Kalandvágyból

Hídépítés a magyarok között

· PT42M18S

Összefoglaló

Bakai Ádám a Kalandvágyból külföldre podcast vendége, aki a családjával Münchenben él. 2012 szeptemberében költözött ki Magyarországról, mert nemzetközi környezetben szeretett volna tapasztalatokat szerezni és fejlődni, mert otthon nem érezte a helyén magát, annak ellenére, hogy…

Röviden

Műsor
Kalandvágyból
Megjelenés
2026. 01. 09.
Hossz
42 perc
Szereplők, említett nevek
Pataki Dóra
Témák
kivándorlás, németország, élet külföldön
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

De ezt egyébként inkább magyar közösségben találtam meg jóval később, mint mondjuk német munkái kapcsolatokban.

Ettől fü vannak német barátaim is, most mostan már nagyon jó barátaim is, de ez nagyon sok év volt mire kialakult.

Sokkal többé, mint mondjuk én szerettem volna. >> Szeretettel köszöntelek a csatornámon.

Én Dóra vagyok, ez pedig a Kalandványból külföldre podcast.

Mai vendégem Bakai Ádám. aki Münchenben él a családjával.

Köszöntelek itt az online stúdióban. >> Szia Dóes, köszönöm szépen a meghívást és üdvöz a nézőket. >> Mielőtt belevágunk a beszélgetésbe, azt szoktam kérni, hogy rövidebb két mondatba mondd el, hogy mi az a legfontosabb tudnivaló, amit így elmondanál magadról.

Ádám vagyok, 37 éves, Münyheben élk, ahogy Dóra elmondta, egy csodálatos két éves kislánynek az édesapja és van egy nagyon szuper magyar közösség körülöttem, ami nagyon örülök, mert nagyon sokat segít a hétköznapokban. >> Beszélünk erről a közösségről is, mert elég szép számú közösséget sikerült ott neked, vagy hát összegyűjteni, jól tudom, 17000-en vannak már a csoportodban, de még nem onnan kezdjük.

Ugye Münchenben élsz, pontosan mikor és hogyan?

Miként vetődött az fel, hogy te elköltözzél Magyarországról? >> Hát egészen pontosan 2012 szeptember 5-én költöztem ki Münchenbe.

Már 13 éve vonatra ültem és akkor azzal, hogy a Münchenbe jöttem.

Hogy merült föl, hogy Münchenben éljek?

Igazából nem volt bennem ez a nem tudom én, nyugat mítosznak a az üldözése, vagy hogy jaj, majd máshol biztosan minden könnyebb lesz.

És egyszerűen szerettem volna egész kipróbálni magam nemzetközi környezetben, tapasztalatokat szerezni, tanulni, fejlődni.

Otthon meg kicsit, hogy is mondjam, úgy éreztem igazából, hogy úgy mindig kicsit fogyott a a nem is a leve, de fogyott egy kicsit a levegő és nem éreztem azt, hogy hogy a helyemen lennék.

Tök jó életem volt otthon, jó alb életben adtam, nagyon szuper barátok vettek körben.

Magyar viszon asszem tök jó munkám is volt, de még mégsem értem az enyémnek az egészet.

És egyszer elmentünk 2012 nyarán egy barátommal nyaralni.

Ausztriában voltunk egy pár napot, utána meg kijöttünk Münchenbe két barátunkhoz, akik már itt éltek látogatóba, és ott Ausztriában emlékszem, hogy anny ilyen faházban volt a szállás, ugye a hegyek között és ültem a teraszon egy kábéval a kezemben, és ugye aztem, hogy hú, végre csend van, nem ez a ez a mindennapos zaj, folyamatos versengés és törekvés és hajts előre hajts hajts hajts.

Én azért jellemzően ilyen vagyok egyébként az értelmem, hogy akkor az a az a nyugalom született meg igazából, ami azt mondom, hogy nekem ez kell.

Viszont ezt én meg Magyarországon nem találtam és úgy voltam vele, hogy én úgy érzem, hogy München meg kell próbálnom.

És akkor megpróbáltam voltam vele, hogy vagy összejön vagy nem.

Hát 13 éve később azt mondjam, hogy valami összejött, mert ha nem lennék itt.

Tehát tudsz német tudtál már akkor? >> Igen, nyelvet beszéltem.

Én Német Ktanevű gimnáziumban jártam még annó, meg előttem általásosiskolában, és tanultam pár évig a németet.

Szóval alapvetően a a nyelven nem volt gondom vessző, de azér egy kicsit mégis, mert azért amikor legelőször meghallottam itt a helyieket bajeról beszélni, hát akkor azért úgy volt egy ilyen, hogy is mondjam, amikor leforrázzák az embert olyan érzésem, hogy ez milyen nyelv, és h mit keresek én itt egyáltalán.

