LEAK.

Megvan a Premier League új bohóca? l Premier Leak S06E30

· PT1H37M46S

Összefoglaló

A Premier League podcast 6. évadának 30. részében a vendégek a Liverpool és az Arne Slot helyzete után elemzik a Tottenham elleni mérkőzést. Megvitatják, hogy ki hibáztatható a gyengébb eredményekért, és hogy a Manchester United pozíciója hogyan erősödött a Liverpool botlása és…

Röviden

Műsor
LEAK.
Megjelenés
2026. 03. 17.
Hossz
1 óra 38 perc
Szereplők, említett nevek
Igor Tudor, Liam Rosenior, Soós Márk, Vályi Bence Zoltán, Arne Slot
Témák
premier league, liverpool fc, tottenham hotspur, manchester united, arne slot
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Premier League 6 évad 30. rész a Spurs helyett a Liverpool Spursizett egyet.

Arrestlot csapata immár sokadik alkalommal engedte ki kezéből az értékes pontokat a meccsek hajrájába.

Most már nem Igor Tudor az igazán nagy bohóz.

Legalábbis a Liverpool szurkolók szerint nagyon úgy tűnik.

És hát ezzel a Manchester United nagyon jó pozícióba került.

Ugye a Liverpool botlott, ők pedig egy közvetlen riválist tudtak legyőzni itt a Bajnokok Ligáért való harcban.

Az Aston Villát verték meg az Old Traffordon, és azért is nagyon jó pozícióba került a Manchester United, mert hogy hazai pályán a Chelsea is kikapott a Newcastle Lamzanor szerint azért, mert egy teljesen vadonatúj újszerű pressinget alkalmaznak.

Hát megbeszéljük, hogy ez mennyire van így valójában.

És tudjátok, hogy ezt a műsort továbbra is a Premier League hivatalos söre, azaz a Genis támogatja és ezekkel az úri emberkel beszéljük meg továbbra, és azaz Soltimarkkal.

A B Bencét azt nem tudom lefordítani angolra. >> Mondjuk jobban is járunk vele.

A Manchester United Aston Villa kapcsán elfelejtetted mondani, hogy ott azért arról fogunk beszélni, hogy mennyire nézett ki a jól jól az a meccs, mennyire volt meggyőző a Manchester United, mert szerintem én legalábbis a saját nevemben mondhatom, hogy továbbra sem vagyok túl meggyőzve Michael Caricknek a hosszútávú jövőjéről a klubnál. >> Hoppá!

És a műsorvezető az továbbra is Peter Taylor.

Magamat le tudom fordítani angolra.

Na de amit [horkantás] következik, azt nem kell lefordítanom angolra, ugyanis egy nagyon [ __ ] kis eseményre szeretném felhívni a figyelmeteket itt az Adidasszal való közös kis együttműködésünk keretében, ugyanis március 21-én a Váci utcai Adidas üzletben megmutathatjátok, hogy esetleg jobban bántok a labdával, mint mi.

Hát annak az eredményét, hogy mi hogyan bánunk a labdával, azt majd hamarosan a közösségi felületeinkkel láthatjátok, de szerintem senkit nem fog meglepetés érni, >> hogy kiválóan.

Viszont akkor március 8-én az Adidas sztoreban a váci úton mit kell majd csinálni?

Kell majd labdát egyensúlyozni fejen, meg >> fókázni egy kicsit, >> meg hogy kell fejelgetni, kell levegőben tartani a labdát, és hogyha ezeket nagyon ügyesen meg tudjátok csinálni, például egyensúlyozni két percig, fejelgetni meg ameddig csak tudtok, >> így van. >> És hogyha ezt nagyon ügyesen megcsináljátok, akkor egy igencsak értékes, izgalmas mezt nyerhettek majd meg ott helyben, úgyhogy szerintem érdemes lesz oda ellátogatni.

Nekünk is érdemes volt szerintem hülyét csinálni magunkból [nevetés] hogy ezt bepromózzuk.

Mondom ezt majd látni fogjátok.

Hát mi egészen biztosan nem fogunk megnyerni semmifélem az alapján, amit majd ott elővezetünk abban a kis shortcs videóban, ami hamarosan kikerül. >> Igen. 10-től héig lehet a boltban odamenni.

És nagyon király lenne külön, hogyha egy lees nyerné meg.

Én nagyon adnám alapvetően egy olyan meszt, amit >> és akkor nekünk ajánlhatnád, minthogy a balfaszoknak. [nevetés] Igen. >> Át átveheti a nyereményt, és ajánlhatja, hogy apukámnak, anyukámnak, [nevetés] a Liknek is nagyon köszönöm a lehetőséget. >> Na igen.

Szóval lesz egy ilyen esemény.

Menjetek el, nyerjetek meszt, legyetek ügyesek, ügyesebbek, mint mi.

Na, kell még valamit mondanom? >> Ne. >> Nem, >> nem.

Mi? >> A kihívás mellett viszont mid Season akciót is tartas a boltban.

Március 12 és 26 között akár 50% kedvezménnyel is vásárolhatok a boltban.

Nem azért meséljünk el, hogy kimentünk mi fejelgetni meg egyensúlyozni.

Hát a nem tudom én nevetséges kategória volt, amit ott elővezettünk.

Pedig én azt hittem, hogy én vagyok a legbénább, de azért kiderült, hogy ti se vagytok ám annyira ügyesek. >> Hát szerintem azért te voltál a legbénább. [nevetés] >> Na hát korrekt. >> Hát azért nem nem tudom. >> Ezt majd döntsétek el. >> Tényleg meglátjátok.

Mondjuk >> ugye utólagosan bármit szét lehet roncsolni, tehát hogy bármelyikünkkel el lehet játszani, hogy a lehetős >> Ja, tehát akkor igazából itt egy ilyen karaktergyilkosság fog meg. >> Hát gyakorlatilag igen. [nevetés] Tehát a a kígyóvállúságot azt alátámasztjuk ilyen sziszegős hangokkal meg mindenfélével. [nevetés] >> Nem ilyen nyelvet kell pörgetni. >> Az jó.

Pársaszájon kellett volna felmondani. >> Hát látod, mekkora ziczerek maradtak ki majd legközelebb.

Na de ne húzzuk az időt, mert nagyon sok dolgot kell megbeszélnünk, mert ugye a turet percekre is egészen hihetetlen dolgok kerültek be ezen a héten is.

Úgyhogy 3 2 1 >> turet percek. >> Chelsea. [sóhajtás] Az a baj, hogy egész este azon gondolkodtam, hogy hogyan lehetne ezt összekapcsolni a Chelsea?

Merthogy az a helyzet, hogy itt a turet percekben a főszereplő az a Chelsea lesz.

Nem csak a Pwall mögött fogunk beszélni konkrétan arról, ami a pályán történik, hanem az is nagyon fontos, ami a pályán kívül, vagy akár a mérkőzések előtt a kezdőkörben történik.

Már megint >> ha már itt vagytok iratkozzatok fel a YouTube csatornára csengő hasonlók és hogyha meg érdekel ugye a második téma United Chelsea akkor pedig előfizetés a premieru-n lesz még Premier League extránk is a hét pénteken ahol fogunk arról beszélgetni a két szupert tini Guma és Maxd mit várunk tőlük hol fognak játszani >> jó hol van a plafonjuk >> igen mennyivel fognak kerülni szóval minden lesz izgalmas >> meg hogy körbejárjuk hogy mi jár megint Guardiól a fejében, merthogy voltak olyan mérkőzések itt a közelmúltban, amiket Hát akár az ő saját bevallása szerint is sikerült elmeccselni, úgyhogy érdemes lesz figyelni. >> Ne haragudjatok, én nekem annyira nem tetszik, ahogy elővezetitek ezeket az adásokat.

Sokkal jobban lehetne narrálni Guardioláról.

A teljes Manchester City szurkolótábor napok óta azt hangoztatja, hogy a >> van ilyen a Angliában, vannak ilyen emberek, azért a stadion is egészen tele szokott lenni. >> Azért kupadöntőre is egészen nehezen mentek el a jegyek. >> Jó, hát többen vannak az arzsenálosok, de a lényeg az, hogy a Manchester City szurkolók azok teljesen kiábrándultak a Guardiolából. mondják, hogy ez ennyi volt.

Megöregedett, már azt se tudja, mit beszél.

A serkit be kellett volna hetek óta tenni, és mi majd megbeszéljük, hogy vajon kinek van igaza, Manchester City szurkolóinak vagy Guardiolának. >> Mindig csak ez a háborúzás. >> Kicsit olyan hasonló dolgokról beszélünk itt kopasz edzők kapcsán, mert szerintem Árneslot kapcsán pontosan ezek a dolgok lesznek itt terítéken.

Na de most nem Árneslotozunk még, hanem Chelsei fontos büntetés és egy éves felfüggesztett átigazolási tiltás.

Ezzel sújtotta a Premier League az önmagát feljelentő Chelsea a kékek jelenlegi tulajdonosai visszamenőlegesen, míg a Roman Abramovic Éra idejéből adtak át információkat a Ligának a fals pénzügyi könyvekről elsődlegesen ügynöki díjakkal kapcsolatban.

A megegyezés alapján, hogyha a Liga Er önmagától jött volna rá, 20 millió font kifizetése mellett két átigazolási ablakban sem igazolhatott volna a Chelsea, így viszont egész olcsón megúszták.

Hát szerintem ez nem kifejezés.

Annyi azért szerintem fontos, hogy elhangozzék, hogy ezen kívül azért vizsgálták itt az utánpótlásban zajló tevékenységeket is a 2019 és 2022-es időszakra.

Ott ugye kaptak is egy eltiltást. 2026-ban az utánpótlás csapataikba már nem regisztrálhatnak profi szerződéssel játékosokat.

Hát a Premierig nézte ezt a gyerekrabszolgasság dolgot itt a a Chelsea kapcsán meg más akadémiáknál, hogy ebből a 2010-es években folyamatosan parák voltak, hogy kiket hogyan költöztettek el.

Ugye vannak ilyen mindenféle szabályok különféle országokban, hogy milyen kori kell a születési helyedhez legközelebbi, legnagyobb csapatban játszani, mikor igazolhatsz el, a szülőknek hol kell dolgozni, meg ilyesmik vannak.

És ezzel az angol klubok annyit baszakodtak a 2010-es években, és fokozatosan próbálja ezt.

Nyilván semennyire teljesen eltüntetni nem lehet majd soha ezt, mert mindig lehet ezzel játszani.

Ugye >> a Brexit miatt ráadásul ugye fel is értékelődtek a hazai nevelési fiatalok, mert hogy 18 éves kor alatt ugye nem lehet például dél-amerikai tehségeket elhozni.

Mondjuk ezeket ilyenekkel szokták, aztán mondhatod ki közölni, hogy apuka kap valami állást a klubnál és akkor ugye máris el tud az egész költözni sponzornál.

Hát ezt lehet meg lehet oldani.

Ugye alapvetően miért volt maga a büntetés, vagy hogy miért mit kellett igazából feljelentsenek saját maguknak?

Ugye hét darab játékosnak a regisztráció vagy leigazolása kapcsán merültek föl olyan dolgok, hogy az ügynöknek valami olyan kifizetés történt, ami nem szerepelt a könyvekben, hanem valahol máshol.

De kiderült igazából, hogy valóban fizettek nekik, hogy azért nem kisneveknél, tehát Édenár, Ramirs, David Lis, Andreas Sürle, Andre Sürle, Nemanja Matic és még kettő meg nem nevezett ember, akit nem tudunk kicsoda.

És mellette különben Williánnak meg a Sametunnak is a regisztrációja kapcsán vannak ilyen ügynöki olyan kifizetések, amik nem voltak lejelentve igazából a Premier League felé, hogy igazából ez beleker még ennyibe is került a játékos, hanem ezt kicsit úgy hát elsikálták a háttérben.

Mondjuk az etónak lehet, hogy ilyen kameruni államkötvényt vettek, vagy valami ilyesmi.

Ettől függetlenül szerintem ez az egészben a [nevetés] ugyan azóta amit ET művel különben ott a a hazája válogatott hogy a környékén. >> Lehet, hogy ebbe partner volt. >> Igen.

Tehát lehető ő találta ki az egészet. [nevetés] Ide, ide, ide és ide utaljatok. >> Szóval volt sok minden, de azért nagyon durva így belegondolva utólag, hogy azért itt nem az van, hogy nem tudom két tinit úgy ügyeskedve leszedtek, hanem itt a legnagyobb sztárjaikat úgy igazolták. versenyelőnyt szereztek azzal, hogy be nem jelentett költségek merültek fel a klub esetében, és olyan pénzeket fizettek ki, amik nem jelentek meg a könyovic érában, aki a világ pénzét költ erre a Chelsere, és ugye úgy ezt onnan mondom számoljuk azt, hogy a premierők megérkeztek, a oligorchák vagy nagy pénzemberek érkeznek meg és igazából ő hozza el ezt és még Csal is a biztonsága elköltöt a világpénzét plusz egyet [nevetés] >> és azt nem tudjuk, hogy a többi ez arányos Plus nem tudjuk az igen.

A nekem annyi kérdésem, hogy szerintetek arányos-e ez a büntetés azzal, amit ebben az időszakban elkövetett a Chelsea ezekkel a büntettekkel? >> Nem valószínű. viszont van egy más kontextusa ennek az egésznek, például a Manchester City eljárás, meg az, hogy a Premier League-nek elképesztő küzdelembe van a klubjaivnal, meg a klubjainak a kordlában tartásával az elmúlt években.

És szerintem kicsit példastatuálás is, meg a Valusinn a Chelseben is volt egy ilyen dolog, hogy mi jöttünk hozzátok, mi vallottuk be, hogy itt problémák voltak, egy új tulajdonosi kör, hozzuk nektek a bizonyítékot és cserébe a Premier League az együttműködést, mert a City az meg ott ássa alá az ügyvédeivel az egész eljárást, ahol csak tudja. alapvetően itt ugye a szankció kapcsán ugye felmerült az, hogy kötelező volt eladni ezt a klubot, és valakinek meg kellett vennie, most jött egy tök jó pénzért valaki felvásárlja ezt a klubot, és még bevallja utána, hogy igazából hát itt figyelj előttem itt elég durva dolgok vannak a könyvekben, amit így átvizsgáltunk, akkor szerintem egyértelműen azt mondod, hogy jó, rendben, akkor most erre egy kis büntetést fogsz kapni azért, mert megmutatjuk, hogy példás büntetés ugye a a saját szintjükön ez egy kis büntetés, mert ugye 10 millió Font az ugye alapvetően a Cá ugye nem sok az egednyi Omari Kellyan.

Hát most ez simán belefér. >> Szerintem kettő olvasata van ennek a dolognak.

Tényleg az, hogy hogy lehet-e büntetni egy olyan klubot, ahol már egy új tulajdonos van az előző vezetés alatt elkövetett bűnöket?

Ez egy érdekes morális kérdés.

Meg legalább ők tényleg együttműködtek mindenben a a Premier League, ez egy nagyon nagy pozitívum.

A másik viszont az, hogy hát sportszakmai büntetést, vagy olyan részét nem, ami sportszakmailag érinti a klubot, olyan büntetést ugye nem kaptak ugye csak felfüggesztett kizárás az átigazolási időszakból, illetve hogy a pontvonással sem sújtották őket.

Csak ugye nagyon érdekes, hogy az elmúlt években több klubot is sújtottak pontlevonással, azért mert ugye megszegték a premierek a pénzügye és fenntarthatósági szabályait. többek között ugye az Everton vagy éppen Anategan Forestet lehet ide mondani és ugye ezzel kapcsolatban szedte elő K McGweer hát sportgazdasági szakértő a Twitteren is, hogy például a Nottingham Forestes ítéletben szerepelt egy olyan kitétel, hogy hát egy olyan klubból büntetni, amelynek rendkívül gazdag tulajdonosa van a pénzügyi szabályok megsértése miatt, ami nem jár sportszakmai szankciókkal, az hát nem túl igazságos.

Ne felejtsük el, hogy nem a nem ugyanaz a tulajdonosban, mint az előá Igen, de hogy a Chelsea ugyanúgy megszegte a pénzügyi szabályokat.

Nem azért, mert túlléptek egy keretet, nem tudták ezt a keretet tartani, hanem jogtalan jogtalan előnyre tettek szert azáltal, hogy olyan kifizetéseket alkalmaztak, amik utána a könyve meg nem jelentek meg különböző harmadik meg negyedik személyeknek.

Tehát szerintem ez egy hasonlóan súlyos, ha nem súlyosabb bűn.

Ennek ellenére egy Nothingham Forestől olyan pontokat vontak le, vagy egy Evertonól olyan pontokat vontak le, ami nagyon könnyen az ő Premier League tagságukból és egy elképesztő klubszintű hosszú teú válsághoz vezetett volna.

A Chelsea esetében meg arról beszélnünk, hogy ki kellett fizetni 10 millió fontot meg egy felfüggesztett kizárás az átigazolási időszakokból.

Ezt én nem gondolom arányosnak igazságosnak fani annak ellenére, hogy tényleg egy másik tulajdon kra követték el a bűnt vagy a büntettet és mellette most akkor a következőt büntetett ezért szerintem.

Tehát ettől függ jogos >> bár ugyanazt a klubot. >> Igen.

Tehát ettől függetlenül jogos az olyan szempontból, hogy nem arányos a két büntözés.

Például, hogyha most ez csak egy nagyon elméleti kérdés, >> de az se fesd el, hogy ez ugye a PSR-t szeg most a Forest meg az Everton, ők…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Megvan a Premier League új bohóca? l Premier Leak S06E30”

Miről szól ez az epizód: „Megvan a Premier League új bohóca? l Premier Leak S06E30”?

A Premier League podcast 6. évadának 30. részében a vendégek a Liverpool és az Arne Slot helyzete után elemzik a Tottenham elleni mérkőzést. Megvitatják, hogy ki hibáztatható a gyengébb eredményekért, és hogy a Manchester United pozíciója hogyan erősödött a Liverpool botlása és… Az epizód a LEAK. című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 03. 17..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Megvan a Premier League új bohóca? l Premier Leak S06E30”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Igor Tudor, Liam Rosenior, Soós Márk, Vályi Bence Zoltán, Arne Slot.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Megvan a Premier League új bohóca? l Premier Leak S06E30”?

Fő témái: premier league, liverpool fc, tottenham hotspur, manchester united, arne slot.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Megvan a Premier League új bohóca? l Premier Leak S06E30”?

Megjelenés: 2026. 03. 17.. Hossz: 1 óra 38 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/leak/megvan-a-premier-league-uj-bohoca-l-premier-leak-s06e30

Több epizód a LEAK.-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból

  • Átmenet 7x36 — PoolBarátok Podcast

    Békési Bálint, Borbély Jimi és Béres Attila elemzi az Everton–Liverpool mérkőzést, kitérve a csapat teljesítményére és a lehetséges edzőváltásra, Arne Slot érkezésére.

  • Premier League szezonzáró | Szabó Peet — TT Extra

    Szabó Peet a Premier League szezonját értékeli, többek között a Manchester City, az Arsenal és a Manchester United teljesítményét. Emellett szóba kerül Szoboszlai esetleges igazol…

  • Most bukta el a bajnokságot a Liverpool? — Ziccer - 24.hu

    A Ziccer legújabb epizódjában a Manchester United és a Liverpool döntetlenjét, az angol bajnoki versenyfutást, Dárdai Pál sajtótájékoztatóját, és Csányi Sándor MLSZ-elnök kijelent…