Kontemplatívok

A hetedik lakás szele bejött az ötödik lakás ablakán

· PT54M8S

Összefoglaló

Az "A hetedik lakás szele bejött az ötödik lakás ablakán" című Kontemplatívok epizód Teréz istenképével és Jézus szenvedésével foglalkozik. Teréz misztikus nézete szerint Jézusnak a szeretet visszautasítása jobban fájt, mint a passió fizikai szenvedései. Az adás kiemeli, hogy az…

Röviden

Műsor
Kontemplatívok
Megjelenés
2026. 03. 04.
Hossz
54 perc
Témák
misztika, kereszténység, teológia

Ebben az epizódban

A mai epizódot Teréz nagyon tiszta istenképének és Jézus-képének megszemlélésével kezdjük, méghozzá Jézus szenvedésének szövegkörnyezetében: az avilai misztikus szerint Jézus számára sokkal fájóbb volt szeretetének a visszautasítása, mint a passió fizikai fájdalmai.

S ezt kiegészítjük nagypéntek végső üzenetével, mely szerint, még ha az isteni szeretet visszautasításra kerül is, ő akkor sem veszi elő a büntetés villámait, hanem pontosan ugyanazzal a szeretettel szeret tovább.

Szót ejtünk arról is, hogy Teréz szerint az Istennel való egyesülés (azaz annak öröktől fogva való bennünklétére történő ráébredés) nem a rendkívüli parafenoménok és szigorú aszketikus gyakorlatok világa, mely elvonttá és a való élettől elrugaszkodottá tesz minket, hanem pontosan a hétköznapi életünk a Jelenlétben, a jelen pillanatra való egyre tudatosabb éberséggel, mely mindenki számára egyformán lehetséges.

Ez már a hetedik lakás előszele, melyet boldogan lélegzünk be már itt az ötödik lakásban is.

Intro and outro music: Circle of Life by Adrian Von Ziegler ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.youtube.com/watch?v=OdTcwlOq8Cs⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Kérlek, ha teheted, támogasd munkámat adományoddal: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.paypal.com/donate?hosted_button_id=WJJVWAESLPXXJ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.donably.com/kontemplativok⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠

Említett entitások

Témák

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A hetedik lakás szele bejött az ötödik lakás ablakán”

Miről szól ez az epizód: „A hetedik lakás szele bejött az ötödik lakás ablakán”?

Az "A hetedik lakás szele bejött az ötödik lakás ablakán" című Kontemplatívok epizód Teréz istenképével és Jézus szenvedésével foglalkozik. Teréz misztikus nézete szerint Jézusnak a szeretet visszautasítása jobban fájt, mint a passió fizikai szenvedései. Az adás kiemeli, hogy az… Az epizód a Kontemplatívok című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 03. 04..

Milyen témákat érint ez az epizód: „A hetedik lakás szele bejött az ötödik lakás ablakán”?

Fő témái: misztika, kereszténység, teológia.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A hetedik lakás szele bejött az ötödik lakás ablakán”?

Megjelenés: 2026. 03. 04.. Hossz: 54 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kontemplativok/s04e38-a-hetedik-lakas-szele-bejott-az-otodik-lakas-ablakan-bc8ec7b1

Több epizód a Kontemplatívok-ből

  • Éljenek a kontemplatív dolgozók!
  • Csend a lelke mindennek

    A Kontemplatívok e heti adásában a hétköznapi misztikusok szuperképességeit vizsgálják. Kitérnek a szenvedés elfogadására, az ellenségszeretetre, a belső békére és a halálfélelem…

  • A hétköznapi misztikus hintázik

    A "Kontemplatívok" podcast e heti adása a hetedik lakás misztériumait járja körül. A vendégek a belső Jelenlét, a kozmikus Krisztus, az Anyaisten teje, a messiási ország és a lelk…

  • Készségszintű isteni basszus

    A mai epizódban a kontemplatív ember azon képességét vizsgáljuk, hogy hogyan képes folyamatosan érzékelni az isteni Jelenlétet, még akkor is, ha nem gondol rá közvetlenül. Ezt a J…

  • Az ötbetűs szó mögött

    Avilai Teréz vendégszereplésével a Kontemplatívok ezen epizódja a vallási elmélet és a belső tapasztalat, valamint a valóság és a szimbólumok közötti különbségeket vizsgálja. Az a…

  • A ládán ülő koldus kincse

    Ebben a jubileumi epizódban a Kontemplatívok a hetedik lakás misztériumait járják körül, különös tekintettel a belső fényre, a mentális börtön illúziójára és a lélek égbolt-szerű…

  • Újra itthon

    Az Újra itthon epizód a Kontemplatívok sorozat hetedik lakásának előszobáit mutatja be. Az igazság és a végső elhagyatottság megtapasztalásán keresztül a hallgatók az isteni Jelen…

  • Vissza a testbe

    Az "Vissza a testbe" című epizódban a Kontemplatívok sorozat visszatér a földi tapasztalatokhoz, Teréz és az Ember Jézus kapcsolatát vizsgálva. A hangsúly azon van, hogy az igazi…

  • Terézia nem akar a földön járni

    Az epizód Terézia alakján keresztül közelíti meg az egóból való kilépés, az elragadtatás és a belső szabadság témáit. Kitér a misztikus halálvágyra, a földtől való elvágyódásra mi…

  • Szívsebzések, ébresztések, szózatok, s ami mögöttük van

    A "Kontemplatívok" e heti adása a lélek sötét éjszakájával és a misztikus jelenségekkel foglalkozik. A műsorban arról elmélkednek, hogyan élhetünk át váratlan spirituális ébredése…