Kontroll - Eljött az ideje

Karácsony Gergely: „A szabadságért jobb időkben is ki kell állni”

· PT43M11S

Összefoglaló

Karácsony Gergely főpolgármester a Pride felvonulás apropóján a szabadságjogok fontosságáról és a szélsőséges nézetekkel szembeni megértés szükségességéről beszélt. Kiemelte a főváros politikai mozgásterét, Vitézy Dávid új szerepét, Budapest jövőképét, a szolidaritási adót és a…

Röviden

Műsor
Kontroll - Eljött az ideje
Megjelenés
2026. 07. 03.
Hossz
43 perc
Szereplők, említett nevek
Gergely Éva, Tompos Ádám, Kéri László, Vitézy Dávid
Témák
szabadságjogok, főpolgármester, budapest jövőkép, szolidaritási adó

Ebben az epizódban

Gyökeresen megváltozott politikai helyzetben, de továbbra is alapjogokat érintő jogi környezetben tartják szombaton Budapesten az idei Pride felvonulást.

Karácsony Gergely főpolgármester szerint még a szélsőséges nézeteket vallókkal is fontos megértetni a közös szabadság jelentőségét, ugyanakkor a pártpolitikai csatározások résztvevőivel nem lát lehetőséget az érdemi párbeszédre.A beszélgetésben szó esik a főváros politikai mozgásteréről, Vitézy Dávid új szerepéről, Budapest jövőképéről, valamint a szolidaritási adóról és a kormányzattal folytatott egyeztetésekről.Ha nem szeretne lemaradni adásainkról, iratkozzon fel a kontroll.hu YouTube-csatornájára!

Facebook: https://www.facebook.com/kontrollponthu/ Instagram: https://instagram.com/kontroll.huTiktok: https://tiktok.com/@kontroll_hivatalosThreads: https://threads.com/kontroll.huHa szeretné segíteni a munkánkat, kérjük, hogy támogassa a TABULA RASA MÉDIA Alapítványt!https://www.paypal.com/donate/?hosted_button_id=B3LBBWLLMQLNYUtalás:Kedvezményezett: Tabula Rasa Média Alapítvány Számlaszám: 11711003-21501142 (OTP Bank) Támogathatja a munkánkat a Patreon felületén keresztül is az alábbi linken:https://www.patreon.com/kontroll_hu#kontroll #karácsonygergely #főpolgármester #pride #budapestpride #szolidaritásiadó #fővárosiközgyűlés #vitézydávid #közlekedés #beruházás #kontrolltv #magyarország #közélet #hír #hírek #kontrollhu #magyarpéter #parlament

Említett entitások

Témák

  • szabadságjogok
  • főpolgármester
  • budapest jövőkép
  • szolidaritási adó

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Karácsony Gergely: „A szabadságért jobb időkben is ki kell állni””

Miről szól ez az epizód: „Karácsony Gergely: „A szabadságért jobb időkben is ki kell állni””?

Karácsony Gergely főpolgármester a Pride felvonulás apropóján a szabadságjogok fontosságáról és a szélsőséges nézetekkel szembeni megértés szükségességéről beszélt. Kiemelte a főváros politikai mozgásterét, Vitézy Dávid új szerepét, Budapest jövőképét, a szolidaritási adót és a… Az epizód a Kontroll - Eljött az ideje című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 07. 03..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Karácsony Gergely: „A szabadságért jobb időkben is ki kell állni””?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Gergely Éva, Tompos Ádám, Kéri László, Vitézy Dávid.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Karácsony Gergely: „A szabadságért jobb időkben is ki kell állni””?

Fő témái: szabadságjogok, főpolgármester, budapest jövőkép, szolidaritási adó.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Karácsony Gergely: „A szabadságért jobb időkben is ki kell állni””?

Megjelenés: 2026. 07. 03.. Hossz: 43 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kontroll-eljott-az-ideje/karacsony-gergely-a-szabadsagert-jobb-idokben-is-ki-kell-allni-7081053a

Több epizód a Kontroll - Eljött az ideje-ből