Zágoni Olga: „Odaképzeltem magam a gyerekek közé, és ez volt a legvagányabb”
· PT55M40SÖsszefoglaló
Zágoni Olga ifjúsági író és újságíró mesél rádiós tevékenységéről, különösen a Kolozsvári Rádió gyermekműsorairól. Szó esik a mesékről, valamint Kajtikó és Öcsi karaktereiről.
Röviden
- Műsor
- Kolozsvári Rádió
- Megjelenés
- 2022. 12. 09.
- Hossz
- 56 perc
- Szereplők, említett nevek
- Rostás-Péter István, Ferencz Zsolt
- Témák
- ifjúsági író, újságíró, gyermekműsorok, mesék, karakterek
Ebben az epizódban
Rádiós tevékenységei mellett életének más területeiről és legfőképpen a mesékről beszélgettünk Zágoni Olga ifjúsági íróval, újságíróval.
Zágoni Olga a hetvenes években a Kolozsvári Rádió gyermekműsorainak munkatársa volt.
Kedves figuráját, Kajtikót, a derék sárkányfiút a nyolcvanas években a kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozata a bábszínpadon mutatta meg a kisebb és a nagyobb nézőknek, a mesejátékot pedig, amely szintén akkoriban készült, a rádió Aranyszalagtára ma is őrzi.
Zágoni Olga december 17-én ünnepli a 74. születésnapját, így aztán félig-meddig születésnapi hangulatúra sikeredett az Arcél: a beszélgetést mesével is megtoldjuk, nem is eggyel.
Kajtikó mellett oda szegődünk Öcsi mellé is, aki azt tartja magáról, hogy ő egy „világot nézett gyermek”.
A mesékben szabadjára engedhettem a fantáziámat.
Oda képzeltem magam a gyerekek közé, és ez volt a legvagányabb.
Amikor egy szinten vitatkozunk: ő kérdez, én válaszolok.
Egyszer mentem az utcán, valamelyik faluban, s jött szembe egy kisfiú az apukájával.
Kérdi a kisfiú: mi lett Öcsivel?
Hát, mondom, én nem tudom, de meg kell hallgassuk a rádióban.
Én is meghallgatom, de te is hallgasd meg!
Említett entitások
Témák
Személyek
Szervezetek, cégek
- Kolozsvári Rádió
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Zágoni Olga: „Odaképzeltem magam a gyerekek közé, és ez volt a legvagányabb””
Miről szól ez az epizód: „Zágoni Olga: „Odaképzeltem magam a gyerekek közé, és ez volt a legvagányabb””?
Zágoni Olga ifjúsági író és újságíró mesél rádiós tevékenységéről, különösen a Kolozsvári Rádió gyermekműsorairól. Szó esik a mesékről, valamint Kajtikó és Öcsi karaktereiről. Az epizód a Kolozsvári Rádió című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 12. 09..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Zágoni Olga: „Odaképzeltem magam a gyerekek közé, és ez volt a legvagányabb””?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Rostás-Péter István, Ferencz Zsolt.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Zágoni Olga: „Odaképzeltem magam a gyerekek közé, és ez volt a legvagányabb””?
Fő témái: ifjúsági író, újságíró, gyermekműsorok, mesék, karakterek.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Zágoni Olga: „Odaképzeltem magam a gyerekek közé, és ez volt a legvagányabb””?
Megjelenés: 2022. 12. 09.. Hossz: 56 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kolozsvari-radio/zagoni-olga-odakepzeltem-magam-a-gyerekek-koze-es-ez-volt-a-legvaganyabb
Több epizód a Kolozsvári Rádió-ből
- Bizakodás és kritika jól megfér az unióról szóló diskurzusban
Winkler Gyula a Kolozsvári Rádióban beszélt az uniós források szükségességéről a helyi vállalkozások támogatására, a migrációs kérdés tagállami hatáskörben tartásáról, valamint az…
- Istvánka szalagtára
A Kolozsvári Rádió bemutatja Istvánka szalagtárát Anyák napja alkalmából. A felvétel Ágoston Császár István gyermekkori hangját örökíti meg, édesanyja, Bainné Kabán Ilona által rö…
- „Itt lüktet bennem” – Kolozsváron is megtekinthető Szűcs Nelli Fedák Sári-estje
Szűcs Nelli Jászai Mari-díjas színművész Fedák Sári-estjével vendégszerepel Kolozsváron május 11-én, a Kolozsvári Magyar Operában. Az előadás célja a XX. század egyik legnagyobb m…
- Lefkovicsék gyászolnak – hamarosan Kolozsváron is
Márkos Albert zeneszerzővel készül a Kolozsvári Rádió a „Lefkovicsék gyászolnak” című magyar film kolozsvári díszvetítésére. Az esemény vetítést, minikoncertet, demonstrációt és b…
- Egy rádiós kincs nyomában – így született Istvánka szalagtára
Anyák napja alkalmából a Kolozsvári Rádió egykori adástechnikusára, Bainné Kabán Ilonára emlékezünk. Az összeállítást Ferencz Zsolt készítette.