Tehát azért a a bajorral meg a sok-sok dialektusral azért volt egy kis küzdenivalóm nekem is, de persze a stabil nyelvi alapokkal azért ez könnyebb, mint mondjuk másnak, aki mondjuk nagyon kevés, nagyon minimális nyelvtudással jön ki külföldre. >> Hogy készítetted elő ezt az országváltást?

Volt-e bármilyen ilyen időmeghatározás, hogy mit tudom, mennyi időre akarsz elmenni, vagy vagy mindent úgy rábíztál a a sorsra, hogy majd ahogy lesz, úgy lesz?

Hát igaz valahol a kettő közöttem volt egy ilyen nagyon struktúrált terv, ami mondjuk aki engem így jobban ismer így most fölhúzők, hogy micsoda Ádám valamikor nem tervezett de meg egy kicsit rá is bíztam magam a sorsra.

Úgy voltam vele igazából, hogy megpróbálom.

Nyilván az egy nagyon gyorsan eldőlt volna a kérem, amikor nem találok munkát és lakást, akkor mondjuk nyilván nem tudtam volna sokáig kint maradni, mert az embernek a pénze azért fogy és München meg nem az egyik legolcsóbb városok egyike.

Öltam vele, hogy menjünk ki, nézzük meg.

Itt volt két barátom, azért nekem ez nagyon nagy segítség volt.

Nem teljesen egyedül voltam, hanem ketten már itt voltak.

Magyarországról még jelentkeztem csomó állásra, azok közül csomó interjút is szerveztem, hogy amikor szeptember 5-én megkezem, akkor 6-ától már hadd menjek interjúzni, és azokból az egyik összejött végül.

Ez volt igazából az első kapaszkodó.

Én folyamatosan figyeltem azt, hogy ez így jó-e nekem, vagy hogy mondjam, mennyire tudok ez a döntésem mögé állni.

És azt jelezztem, hogy ez most még mindig oké.

Ez most még mindig oké persze voltak nehéz pillanatok, nem is kevés, de addig amíg inkább a a mérleg pozitív irányba húzott, mint negatív ajam, addig maradok.

Aztán kis megismertem a feleségemet.

Most már van egy kis tányunk, nyilván ez megint az otthonérzésre megint pakol rá néhány réteget.

Szóval ma most sincsen tervem arra egyébként, hogy nem tudom meddig leszünk itt, vagy esetleg máshova mennénk, vagy Magyarország szerün.

Most meg a terv, most jó itt. >> Feleséged magyar, >> félig magyar, félig német. nem beszélte a magyart, amikor megismerkedtünk.

Főleg az egy kislányunkat is két nyelven neveljük.

Én csak magyarul beszélek, vele, ő csak németül.

És akkor így nyilván neki is fontos, hogy értse azt, hogy mit beszélek a kislányunkkal és akkor így most ő is tanulja. >> IT szektorban dolgoztál, könnyű volt munkát találnod?

Igen, azt kell mondjam, hogy akkoriban nagyon könnyű volt munkát találni, mert IT akkor még nagyon nagyon ilyen húzóágazat volt Magyarországon is szerintem egyébként, csak én nem voltam annyira technikailag mélyen benne.

Én ügyfélszolgálaton dolgoztam én Budapesten, és akkor az ilyen ügyfélszolgálati tapasztalattal meg ilyen minimál csoportvezetői tapasztalattal jöttem ki külföldre.

Hát csoportvezetőként nem tudtam tovább folytatni ott kapásba, tehát azért ez más környezet, meg nem volt itt annyira is van, leszabályozva minden, hogy akkor csak ezt a kis részt csináld az egészből.

Itt azért sokkal jobban ilyen legyél ott ezan nem tudom magyarul hogy fogalmazom ezt a hands on mentalitást, hogy csináld és és tőd fel az ingedújját és csináld a munkát.

Ilyen rendszergazda ügyfélszolgálat felépítés vonalon indultam el.

A rendszergazdaságot sokat kellett tanulnom, mert az azért mer nem nagyon kanyítottam.

Aztán voltam egy egy jogirodánál majdnem három évet, utána egy másiknál még egy máset, egymás felett.

És akkor utána kerültem vissza abba a pozícióba, hogy akkor ilyen csoportvezető menedzsment projektmenedzment, IT vezetés, ilyesmi irányba. >> Igen.

Azt mondják, hogyha külföldre mész, akkor azért azzal számolj, hogy a karrieredet nem pont ott fogod folytatni, ahol itthon befejezted.

Mindenképpen visszalépés lesz majd, de aztán szépen behozza az ember.

Most kezdőt, hogy készítek egy külön kiadást arról, hogy milyen alapvető különbségek vannak a külföldi munka helyekkel.

Néhány pontban tudsz ilyet említeni, amit te tapasztaltál, hogy ilyen alapvető különbség akár a hangulatban, a szervezésben, a szervezet felépítésben.

Tehát hogy van-e ilyen, ami úgy feltűnt, hogy ez azért itt másképp működik. >> Elég sok minden van.

Nem tudom, hány órád van, hogy erről beszélgessünk. [nevetés] Röviden én én a német részről tudok beszélni.

Is egyébként Müntyhen, tehát néz asszon belül is vannak különbség cégek között.

Én azt tapasztaltam, hogy egyrészt sokkal fontosabb a végzettség, a papír, mindenről legyen papírod, és akkor tudják, hogy te milyen skatulyában vagy rakható és akkor tudják, hogy te ki vagy, honnan jött, és akkor minden rendben van.

Én ilyen, hogy is mondjam, végzettség nélküli IT-s emberként kezdtem el, és igazából ma sincsen nagyon sok kimondott olyan védesem, amit néha kérnek tőlem.

Ö olyankor mindig felhúzzák a szemadőhöüket, hogy mégis akkor kiv és nagyon magyarázni kell.

És a németek ezt nem szeretik, amikor valaki nem fér bele így a a fiókba a skatulyák mögé, nem érezthetik azt, hogy ez baj lenne, csak ott először látod, hogy ezt nem értik.

A munkahelyen igazából az mindenképp tök jó dolog, hogy be vagy jelentve, hogy megkapva minden.

Van munkajog és a jogszabályok működnek.

Én én nekem ez egy hatalmas könnyebbség, mert sokkal nyugodtabb kertet ad az egésznek.

És maga a légkör, a munkahely, mer igazából teljesen jó. nem foglalkoznak azzal, hogy te most Magyarországra jöttél, vagy máshonnan jöttél.

Csináld a munkádat, próbálj beilleszkedni, és akkor igazából tök jól elfogadnak.

A németek kicsit felszínesebbek, az mondjuk igaz, tehát hogy azért többet kell dolgozni rajtuk, mire úgy kicsit megnyílnak, vagy úgy, úgy beengednek, de szerintem ez nem elérhetetlen akkor, hogyha látják az a törekvést arra egyébként, hogy te be akarsz illeszkedni.

Nem ezt olyan sosem azt, hogy jaj, te nem ide való vagy, te máshonnan jöttél és így így könnyebb volt kapcsolódni.

Nem volt ez a, hogy is mondjam, bizonyítanom kell először, hogy akkor utána megtűljenek érzésem, hanem mindig is közeljük valaki éreztem.

Most ezt ezt ezt én nagyon-nagyon nem csak az, hogy élveztem, de hálás is vagyok érte, mert megkönnyítette a dolgomat. >> Nemzetközi csapatba dolgozol egyébként? >> Hát jelenleg van egy 24 fős csapatom, egy német szeten autóalkatrész, szoftver katalógust gyártanak, amiből dolgoznak különböző javítóműhelyek, meg gyártók, meg kereskedők.

És itt az ügyfélszolgálató vagyok most csoportvezető és 24 főből igazából 18 nem német, úgyhogy elég nemzetközi mondhat mondhatjuk, de egyébként ez nagyon jó, mert mert nagyon sok szituáció van, amikor ezt pont, hogy jól jön.

Egyrészt más a mentalitás, más a gondolkodásmód, sokkal könnyebb rájutunk A-ból B-be egy megoldáshoz, hogyha tényleg úgy többen összeülünk és akkor már mindenki másképp gondolkodik.

Az ügyfelek megkeresnek minket olyan nyelv, amit mondjuk én nem beszélek, és ez elég sok nyelv, amit nem beszél az ember azért általában.

Akkor valaki beugrik, és akkor ők tudnak olaszul, ők most tudnak, nem tudom, szerből, ők most tudnak, nem tudom én, szlovákul, ami éppen.

És akkor ez így pont kiegészíti egymást. >> Hogy indult 13 évvel ezelőtt az ottani életed?

Ugye mondtad, hogy viszonylag hamar találtál munkát, tehát akkor meg voltak ismerőseid, de így milyen alapvető különbség lett az életedben az itthoni képest?

Miben vált változott bármigy az időbeosztás tekintetében? szabadidő. >> Hát ez elég nehéz volt, főleg azért, mert nem volt meg a struktúrát tervem, de mondjuk nem tudom, hogyha lett volna tervem, akkor se biztos, hogy könnyebb lett volna.

