izraelbe költözött, majd 4 év elteltével tért haza, lányai nélkül. Az epizód kétféle kalandot mutat be: a k…
- Ha jól választasz élőhelyet, nem kihívás a nyár sem | Kalandvágyból külföldre
A Kalandvágyból podcast vendégei ezúttal a külföldi élet és a vidéki otthonteremtés témáit járják körül. Az adásban szó esik az új helyeken való életről, valódi történetekről, val…