Manchester City-Liverpool: Vissza a jövőbe | PREurópa Leak - S01E12
· PT1H4M28SÖsszefoglaló
Ez a PREurópa Leak podcast 12. epizódja, melyben Szabó Pittel és Vályi Bencével beszélgetnek a hétvégi labdarúgó mérkőzésekről. A műsorban szó esik a Manchester City és a Liverpool várható összecsapásáról, kiemelve a City Guardiola által vezetett, eddig szokatlan taktikáját.…
Röviden
- Műsor
- LEAK.
- Megjelenés
- 2025. 11. 06.
- Hossz
- 1 óra 4 perc
- Szereplők, említett nevek
- Vályi Bence Zoltán, Soós Márk
- Témák
- labdarúgás, manchester city, liverpool
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Fejezetek
- — Sziasztok! (03:16) Manchester City - Liverpool (21:55) Spurs - Manchester United (32:17) Rayo Vallecano - Real Madrid (3
- — Inter - Lazio
Ebben az epizódban
Ez a PreEurópa League, ami továbbra is a Magyar Válogatott hivatalos söre a Borsodi támogat.
Már 12. alkalommal ülünk össze ebben a szezonban, ezúttal Szabó Pittel és Vái Bencével, hogy együtt hangolódjunk a top bajnokságok következő fordulójára.
És hát tudom, hogy beszéltetek már róla, és P mondta is most nekem, mikor itt megérkeztünk, hogy én erről már annyit beszéltem, és nem akarok róla beszélni itt a kis liverpooli kiruccanásotokról, de hát így mi még együtt nem beszéltünk róla, és legutóbb ott hagytuk abban, hogy majd hogy fogtok viselkedni, milyen lesz a program.
Úgyhogy Bence, nagyon fontos kérdésem van.
Azt láttam, hogy a farmerkabát nem maradt otthon, úgyhogy az egy másik farmer. >> Ez nem egy másik farmerkabát volt.
Igen, >> ez egy másik volt. >> Ez egy másik. >> Pit beújított akkor erre az útra egy farmerkabátot. >> Tehát ugye úgy kell, hogy sok ugyanolyan ruhát vesz az ember és akkor nem kell ugye a ugye az embernek az agya annál jobban fárad, minél több döntés elé állítja egy nap során, és hogy minél többet jó belőle. >> Ug ez egy ugyanolyan farmerkabát, csak nem ugyanaz.
Tehát hogy teljesen ugyanúgy néz ki, csak van belőle kettő.
Nem, hát van egy ilyen szőrös meg egy nem szőrös. >> Én csak >> legalább melegebb is. >> Aha. >> Mert azért mondjuk cidri volt. >> Az hideg volt azért a hiába vibben ültünk, azért mikor a lelátón ott vagy, ugyanaz a hideg jön rád is, mint mindenki másra a stadionba.
Úgyhogy azért a végén már itt szaladtunk befelé megenni a kis muffint, amit kaptunk a végén. >> Na ha már muffin, mi volt a legjobb a VIP-ban?
Mert láttunk videókat, ugye, meg azért beszéltetek itt róla, hogy láttunk videókat.
Láttam, hogy volt kisám pezsgő meg minden.
Tehát mondjuk >> felatottuk v sörre. >> Ilyen proli módon sörre.
Odentünk és azt mond nekem az összes [nevetés] de nagyon finom sör volt amúgy, amit ittunk.
Bár nem nem a támogatói sörünk volt.
Érdekes is, hogy így, de úgyhogy nem is mondjuk a márkát, nem is fogjuk a márkát megjelölni, de igazából a a szolgáltatás minősége volt az, ami nagyon kellemes volt, és elképesztő volt, hogy körbevettek minket. >> Kedvesebbek voltak, mint én, nem?
Tehát >> az biztos itoká kiszolgáltak minket.
Bocsánat, nem hallotta mindenki teljesen tisztán. >> Nem ismétlem. >> Ne ne szórakozz már. >> Nem, Zita, csak te hiányoztál onnan. >> Na hát akkor kafa itt az alkalmon.
Nagyon-nagyon üresnek látom az asztalt. >> Igen. >> Arról volt szó ugye, hogy mire visszaértek. >> Jó, hozunk bábukat. >> Nem.
Nekem valami kis szvenírt. >> Hát ezt mondtam már, hogy ezt a sós már kígérte meg, és látod, nem is mert eljönni.
Tehát nincs itt, mert nem tartotta be az ígéret. >> Ezt a ez a Má hibája.
Ott ott próbáltam könyörgünk, hogy de már zitának figyünk már amit meg mondta, hogy nem viszünk neki >> sem nem fér bele a céges lóvéba, am nem fér bele a céges büsébe.
Jó, hát akkor a srácok nem hoztak nekem semmit.
Mi viszont hoztunk nektek ma is meccseket a PreEurópa Leageben.
Gyorsan elmondom, hogy melyik mérkőzésekről fogunk beszélni, aztán utána bele is csapunk a City Poollal kezdünk, aztán Spurs United szintén a Premier Leaguebből, utána megyünk egy kicsit Spanyolországba, Rayoekano Real Madrid mérkőzés erejéig, és utána pedig két olasz bajnokit is kitárgyalunk, a Juventus Torinót és az Interlációt.
És akkor csapjunk is bele a Manchester City Liverpoolal.
Én azon gondolkodtam itt a meccs előtt, hogy azért tök érdekes ez a párhuzam, hogy láttuk a City-t összeesni az előző szezonban címvédőként, aztán most a Liverpoollal is láttuk ezt, de hogy valahogy mégis más a kettő.
Most itt a PL utolsó két meccséből kiindulva gondolok itt arra, hogy lehet, hogy még időben sikerült összekapnia magát a Liverpoolnak.
És Pip most fogd be a füledet, hogyha véletlen itt a hétvégén a rangadón sikerül nyelni. >> Tényleg amúgy nem most erre a fülére a Pit be van dugulva.
Szóval akkor arra [nevetés] mondom, és akkor pláne nem a Japit, hogy így, hogyha mondjuk most a Liverpool nyerni tud a City ellen ezen a rangadón az Arsenal, és akkor ezt mondom most halkan meg mondjuk véletlenül pontot vagy pontokat vesz itt a Sanderland ellen, akkor újra tök nyitott lehet itt a a bajnoki versenyfutás.
Amúgy még ettől függetlenül is, mert nagyon a bajnokság elején vagyunk.
Alapvetően a kettő összeesés másból ered.
A Manchester Cityjé tavaly, ami az elfogyott a keret, megöregedett a keret, és ebből fakadóan olyan taktikai problémáik voltak, amiket nem tudott megoldani Pep, mert nem volt elég játékosa, meg elég megfelelő játékos anyaga hozzá.
Itt a Liverpoolnál ez egy újrahúzott keret, aminek az újrahúzása közben voltak problémák, és a változtatások okozták a problémát.
Szóval emiatt szerintem más természetű a kettő.
És a Manchester City-nél azért volt nehezebb, mert ott játékosokat kellett hozni, el kellett találni játékosokat, nem is mindenkit sikerült szerintem eltalálni.
Két átigazolási ablak kellett ahhoz, hogy igazából stabilizálódjanak a dolgok, mert tavaly végül a második félszezonban sikerült a B elindulásig elmenni, de azért az a Manchester City egyáltalán nem volt jó tavalyi szezonban.
Az idei Manchester City az saját ahhoz a saját magához képest sokkal jobban teljesít.
Itt a Liverpoolnál meg arra vártunk, hogy vagy az új dolgok kezdjenek el működni, vagy Slot visszanyúljon a régi dolgokhoz, és akkor meg azok meg már tavaly bebizonyosodtak, hogy mennyire jól működnek. >> Hát meg nyilván az előző szezonban a Manchester City-nére nagyon sok mindent rá lehetett húzni Rodrinak a hiányára, aki szinte a teljes szezont kihagyta, és ugye ebben a szezonban semmi játszott nagyon sokat.
Most azért úgy tűnik, hogy bizonyos tekintetének vagy bizonyos szempontjainak a játéknak megtalálta a Pepa pótlását.
Ugye most Nico Gonzáeszről konkrétan már ő úgy beszélt, hogyha nem játszik Rodri, akkor Nico Gonzá ez az, aki mindig helyettesíti.
Mondjuk így szűkültek is az opciók, hogy például Mateo Kovácsics megint megsérült, aki ugye az előző szezonban nagyon sokat játszott, >> mondjuk ez se meglepő >> abszolút.
Ugye Reinders pedig amikor hatosként játszott, az teljesen értelmeztetlen volt már a nyár folyamán is.
És ugye Nico Gonzá meg a Rodrignak egy bizonyos tulajdonságait tudja pótolni.
Például a vonalak közötti passzai azok egészen elképesztően jók.
Ugye még az előző szezonbanol a Newcastalni mérkőzés után Mini Rodrignak is nevezte, majd utána a mérkőzéseken keresztül kihagyta a csapatból.
És hogyha az egész Premier Leagueet nézzük, akkor Nico Gonzáesnek van a második legtöbb védervonalakat áttörőpassza az egész mezőnyben.
És akkor most megijeztem Zitát.
De Zita, szerinted kinek van a legtöbb? >> Mond még egyszer a kérdés. >> Kinek [nevetés] miről van szó? >> Ugye múltkor nem így terveztem. >> De most meg >> de de megadta az ikletet Zita, úgyhogy megkérdezem.
Ja, igen. >> Kinek van a Premier League a legtöbb vonalakat áttörő passza? >> Szoboszlai Dominik. >> Nem, nem hiszem el.
Azt mondtad, megbuktatok megbuktatok. >> Elliot Andersonnak van a a Notingham Forest [nevetés] pedig benne van a fantasy csapatomban. >> Na látod. >> Na >> na ez volt a vizsgarésze és például ez volt az >> De beugratós volt egy kicsit azért. >> Hát nem nem tudom.
Én tudtam a választ úgyhogy engem nem lehetett volna beugratni.
Na, csak például a bormus elleni mérkőzésen, ha már a vonalak közötti passzokról beszélünk, ott Sherky kilenc labdát kapott Nico Gonzástől Philfen pedig 11-et.
És annak a mérkőzésnek például pont az volt az extrája, hogy a szélsők is nagyon közel játszottak a támadó középpályás fódelhez, és ebben, hogy ezeket a játékosokat ott ott a vonalak között Nico Gonzá megtalálja, abban parád.
És az, hogy védekezésben hogyan tudja pótolni Rodri, az már szerintem egy másik kérdés.
De az meg fontos, amit mondtál, hogy azért Pep Guardiolát meg tudta győzni, és azért ez ez tényleg egy fontos tényező.
És említettünk most itt játékosat, v Pete említett játékosokat, nem akarom elvenni ezt tőle.
És olyan érdekes, mert beszélhetnénk Hollandról, de lassan róla már nagyon nem lehet mit mondani, meg milyen jelzővel illetni.
Úgyhogy beszéljünk azokról még, akiket Peete említett, például itt Foderről, akire azért itt a Bajnokok Ligájában is figyelni kellett hétközben. >> Igen, most lőtt két gólt, két abszolút trademark Foden gólt.
Ez a fölveszem a védelem előtt a zsebben a labdát, egy félfordulat után kapu felé fordulok, és utána kilövöm a hosszút.
Ez a Fodennek végtelenül sok ilyen gólja volt már karrierja során.
És pont az, amit a Peete mond, hogy ezek a sorok közé felütött labdák, ezek őt is meg tudják találni, és hogyha Nico meg tudja találni ezen a mérkőzésen is Fodent, akkor az azért fontos, mert hogy Hollandra is picit visszakössek, elképesztő függőségben van a Manchester City Hollanddal, és nagyon-nagyon annak kitettek, hogy őt helyzetbe tudják-e hozni, és Holland éppen be tudja-e fejezni a zenem mérkőzésen azokat a helyzeteket, hogyha Fodennek jönnének góljai, hogyha ő tudna segíteni legalább egy sorra a hátrébről, az fontos lenne, mert azért tényleg egy Holland kihagyásra, néhány hétnyi kihagyásra van a Manchester City attól, hogy ne tudjanak konkrétan meccseket nyerni. >> Ez annyira érdekes, hogy amikor így legutóbb bajnokságot nyert a Manchester City, akkor is Holland sok gólt lőd, de nem az volt, hogy szinte kizárólag Holland lövi a gólokat.
Most ugye közel 70%-át a City bajnoki góljainak ő szerzi, ami egy egészen tarthatatlan dolog, hogyha egy csapat folyamatosan meccseket akar nyerni, és bajnoki címeket akar nyerni.
Van egy ilyen tabela, bocsánat, hogy közben szólok, azt láttátok, hogyha sorrendbe állítják a lőtt gólok alapján a Premier League csapatokat, akkor Holand ott is felsőházas, ő egymaga a Premier League csapatok között.
Na, csak ez a probléma, hogyha viszont Hollandot kivesszük és csak a City többi gólszerzőjét rakjuk de.
Ez ugye négy játékos plusz két öngól, akkor ugy a Manchester City már közel sem állna ilyen jól.
De ugye ez nem így működik, csak hogy a legutóbbi bajnoki címnél ugye Phil Fodennek volt rengeteg gólja, olyan gólok egyébként, mint amineket most a Dortmund ellen is lő 16-oson kívül elcsavart távoli lövések, Julian Alvareznek voltak góljai és Rodrinak is jöttek az átlövései.
Na ezek hiányoznak most picit Holland mellől.
Phil Fodennek például ebben a szezonban minden eddiginél több labdaérintése van a Manchester City-ben, viszont minden eddiginél kevesebb labdaérintése van a támadóhmodban és a 16-oson belül sokkal mélyebben vesz fel a labdákat.
És szerintem ez egy tök érdekes dilemma, hogy Foden vállalja el ezeket az extra lövéseket, mint a korábbi szezonokban, vagy abban, amikor bajnoki címet nyert a Manchester City, csak hogy ez általában nem úgy működik, azok ilyen extra lövések, hanem hogyha ő lezár egy akciót lövéssel, akkor az a lövés már nem fejeződhet be Hollannak a lövésével.
Tehát igazából a Norvéktól venni el ezeket a lehetőségeket, csak a balans szempontjából meg a kiszámíthatatlanság szempontjából lehet jobb lenne, ha nem Hollánnak lenne közel öt lövése mérkőzésenként, hanem mondjuk csak három és fél, és mondjuk ez a többiek között kicsit jobban megoszlana.
Beszéljünk a Liverpoolnál is játékosokról, aztán áttélünk áttérünk a meccsre itt.
Hát szerintem most két játékost kell kiemelni.
Főleg, hogyha itt nézzük az utolsó két meccset, de főleg a Bajnokok Ligája mérkőzést, akkor az virc, mertogy róla szól most minden, hogy na igen, most mutatta azt, amit mindenki vár tőle.
Egyrészt egyetlen játékos volt, aki még Szabózai Dominiknál is többet futott a Real Madrid elleni találkozón, az Florian Birc volt.
Elképesztőt melózott, és kiemeltük már nyáron is, amikor leigazolt a Liverpool, hogy alapvetően egy kreatív játékos, egy olyan valaki, aki a gólókat tudja csináltatni a társaival a támadóhban, de ettől függetlenül rengeteget melózik, nagyon sok nyomásgyakorlása van, bele tud szállni a letámadásba meg a labda nélküli játékába is a csapatnak, ez is óriási extra volt.
Hzer nem fogunk még néhány mondatot ejteni itt a Liverpoolnak a labda nélküli játékáról Real Madrid ellen. és közben meg bal szélsőként volt ott a pályán Hápo helyett mellette volt egy magasan felfutó szélsőidő Robertsonnak konkrétan magasabban volt az átlagos pozíciója, mint a túloldalon Bradleynek és rengeteget kalandozhatott el belsőbb területekre is onnan indulva, ami igazából Florian Wirsnek a játéka, tehát hogy ő ebben a zónában volt a Leverkusenben és ebben a szerepkörben volt, hogy bal oldalról a baloldali félterületből el tudok indulni kombinálni középre, és hogyha még vannak futó embereim is, akkor azokat meg tudom találni. >> Nem véletlen, hogy aztán nem akarom belét folytani a szót, Pach, csak nem véletlen, hogy Dominik is a CBS-es interjújában külön kiemelte Florian Wircet, és akkor ha már ez a CBS-es interjú, azért az tartogatott néhány csövegét, nem?
Milyen volt azt nézni? >> Nem tudom.
Én ezeket annyira nem szeretem. >> Bence, [nevetés] >> hát ez nem igaz.
Én szeretem. >> Beszélgettünk egy kicsit, ge én imádom.
Értem egyébként, hogy Pete miért mondja, mert olyan szakmailag túl sokat nem, >> mert mert Pete Márknak múltkor azt mondtam, hogy egy kicsit engedje el ezt a mi komoly ember szerepet.
Azt mondtam ugye, mert hogy ez egy ez egy mert hogy az egy az micsoda elengedni?
El szoktálm engedni, csak nem mutatja meg kamera előtt.
De hogy de hogy de hogyan hogy ez ez szerintem ez egy szerep és Pittnél is azt érzem, hogy hogy van egy ilyen én tényleg én én nem nevetek, mert csak a szakma meg ilyenek.
Majd meg azt is megfetjük, hogy Bence milyen szerepet visel. >> Nem, amúgy nekem ennyivel az a bajom, hogy amikor és ott értelmes emberek beszélgetnek olyan játékosokkal, akik éppen nagyon fontos mérkőzéseket játszottak, és persze elhangzanak releváns kérdések is, de azért…
Említett entitások
Témák
Személyek
Szervezetek, cégek
- Manchester City
- Liverpool
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Manchester City-Liverpool: Vissza a jövőbe | PREurópa Leak - S01E12”
Miről szól ez az epizód: „Manchester City-Liverpool: Vissza a jövőbe | PREurópa Leak - S01E12”?
Ez a PREurópa Leak podcast 12. epizódja, melyben Szabó Pittel és Vályi Bencével beszélgetnek a hétvégi labdarúgó mérkőzésekről. A műsorban szó esik a Manchester City és a Liverpool várható összecsapásáról, kiemelve a City Guardiola által vezetett, eddig szokatlan taktikáját.… Az epizód a LEAK. című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 11. 06..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Manchester City-Liverpool: Vissza a jövőbe | PREurópa Leak - S01E12”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Vályi Bence Zoltán, Soós Márk.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Manchester City-Liverpool: Vissza a jövőbe | PREurópa Leak - S01E12”?
Fő témái: labdarúgás, manchester city, liverpool.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Manchester City-Liverpool: Vissza a jövőbe | PREurópa Leak - S01E12”?
Megjelenés: 2025. 11. 06.. Hossz: 1 óra 4 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/leak/manchester-city-liverpool-vissza-a-jovobe-preuropa-leak-s01e12
Több epizód a LEAK.-ből
- Szeptemberi bajnoki döntő | PREurópa Leak - S02E05
Az adás a szeptemberi focihétvégéről szól, kiemelve a fontosabb mérkőzéseket. Megemlítik a madridi derbit, az AS Roma és az Inter milánói csapatok előrehozott bajnoki döntőjét, va…
- Európa legjobb igazolásai | EURÓPA LEAK - S03E08
A LEAK (S03E08) epizódrészlete Európa legjobb nyári átigazolásait mutatja be a spanyol, olasz és német labdarúgó-bajnokságokból. Soós Márk, Szögyéni Beni és Vályi Bence értékelik…
- A VAR és a United csődje l Premier Leak S07E05
A Manchester United és a Manchester City meccsén a VAR döntései és mulasztásai kerültek a középpontba. A műsor elemzi Foden kiállításának következményeit, a Manchester United véde…
- Kezd összeállni? | PREurópa Leak - S02E04
A PREurópa Leak podcast 2. évad 4. részében a srácok a Serie A és a La Liga aktuális mérkőzéseit veszik górcső alá. Megemlítik Gattuso csapatát, az AC Milant, az Udinesét, az Inte…
- Megtanult letámadni a Real Madrid? | EURÓPA LEAK - S03E07
Az Európa Leak S03E07 adásában a Real Madrid legutóbbi BL-meccsét elemzik, kiemelve Bellingham és Mbappé szerepét, valamint Vinícius védekező hozzájárulását. Mourinho csapata, a B…
- A nyár nyertesei és vesztesei l Premier Leak S07E04
A Premier League nyári átigazolási időszakának lezárultával a műsor a csapatok hatékonyságát vizsgálja az átigazolási piacon. Készül egy "tier list" a Premier League 20 csapata al…
- Mourinho új kedvence | PREurópa Leak - S02E03
A LEAK podcast S02E03 adásában a műsorvezetők a labdarúgás aktuális eseményeit vitatják meg. Kiemelt téma a Mourinho vezette Real Madrid és Jude Bellingham teljesítménye, valamint…
- Real Madrid: az igazolások mindent megváltoztatnak? | EURÓPA LEAK - S03E06
Az Európa Leak podcast S03E06 adásában a vendégek a Real Madrid nyári igazolásait és azok hatását elemzik, különös tekintettel José Mourinho csapatkezelésére. Az epizódban szó esi…
- Meddig bírod, Roberto? l Premier Leak S07E03
A Premier Leak podcast legújabb, 7. évadának 3. részében a műsorvezetők értékelik a Spurs és az Arsenal elmúlt két mérkőzésének eredményeit és játékát. Az Evertonnal kapcsolatos T…
- Barcelona: kell még csatár? | PREurópa Leak - S02E02
Az idei átigazolási időszak utolsó napjai rendkívül mozgalmasan alakulnak, csapatok alakulnak át vagy csak félkész állapotban vannak. A műsorban szó esik a Barcelona várható győze…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- A Ronaldo-hatás | Hrutka János — TT Extra
Ebben az epizódban Hrutka János futballszakértővel a Bajnokok Ligája aktuális eseményei, valamint a Liverpool-Manchester City rangadó kerül terítékre. Szóba kerül a Ferencváros Eu…
- Kele János: Szoboszlai tudja, miben jó, ezt tévesen nagyképűségnek gondolja az itthoni közeg — Ziccer - 24.hu
Kele János vendégszereplésével Szoboszlai Dominik teljesítményét, a Manchester City összeomlását, Pep Guardiola mentális állapotát és a kommentmező negativitását vitatják meg. Az…
- S02E01_Szezonváró: esélylatolgatás, Osimhen dráma, és a fényes madridi jövő — Monday League
A Monday League podcast szezonnyitó adása a labdarúgó átigazolási szezon utáni helyzetképet elemzi. Kiemelt téma a spanyol bajnokság esélylatolgatása, különös tekintettel a Barcel…
- Tuchel még lehet, Potter már nem lesz varázsló | Skúló - 2023.04.04. — Pázmány Sport
Ebben a Pázmány Sport epizódban szuperrangadókat elemeznek, melyek sima végeredménnyel zárultak, valamint kitekintenek a magyar labdarúgó-bajnokságra is.