Középkezdés | magyar válogatott Podcast

Károgás és éljenzés között. Hol tart a magyar válogatott? I Középkezdés 45. adás I

· PT29S

Összefoglaló

A magyar válogatott az év eleji két győzelem ellenére is megosztó teljesítményt nyújtott. Az adás elemzi a csapat kritikáit, az újságírói teljesítményt, és kitér a játékosokra is, például Gazdag Dánielre.

Röviden

Műsor
Középkezdés | magyar válogatott Podcast
Megjelenés
2024. 04. 02.
Hossz
0 perc
Szereplők, említett nevek
Ferenczy Ivó
Témák
magyar válogatott, csapat kritikái, újságírói teljesítmény

Ebben az epizódban

Annyi minden történt az elmúlt két hétben a válogatott körül, hogy kénytelenek vagyunk két részre bontani az adásunkat.

Az első részt most hallhatjátok, a folytatást a jövő héten.

Válogatottunk két győzelemmel nyitotta az idei évet, viszont teljesítményük hagyott maga után kívánnivalót.

Ez az újságírókra is igaz, ezért őket sem kíméltük.

Beszéltünk kimagasló teljesítményekről, de a Marco Rossi által bírált játékosokról is - mint pl.

Újoncokat is avattunk és - képzett újságíróinknak köszönhetően - megtudhattuk, hogy milyen érzések tombolnak bennük.

Fogadjátok szeretettel bőséges adásunkat (vagyis adásainkat)!

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Károgás és éljenzés között. Hol tart a magyar válogatott? I Középkezdés 45. adás I”

Miről szól ez az epizód: „Károgás és éljenzés között. Hol tart a magyar válogatott? I Középkezdés 45. adás I”?

A magyar válogatott az év eleji két győzelem ellenére is megosztó teljesítményt nyújtott. Az adás elemzi a csapat kritikáit, az újságírói teljesítményt, és kitér a játékosokra is, például Gazdag Dánielre. Az epizód a Középkezdés | magyar válogatott Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 04. 02..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Károgás és éljenzés között. Hol tart a magyar válogatott? I Középkezdés 45. adás I”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Ferenczy Ivó.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Károgás és éljenzés között. Hol tart a magyar válogatott? I Középkezdés 45. adás I”?

Fő témái: magyar válogatott, csapat kritikái, újságírói teljesítmény.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Károgás és éljenzés között. Hol tart a magyar válogatott? I Középkezdés 45. adás I”?

Megjelenés: 2024. 04. 02.. Hossz: 0 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kozepkezdes-magyar-valogatott-podcast/karogas-es-eljenzes-kozott-hol-tart-a-magyar-valogatott-i-kozepkezdes-45-adas-i-37c6bc32

Több epizód a Középkezdés | magyar válogatott Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból