Kontroll - Eljött az ideje

"A megbékélésnek így ma nincs realitása" // Puzsér Róbert és Molnár Ferenc Caramel

· PT58M51S

Összefoglaló

Puzsér Róbert és Molnár Ferenc Caramel a „Megbékélésmenet” elmaradásáról, a szolidaritási demonstrációról, Juhász Péter meghurcolásáról és a magyarországi politikai közállapotokról beszélgetnek. A felek szerint a megbékélésnek a jelenlegi légkörben nincs realitása.

Röviden

Műsor
Kontroll - Eljött az ideje
Megjelenés
2025. 10. 09.
Hossz
59 perc
Szereplők, említett nevek
Molnár Ferenc Caramel, Puzsér Róbert, Molnár Ferenc Caramel, Tompos Ádám, Gergely Éva, Kéri László, Juhász Péter
Témák
megbékélés, szolidaritási demonstráció, politikai közállapotok

Ebben az epizódban

Vasárnap mégsem "Megbékélésmenet" lesz, hanem szolidaritási demonstrációt tart majd a Polgári Ellenállás elnevezésű mozgalom Budapesten - jelentette be a főszervező, Puzsér Róbert publicista a Kontroll stúdiójában, miután a mai napon az eredeti rendezvényük egyik előre meghirdetett szónoka, Juhász Péter influenszer, volt politikus ellen ügyészségi eljárás indult a Szőlő utcai Javítóintézet ügyében folyó nyomozásra hivatkozva, holott ahhoz semmi köze.

A vasárnapi esemény szónoka lett volna eredetileg Molnár Ferenc Caramel is, aki az eset kapcsán a műsorunkban elmondta, hogy a megbékélésnek ma ebben a helyzetben így szerinte nincs realitása.

Az énekes beszélt arról is, hogy milyen negatív következményekkel járt számára, amikor korábban ő is állást foglalt a kormány és a fideszes politikusok ellen.

Puzsér Róbert szerint Juhász Pétert politikai megrendelésre hurcolták meg, ezért vasárnap azt akarják demonstrálni, hogy a nyilvánosság, az utca és a közösség erejével együttesen fogják megvédeni őt a Fidesz megtorló akciójával szemben.

Szóba került az is, hogy az ország közállapotaira a nemzeti megbékélés lenne a gyógyszer, mert ha folytatódik az Orbán-rendszer által elterjesztett közgyűlölet, akkor jövő ilyenkor sem lesz kevésbé brutális a politikai helyzet.Ha nem szeretne lemaradni adásainkról, iratkozzon fel a kontroll.hu YouTube-csatornájára!

Facebook: https://www.facebook.com/kontrollponthu/ YouTube: https://www.youtube.com/@kontrollhu Ha szeretné segíteni a munkánkat, kérjük, hogy támogassa a TABULA RASA MÉDIA Alapítványt!Kedvezményezett: Tabula Rasa Média Alapítvány Számlaszám: 11711003-21501142 (OTP Bank) Támogathatja a munkánkat a Patreon felületén keresztül is az alábbi linken:https://www.patreon.com/kontroll_hu#kontroll #puzsérróbert #caramel #juhászpéter #juhi #polgáriellenállás #szolidaritás #tüntetés #orbánviktor #fidesz #kocsismáté #megtorlás #gyermekvédelem #kontrolltv #magyarország #közélet #hír #hírek #kontrollhu

Említett entitások

Témák

  • megbékélés
  • szolidaritási demonstráció
  • politikai közállapotok

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „"A megbékélésnek így ma nincs realitása" // Puzsér Róbert és Molnár Ferenc Caramel”

Miről szól ez az epizód: „"A megbékélésnek így ma nincs realitása" // Puzsér Róbert és Molnár Ferenc Caramel”?

Puzsér Róbert és Molnár Ferenc Caramel a „Megbékélésmenet” elmaradásáról, a szolidaritási demonstrációról, Juhász Péter meghurcolásáról és a magyarországi politikai közállapotokról beszélgetnek. A felek szerint a megbékélésnek a jelenlegi légkörben nincs realitása. Az epizód a Kontroll - Eljött az ideje című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 10. 09..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „"A megbékélésnek így ma nincs realitása" // Puzsér Róbert és Molnár Ferenc Caramel”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Molnár Ferenc Caramel, Puzsér Róbert, Molnár Ferenc Caramel, Tompos Ádám, Gergely Éva, Kéri László, Juhász Péter.

Milyen témákat érint ez az epizód: „"A megbékélésnek így ma nincs realitása" // Puzsér Róbert és Molnár Ferenc Caramel”?

Fő témái: megbékélés, szolidaritási demonstráció, politikai közállapotok.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „"A megbékélésnek így ma nincs realitása" // Puzsér Róbert és Molnár Ferenc Caramel”?

Megjelenés: 2025. 10. 09.. Hossz: 59 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kontroll-eljott-az-ideje/a-megbekelesnek-igy-ma-nincs-realitasa-puzser-robert-es-molnar-ferenc-caramel

Több epizód a Kontroll - Eljött az ideje-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból