Berlin Stadtbahn | 2020. évi 1. adás
· PT1H51M6SÖsszefoglaló
A Közvetlen Kocsi első 2020-as adásában Berlin a középpontban. Szó esik a városi közlekedésről, a People Moverről, a gasztronómiáról, és a berlini nevezetességekről.
Röviden
- Műsor
- Közvetlen Kocsi
- Megjelenés
- 2020. 02. 29.
- Hossz
- 1 óra 51 perc
- Témák
- városi közlekedés, gasztronómia, berlini nevezetességek
Ebben az epizódban
www.kozvetlenkocsi.hu A Közvetlen Kocsi 2020-as első adásában Berlinben járt.
Nem véletlenül, hiszen ide minden évszakban érdemes elutazni, nincs szezonja a városnak, mindig találni valami érdekeset.
Kicsit általánosabb útmutatót már kínáltunk a minap átfogó írásunkban , most pedig ehhez némileg kapcsolódva a friss élményekről számolunk be.
Adásunkban beszélünk a berlini közlekedés irányításáról, a gyorsvasút menesztéséről és a rummelsburgi People Movert is kipróbáljuk.
Emellett pedig buszozunk egyet a 218-as vonalán a Traditionsbus Büssingjével a Grunewaldban.
Bejárjuk a várost, kerékpározunk és persze megnézzük azt is, hogy gasztronómiában mit kínál Berlin – túl a Currywurston, amit amúgy mi magunk is nagyon szeretünk.
Közreműködött: Adorján Péter, Berky Dénes, Halász Péter, Mellár Marcell Station Voice: Vass Gabriella és Pongrácz Dániel Szerkesztő: Halász Péter Az adás elkészítéséhez nélkülözhetetlen segítséget nyújtott Stefan Maier és Erik Roatzsch .
Zenék: Paul Kalkbrenner: Train (Berlin Calling OST) The 69 Eyes: Feel Berlin Peter Fox: Schwarz zu Blau Klangkarussell: Sonnentanz Solomun: Kackvogel Oliver Koletzki feat.
Axel Bosse: U-Bahn Adásunk létrejöttét a MÁV-csoport támogatásának köszönhetjük!
Említett entitások
Témák
- városi közlekedés
- gasztronómia
- berlini nevezetességek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Berlin Stadtbahn | 2020. évi 1. adás”
Miről szól ez az epizód: „Berlin Stadtbahn | 2020. évi 1. adás”?
A Közvetlen Kocsi első 2020-as adásában Berlin a középpontban. Szó esik a városi közlekedésről, a People Moverről, a gasztronómiáról, és a berlini nevezetességekről. Az epizód a Közvetlen Kocsi című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2020. 02. 29..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Berlin Stadtbahn | 2020. évi 1. adás”?
Fő témái: városi közlekedés, gasztronómia, berlini nevezetességek.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Berlin Stadtbahn | 2020. évi 1. adás”?
Megjelenés: 2020. 02. 29.. Hossz: 1 óra 51 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kozvetlen-kocsi/berlin-stadtbahn-2020-evi-1-adas-34d81ff0
Több epizód a Közvetlen Kocsi-ből
- InnoTrans 2026 – 4. nap | 2026. évi 12. adás
A Közvetlen Kocsi podcast 2026-os InnoTrans különkiadásának negyedik, záró napjáról szóló epizódja a vasúti szakkiállítás tapasztalatait összegzi. A beszélgetés során Adorján Péte…
- InnoTrans 2026 – 3. nap | 2026. évi 11. adás
A Közvetlen Kocsi podcast 2026. évi 11. adásában az InnoTrans szakkiállítás harmadik napjának eseményeit és technikai újdonságait összegzik a műsor készítői. A beszélgetés során m…
- InnoTrans 2026 – 2. nap | 2026. évi 10. adás
A Közvetlen Kocsi stábja a 2026-os InnoTrans szakkiállítás második napján számolt be a vasúti ipar legfrissebb újdonságairól és fejlesztéseiről. A műsorban Adorján Péter, Halász P…
- InnoTrans 2026 – 1. nap | 2026. évi 9. adás
A Közvetlen Kocsi podcast 2026. évi kilencedik adása az InnoTrans nemzetközi vasúti szakkiállítás első napjának eseményeit és tapasztalatait foglalja össze. Adorján Péter és Halás…
- InnoTrans 2026 – 0. nap | Közvetlen Kocsi #100 | 2026. évi 8. adás
A Közvetlen Kocsi podcast 100. adása InnoTrans 2026 kiállítás nulladik napjáról tudósít a helyszínről, a Messe Berlin vágányairól és a berlini metróból. A hanganyag a vásár előzet…
- A magyar vasút újjáépítése és a levéltár titkai – Kultúrváróterem #3 | 2026. évi 7. adás
A második világháború után a magyar vasút jelentős újjáépítésen ment keresztül. Péterffy Gergely Pál történész, a MÁV Archívum levéltárosa bemutatja, hogyan épült újjá a Magyar Ál…
- Baross Gábor Terv | 2026. évi 6. adás
A podcast epizódban a magyar vasút fejlesztési tervét vizsgálják, melyet Baross Gábor névre kereszteltek. Megtekintik a terv tartalmát, és értékelik a kitűzött célok reális elérhe…
- Combino 20 – Nyílt nap a Hungária Kocsiszínben | 2026. évi 5. adás
A BKV a Combino villamosok 20. születésnapja alkalmából nyílt napot tartott a Hungária Kocsiszínben 2026 júniusában. A Közvetlen Kocsi podcast stábja kilátogatott az eseményre, és…
- Vitézy a házban | 2026. évi 4. adás
Vitézy Dávidot kérték fel közlekedési miniszternek, aki Lázár János helyét veszi át. A Közvetlen Kocsi podcastban elemzik Vitézy mozgásterét és a lázári örökséget.
- #RB15 – Kérdezz, felelünk! | 2026. évi 3. adás
A RegionalBahn podcast 15. évfordulója alkalmából a Közvetlen Kocsi különkiadásában a hallgatók által beküldött kérdésekre válaszolnak az alkotók.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Város- Közösség- Bringázás — Terézvárosi Klímaklub
A Terézvárosi Klímaklub legújabb epizódjában a budapesti biciklizésről, annak előnyeiről és hátrányairól esik szó. Az epizód kitér a kerékpározás klímaváltozásra gyakorolt hatásár…
- Dortmundi turbulencia | Mészáros Ábel — TT Extra
Mészáros Ábellel az aktuális adást Dortmundban rögzítették, ahol a Ruhr-vidéki derbi eseményeit és a Bundesliga további híreit beszélik át.
- Hová utazzunk és hová ne 2020-ban? - Roadster — Roadster Podcast
A Roadster podcast szerkesztői megbeszélik, mely városokat érdemes elkerülni a tömegturizmus miatt, és melyek azok az izgalmas, kevésbé frekventált desztinációk, amik meglepetések…