E12 - Miből lett a cserebogár?
· PT1H11M3SÖsszefoglaló
A LEGENDÁRIUM E12. adása az ismert slágerek eredeti, valamint újragondolt verzióit mutatja be. A műsorvezető a Soft Cell "Tainted Love" dalának eredetijét kutatva döbbent rá, hogy sok népszerű szám más előadótól származik, vagy feldolgozás. Az epizódban 1960-as, 70-es évekbeli…
Röviden
- Műsor
- LEGENDÁRIUM
- Megjelenés
- 2024. 03. 17.
- Hossz
- 1 óra 11 perc
- Témák
- feldolgozások, zene, slágerek, eredeti verziók
Ebben az epizódban
Szabadidőmben nagyon szeretek böngészni, kutakodni a zenék között, mert ilyenkor valódi kincsekre lelhet az ember.
Az egyik ilyen portyázáskor jött velem szembe a Soft Cell és a Tainted Love eredeti változata, és bevallom őszintén, nem kicsit lepett meg a dolog.
Le mertem volna fogadni, hogy a 80-as évek egyik legnagyobb sikere úgy igazi, ahogyan van, aztán kiderült, hogy tévedtem: nem kicsit, nagyon.
Ez adta az ötletet, hogy továbbgondoljam a dolgot, és keressek mellé hasonló csemegéket, amelyek, ha étlapon szerepelnének, ott lenne mellettük az „újragondolva” szó.
Ne lepődjön meg senki, de ebben a mostani epizódban lesznek felvételek a 60-as, 70-es évekből, sőt még 2001-ből is, hogy mindenki számára kiderüljön, miből lett a cserebogár, ha már egyszer május van.
Kellemes kikapcsolódást mindenkinek!
Pino D’Angio – Ma Quale Idea 2.
Gloria Jones – Tainted Love 3.
Sister Sledge – He’s The Greatest Dancer 5.
Will Smith – Gettin’ Jiggy With It 6.
Stevie Wonder – Pastime Paradise 7.
Coolio – Gangsta’s Paradise 8.
Ray Charles – Hit The Road Jack 9.
Buster Poindexter – Hit The Road Jack 10.
Bill Withers – Grandma’s Hands 11.
Dre, Queen Pen – No Diggity 12.
George Duke – I Love You More 13.
Steve Miller Band – Fly Like An Eagle 15.
Madison Avenue – Don’t Call Me Baby
Említett entitások
Témák
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „E12 - Miből lett a cserebogár?”
Miről szól ez az epizód: „E12 - Miből lett a cserebogár?”?
A LEGENDÁRIUM E12. adása az ismert slágerek eredeti, valamint újragondolt verzióit mutatja be. A műsorvezető a Soft Cell "Tainted Love" dalának eredetijét kutatva döbbent rá, hogy sok népszerű szám más előadótól származik, vagy feldolgozás. Az epizódban 1960-as, 70-es évekbeli… Az epizód a LEGENDÁRIUM című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 03. 17..
Milyen témákat érint ez az epizód: „E12 - Miből lett a cserebogár?”?
Fő témái: feldolgozások, zene, slágerek, eredeti verziók.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „E12 - Miből lett a cserebogár?”?
Megjelenés: 2024. 03. 17.. Hossz: 1 óra 11 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/legendarium/e12-mibol-lett-a-cserebogar-f9197f91
Több epizód a LEGENDÁRIUM-ből
- E52 - Nagy találkozások
A Legendárium 52. epizódja a 70-es, 80-as, 90-es és a 2000-es évek fordulójának slágereit mutatja be, különös tekintettel azokra a dalokra, amelyekben közös vonásokat fedezhetünk…
- E51 - Hello, nyár!
A LEGENDÁRIUM "Hello, nyár!" című epizódja az Oxygen Musicon hallgatható. Az epizódban nyári hangulatú dalok szerepelnek napfényről, jókedvről, táncról és szerelemről. Olyan előad…
- E50 - Diszkó minden mennyiségben
A Legendárium 50. epizódja az 80-as évek diszkózenéit mutatja be Eurodisco, Italodisco és Űrdiszkó stílusokban. Az epizód olyan előadók zenéit tartalmazza, mint M & H Band, Fancy,…
- E49 - Komfortzóna
A Legendárium podcast ezen epizódja a 80-as és 90-es évek zenéit mutatja be, nosztalgikus utazást kínálva a hallgatóknak. A "Komfortzóna" című adásban olyan előadók dalai csendüln…
- E48 - Ezért (is) szerettük a 90-es éveket
Ez az epizód a 90-es évek zenei világát mutatja be, kitérve a pop, dance és techno mellett a rock, post punk, grunge és acid jazz stílusokra.
- E47 - Lüktetés
A LEGENDÁRIUM E47 epizódjában a zenei lüktetés a téma, dalokkal, ahol folyamatosan változnak a hangsúlyok. Az epizód többek között a The Cardigans, Modern Talking és 2 Unlimited z…
- E46 - Adventi kalendárium
A Legendárium 46. epizódja az 1989 és 1998 közötti időszak emlékezetes slágereiből állít össze egy adventi kalendáriumot, kiegészítve egy ritkán hallható karácsonyi dallal.
- E45 - Elvistől az acid house-ig
A Legendárium 45. epizódja Elvis-től az acid house-ig kalauzolja a hallgatókat, a megszokott "tuti befutók" mellett ritkábban játszott felvételekkel. Az epizód címe is tartogat me…
- E44 - Sokszínű, mint az ősz 2.0
Ez a Legendárium epizód a zenei műfajok sokszínűségét mutatja be, hasonlóan egy korábbi adáshoz. Az epizódban pop, rock, hip-hop és eurodance dalok hangzanak el, kiegészítve érdek…
- E43 - Nyár van, lazulunk
A Legendárium podcast legújabb epizódja nyári hangulatú zenékkel várja a hallgatókat, ideális háttérzenét biztosítva a kikapcsolódáshoz.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- E26 - Útravaló — LEGENDS OF RETROCK
A LEGENDS OF RETROCK e heti adása, az "Útravaló", az utazás témakörét járja körül a retró rock zenéken keresztül. Az epizód olyan dalokat mutat be, amelyek az utazás történetét me…
- Sláger Kult | László Boldizsár | HOFI 90 – Jubileumi koncertsorozat szilveszteri műsorba csomagolva | Aki kérdez: S. Miller András — Sláger FM
László Boldizsár operaénekes, a Cotton Club Singers alapítója, a Hofi Géza örökségét megidéző jubileumi koncertsorozatról beszél. A produkció egy képzeletbeli szilveszteri televíz…
- A Longines és a Conquest vonalának rövid története — Beszéljünk órákról
Ez az epizód a Longines, egy régi svájci óramárka történetét mutatja be. Különös figyelmet kap a Conquest vonal, és bemutatásra kerül egy Conquest és egy Hydroconquest óra is.
- Játssz velünk! #18 - Heti társasjáték ajánló a Halas Rádióban — Játssz velünk! - Heti társasjáték ajánló a Halas Rádióban
A Játssz velünk! #18 epizódja a Havasréti József által megfogalmazott gondolat inspirálta a korai érkezésről egy klubba, és a hype-ról a társasjátékok világában. Az adás kitér a k…
- #101 Piti Emőke feat. Király Dániel — Filmklub podcast
Piti Emőke színésznővel Király Dániel beszélget a színészetről mint a fájdalom feldolgozásáról, pályafutásának korai sikereiről, mint a Terápia és a Hajnali láz, valamint Király D…
- #21 Gorillaz - Dirty Harry — Az 50 Legjobb Előadó - Sznobjektív
Puzsér Róbert a Gorillaz Dirty Harry című számáról beszél ebben az epizódban.
- Ez történt a magyar filmmel 2025-ben — Filmhu Podcast
A 2025-ös év áttekintése: független és államilag támogatott magyar filmek sikerei a mozikban és fesztiválokon. Szó esik a nézőcsúcsokat döntő alkotásokról, mint a Szenvedélyes nők…
- Series X & a popkult gyógyító ereje — Millennial Falcon
A Millennial Falcon ezen epizódjában az Xbox Series X élményeiről, valamint a kedvenc játékokról és filmekről beszélgetnek, amelyek megnyugvást nyújtanak egy nehéz nap után.