Kolozsvári Rádió

Senki se akar Nyilas Misi lenni – Sajtóklubban Demény Péter

· PT39M

Összefoglaló

Demény Péter író, költő, szerkesztő Mihály István vendégeként Spiró György és Kányádi Sándor gondolatait vitatja meg. Szó esik a Facebook szerepéről az írásban és a "Nyilas Misi" szindrómáról.

Röviden

Műsor
Kolozsvári Rádió
Megjelenés
2020. 12. 14.
Hossz
39 perc
Szereplők, említett nevek
Mihály István, Demény Péter, Kányádi Sándor, Ferencz Zsolt, Rostás-Péter István
Témák
író, költő, szerkesztő, facebook, "nyilas misi" szindróma

Ebben az epizódban

Spiró György szerint korunk feszültsége arra való, „hogy beledögöljünk”.

Demény Péter író, költő, szerkesztő viszont inkább Kányádi Sándorral ért egyet, aki úgy véli, hogy a XXI. század a verset visszahelyezte homéroszi jogaiba.

A Sajtóklub egy 2017-es adásában Mihály István sok egyéb mellett arról is faggatta vendégét, miért ír egyre kevesebbet a Jódeménység foka nevű blogjára (s ennek Din prea multă demenşeală című román változatára), és mind többet, vagy legalábbis a korábbinál nem kevesebbet a Facebookra, és elbeszélgettünk arról is, hogy mit tehetünk egy olyan világban, ahol mindenki „Nyilas Misiért hüppög, de senki se szeretne hozzá hasonlítani”, mert „Nyilas Misi egy lúzer”.

Szerkesztő: Mihály István Eredeti kép: Henning János

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Senki se akar Nyilas Misi lenni – Sajtóklubban Demény Péter”

Miről szól ez az epizód: „Senki se akar Nyilas Misi lenni – Sajtóklubban Demény Péter”?

Demény Péter író, költő, szerkesztő Mihály István vendégeként Spiró György és Kányádi Sándor gondolatait vitatja meg. Szó esik a Facebook szerepéről az írásban és a "Nyilas Misi" szindrómáról. Az epizód a Kolozsvári Rádió című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2020. 12. 14..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Senki se akar Nyilas Misi lenni – Sajtóklubban Demény Péter”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Mihály István, Demény Péter, Kányádi Sándor, Ferencz Zsolt, Rostás-Péter István.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Senki se akar Nyilas Misi lenni – Sajtóklubban Demény Péter”?

Fő témái: író, költő, szerkesztő, facebook, "nyilas misi" szindróma.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Senki se akar Nyilas Misi lenni – Sajtóklubban Demény Péter”?

Megjelenés: 2020. 12. 14.. Hossz: 39 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kolozsvari-radio/14-senki-se-akar-nyilas-misi-lenni-sajtoklubban-demeny-peter

Több epizód a Kolozsvári Rádió-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból