Könnyű kezdés után valódi teszt: Argentína-Ausztria, Németország-Elefántcsontpart | PREVB LEAK E02
· PT55M45SÖsszefoglaló
A PreVB LEAK podcast folytatódik a világbajnokság második fordulójának beharangozásával. A műsorban elemzik az Argentína-Ausztria és a Németország-Elefántcsontpart mérkőzések várható forgatókönyvét, valamint más fontos összecsapásokat is megemlítenek. A házigazdák, Szabó Pitt és…
Röviden
- Műsor
- LEAK.
- Megjelenés
- 2026. 06. 19.
- Hossz
- 56 perc
- Szereplők, említett nevek
- Vályi Bence Zoltán, Soós Márk
- Témák
- világbajnokság, labdarúgás, sport elemzés
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Túl vagyunk az első csoportkörön, elindítottuk, egyet pislogtunk és már a VB-n így el is érkeztünk.
Hát mondanám, hogy a felére vagy az 1egyharmadára, de nem még nagyon az elején vagyunk.
Viszont most már jócskán benne vagyunk a világbajnokságban, úgyhogy talán már okosabban vághatunk neki az újabb Pre VB Leaknek.
Ez is mindjárt kiderül, de előtte elmondom, hogy ebben az adásban is a magyar válogatott hivatalos söre a Borsodi, illetve a VB hivatalos szponzora a Highens támogat minket, és Szabó Pittel és Sósmárkal ülünk itt, akiket legutóbb még arról kérdezgettem, hogy majd mit várhatunk ettől a VB-től meg az első csoportkörtől azokról a meccsekről, amiket kiválasztottunk.
Most pedig akkor adódik a kérdés, hogy okosabbak vagyunk-e már, >> mint egy ötödikes? >> Mint egy ötödikes.
Így, hogy kijártuk ezt az első kört, vagy épphogy még jobban össze vagyunk zavarodva? >> Hát >> így gondolom úgysem.
Az biztos, hogy most már úgy tudunk beszélgetni a válogatottakról, hogy nem az alapján, amit eddig láttunk, felkészülési meccsek meg az elmúlt három hónapban nem nagyon játszak a legtöbben már tét meccset, hanem hogy igen, láttuk most már egyszer a VB-n őket, megmutatták magukat, van aki kifejezetten gyenge, kifejetten vagy kifejetten jó teljesítményt nyújtott. volt már edzőváltás is. >> Edzőváltás, szóval sok mindent szerintem már sokkal ez a nem tudom már sokkal professzionálisabb, de projekciónk lesz továbbra, és nem tudunk előre semmit.
Ne ne csináljátok semmilyen fogadást azért, ami bár bárki írt.
Nekem többen kettő-három ember is írt, hogy nagyon jó volt, mondtatok a PreB League és akkor evvel nyertem a tippjátékban.
A tipjátékban még vállalom semmi ott meg semmi. >> Szeretném jelezni, hogy rengeteg meccset terbe találtam a tippjátékon.
De engem se keresetek fogadási tanácsokért, mer valószínűleg véletlen volt.
Vagy amit Pete nagyon szeret, hogyha azt mondom, hogy női megérzés. >> Igen, valószínű.
Nekem egy egy gondolatom van a VBS, hogy én nagyon tartottam tőle, hogy milyen lesz majd ezzel a sok hajnali mérkőzéssel meg ezt követni, és rájöttem, hogy nekem ez így sokkalsokkal jobb.
Azért itt két évvel ezelőtt, amikor az Európa bajnokság volt, és azért normál európai idő szerint nyilvánvalóan azért voltak olyan meccsapok, amikor napi öt meccs volt, és jelenleg ez most is van.
Tehát aki mit tudom én, az Egyesült Államokban nézi ezeket a mérkőzéseket, azért szépen sorba meg tud napközben nézni akár öt mérkőzést is.
Na, ott az ötödik mérkőzésre olyan szintű agyi kiégésem volt már legtöbbször.
Most azért így hajnali meccseket ilyen másfeles pörgetésbe végignézni.
Kettőt meg más lesz a feles, [nevetés] >> hogy másra fogsz utalni, mert hogy ez lenne a kérdésem Pet, akkor csak gyorsan, hogy iszok. >> Nem nem így szeretném elképzelni ezt a ezt a képet, hogy ez hogy néz ki.
Én vizuális típus vagyok, tehát hogy hogy néz ki a hajnali meccsnézős PET. kértelek fesd le nekünk ezt a képet úgy, hogy így fekszik az ágyába.
Alszok majd felkelek és megnézem másfol gyorsításb azokat a mérkőzéseket, amin egyébként szenvednék, mert mindjárt elalasszok.
Úgyhogy így nekem sokkal könnyebb. >> Reméljük, hogy vannak olyanok, akik kitartóbbak és nem édes deden alszanak az éjszakai mérkőzések alatt, mint Peet, hanem nézitek, fogyasztjátok a tartalmakat, meg reméljük, hogy a League tartalmait is fogyasztjátok.
Hát belelendültek a srácok rendesen.
Bírjátok? >> Persze, mert csak most kezdődött el. >> Elég nagy baj lenne már most a végét járnánk. majd kérdezd meg ugyanezt légyszíves, amikor majd a VB döntős felvezetőt csináljuk, mert szerintem akkor lehet, hogy már másfá visszatérek rá.
Tehát akkor amit leszűrhetünk, hogy Pete másfeles gyorsításban nézi a meccseket, és neki ez jobban tetszik így és jobban fekszik ez a VB.
Márk nagyon professzionális lett és bírják a srácok még lendületesek.
Úgyhogy ha szeretnétek látni az összes tartalmat, amit készítenek a VB alatt, akkor a premieruage.hu-n tudjátok őket támogatni a League csapatát, és itt minden egyes tartalmat elértek.
De egyébként a prevet pedig itt a YouTube-on megtaláljátok, iratkozzatok fel a YouTube csatornára is, mert szerintem érdemes nyomjátok a hype-ot, csengőt, mindent, ami csak lehet.
Mi pedig nyomatjuk a meccseket most nektek itt a második körből.
Öt meccset is hoztunk, úgyhogy megpróbálunk rajtuk végigszaladni.
Én gyorsan elmondom, hogy melyik mérkőzések lesznek. távolról indulunk és utána közeledünk időben a az adás kikerülésének pillanatához.
Argentína-Ausztria lesz az első meccs, amiről beszélünk.
Aztán Belgium Irán, majd Skócia-marokkó, Németország, Elefántcsontpart és végül Hollandia Svédország.
Nehéz követni, hogy melyik milyen időpontban van.
Én is belekavarodtam múltkor és az éjféles meccseknél már másik napra mondtam.
Úgyhogy elnézést, hogyha ilyen kavarodás van igyekszünk erre figyelni, de ami biztos, hogy most messziről indulunk, ezt egy perc amúgy nem terveztem meg.
Esküszöm, most jöttem rá, hogy kimondtam.
Tehát időben távolabbról indulunk.
A ugye jól van [nevetés] it nem vagy te egy picit fáradt?
Az >> Argentina te már nem bírod ezt, ugye? >> Nagyon bírom. az Argentína-usztria mérkőzése.
És hogyha már messzét megemlítettem, hát tőle mindenkinek rettegnie kell akár itt Ausztriának is, meg a VB örökös gólövőlistáján tartózkodóknak is. >> Igen, bár most már kettő elég nagy próbálkozóban, hogy leteszítsák Miroslav Close, Ugye Mbappe és Messi is most már itt kopogtat. >> Hát Messi amit hozott az első meccsem és beszélgettünk adás Zitával, hogy ki mennyire van VB hangulatban és hasonlókban.
Nagyon >> én én például ezen az Argentin meccsen érkeztem meg, és én hasonlóan csinálom, mint PET, hogy azért a még az ilyen éjféres meccseket azt elindítom, de hogyha már ilyen egy vagy kettő három ór a meccs, akkor már nem kelek föl, mert egyszerűen a következő napot annyira szétzúzza, hogy nem merem bevállalni, hanem inkább én is megnézem a következő nap.
Na ezt az Argentina alg meccset, ezt megnéztem, olyan hangulat volt utólag visszanézve ezen, hogy én azt mondtam, hogy szerintem ilyenkor érkezett meg. majd beszélgetünk egy másik meccsről, ahol volt azért még elég jó hangulat, de itt jó foci is volt.
És azt gondolom, hogy Messi úgy, hogy ilyen idősen egy ilyen teljesítménnyel kezdett, hogyha meg kell mondani, hogy mi az első hétnek a legnagyobb sztorija, az biztos Messinek a mester hármas.
És most már mindenki erről beszél, [horkantás] hogy most mi lesz itt a skótok ellen?
Azért az az eggyel már egy nehezebb sztori. >> Az az érdekes, itt azon gondolkodtam, hogy a VB előtt azért mondtatok ti isélyeseket és Argentína nemokat mondtam az a >> Igen, azért igen, azt gondolkodtam most.
Igen, de jó, jó >> már én már a másik már jó hangolott meccsökről akarok beszélni, >> de hogy Igen, tehát hogy pont ez a kérdés, hogy mi lesz majd a folytatásban, mert nem tudom, hogy rögtön arra a következtetésre kell lejutni, hogy akkor itt címvédésre van esély.
Úgyhogy akkor ne is így beszéljünk, hogy most Messi mester hármas meg mi volt az előző mérkőzésen, hanem úgy beszéljünk róla, hogy labdával milyen volt ez a csapat.
És az Argentin válogatott az most már hosszú idén, olyan érdekes labdával azért a 2000 ez nem az az érdekes arculány, amikor ez nem teljesen igaz, hanem azér tényleg izgal, >> ami amire érdemes odafigyelni, azért már a 2022-es világbajnokságnak gyakorlatilag a csoport utáni szakasza is erről szólt, és erről egyébként pont a világbajnokság előtt olvastam Matiasmánnával, az Argentin válogatott elemzőjével egy hosszabb interjút, ahol hosszasan beszél arról, hogy igazából nekik itt a Lionel Scalonival és ezzel a stábbal így vissza kellett, úgy érezték, hogy vissza kell találniuk ahhoz az úthoz, ami korábban jellemezte ezt az argentin csapatot, a menotti féle focihoz.
És ő elmondta például, hogy neki a kedvenc mérkőzése, amit a legtöbbször látott életében, az az 1970-es VB-ről a brazil-olasz 4-1-es mérkőzés.
Azt hozta fel példaként, hogy ott is azt láttuk a brazil válogatott, hogy gyakorlatilag 410-essel játszanak és abból tudtak egy nagyon jól működő és látványos csapatjátékot összehozni.
És ilyen szempont tényleg párhuzamot lehet vonni az akkori brazil, korábbi argentí meg a mostani argentí válogatottak között.
Hogyha megnézzük ezt a csapatot, itt is gyakorlatilag van négy olyan játékosa a pályán, aki a klub csapatában akár 10-es nyolcas lehet.
Ott van McAlister, ott van Enzo Fernandez, ott van Thiago Almada, ott van Rodrigo de Paul, és akkor ugye ott van ennek az egésznek a csúcsaként Lionel Messi is.
És ugye az egész argentin csapatnak a játéka az arra épül, hogy ezek a játékosok közelhelyezkedjenek egymáshoz, egymással tudjanak kis területen kombinálni, sokat játszanak a vonalak között, és Manna is így fogalmaz, hogy ez a mi focink, ez a mi útunk, amit akarunk követni.
És ugye ez egy teljesen logikus út is, hiszen az argentin válogatottnak például nincsenek klasszikus értelemben be célső, amit nagyon sok európai topcsapatnál láttunk, hogy egy-egy játékos a két szélen tartja a szélesség, odaadhagyják neki a labdát, majd kicselez a szélsőt és visszagúítja a második hullámban érkezőknek.
És ha megnézzük például az argentin válogatottnak az Algéria elleni mérkőzését, akár az első gólt vagy a harmadik gólt, hogyha megnézzük, miből indul ez az egész, vonalak közé feltett labdából, és ott vagy kialakul egy kombináció, vagy azonnal lehet fordulni a kapu felé, hogy ezt Lionel Messi megtette, mert ez ennek az argentin csapatnak az identitása, ez a játéka és erre vannak alkalmas játékosaik.
Lisandro, Martinez, Cristiano Romero a védelemben.
Enzo Fernandez, Rodrigo, De Paul, McLister a középpályán, Lionel Messi, aki vissza tud lépegetni és bárhol fel tudja venni a labdát.
Ezeknek a játékosoknak a kombinációja, folyamatos helycsérje adja meg ennek az argentin csapatnak az identitását, ami egy olyan csapat ellen, amelyik ezt hagyja kipontakozni, elképesztő látványos tud lenni.
És akkor most érkezünk meg az osztrákokhoz, akik viszont szerintem olyan csapat akarnak lenni, akik ezt nem szeretnék hagyni az argentinoknak.
Igen, így kell itt nézni az első meccseket még, hogy azért fontos azt is hozzátenni, hogy ki volt az ellenfél, és kerülhet-e bajba Argentína olyan szituációkból, amit esetleg Algéria ellen láthattunk.
Ott nem kerültek bajba, de az osztrákok ellen talán igen.
Igen. [nevetés] És kódok ellen szerintem lehet, hogy még nagyobb bajban lennének olyan [torokköszörülés] szempontból, hogy a az osztrákok azért >> ugye ott ül a padjukon rá Frágnék a letámadásnak, a Red Bull iskolának a megalkotója, aki azt mondja, hogy igazából direkten kell játszani, föl kell rúgni a labdát, és azonnal le kell támadni az ellenfelet.
Ezt az első meccseken úgy hát csinálgattak ilyen dolgokat.
Egészen borzasztóan nézett ki az osztrák csapat az első meccsén.
És persze nekik ez nem jó, amikor egy náluk gyengébb csapattal játszanak, akik akár át is adják a labdát.
Ezzel nagyon küzdenek, hogy mit csináljak ilyenkor.
Szerintem kifejezetten például Korrád Liner, aki a Bayern München egy egészen parádés szezont futott itt most 10-esként teljesen észrev észrevélhetetlen volt a pályán.
Én most ránéztem azt, hogy mennyire tudott hozzájárulni az, hogy progresszív, hogy előre menjen az a labda. és nincs a legjobb öt-h játékos között Konrád Liner, amikor neki azért ott kéne lennie.
Zabitzer volt az, aki a legtöbbet járult ehhez hozzá, de szerintem ez egy izgalmas dolog, hogy az osztrákok nem azt csinálják, hogy mélyre mennek és ott próbálnak na egy ilyen lowblokban védekezni és abból kontrázni, mert szerintem ez az Argentinónak egy nehéz meccse lenne. ők kijönnek és le akarnak téged támadni és azért az, hogyha te kijössz a Lionel Messi féle argentinok ellen, meg azért a Mister, Rodrigo de Paul meg a Enzo Fernandz azért kifordulnak a nyomásból, én azt gondolom, hogy ezen a meccsen az argentinok nagyon megcsaphatják Ausztriát, és én most inkább ezt tippelem, mint az, hogy nagyon nehéz meccsenni nekik pont ezért, mert az Argentinónak ezt, hogy valaki ki akar jönni és le akar támadni minket, ez inkább pozitív szerintem, mint ahogy, hogyha valaki mélyre ülne ellenük.
Bár szerintem az osztrákoknak az meg kedvezhet, hogy mennyire centális az argentíoknak a játéka.
Például az osztrákok első meccsén szerintem az nagyon szépen megfigyelhető volt, hogy mi ennek a Red Bull iskolának, vagy ennek a területi alapú letámadásnak az egyik gyengéje?
Az az, hogy persze a labda irányába próbálnak téged terelni és az oldalvonal segítségével beszorítani, abból kiharcolni labdavesztéseket. viszont, hogyha nincs elég nyomás, akkor egy hosszú oldalra való forgatással, akár a hosszú szélsőt, szélső hát megtalálva, azért ezt a 442-es blokkot, amit ilyenkor formáznak az osztrákok, le lehet bontani.
Na most az argentinok játéka az nem arról szól, hogy ilyen nagy tértőlű forgatásokkal próbáljuk bontani az ellenfelet, hanem hogyha kapunk egy letámadást, akkor is, hogyha lehet, akkor a labda körül gyűljünk össze gyűljünk össze, és ott kis kombinációkkal akár a harmadik embereket megtaláljuk. hogyha ezt éppen jól meg tudják valósítani, akkor valóban nagyon könnyen át tudnak majd menni az osztrákokon, ahogy egyébként Algéra ellen pont ennél a harmadik gólnál is láthattuk, ahol egy mélységi építkezésnél egy harmadik rebberes kombináció végén sikerül kifordulni, majd pedig rávezetni az ellenfél védelmére labdát.
Én azért azt gondolom, hogy az osztrákok, hogyha ezt a típusú letámadolást kellően agresszívan és kellően kompaktan meg tudják valósítani, akkor ez az argentin válogatottnak azért okozhat problémákat.
És szerintem még azért lesz érdekes az a mérkőzés, hogy mennyire hasonló, és mégis mennyire eltérő valóban ennek a két csapatnak a stílusa.
Aki Twitteren követ focis elnemzéseket, az már lehet, hogy találkozott vele.…
Említett entitások
Témák
- világbajnokság
- labdarúgás
- sport elemzés
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Könnyű kezdés után valódi teszt: Argentína-Ausztria, Németország-Elefántcsontpart | PREVB LEAK E02”
Miről szól ez az epizód: „Könnyű kezdés után valódi teszt: Argentína-Ausztria, Németország-Elefántcsontpart | PREVB LEAK E02”?
A PreVB LEAK podcast folytatódik a világbajnokság második fordulójának beharangozásával. A műsorban elemzik az Argentína-Ausztria és a Németország-Elefántcsontpart mérkőzések várható forgatókönyvét, valamint más fontos összecsapásokat is megemlítenek. A házigazdák, Szabó Pitt és… Az epizód a LEAK. című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 06. 19..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Könnyű kezdés után valódi teszt: Argentína-Ausztria, Németország-Elefántcsontpart | PREVB LEAK E02”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Vályi Bence Zoltán, Soós Márk.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Könnyű kezdés után valódi teszt: Argentína-Ausztria, Németország-Elefántcsontpart | PREVB LEAK E02”?
Fő témái: világbajnokság, labdarúgás, sport elemzés.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Könnyű kezdés után valódi teszt: Argentína-Ausztria, Németország-Elefántcsontpart | PREVB LEAK E02”?
Megjelenés: 2026. 06. 19.. Hossz: 56 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/leak/konnyu-kezdes-utan-valodi-teszt-argentina-ausztria-nemetorszag-elefantcsontpart-8a82a945
Több epizód a LEAK.-ből
- Szeptemberi bajnoki döntő | PREurópa Leak - S02E05
Az adás a szeptemberi focihétvégéről szól, kiemelve a fontosabb mérkőzéseket. Megemlítik a madridi derbit, az AS Roma és az Inter milánói csapatok előrehozott bajnoki döntőjét, va…
- Európa legjobb igazolásai | EURÓPA LEAK - S03E08
A LEAK (S03E08) epizódrészlete Európa legjobb nyári átigazolásait mutatja be a spanyol, olasz és német labdarúgó-bajnokságokból. Soós Márk, Szögyéni Beni és Vályi Bence értékelik…
- A VAR és a United csődje l Premier Leak S07E05
A Manchester United és a Manchester City meccsén a VAR döntései és mulasztásai kerültek a középpontba. A műsor elemzi Foden kiállításának következményeit, a Manchester United véde…
- Kezd összeállni? | PREurópa Leak - S02E04
A PREurópa Leak podcast 2. évad 4. részében a srácok a Serie A és a La Liga aktuális mérkőzéseit veszik górcső alá. Megemlítik Gattuso csapatát, az AC Milant, az Udinesét, az Inte…
- Megtanult letámadni a Real Madrid? | EURÓPA LEAK - S03E07
Az Európa Leak S03E07 adásában a Real Madrid legutóbbi BL-meccsét elemzik, kiemelve Bellingham és Mbappé szerepét, valamint Vinícius védekező hozzájárulását. Mourinho csapata, a B…
- A nyár nyertesei és vesztesei l Premier Leak S07E04
A Premier League nyári átigazolási időszakának lezárultával a műsor a csapatok hatékonyságát vizsgálja az átigazolási piacon. Készül egy "tier list" a Premier League 20 csapata al…
- Mourinho új kedvence | PREurópa Leak - S02E03
A LEAK podcast S02E03 adásában a műsorvezetők a labdarúgás aktuális eseményeit vitatják meg. Kiemelt téma a Mourinho vezette Real Madrid és Jude Bellingham teljesítménye, valamint…
- Real Madrid: az igazolások mindent megváltoztatnak? | EURÓPA LEAK - S03E06
Az Európa Leak podcast S03E06 adásában a vendégek a Real Madrid nyári igazolásait és azok hatását elemzik, különös tekintettel José Mourinho csapatkezelésére. Az epizódban szó esi…
- Meddig bírod, Roberto? l Premier Leak S07E03
A Premier Leak podcast legújabb, 7. évadának 3. részében a műsorvezetők értékelik a Spurs és az Arsenal elmúlt két mérkőzésének eredményeit és játékát. Az Evertonnal kapcsolatos T…
- Barcelona: kell még csatár? | PREurópa Leak - S02E02
Az idei átigazolási időszak utolsó napjai rendkívül mozgalmasan alakulnak, csapatok alakulnak át vagy csak félkész állapotban vannak. A műsorban szó esik a Barcelona várható győze…