Balfékek vagy bajnokok? l Premier Leak S06E27
· PT1H33M12SÖsszefoglaló
Az Arsenal a múlt héten két pontot hullajtott el egy kiesőjelölt ellen, majd 4-1-re legyőzött egy másik kiesés ellen küzdő csapatot. A Premier League hivatalos söre, a GIN, valamint a Relacart és az AV365.hu támogatta műsorban a Manchester City szerepét is megvitatják a…
Röviden
- Műsor
- LEAK.
- Megjelenés
- 2026. 02. 24.
- Hossz
- 1 óra 33 perc
- Szereplők, említett nevek
- Igor Tudor, Soós Márk, Vályi Bence Zoltán
- Témák
- premier league, angol foci, arsenal, manchester city
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Premier League 6 évad 27. rész.
Az Arzá először döntetent játszott egy kiesérőlölttel, majd egy másikat pedig megvert 4-1-re.
Ez itt a nagy kérdés át csapatával kapcsolatban.
Ebbe viszont a Manchester City-nek is lesz egy kis beleszólása.
Ugyanis immár a saját kezében van Guardiola csapatának sorsa.
A hétvégén ráadásul a Newcastle megveréséel már három meccset nyertek Ginorban.
Hát majdnem két meccset nyert Ginordból a Nottingham Forest is, de végül a Liverpool ellen az első bajnokján az új edzőnek végül elbuktak.
Megbeszéljük, hogy miért. >> A második két témát viszont csak a támogatóink hallgatják meg.
Ha érdekel, akkor fizessetek elő a premierue.hu-n.
Iratkozzatok fel, légys szíves, nyomjátok be a csengőt, mert akkor jönni fog nem csak a algoritmus szerint, hanem értesítés is arról, hogy jött a videónk.
Ezt a műsort továbbra is a Premier League hivatalos söre, azaz a Ginis támogatja, és akikkel mindezt a témát, az ingyeneset is, meg a PV mögöttet is, továbbra is Romer entrance sómárkal beszéljük meg. >> Helló! >> MVP VI beszéljük meg. >> Szevas >> mondjatok rám valami szépet. >> És itt van az a mű legjobb sportos műsorvezetője. >> Ne már!
Jaj, jaj, jaj, az állmennyezet.
Jaj, jaj, jaj, jaj. [nevetés] >> Mi?
Ők ilyen kötelezőket mondanak.
Én hozzám csak játszani jönnek a gyerekek.
Igazából nem lehet rábízni, mert hogyha elviszi úszni őket, akkor nem v magával úszón drágot meg ilyenek.
És akkor jó hát >> honnan lesznek sztorik, vagy a otthonad izé rajzolni megí az végül mes húzott a gyerek szegény az [nevetés] egész előtt. >> Tök jó.
Hát te ilyen természet meg szabadon szá.
Amúgy Koreában vannak ezek a az ilyen fürdők, azok ilyen elképesztően fontosak és vannak külön férfürdők, meg vannak külön nőifiőd.
Ezt tudod, hogy így Magyarországon a törökfürdőknek a hazájában éhez különben >> a törökfürdő hazája Magyarország ide hozták meg a törökök nem ott is van, de itt nálunk >> Magyarország az első számú importja a török. [nevetés] >> Ez abszolút így van. >> Szóval ott ilyen nagyon érdekes akkor koreai fürdők, mert ott konkrétan így bemennek, így fürödnek, szaunázgatnak, aztán ott lefeküdnek a padlóra, és ott alszanak.
Tehát ilyen nagyon fura dolgok történnek ott.
Szerintem olyan fürdőben azért nem biztos, hogy mennék, de annak nagy kultúrája van náluk. >> Egyébként jól hangzik, >> ugye?
Ott a meleg gőzben szundikálni egyet.
Én adom. >> Ah, de úgy, hogy úgy egy nagy térbe úgy sokan. >> Az nincsen baj.
Elmegyünk egy ilyen közös céges túrára aludni. >> Az mondjuk elég elég massían ilyen koreai túra nekünk.
A P az ilyen izé megmegy, ő megőrül, hogy ez a világ legjobb helye.
Csak így kamilátunk, hogy ronganák. mint amikor kint voltam most a Arsenal Sunderlandel, és mellettem pont egy koreai srác ült, aki élete első mérkőzésén volt, és én kapva kapva az alkalmon szocialissá váltam hirtelen, és elkezdtem sűrűn tör meg, >> és megkérdeztem tőle, hogy miért van itt, hogy van ez, hogy így Szonnak a hazájában, így az Arszenál és annyira bátor voltam, hogy elkezdtem hozzá koreaiul is beszélni, tehát így megköszöntem neki dolgokat koreaiul, elköszöntem tőle koreai szeretném kér hány sör volt elő ami ezt te megmer csinálni mit mond Elkezdtem vele beszélni koreai.
Ez amikor tudok tudsz olaszul.
Csáó [nevetés] Gáercsi. >> Mamma óriási toti kapucsin [nevetés] jó mindenkinek.
Szer nem csajoztatok így fiatalabb korotokban, hogy úgy csináltatok minthogyha beszéltetek volna egy nyelvet és csak focista neveket soroltatok egymás mellé?
Igen, igen. >> És tudok franciául is, meg németül is, meg tulajdonképpen olaszul is, meg spanyolul is. >> Így van.
Hát ez már majdhogy nem a turet percek.
De akkor fussunk neki annak. 3 2 1 >> Turett percek. >> Nagy RP, nagy RP, nagy RP, nagy RP, nagy RP idézet.
Ez Anglia egyik legjelentősebb klubja, egy gazdag klub hatalmas stadionnal, nagy szurkolótáborral, mindennel, ami ahhoz kell, hogy élcsapatnak számítson.
Ennek ellenére a TetanM válságban van.
A tabella alján küzd mindössze néhány pontra a kieső zónától.
Nem azért, mert hiányoznak az erőforrásai, hanem azért, mert eljátszotta a lehetőségeit.
A svéd gazdaság fellendüléséhez is megvannak a feltételek, de egy rosszul irányított gazdaságpolitikával a kormány azt kockáztatja, hogy svédországot Spursyvé teszi.
Fogalmazott egy svéd ellenzéki képviselő.
Hát mondjuk ilyen negatív példa nem szeretnék lenni semmilyen tekintetben.
De hát, hogy már itt a nemzetközi politikában is a Spursnek egy jelentős szerepe van, azért ez mégis csak jól mutatja az angol bajnokság meg a Premier League-enek az erejét.
És akkor így a Spursnek a hát negatív kontextusban helyezését, azt én is zárójelbe raktam ezzel.
Vannak ilyen tulajdonnevek, amik aztán utána egy átlagos szóvára válnak, mint a panyenkázás, Spercy, a lehetőségeknek a nem kihasználása.
Egyrészt soha nem volt még ennyire turettes hírünk, tehát ez valami csodálatos.
Ez minden egyesül benne a közélet meg a nem tudom a Spursnek a szerencsétlensége meg a futball minden.
Csodálatos az egész, de hát rém kellemetlen, főleg ezután a két szezon után, amit fut most a Tatanem.
Tehát lehetett mindig az ézaklandoni derby előtt jött. >> Előtte volt.
Igen. >> Hát jó, az Európa liiga döntőt nyertek.
Igen, >> közben az a vicces, hog >> és elküldték a sikeredzőt, >> amikor a Pocettinóval kikaptak a bajnokok liája döntőben, meg befutottak a második helyre, meg a harmadik helyre, meg nem sikerült megnyerni a bajnoki címet, akkor baszogatta mindenki szerencsétlen Tátem Hátpört azzal, hogy milyen Spury, és ekot sosem sikerül nyerni.
Hát azért ezután a két szezon után, amikor a Pete ugye a beköszönésében nagyon kellemesen elrejtette, hogy a másik kieső jelölt ellen sikerült nyernie mégis csak az Arsenalnak.
Hát ez nagyon-nagyon szar időszak ez a Spurnek.
Annyivan nem értem a svéd politikust ilyen szempontból, ugye az egyik legfontosabb sajátos saját sajátja egy politikai beszédnek, hogy nagyon közérthetőnek kell legyél.
Hát de az angol bajnokság a Premieredig az ilyen skandináv országokban az borzasztó népszerű. >> De hogy ennyire népszerű, mert még még azem még Anglián belül sem annyira népszerű, hogy minden mindegyik nem tudom háziasszony értse a Spersyt.
Az, hogy a Svédországban a 12 éves gyerek vágja, hogy mi az, hogy Spcy vagy nem, abban nem vagyunk.
Én nem feltétlen gondolom, hogy egy ellenzéki politikusnak elsőban a 12 éves gyereket kell meg, >> de hát politikusan mindenkit meg kell.
Ugye ez a lényege az egész felszólásnak.
És ezért akart nagyon ilyen közérthető meg valamilyen más világból hozott példát bedobni. >> Kec. >> Igen.
Valami kecsi szót akart hozni.
Szerintem ez egy kifejetten rossz döntés volt.
Ugye, hogy ennek ellenére a Tatenem válságban van a tabel tabella alján kűz néhány pontra a kieső zónától.
Nem azért, mert hiányoznak az erőforrásai, hanem azért, mert eljátszotta a lehetőségeit. >> Szerintem nem, mivel, hogy a Spurs nem játszott el a lehetőséget jelenleg, tehát hogy értem, bajban van. >> Oké.
Ettől függetlenül nem az történt, mint a nem tudom a Leicester City-nél, akik eljátszották a lehetőségeit, mert túlkölteztek ahhoz képest, ami volt.
És mostantól nincs kérdés, hogy mivel, hogy pont levonásokkal fogsz éppen kiesegetni mindenhonnan, ahova bekerülsz, mert eljátszottad minden esélyet, fölraktál mindent a pirosra és nem jött be.
A Spurs nem ezt csinálta, ők nem rakták sehova se a zsetonokat, hanem úgy hát oda nem szeretném föl a fint. >> Az baj, hogy most már így elkezdik rakosgatni a sok kicsit sok felé.
Egyébként, hogyha valakit érdekel, a múlt heti pénteki Premier League extránkban csak és kizárólag a Spurszel foglalkoztunk, ugyanis itt az edzőváltásokkal meg posztekugrú nyilatkozatával rengeteg beszédtémát adtak nekünk.
Ott részletesen kifejtjük, hogy mennyire igaz, amit ez a kedvenc kedvenc >> kedves. >> Hoppá! >> Hoppá! >> Hoppá!
Kedves. >> Nem tudtam, hogy ennyire Svédországban ellenzékinek számít az. >> Hoppá!
Kedves svéd ellenzéki politikus megfogalmazott.
Na de hát ez nekem a ez nekem viszont ez a kedvencem, ami most jön.
Michael Kyode, a Brandford jobb hátvédje hétről hétre szépen csendben a liga egyik legjobb idei szélső védő teljesítményét teszi le az asztalra.
Sokaknak azonban mégis csak a hatalmas bedobásai miatt van meg az ő személye.
Az olasz védő és a párja gyereket várnak.
Ehhez pedig Kyod kibérelte a Brandford stadionját egy különleges gender revealre.
És hogy miképp derült fény a baba nemére?
Kodé tartotta magát a hírnevéhez, >> és még előtte meg is törölte a labdát.
De az, hogy futballista vagy, ott vagy a stadionban, az a lényege az egésznek, hogy be kell rúgni a kapuba, akkor utána jön a füst meg minden, és kiderül, hogy milyen szín, és hogy fiú vagy lány lesz a gyerek, és te nem berúgod a kapuba, nem az, hogy nem tudom, kilövöd a ficakot, hanem viszel egy törülközőt, megtörlöd a labdát és bedobod a kapuba.
Zseniális az egész. >> Elképesztően önazonos, nagyon vicces.
Én nekem annyales mindenkitől elnézést kérek amér ilyen morbidok, >> na, >> hogy mondjuk [nevetés] egy >> ne >> egy babát egy ilyen, >> de nem igazít, nem igazít, hanem egy mit tudom én, ilyen játékbabát, amit mit tudom én, a gyerekeknek szoktak, azt hajította volna be a kapuba. [nevetés] Hát azok olyan picik, hát azt labdának is el lehetne adni, és akkor aztana széttörik, és akkor abból kijí, hogy [nevetés] fiú vagy lány.
Szerintem tényleg volna fokozni.
Az mellette a felesége, vagy nem tudom, a barátnője, aki terhes.
Valzí nem azt akarja látni, hogy egy kisbaba szétesik és ebből robban ki a szinte vadállat. >> Főlem adhatott volna rá előtte puszit. >> Na de [nevetés] >> na Márk azt mondák, hogy nektek volt egy gender reveal >> volt. >> És az az hogy nézett ki?
Te mit hajítottál és hova? [nevetés] Kicsit kicsit a magyar valóság volt, mert egy tortát süt ütöttünk meg, úgyhogy a barátoknak így magunknak magun barátunknak így jelentettük be egyszer az egyik gyereket, hogy akkor a a tortának a belseje az, hogy kék vagy pedig róraszínre volt meg ételszín kez >> várj na én ebben annyira nem vagyok képben.
És akkor ezt a kaj szituációt és jobban megértem.
Tehát ilyenkor a szülők már tudják. >> Nem ez a lényege az ilyenkor >> nem de akkor ki tudja és ki csinálja ezt meg?
Ki csinálta meg Kajodénak ezt a szart?
Úgy szokás megcsinálni ezt, hogy akkor az orvos vizsgálor orvos azt berak egy borítékba és oda és te a borítékot viszed oda ahhoz a >> nem tudom partyv. >> Azért ennek az orvosnak borítékot adsz?
Ezek kicsit már bas >> nem ő adja borítékot neked ez más. >> Na ez mert jobban tetszik egy >> mondjuk én nekem az egész sztori sokkal jobban tetszett, hogy olyan magánorvos, hogy hátul van egy sütő és amiután megvan a nem, ő adja a tortát meg minden. >> Dr.
Baker. [nevetés] >> Hát [ __ ] meg.
Két ember köze sincs a izéhez, a gyerekekhez, nem tudom.
Komolyan >> szegény Michael Kod a Dr.
Bakert már csak egy lépés a Dr.
Bées és elkezdeni énekelni meg a számok elején bemondani. >> Hova mész még? [nevetés] Szóval alapvetően az viszont biztos, hogy a ha van olyan szoktatás szerintem, amikor megsütik hátul neked a [nevetés] süt szeretnéd, tehát hogy csak elég baszív fölára lesz ennek a nekem ez tényleg mindig így nagyon fura volt, hogy sose a szülők is meglepődnek rajta és mindig elgondolkodni, de akkor ki csinálta ezt az egész?
Ezt mondom, hogy odamész a party szervice és akkor ők megkapják akkor és tudják, hogy ezt kéket vó szint betölteni valamibe, és akkor ezt füstelsz például most a gyerekeknek gyerek az úgy úgy jelent végül kiderül, hogy nem az lesz a gyerekneme, mint amit ez a party partyzervis szolgáltatás belerakott a tortába.
Lehet őket perelni? >> Nem, mert te viszed oda azt, hogy milyen szintt rakjanak bele. >> Hm összecserélik, >> ha összecserélik, akkor le kell vágni a kezüket. >> Hm. >> Ez ilyen máyásos időszak [nevetés] még.
Igen, kicsit középkori. >> Jó, na menjünk még.
Van egy az egy dolog, hogy a podcast fennállása óta James Miller minden szezonban aktív Premier League játékos volt.
Hát sőt még a nem is szőrösdtem, amikor ő már Premier League játékos volt.
Az szintén elképesztő, hogy ez a ez már a 24. angol élvonalbeli idénye, de a hétvégén hihetetlen rekordot döntött a Brandford ellen.
Ő lett a Premier League történetének legtöbb meccsével rendelkező futballistája. 654 mérkőzés, elnyűhetetlen legenda.
James Miller a legnagyobb király.
Hát és a James Millerben a legnagyobb királyság az szerintem az a Premier League rakott ki egy ilyen fotót, amikor a minden egyes csapatának a meze ott van, és mindenhol valami jó sztori róla, mert hogy ő neki mindenhol volt [ __ ] jó sztorija az emberünknek.
A Riben a a Liverpoolnál, ha ugye az a támogató izéje itala volt, és mindenhol azt ilyen nagyon viccesen tudta reklámozni a csávókám, és emiatt bír ennyit ennyire bírja. a City Meznél a spanyol szótár, hogy ő fordított ugye ott a spanyoloknak és akkor igazából otthon spanyolul beszélt meg, mert elképesztő a csávó ilyen szempontból a covid időszakban gyakorlatilag ilyen standupot csinált a saját Instagramján meg a Twitterén.
Tehát hogy nekem a a James Müllerben az a legdurvább, és pont a Klopp is elmondta róla, meg most minden volt edzői elmondja róla igazában, hogy ilyen játékosokat szeretnél mondjuk 11-ed a csapatodban.
Igazából nem, mert mondjuk a hetet és négy ilyen izét pedig ilyen színes ceruzát, de a többi az a James Miller legyen, mert ezek mindent megcsinálnak, elfogadják-e a helyüket, és a James Millerbe az öregedése a legdurvább szerintem, ahogy így ment bele itt igazából most már masszívan a korba, ugye már főleg a Liverpoolba kezdte ezt el, hogy elfogadta a helyét, hogy látjuk, hogy hány játékos egyszerűen nem…
Említett entitások
Témák
Személyek
Szervezetek, cégek
- Premier League
- GIN
- Relacart
- AV365.hu
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Balfékek vagy bajnokok? l Premier Leak S06E27”
Miről szól ez az epizód: „Balfékek vagy bajnokok? l Premier Leak S06E27”?
Az Arsenal a múlt héten két pontot hullajtott el egy kiesőjelölt ellen, majd 4-1-re legyőzött egy másik kiesés ellen küzdő csapatot. A Premier League hivatalos söre, a GIN, valamint a Relacart és az AV365.hu támogatta műsorban a Manchester City szerepét is megvitatják a… Az epizód a LEAK. című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 02. 24..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Balfékek vagy bajnokok? l Premier Leak S06E27”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Igor Tudor, Soós Márk, Vályi Bence Zoltán.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Balfékek vagy bajnokok? l Premier Leak S06E27”?
Fő témái: premier league, angol foci, arsenal, manchester city.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Balfékek vagy bajnokok? l Premier Leak S06E27”?
Megjelenés: 2026. 02. 24.. Hossz: 1 óra 33 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/leak/balfekek-vagy-bajnokok-l-premier-leak-s06e27
Több epizód a LEAK.-ből
- Szeptemberi bajnoki döntő | PREurópa Leak - S02E05
Az adás a szeptemberi focihétvégéről szól, kiemelve a fontosabb mérkőzéseket. Megemlítik a madridi derbit, az AS Roma és az Inter milánói csapatok előrehozott bajnoki döntőjét, va…
- Európa legjobb igazolásai | EURÓPA LEAK - S03E08
A LEAK (S03E08) epizódrészlete Európa legjobb nyári átigazolásait mutatja be a spanyol, olasz és német labdarúgó-bajnokságokból. Soós Márk, Szögyéni Beni és Vályi Bence értékelik…
- A VAR és a United csődje l Premier Leak S07E05
A Manchester United és a Manchester City meccsén a VAR döntései és mulasztásai kerültek a középpontba. A műsor elemzi Foden kiállításának következményeit, a Manchester United véde…
- Kezd összeállni? | PREurópa Leak - S02E04
A PREurópa Leak podcast 2. évad 4. részében a srácok a Serie A és a La Liga aktuális mérkőzéseit veszik górcső alá. Megemlítik Gattuso csapatát, az AC Milant, az Udinesét, az Inte…
- Megtanult letámadni a Real Madrid? | EURÓPA LEAK - S03E07
Az Európa Leak S03E07 adásában a Real Madrid legutóbbi BL-meccsét elemzik, kiemelve Bellingham és Mbappé szerepét, valamint Vinícius védekező hozzájárulását. Mourinho csapata, a B…
- A nyár nyertesei és vesztesei l Premier Leak S07E04
A Premier League nyári átigazolási időszakának lezárultával a műsor a csapatok hatékonyságát vizsgálja az átigazolási piacon. Készül egy "tier list" a Premier League 20 csapata al…
- Mourinho új kedvence | PREurópa Leak - S02E03
A LEAK podcast S02E03 adásában a műsorvezetők a labdarúgás aktuális eseményeit vitatják meg. Kiemelt téma a Mourinho vezette Real Madrid és Jude Bellingham teljesítménye, valamint…
- Real Madrid: az igazolások mindent megváltoztatnak? | EURÓPA LEAK - S03E06
Az Európa Leak podcast S03E06 adásában a vendégek a Real Madrid nyári igazolásait és azok hatását elemzik, különös tekintettel José Mourinho csapatkezelésére. Az epizódban szó esi…
- Meddig bírod, Roberto? l Premier Leak S07E03
A Premier Leak podcast legújabb, 7. évadának 3. részében a műsorvezetők értékelik a Spurs és az Arsenal elmúlt két mérkőzésének eredményeit és játékát. Az Evertonnal kapcsolatos T…
- Barcelona: kell még csatár? | PREurópa Leak - S02E02
Az idei átigazolási időszak utolsó napjai rendkívül mozgalmasan alakulnak, csapatok alakulnak át vagy csak félkész állapotban vannak. A műsorban szó esik a Barcelona várható győze…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Premier League szezonzáró | Szabó Peet — TT Extra
Szabó Peet a Premier League szezonját értékeli, többek között a Manchester City, az Arsenal és a Manchester United teljesítményét. Emellett szóba kerül Szoboszlai esetleges igazol…
- Gameweek 36+ előzetes kibeszélő: FA kupa vagy Premier League, Foden vagy de Bruyne? - 8.adás — Fantasy Besztlíg Podcast
A Fantasy Besztlíg Podcast 8. adásában a Gameweek 36+ fordulóját vezeti fel. A beszélgetés középpontjában a hétvége kiemelkedő játékosai, mint Antonio és Sterling, valamint a Chel…
- Londoni úthenger 7x23 — PoolBarátok Podcast
Sipos Péter, Borbély Jimi (xfb Analytics) és Béres Attila elemzik a liverpooli meccset, a bajnoki cím esélyeit, a rekord engedett xG-t és a Burnley elleni felvezetést. Szó esik a…