Kontroll - Eljött az ideje

Havi 20 ezer eurót fizetett, de az sem volt elég - Kitálal a BUDPORT Kft. volt tulajdonosa

· PT1M11S

Összefoglaló

Galgóczy Ferenc, a Budport Kft. volt tulajdonosa arról beszél, hogy állítása szerint havonta 20 ezer euró védelmi pénzt fizetett Seszták Miklósnak. Az interjúban az "alkotmányos költség" átadásának körülményeiről és vállalkozása tönkretételéről is szó esik. Seszták Miklós a…

Röviden

Műsor
Kontroll - Eljött az ideje
Megjelenés
2026. 04. 27.
Hossz
1 perc
Szereplők, említett nevek
Galgóczy Ferenc, Seszták Miklós, Gergely Éva, Kéri László, Tompos Ádám
Témák
alkotmányos költség, védelmi pénz

Ebben az epizódban

Állítása szerint havonta 20 ezer euró védelmi pénzt fizetett évekkel ezelőtt Seszták Miklósnak, az Orbán-kormány korábbi fejlesztési miniszterének Galgóczy Ferenc, a Ferihegyi reptér földi kiszolgálását végző Budport Kft. egykori tulajdonosa, hogy a cége megtarthassa az állami megrendelését.

Az interjúban az úgynevezett "alkotmányos költség" átadásának körülményei mellett részletesen beszél arról is, hogyan tették tönkre végül a vállalkozását.

A Kontroll megkereste Seszták Miklós volt minisztert, a Fidesz-KDNP jelenlegi kisvárdai képviselőjelöltjét is, aki az elhangzottakkal kapcsolatban ezt írta: "Sem direktben, sem közvetítő útján, sem miniszterként, sem egyéb minőségemben pénzt sem a nevezett személytől, sem mástól nem kaptam."Ha nem szeretne lemaradni adásainkról, iratkozzon fel a kontroll.hu YouTube-csatornájára!

Facebook: https://www.facebook.com/kontrollponthu/ Instagram: https://instagram.com/kontroll.huTiktok: https://tiktok.com/@kontroll_hivatalosThreads: https://threads.com/kontroll.huhttps://kontroll.hu/tamogatasHa szeretné segíteni a munkánkat, kérjük, hogy támogassa a TABULA RASA MÉDIA Alapítványt!https://www.paypal.com/donate/?hosted_button_id=B3LBBWLLMQLNYUtalás:Kedvezményezett: Tabula Rasa Média Alapítvány Számlaszám: 11711003-21501142 (OTP Bank) Támogathatja a munkánkat a Patreon felületén keresztül is az alábbi linken:https://www.patreon.com/kontroll_hu#kontroll #sesztákmiklós #korrupció #fidesz #miniszter #galgóczyferenc #interjú #vesztegetés #malév #reptér #wizzair #kontrolltv #magyarország #közélet #hír #hírek #kontrollhu

Említett entitások

Témák

  • alkotmányos költség
  • védelmi pénz

Személyek

Szervezetek, cégek

  • BUDPORT Kft.

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Havi 20 ezer eurót fizetett, de az sem volt elég - Kitálal a BUDPORT Kft. volt tulajdonosa”

Miről szól ez az epizód: „Havi 20 ezer eurót fizetett, de az sem volt elég - Kitálal a BUDPORT Kft. volt tulajdonosa”?

Galgóczy Ferenc, a Budport Kft. volt tulajdonosa arról beszél, hogy állítása szerint havonta 20 ezer euró védelmi pénzt fizetett Seszták Miklósnak. Az interjúban az "alkotmányos költség" átadásának körülményeiről és vállalkozása tönkretételéről is szó esik. Seszták Miklós a… Az epizód a Kontroll - Eljött az ideje című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 04. 27..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Havi 20 ezer eurót fizetett, de az sem volt elég - Kitálal a BUDPORT Kft. volt tulajdonosa”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Galgóczy Ferenc, Seszták Miklós, Gergely Éva, Kéri László, Tompos Ádám.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Havi 20 ezer eurót fizetett, de az sem volt elég - Kitálal a BUDPORT Kft. volt tulajdonosa”?

Fő témái: alkotmányos költség, védelmi pénz.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Havi 20 ezer eurót fizetett, de az sem volt elég - Kitálal a BUDPORT Kft. volt tulajdonosa”?

Megjelenés: 2026. 04. 27.. Hossz: 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kontroll-eljott-az-ideje/havi-20-ezer-eurot-fizetett-de-az-sem-volt-eleg-kitalal-a-budport-kft-volt-tulaj

Több epizód a Kontroll - Eljött az ideje-ből