Kontroll - Eljött az ideje

Kéri László: "Sok kapu nyitva maradt az átláthatósági törvény elnapolásával" // KÉRI VÁLASZOL

· PT59M9S

Összefoglaló

Kéri László politológus szerint az átláthatósági törvény elnapolása taktikai lépés volt a Fidesz részéről. Az epizódban Navracsics Tibor interjúja, Jeszenszky Géza megtámadása és a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok is szóba kerülnek.

Röviden

Műsor
Kontroll - Eljött az ideje
Megjelenés
2025. 06. 12.
Hossz
59 perc
Szereplők, említett nevek
Kéri László, Tompos Ádám, Gergely Éva
Témák
átláthatósági törvény, közvélemény-kutatás

Ebben az epizódban

Az "emberarcú fideszes" megjelenítésével a bizonytalanokat hálózná be a kormánypárt.

Kéri László szerint Navracsics Tibor legutóbbi interjúja azokhoz a szavazókhoz szólt, akik a párt polgári oldalától távoztak.

A KÉRI VÁLASZOL című műsorunkban a politológus beszélt arról is, hogy az úgynevezett „átláthatósági” törvény elnapolása csak taktikai lépés volt a Fidesz részéről, és a legjobb, amit a kormánypárt tehetett.

Szó esett még a volt külügyminiszter, Jeszenszky Géza megtámadásáról, és arról is, hogy mit mutatnak a legfrissebb közvélemény-kutatások a pártok támogatottságáról.Ha nem szeretne lemaradni KÉRI VÁLASZOL adásairól, iratkozzon fel a kontroll.hu YouTube-csatornájára, és kövessen minket a Facebookon!

Facebook: https://www.facebook.com/kontrollponthu/ YouTube: https://www.youtube.com/@kontrollhu 2025-2026 VÁLASZTÁSI NAPTÁR!!!NE MARADJ LE, RENDELD MEG MOST, ÉS LÉGY RÉSZESE TE IS A VÁLTOZÁSNAK!Webshop: https://shop.kontroll.hu/Ha szeretné segíteni a munkánkat, kérjük, hogy támogassa a TABULA RASA MÉDIA Alapítványt!Kedvezményezett: Tabula Rasa Média Alapítvány Számlaszám: 11711003-21501142 (OTP Bank) Támogathatja a munkánkat a Patreon felületén keresztül is az alábbi linken:https://www.patreon.com/kontroll_hu#kontroll #kérilászló #kériválaszol #szuverenitásvédelem #átláthatóság #parlament #kocsismáté #magyarpéter #orbánviktor #fidesz #tiszapárt #navracsicstibor #lázárjános #közvéleménykutatás #pártpreferencia #jeszenszkygéza #tótváradizsolt

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Kéri László: "Sok kapu nyitva maradt az átláthatósági törvény elnapolásával" // KÉRI VÁLASZOL”

Miről szól ez az epizód: „Kéri László: "Sok kapu nyitva maradt az átláthatósági törvény elnapolásával" // KÉRI VÁLASZOL”?

Kéri László politológus szerint az átláthatósági törvény elnapolása taktikai lépés volt a Fidesz részéről. Az epizódban Navracsics Tibor interjúja, Jeszenszky Géza megtámadása és a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok is szóba kerülnek. Az epizód a Kontroll - Eljött az ideje című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 06. 12..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Kéri László: "Sok kapu nyitva maradt az átláthatósági törvény elnapolásával" // KÉRI VÁLASZOL”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kéri László, Tompos Ádám, Gergely Éva.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Kéri László: "Sok kapu nyitva maradt az átláthatósági törvény elnapolásával" // KÉRI VÁLASZOL”?

Fő témái: átláthatósági törvény, közvélemény-kutatás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Kéri László: "Sok kapu nyitva maradt az átláthatósági törvény elnapolásával" // KÉRI VÁLASZOL”?

Megjelenés: 2025. 06. 12.. Hossz: 59 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kontroll-eljott-az-ideje/keri-laszlo-sok-kapu-nyitva-maradt-az-atlathatosagi-torveny-elnapolasaval-keri-v

Több epizód a Kontroll - Eljött az ideje-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból