Arra, ott lent: Új-Zéland | 2020. évi 13. adás
· PT36M40SÖsszefoglaló
Adler György, aki Új-Zélandon tartózkodik, a szigetország vasúti közlekedéséről, a villamosításról és a repülőgépekkel való kereszteződésről beszél. Az adásban kitérnek arra is, hogy milyen szerepet tölt be a vasút ebben a távoli országban.
Röviden
- Műsor
- Közvetlen Kocsi
- Megjelenés
- 2020. 11. 07.
- Hossz
- 37 perc
- Szereplők, említett nevek
- Adler György
Ebben az epizódban
www.kozvetlenkocsi.hu A Közvetlen Kocsi adásában ismét Adler Györggyel beszélgetünk, aki amellett, hogy az ázsiai vasutakról ír remekbeszabott blogjában , még jobban tágítja látókörünket, hiszen munkájából adódóan Új-Zélandon tartózkodik.
Ha pedig erre jár, természetesen a vasúti közlekedéssel is megismertet bennünket nem csak a densha.blog.hu címen elérhető oldalán, hanem podcastunkban is.
Megnézzük, hogy hány szakaszon és hogyan villamosították a vasúti hálózatot a két nagy szigetből álló országban és azt is, hogy amúgy milyen szerepe van a vasútnak ezen a Magyarországról nézve távoli helyen.
És persze megnézzük, hogy milyen az, ha a vonatok útját repülőgépek keresztezik.
Adásunk előző része is meghallgatható oldalunkon : akkor főleg délkelet-ázsiai tájakon és Tajvan szigetén vonatozunk.
Közreműködők: Halász Péter, Magyarics Zoltán, Mellár Marcell Zene: Klaus Doldinger & Passport: Loco-motive
Említett entitások
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Arra, ott lent: Új-Zéland | 2020. évi 13. adás”
Miről szól ez az epizód: „Arra, ott lent: Új-Zéland | 2020. évi 13. adás”?
Adler György, aki Új-Zélandon tartózkodik, a szigetország vasúti közlekedéséről, a villamosításról és a repülőgépekkel való kereszteződésről beszél. Az adásban kitérnek arra is, hogy milyen szerepet tölt be a vasút ebben a távoli országban. Az epizód a Közvetlen Kocsi című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2020. 11. 07..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Arra, ott lent: Új-Zéland | 2020. évi 13. adás”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Adler György.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Arra, ott lent: Új-Zéland | 2020. évi 13. adás”?
Megjelenés: 2020. 11. 07.. Hossz: 37 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kozvetlen-kocsi/arra-ott-lent-uj-zeland-2020-evi-13-adas-89e146bd
Több epizód a Közvetlen Kocsi-ből
- InnoTrans 2026 – 4. nap | 2026. évi 12. adás
A Közvetlen Kocsi podcast 2026-os InnoTrans különkiadásának negyedik, záró napjáról szóló epizódja a vasúti szakkiállítás tapasztalatait összegzi. A beszélgetés során Adorján Péte…
- InnoTrans 2026 – 3. nap | 2026. évi 11. adás
A Közvetlen Kocsi podcast 2026. évi 11. adásában az InnoTrans szakkiállítás harmadik napjának eseményeit és technikai újdonságait összegzik a műsor készítői. A beszélgetés során m…
- InnoTrans 2026 – 2. nap | 2026. évi 10. adás
A Közvetlen Kocsi stábja a 2026-os InnoTrans szakkiállítás második napján számolt be a vasúti ipar legfrissebb újdonságairól és fejlesztéseiről. A műsorban Adorján Péter, Halász P…
- InnoTrans 2026 – 1. nap | 2026. évi 9. adás
A Közvetlen Kocsi podcast 2026. évi kilencedik adása az InnoTrans nemzetközi vasúti szakkiállítás első napjának eseményeit és tapasztalatait foglalja össze. Adorján Péter és Halás…
- InnoTrans 2026 – 0. nap | Közvetlen Kocsi #100 | 2026. évi 8. adás
A Közvetlen Kocsi podcast 100. adása InnoTrans 2026 kiállítás nulladik napjáról tudósít a helyszínről, a Messe Berlin vágányairól és a berlini metróból. A hanganyag a vásár előzet…
- A magyar vasút újjáépítése és a levéltár titkai – Kultúrváróterem #3 | 2026. évi 7. adás
A második világháború után a magyar vasút jelentős újjáépítésen ment keresztül. Péterffy Gergely Pál történész, a MÁV Archívum levéltárosa bemutatja, hogyan épült újjá a Magyar Ál…
- Baross Gábor Terv | 2026. évi 6. adás
A podcast epizódban a magyar vasút fejlesztési tervét vizsgálják, melyet Baross Gábor névre kereszteltek. Megtekintik a terv tartalmát, és értékelik a kitűzött célok reális elérhe…
- Combino 20 – Nyílt nap a Hungária Kocsiszínben | 2026. évi 5. adás
A BKV a Combino villamosok 20. születésnapja alkalmából nyílt napot tartott a Hungária Kocsiszínben 2026 júniusában. A Közvetlen Kocsi podcast stábja kilátogatott az eseményre, és…
- Vitézy a házban | 2026. évi 4. adás
Vitézy Dávidot kérték fel közlekedési miniszternek, aki Lázár János helyét veszi át. A Közvetlen Kocsi podcastban elemzik Vitézy mozgásterét és a lázári örökséget.
- #RB15 – Kérdezz, felelünk! | 2026. évi 3. adás
A RegionalBahn podcast 15. évfordulója alkalmából a Közvetlen Kocsi különkiadásában a hallgatók által beküldött kérdésekre válaszolnak az alkotók.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- 🌍Irány Fokföld! Nórával beszélgettünk #3 — Minden Ami Külföld
Nóra beszélgetést folytat Fokföldről. Az epizód érinti a COVID-19 hatásait, utazási tippeket, kulturális sajátosságokat és borászatokat. Nóra megosztja tapasztalatait a fokföldi u…
- Vakvágányon a vasútfejlesztés? – Beszélgetés Spohn Mártonnal, a Közlekedő Tömeg alelnökével — Liberalizmus vagy halál – a Republikon podcastja
Spohn Márton, a Közlekedő Tömeg alelnöke és Thury György a vasúti mellékvonal-bezárásokról, a vasútfejlesztési irányokról, a vasúti liberalizáció lehetőségeiről, valamint a HÉV jö…
- Imi haza utazott, Viktornál vettük fel a negyvenedik Interurbánt — Interurbán - 700 Mérföldes Podcast
Az Interurbán podcast 40. adásában Imi hazautazásának és a személyes találkozásnak a történetét dolgozzák fel a készítők. A megszokott módon kitérnek filmekre és aktuális témákra…
- Hová utazzunk és hová ne 2020-ban? - Roadster — Roadster Podcast
A Roadster podcast szerkesztői megbeszélik, mely városokat érdemes elkerülni a tömegturizmus miatt, és melyek azok az izgalmas, kevésbé frekventált desztinációk, amik meglepetések…
- Újra itt vagyunk egy adással Új-Zélandról: Matyi interjúja Brigivel, a testvérével — Külföldre Mentem Majd Jövök Szórakoztató Talk-Show
Matyi testvérével, Brigivel beszélget az Új-Zélandon élő életéről a Külföldre Mentem Majd Jövök Szórakoztató Talk-Show legújabb epizódjában.