Szerintem arra nem voltam felkészülve, hogy egrész mondást találni ennyire nehéz lesz.

Tehát azt mindenki mondta, hogy nem könnyű.

Hogy ott vagyok nem tudom 024-ben, hát úgy is találok lakást.

Tehát eddig is mindig megoldottam a lakást.

Tehát azért nagyon-nagyon sok kört kellett futni ahhoz, hogy egyáltalán ne az legyen, hogy kiröhögnek már a megszólalásom pillanata előtt is volt ilyenre is példa.

Úgy volt, hogy mi hárman kerestünk lakást társáb és ugye a müncheni lakáspiac amúgy is nagyon-nagyon szűkös.

Tehát már akkor is volt lakáshiány, és már akkor is válogattak a a akár az ingatlanosok, akár a tulajdonosok, hogy na mégis kit engedjenek be.

Nagyon sokszor volt olyan, hogy ilyen 5060 meg nem tudom 100 ember ment lakást nézni egy időpontra és akkor ilyen nem tudom öt perces idősávokban lehetett gyors megnézni és akkor tovább tovább tovább aztán valaki kiválasztottak és amikor bementem mondjuk az egyik ingatlanoshoz nem tudom hogy miért nevetett ki anélkül megszólaltam volna de hát mondjuk nyilván az hogy én én nagyon-nagyon meg megrökönyödtem rajta meg gondolsz és akkor mondtam hogy még meg se szólalt és mondtam mit szeretnék és akkor ja hát akkor mondjá mit szeretnék és amikor elmondtam mondjuk hogy hárman szeretnénk összeköltözni A társ például ebben az eleve nem vonzó Münchenben, vagy akkor nem volt vonzó.

Abból kettő a háromból vendéglátásban dolgozik és hát németül sem annyira tudnak.

Én voltam az, aki úgy úgy jobban.

Hát akkor így ránézett és szabályásan megint csak kiröhögött.

Tehát hogy na ott azért nagyon, hogy is mondjam, úgy úgy megsemműve éreztem magam.

Aztán mentünk tovább, kerestem tovább.

Előbb-utóbb sikerült egy lakást találni, az nem volt az igazi, de legalább volt egy lakás.

És aztán onnan tudtunk tovább építkezni.

Igazából utána megvolt a lakás, megvolt a munka, utána már könnyebb lett.

A magány volt még az, ami úgy nehéz volt, mert ugyan két nagyon jó barátommal éltem együtt társam, és ez nagyon jó volt, mert mégsom egyedül van az ember, de azért a a magyarországi kapcsolataim ő ez nagyon gyorsan áttevődött az online térbe, és ugye akkor még nem volt covid, hogy ezt tudjuk, hogy ez egyébként ez normális és működhet, akkor az egész még egy ilyen á jó, akkor videótelefonáljuk, de mindenki kicsit úgy feszengve érezte magát, de hát nem volt más.

Meg az is még nehéz volt megemészteni, hogy mondjuk én rendszeresen hazajártam, de mondjuk kifelé már sokkal kevesebben jöttek engem meglátogatni, és ilyen barátságok elvesztek, lehet is voltak igazi barátságok feltétlenül mind, de akkor az ember azt érezte, hogy azok azok voltak.

Tehát, hogy abban a pillanatban nem volt ez feltétlenül könnyű.

Utólag nézve persze, hát az élet már lejárója, csak ezt meg kell tanulni, és ezt akkor nem tudtam.

Nekem sokat segített, vagyis sokkal könnyedette az életemet, hogy itt nyugodt légkörben tudok dolgozni, tudok tanulni, tudok érvényesülni a teljesítményem alapján.

Ez Magyarországon nem mindig volt így.

És mondjuk a politika sem mérgez hétköznapokat, mondjuk úgy, mint akár annó…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Hídépítés a magyarok között”

Miről szól ez az epizód: „Hídépítés a magyarok között”?

Bakai Ádám a Kalandvágyból külföldre podcast vendége, aki a családjával Münchenben él. 2012 szeptemberében költözött ki Magyarországról, mert nemzetközi környezetben szeretett volna tapasztalatokat szerezni és fejlődni, mert otthon nem érezte a helyén magát, annak ellenére, hogy… Az epizód a Kalandvágyból című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 01. 09..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Hídépítés a magyarok között”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Pataki Dóra.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Hídépítés a magyarok között”?

Fő témái: kivándorlás, németország, élet külföldön.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Hídépítés a magyarok között”?

Megjelenés: 2026. 01. 09.. Hossz: 42 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kalandvagybol/hidepites-a-magyarok-kozott

Több epizód a Kalandvágyból-ből