Kontroll - Eljött az ideje

Kéri László: Egy olyan Magyarországgal találkozom, aminek eddig a nyomait nem láttam //KÉRI VÁLASZOL

· PT59M9S

Összefoglaló

Kéri László politológus a Tisza Szigetekről és azok országos kampányba való rendeződésének kihívásairól beszél az epizódban. Kifejti, hogy a Tisza Szigeteknek kulcsszerepe lehet a hazai polgárosodás folyamatában.

Röviden

Műsor
Kontroll - Eljött az ideje
Megjelenés
2025. 07. 28.
Hossz
59 perc
Szereplők, említett nevek
Kéri László, Tompos Ádám, Gergely Éva
Témák
polgárosodás

Ebben az epizódban

Komoly tanulási feladat lesz, hogy a jelenleg nagy szabadságot élvező Tisza Szigetek csoportjai egy országosan egységes kampányba tudjanak rendeződni, és a régebbi ellenzéki aktivisták és szavazók becsatornázása is fontos - mondja a Tisza Szigetekről szóló sorozatának harmadik részében Kéri László politológus, aki feleségével, Petschnig Mária Zita közgazdásszal közösen több mint 75 előadást tartott az elmúlt egy év alatt országszerte a Tisza Szigetek meghívására.

Kéri László arra a következtetésre jutott, hogy a Tisza Szigeteket vétek lenne teljesen a párt alá szervezni hosszú távon, mert a hazai polgárosodás folyamatában kulcsszerepük lehet.Ha nem szeretne lemaradni adásainkról, iratkozzon fel a kontroll.hu YouTube-csatornájára!

Facebook: https://www.facebook.com/kontrollponthu/ YouTube: https://www.youtube.com/@kontrollhu 2025-2026 VÁLASZTÁSI NAPTÁR!!!NE MARADJ LE, RENDELD MEG MOST, ÉS LÉGY RÉSZESE TE IS A VÁLTOZÁSNAK!Webshop: https://shop.kontroll.hu/Ha szeretné segíteni a munkánkat, kérjük, hogy támogassa a TABULA RASA MÉDIA Alapítványt!Kedvezményezett: Tabula Rasa Média Alapítvány Számlaszám: 11711003-21501142 (OTP Bank) Támogathatja a munkánkat a Patreon felületén keresztül is az alábbi linken:https://www.patreon.com/kontroll_hu#kontroll #kérilászló #kériválaszol #magyarpéter #tiszapárt #tiszasziget #orbánviktor #fidesz #kontrolltv #magyarország #közélet #hír #hírek #kontrollhu #unyatyinszkigyörgy

Említett entitások

Témák

  • polgárosodás

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Kéri László: Egy olyan Magyarországgal találkozom, aminek eddig a nyomait nem láttam //KÉRI VÁLASZOL”

Miről szól ez az epizód: „Kéri László: Egy olyan Magyarországgal találkozom, aminek eddig a nyomait nem láttam //KÉRI VÁLASZOL”?

Kéri László politológus a Tisza Szigetekről és azok országos kampányba való rendeződésének kihívásairól beszél az epizódban. Kifejti, hogy a Tisza Szigeteknek kulcsszerepe lehet a hazai polgárosodás folyamatában. Az epizód a Kontroll - Eljött az ideje című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 07. 28..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Kéri László: Egy olyan Magyarországgal találkozom, aminek eddig a nyomait nem láttam //KÉRI VÁLASZOL”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kéri László, Tompos Ádám, Gergely Éva.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Kéri László: Egy olyan Magyarországgal találkozom, aminek eddig a nyomait nem láttam //KÉRI VÁLASZOL”?

Fő témái: polgárosodás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Kéri László: Egy olyan Magyarországgal találkozom, aminek eddig a nyomait nem láttam //KÉRI VÁLASZOL”?

Megjelenés: 2025. 07. 28.. Hossz: 59 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kontroll-eljott-az-ideje/keri-laszlo-egy-olyan-magyarorszaggal-talalkozom-aminek-eddig-a-nyomait-nem-latt

Több epizód a Kontroll - Eljött az ideje-ből