- Társasozni jó, május elsején is!
Nagy Gábor a Játszma.ro tulajdonosa és Tánczos András, a bezárt Oxygame vezetője beszélgetnek a társasjáték trendekről és szokásokról. Az Oxygame 17 év után zárt be, helyén most a…
- Növekvő szavazókedv, visszaszoruló szélsőségesek
A Kolozsvári Rádió adása a növekvő szavazókedvről, a szélsőségesek visszaszorulásáról és a fővárosi koalíciós taktikáról szól. Cseke Péter újságíróval beszélgetnek Orbán Viktor es…
- Nem pszichológus, nem tanácsadó, és mégis támasz: mi az?
Komócsin Laura coach és személyi edző a könyvírásról, csapatépítésről és az önreflexióról beszél. Kifejti, mitől lehet valaki tartósan sikeres és boldog.
- KONTŰR: EMKE-díjak
Tizenkét EMKE-díjat és hat életműdíjat adtak át az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület közgyűlése után Kolozsváron. Az epizód a közművelődés terén fontosat alkotó személyiségek…
- Sajtóklub: demokrácia, polgári öntudat, középosztály
Mihály István Balogh F. Andrással beszélget a polgári öntudatról, a középosztályról, a demokráciáról és a sajtó szerepéről Romániában, Magyarországon és Németországban. A beszélge…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- #8 A (gyermeki) fantázia megőrzése felnőttkorban — Világjobbítók - Képmás podcast
Jankovics Anna színésznő és Dániel András író beszélgetnek a gyermeki fantázia megőrzéséről felnőttkorban. Kitérnek a színház, a játék, a mesék és a humor szerepére az életkedv me…
- Végh Veronikával, az Odeon Színház vezetőjével beszélgettünk — Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér
A debreceni színházi és kulturális élet meghatározó alakja, Végh Veronika több mint húsz éve férjével közösen vezeti az Odeon Színházat és a Páholy Lakásszínházat, rendeznek, taní…
- A mese és a humor örök - ahogyan a bábjátékok is | Barna Zsombor és S. Miller András a Sláger KULT-ban — Sláger FM
Barna Zsombor, a Budapest Bábszínház színésze mesél Vitéz László bábelőadásairól, a bábművészet határokon átívelő erejéről, és Kemény Henrik, a Kossuth-díjas bábművész örökségéről…
- Hangadó - Miért jó élményt adni a gyerekeknek? — Mária Rádió Magyarország
Bágyoni-Szabó Zsuzsanna és Bezeczky Erzsébet a Lábdi projektről beszélgettek, ami már 13 éve nyújt élményeket több mint 60 rászoruló gyermeknek nyaranta. Megosztották tapasztalata…
- A Nagy Évem #7 - Rutkai Bori — Recorder podcastok
Rutkai Bori, a Rutkai Bori Banda vezetője, visszatekint gyerekkorára és művészeti pályájára. Szó esik a gyerekeknek szóló zene iránti szenvedélyéről és a népszerű Sárkányjárgány c…
- Gyermekvasút 76 | 2024. évi 2. adás — Közvetlen Kocsi
Besztercán Kornél, a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasútjának vezetője beszél a Gyermekvasút 75 éves évfordulójáról, valamint népszerűségéről az utasok és a gyermekek körében.
- Erdei kaland az Előszállási Patakparti Óvodában — duol.hu
Az Előszállási Patakparti Óvodában mesehetet tartottak, ahol a gyermekek a meseösvényen élhették át a varázslást. Az eseményekről Bagó Kornélia óvodaigazgatóval és anyukákkal besz…
- A bábszínház örök / Barna Zsombor / Apaidő Podcast 28. adás — Apaidő
Barna Zsombor színművész, bábszínész volt a vendége az Apaidő Podcast 28. adásának. A műsorban a bábszínház múltjáról, jelenéről és jövőjéről, valamint a pályaválasztásról esett s…