Kolozsvári Rádió

Félelem az idegentől – Az Úr nevében

Összefoglaló

Urbán András 2018-ban rendezte "Az Úr nevében" című előadást a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban. Az előadás a migrációs válságot, különböző ideológiákat és a menekültekhez való viszonyulásokat vizsgálja. A Kolozsvári Rádió adásában négy színész – Kucsov Borisz, Mészáros…

Röviden

Műsor
Kolozsvári Rádió
Megjelenés
2022. 12. 07.
Szereplők, említett nevek
Rostás-Péter István, Ferencz Zsolt
Témák
migrációs válság, ideológiák, menekültek

Ebben az epizódban

Az Úr nevében című előadást Urbán András 2018-ban rendezte a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban, de minden szava, kérdése máig érvényes.

Ebben az előadásban valamennyi ideológia megkapja a magáét.

Ott vannak a "kerítésimádók", a Ria!

Hun-gá-riázók, akik szerint mindig is Magyarország volt Európa végvára, amelyik annak idején megmentette a nyugatot a törököktől, és most a gyönyörű, a Hold fényét szépen tükröző kerítésével feltartóztatja a kereszténység felszámolására felfegyverkezett migránsokat.

Ott vannak a megértést és toleranciát kissé ködösen hirdető jóság-szobrok, a szendvics- és lábbeli-osztogatók, a magukat titokban felsőbbrendűnek érző liberális empatikusok, akik keblükre ölelnének minden menekültet.

Urbán András és színészei minden ideológiát kitolnak a végletekig, és ezáltal valamennyi hamis volta bebizonyítódik.

Amiről semmiképpen nem szabad megfeledkeznünk, az az, hogy ők Szabadkán élesben élik a menekültválságot, nem jól fűtött irodákból hirdetik a különféle elméleteket.

Az Úr nevében című előadást a kolozsvári 8.Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválon lehetett látni.

A Kontűrben a produkcióban játszó négy színészt hallják: Kucsov Boriszt, Mészáros Gábort, Mikes Imre Eleket és Nagyabonyi Emesét.

Az összeállítást Gergely Zsuzsa szerkesztette.

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Félelem az idegentől – Az Úr nevében”

Miről szól ez az epizód: „Félelem az idegentől – Az Úr nevében”?

Urbán András 2018-ban rendezte "Az Úr nevében" című előadást a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban. Az előadás a migrációs válságot, különböző ideológiákat és a menekültekhez való viszonyulásokat vizsgálja. A Kolozsvári Rádió adásában négy színész – Kucsov Borisz, Mészáros… Az epizód a Kolozsvári Rádió című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 12. 07..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Félelem az idegentől – Az Úr nevében”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Rostás-Péter István, Ferencz Zsolt.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Félelem az idegentől – Az Úr nevében”?

Fő témái: migrációs válság, ideológiák, menekültek.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Félelem az idegentől – Az Úr nevében”?

Megjelenés: 2022. 12. 07.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kolozsvari-radio/felelem-az-idegentol-az-ur-neveben

Több epizód a Kolozsvári Rádió-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból