Emery ellopja a bajnoki címet? l Premier Leak S06E19
· PT1H45M32SÖsszefoglaló
Az Aston Villa folytatja lenyűgöző menetelését az angol labdarúgó-bajnokságban, legyőzve a Manchester Unitedet. A műsorban szó esik a csapat formájáról, a bajnoki címről, valamint a Spurs-Liverpool meccs eseményeiről, kiemelve a játékosok viselkedését. Emellett kitérnek a…
Röviden
- Műsor
- LEAK.
- Megjelenés
- 2025. 12. 23.
- Hossz
- 1 óra 46 perc
- Szereplők, említett nevek
- Soós Márk, Vályi Bence Zoltán
- Témák
- angol labdarúgás, premier league, aston villa
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Premier League 6 évad 19. rész.
Üdvözlünk mindenkit még a szokásosnál is hatalmasabb szeretettel, hiszen itt vagyunk, itt a karácsony. >> Pete Ordibál felvételen is ordibált magával.
Előre is elnézést kérek, hogyha kicsikét nagyokat fogunk ásítani, mert kicsikét máshol más időpontba vesszük fel a műsort, mint szoktuk. >> Nekem különben továbbra is sokkal ideálisabb lenne ilyenkor ilyenkorra érkezek meg a nap során. >> Hú, jó vagy.
Szóval kellemes ünnepeket kívánunk mindenkinek, ugyanis ez a 2025-ös év utolsó Premier League adása.
Egyéb műsoraink még lesznek a héten, például Európa League, meg lesz egy kérdez felelekes extránk is, de ilyen nagy Premier League műsorból ez az utolsó, amit hallhattok ebben az évben.
Hogy korábban elmondtok, hogy itt az ünnepek alatt lesz egy hét, amikor szünetelünk.
Nem mintogyha akkor ne raknám majd ki valamiféle tartalmat.
Például a közönség találkozóanyaga akkor lesz nyilvánosan elérhető, de hogyha minden jól megy, akkor lesz egy ilyen 2025-ös desktop válogatásunk is, amíg mi például pihenni fogunk, meg rendkívüli módon leajasodunk például szilveszterkor, bár ugye mindenki csak a maga nevében beszéljen, én ezt fogom csinálni. [nevetés] Na de hát mi történt a hétvégén?
Képzeljétek el, hogy Unai Emery nem csak a karácsony, de lehet, hogy a bajnoki címet is ellapja itt az Aston Villával, mert hogy ők nem tudnak leállni. >> Az igazi Grinch, >> az igazi Grinch.
A Manchester Unitedet verték el a hétvégén azt a Manchester Unitedt, amelyik már zsinótban két mérkőzésen játszott négy védővel.
Ezt is meg fogjuk beszélni, hogy azt is, hogy hogyan alatott Keserides győzelmet a Liverpool a Tatenem Hper ellen.
Mareszkát pedig a City környékezi, de eközben meg játszottak egy fordulatos kettő-2ettes döntetlent a Newcastle otthonában.
Szóval erről lesz szó a mai műsorban.
Ezt továbbra is a Premier League hivatalos söre, azaz a Génis támogatja.
És tudjátok mindezt kikkel fogjuk megbeszélni.
Sós Márkkal, aki a bejáratot készítette.
Vá Bence a legértékesebb karácsonykor is. >> Szevasztok.
És Szabó Pit, aki talán soha nem kezdte ennyire lendületesen még egyik adásunkat sem, és látványosan élvezi, hogy nem soká érkezik a karácsonyi szünet. >> Hú, én nagyon élvezem már a tömegelést, azt megkezdtem [nevetés] már itt előzetesen elkezdtem melegíteni. >> Az baj, Pep akkor nem lenne elégedett veled. >> Problémái lennének.
Hát na ezt majd meg fogjuk beszélni, hogy mikel is vannak pepnek most éppen problémái.
Egy fontos információ, míg mielőtt belevágunk, meg belecsapunk a lecsóba vagy a halászlébe, hogyha stílszerű akarok lenni, az hogy a leírásban továbbra is megtaláljátok azt a Leakm kupon kódot, amivel még az év végéig kedvezményesen tudtok előfizetni a műsorainkra.
Ez havi előfizdésekre vonatkozik.
Hogyha ezt most választjátok, akkor az első három hónapra 10% kedvezményt kaptok.
Szóval leírásban Leakm kupon kód a honlapon a előfizetéskor ezt be tudjátok írni, és akkor mindenki boldog lesz, ha már mindenki boldog lesz.
Bencének most volt a születésnapja múlt héten, ezt szolidan meg is ünnepeltük, hogyha valakinek esetleg nem tűlt volna fel a PreEurópa League, kicsit sem próbáltuk ezt hangsúlyozni.
Utána este össze is ültünk. csendes baráti beszélgetéseket tartottunk finom teák mellett, és ott Bencének a családja, illetve kedves párja, hogyha jól emlékszem, elárulta nekem, nekünk, hogy Bence jelen pillanatban a Manchester United mérkőzésein már jobban izgul és sokkal idegesebb, mint amikor a Rómát nézi.
Hát akkor így fordulok hozzád, Bence, hogy így, hogy az Áldáz ellenséged, az Aston Villa legyőzte a most már szeretett kedvenc csapatodat, ezt hogyan élted meg a hétvégén?
Hát én tényleg úgy éltem meg, hogy Emery ellopta a karácsonyt.
Én nagyon készültem erre a meccsre, hogy itt hetek óta építjük ezt a Villás sztorit.
Pont ezen a meccsen visszafordul, úgyhogy egy csomó hiányzója van a Unitednek majd.
Most fog elérkezni az a pont, amikor úgy nyerik meg a úgy veszítik el a mérkőzést, hogy egyébként talán meg kellett volna nyerniük.
A Róma mérkőzésein azért kell kevésbé izgulnom, mert ők nem olyan sok helyzetet engednek.
Szóval ott eleve ugye nem olyan sok esemény van, nem kell sokszor fölkapni az embernek a a vizet.
A Manchester Unitednél folyamatosan jönnek a helyzetek mind a két oldalon, de egyébként Petert teljes mértékig lesokkoltam, hogy én tényleg szurkolni szoktam a Manchester United mérkőzéseken, és tényleg idegesk íg úgy csináltam, hogy ez egy ilyen kis poén, amivel így mindig így viccelődgötünk, hogy Bence igazából Manchester United szurkoló, de hát ez a szerelmi Tamarionmal, ez ezek szerint annyira erős, hogy ez valóban megtörténik. >> Egy egyre mélyebbre megyünk, annál erősebb.
Ugye ez jó jó toxikus kapcsolat, hogy minél jobban fáj, annál jobban ragaszkodsz hozzá, hogy ez jó lesz.
Ezt majd megjavítjuk, jó lesz.
Na >> hát hamarosan itt az első nagy témánknál beszélünk majd arről is, hogy jó lesz-e ez a Manchester Unitednél így, hogy Amarin már elkezdett kicsikét új dolgokat kipróbálni, de hát karácsonykor meg az ünnepekkor sem maradhat el az ízlistelenkedés, tehát a turet percekkel fogjuk folytatni. 3 2 1 >> Turet percek. >> Karácsonyi [ __ ] Az ilyen hópihés. >> Az a Pornhubom szerintem van ilen. >> Nagyon kérlek, hogy ezt most hagyjuk abba és kezdjük eladást.
Ha már én elkezdtem a tömegelést, térjünk is erre rá. >> Ez mindig egy ilyen lakmuszpírja a a nézőközönségüknek.
Aki ezután velünk marad, azzal annak bármit elő tudunk vezetni, bármit meg fog hallgatni tőlünk. >> Akinek nem megy le ez a gyomrán, őt sajnos elveszítettük volna előbb-utóbb.
De már vannak egyébként time kódok rendesen, nem csak a leírásban, han itt a videók alatt is, tehát ezt most csak át kell lépni.
De nem érdemes egyébként, ugyanis egyesek szerint például valaki itt a stúdióban, nem tudjuk ki, fogyózik a karácsonyi időszak előtt, hogy utána végáthatatlanul zabálhassa végig december végét.
Na, a Manchester Citynél ilyen nincsen.
A klub Kopas madamja nagyon szigorúan fogja az embereit, megmérte őket az utolsó meccsük után, és megméri őket akkor is, amikor visszatérnek a klubhoz.
Tehát, hogyha Pep a madam, akkor most te finoman egy szexmunkásnak állítod be a Manchester City játékosait.
Hát azért hallgatva ezt a nyilatkozatot, amit a Pepit azzal a mosolygással, azzal az ilyen félmosolyal, amit mostanában elő szokott vezetni a sajtótájékozaton, teljes hülyeségeket, mármint hogy úgy értem, hogy viccelődve, de úgy, hogy játszadozik az újságírókkal.
Én mondta azt is, hogy hát lehet, hogy majd egyszer úgy kelek föl, hogy majd nem akarok tovább dolgozni a Manchester City-nél.
Most még nem érzem ezt, de akár én ilyen fura fickó vagyok és bármikor megtörténhet.
Szóval azért hallgatva ezt, amit mondott meg elővezetett, hát erősen ezt éreztem, mintogyha a top modelles leszeknek valamelyik részét bámulnánk, ahol a főszereplő zsír néztek valaha is abból egyetlen részt. >> Én nekem nézték mellettem, anyukám nézte egyet.
Jó, csak ilyen bemutatóit láttam. >> Jó, én is minden egyes ilyen kellemetlen dologra, amit láttam gyerekkoromban, azt tudom, mindig ráfog anyukám nézte mellettem.
Tehát, hogy [nevetés] ez egy örök örök kib amire masszívan ráfüggtél.
Én a én a barátok közből se láttam soha egy részt sem, de anyukám nézte mellettem, úgyhogy tudom, hogy mibe halt meg Magdi anyus, meg hogy mikor írtál ki mit a sorozatból. >> Én nekem a barátnőm felnőtten, tehát most az elmúlt egy évben nézta meg a Szexéss New Yorkot, és mivel mellettem nézték gyerekkoromán, azért így mindig menőztem neki, hogy én tudom, hogy mi fog történni, meg tudom, hogy mi itt taplott, meg nem tudom, annyira nem menő, de otthon legalábisszataszítóbb emberi viselkedések közé tartozik szerintem.
Jó, [nevetés] inkább csak a poénfaktor része volt.
Na, top modell leszek, tehát hogy frankón ez volt az érzésem, hogy a csávó mond, hogy itt hát vagy a másik az a vágóhíd, ahol így megmérjük a húst, hogy ki milyen szalában jön vissza Hollán mostanában elég masszívan toja ezt a hús dolgot. >> Ő lehet, hogy speciel pont adja ezt. >> Általában az zabálja, csak ugye önmagában csak fehérjét és semmi mást nem eszik az emberünk.
Különben kifejetten továbbra is vicces nekem, amit Hólám csinál a közösségi médiájával.
Próbál mindig valami új dolgot mutatni.
Szerintem annyira kevés van már benne.
Plusz, hogy egyszerűen ez amikor így újra felhasználod azt, amit előzőleg sikerült, és ez az első még ilyen teljes meg nem tudom milyen részét, az próbálja most, hogy akkor most nem tudom most milyen combokat zabáltott, vagy nem tudom milyen oldalat zabáltott.
Na a lényeg viszont az, hogy >> átólag a Snapchatje az az nagyon szórakoztató.
Az a baj, hogy én a Snapchatet 12 éve töröltem le a telefonomról, szóval értelmezhetetlen számomra, hogy ki és miért használja minden kil kilékelőttek az ilyen no képeid.
Hát vagy küldözgettem és ugye visszaküldték a szülők, hogy helló, ilyen szomorú arcokkal, hogy mi van gyerek, mit csinálsz?
Szóval a >> én viszont azt tudom elképzelni, amikor ugye érkeznek vissza a City játékosok >> és mondjuk a a serkék azok egy ilyen masszív ez amikor a boxolók ugye a utolsó pillanatban próbálják letolni a amennyire csak bírják a súlyukat és ők már a végén már ugye nem isznak szaunában vannak és akkor a serkyék úgy esnek be valahogy a mérlegelésre hogy már alig bír odalépni de valahogy jó nem ment föl a súlyom majd utána izé beledőlt magába 6 l vizet hát például szerintem a serkikre gondol itt pep guardió róla azért mostanában különben elkap játékos most Bernardo Silvába is beleszállt az elmúlt sajtájkosztójá >> is mindig előjön >> igen és azt gondolom különben Pep Guardel továbbra is érti a futballt azt kell mondjam azok alapján amiket mond >> nekem amikor ezt olvastam Peptől hogy itt ilyen nagyon szigorúan veszi ezt a dolgot hogy belegondoltam hogy nagyon sok pozitív dologgal jár hogyha az ember profiarúgó anyagilag főként elismerés szempontjából de azért ez az aszkéta életmód főleg Angliában van egy ünnepekkor.
Hát elárulom, elspoilerezom, hogy én vagyok az, aki itt visszafogta a kalóriabbevitelt az elmúlt hetekben, hogy ezt masszívan vissza tudjam tölteni a következő kettőben.
Hát én ezt nem csinálnám a helyükben.
Tehát, hogy mindenki eszi a finomabbnál finomabb cuccokat, ők meg így hát készülünk a következő mérkőzés, nem tudom, karácsonykor is edzés van, karácsony másnapján esetleg mérkőzést is játszunk.
Most ugye kevesebb mérkőzés lesz a Boxing Den, merthogy szerencsésetben most a játékosok szempontjából éppen péntekre esik, nem nagyon borul fel a menetrend, de hogy én ezt nem választanám, ezt az életmódot, meg nem szeretném Pep alatt utána mérlegeltetni magamat.
Á, benyomtam azt a 6 kg mézes kalácsot meg zerót. [nevetés] >> A Bogdán Addit néhány hete kérdeztük a TT-ben erről az ünnepi időszakról, és ő meg azt mondta, hogy játékosként annyira imádta ezt az egészet, hogy leáll egy picit a világ, és mindenki rátok figyel, és hogy az egy kis külön világ, hogy ti bejártok az edzésre a barátaitokkal.
Na az sem olyan, hogy egész nap ott vannak az edzőközpontban, hanem bementek 24-én is délelőtt, utána hazamentek, máskor vásárolni megy el.
Te maga a munkádat csinálod, amit alapvetően remélhetőleg a nagy része a futballistáknak, ha nem is imád, de legalább valamennyire szeret csinálni.
Szóval, hogy lehet, hogy Pete, te nyomorognál ebben, de a futballisták meg éppen annyira szerethetik is.
Tökes dolog >> én az Éden Hazárféle diétát kedvelem, [nevetés] >> úgyhogy én azon vagyok rajta.
Ő is így csinálta, hogy elment nyaralni, jól felszedte mag.
Aztán mire kezdőtt a szezon, így nagyjából rendbe szedte.
Ez úgy minden második szezonban sikerült is.
És akkor minden második szezonjában világklasszis teljesítményt is tudott hozni. bennem nincs az a tehát azt gondolom, hogy szeretek kajálni, de hogy így beszélek például a peittel néha, egyszerűen nem szeretek ennyire enni. >> Ezt már megbeszéltük sokszor, hogy te igen, hogy te annyira tényleg nem szeretsz enni.
Annyira jó, >> de zabálni addig zabálni, amíg azt nem érzed, hogy rosszul leszel.
Tehát hogy nagyon szeretek, tehát szeretem a jó kajákat, szeretem izé és de hogy például nekem utána olyan borzasztó érzés az, hogy én fullra zaváltam magamat.
Nekünk sem én annyira nem szeretem azt, de odáig eljutni az nagyon jó.
Jó a meg kell emlékeznünk egy másik nagy műsorról.
Most ért véget a The VR-nak a Happy Hour nevű napi szinten jelentkező reggeli műsor 2000 adás után.
Azért jutott ez eszembe, mert a VR Pistinek van egy ilyen virálisan elterjedt mondása, amit minden alá bele lehet vágni, hogy ami erről szól, hogy imádok zabálni szar szemét, rossz kajákat, ilyen szemetet imádok zabálni.
És ennél már csak azt szeretem jobban sokat teszek belőle és én ezzel maximálisan tudok azonosulni.
Nekem a karácsony, szilveszter időszak az pontosan erről szól, hogy itt ki tudom végre élni magamat nagyjából bűntudatmentesen, mert mindenki más is ezt csinálja.
És én nagyon sajnálom most a Manchester City játékosait, hogy ezt nem tehetik meg, de visszafordítom a dolgot.
Most egy kicsit jobbnak érzem magam a Manchester City játékosainál.
Ezt az év többi napján viszonylag kevéssel tudom megtenni. [nevetés] Hát igen, igen. >> Hozzáteszem, sportműsor vagyunk.
A legkevésbé sem bátorítunk senkit sem arra, hogy folyamatosan mindenféle szemetet egyen össze, mert nem jó túlsúlyosnak lenni.
Nagyon sok betegség fogunk belőle. >> Nem jó, ez egy kompromisszum.
Tehát hogy valamit valamykorébe számolja a kalóriái, tehát hogy érdemes csinálni.
Így van. >> Valamit valamikor >> mondom ezért nekem az elmúlt három hét az egy masszív kalória deficit volt.
Hát most majd szépen visszajön.
Szomorúság és harag következik.
Alexander Isák a Spurs ellen egy unalmaska félidőt követően beállt, és az 56. percben gólt szerzett a svéd csatár…
Említett entitások
Témák
- angol labdarúgás
- premier league
- aston villa
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Emery ellopja a bajnoki címet? l Premier Leak S06E19”
Miről szól ez az epizód: „Emery ellopja a bajnoki címet? l Premier Leak S06E19”?
Az Aston Villa folytatja lenyűgöző menetelését az angol labdarúgó-bajnokságban, legyőzve a Manchester Unitedet. A műsorban szó esik a csapat formájáról, a bajnoki címről, valamint a Spurs-Liverpool meccs eseményeiről, kiemelve a játékosok viselkedését. Emellett kitérnek a… Az epizód a LEAK. című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 12. 23..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Emery ellopja a bajnoki címet? l Premier Leak S06E19”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Soós Márk, Vályi Bence Zoltán.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Emery ellopja a bajnoki címet? l Premier Leak S06E19”?
Fő témái: angol labdarúgás, premier league, aston villa.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Emery ellopja a bajnoki címet? l Premier Leak S06E19”?
Megjelenés: 2025. 12. 23.. Hossz: 1 óra 46 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/leak/emery-ellopja-a-bajnoki-cimet-l-premier-leak-s06e19
Több epizód a LEAK.-ből
- Szeptemberi bajnoki döntő | PREurópa Leak - S02E05
Az adás a szeptemberi focihétvégéről szól, kiemelve a fontosabb mérkőzéseket. Megemlítik a madridi derbit, az AS Roma és az Inter milánói csapatok előrehozott bajnoki döntőjét, va…
- Európa legjobb igazolásai | EURÓPA LEAK - S03E08
A LEAK (S03E08) epizódrészlete Európa legjobb nyári átigazolásait mutatja be a spanyol, olasz és német labdarúgó-bajnokságokból. Soós Márk, Szögyéni Beni és Vályi Bence értékelik…
- A VAR és a United csődje l Premier Leak S07E05
A Manchester United és a Manchester City meccsén a VAR döntései és mulasztásai kerültek a középpontba. A műsor elemzi Foden kiállításának következményeit, a Manchester United véde…
- Kezd összeállni? | PREurópa Leak - S02E04
A PREurópa Leak podcast 2. évad 4. részében a srácok a Serie A és a La Liga aktuális mérkőzéseit veszik górcső alá. Megemlítik Gattuso csapatát, az AC Milant, az Udinesét, az Inte…
- Megtanult letámadni a Real Madrid? | EURÓPA LEAK - S03E07
Az Európa Leak S03E07 adásában a Real Madrid legutóbbi BL-meccsét elemzik, kiemelve Bellingham és Mbappé szerepét, valamint Vinícius védekező hozzájárulását. Mourinho csapata, a B…
- A nyár nyertesei és vesztesei l Premier Leak S07E04
A Premier League nyári átigazolási időszakának lezárultával a műsor a csapatok hatékonyságát vizsgálja az átigazolási piacon. Készül egy "tier list" a Premier League 20 csapata al…
- Mourinho új kedvence | PREurópa Leak - S02E03
A LEAK podcast S02E03 adásában a műsorvezetők a labdarúgás aktuális eseményeit vitatják meg. Kiemelt téma a Mourinho vezette Real Madrid és Jude Bellingham teljesítménye, valamint…
- Real Madrid: az igazolások mindent megváltoztatnak? | EURÓPA LEAK - S03E06
Az Európa Leak podcast S03E06 adásában a vendégek a Real Madrid nyári igazolásait és azok hatását elemzik, különös tekintettel José Mourinho csapatkezelésére. Az epizódban szó esi…
- Meddig bírod, Roberto? l Premier Leak S07E03
A Premier Leak podcast legújabb, 7. évadának 3. részében a műsorvezetők értékelik a Spurs és az Arsenal elmúlt két mérkőzésének eredményeit és játékát. Az Evertonnal kapcsolatos T…
- Barcelona: kell még csatár? | PREurópa Leak - S02E02
Az idei átigazolási időszak utolsó napjai rendkívül mozgalmasan alakulnak, csapatok alakulnak át vagy csak félkész állapotban vannak. A műsorban szó esik a Barcelona várható győze…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Hasznos statisztikák rovat | Vályi Bence — TT Extra
Vályi Bence szerkesztővel a Premier League 2021-es évének összefoglalása. Visszatekintést, áttekintést és előretekintést tartalmaz.
- Újra Wembley, újra Chelsea 4x33 — PoolBarátok Podcast
Béres Attila és Mézes Geri az Aston Villa–Liverpool mérkőzést, Fabinho sérülését, Mo Salah formáját, a Manchester Cityvel való versenyfutást és az FA-kupa döntőjének felvezetését…
- Gameweek 36+ előzetes kibeszélő: FA kupa vagy Premier League, Foden vagy de Bruyne? - 8.adás — Fantasy Besztlíg Podcast
A Fantasy Besztlíg Podcast 8. adásában a Gameweek 36+ fordulóját vezeti fel. A beszélgetés középpontjában a hétvége kiemelkedő játékosai, mint Antonio és Sterling, valamint a Chel…