Magyar Hang podcastok

Csaba László: Most van az a pont, amikor sikítani kell – Kompország 10.

· PT1H7M36S

Összefoglaló

Csaba László közgazdász professzor a magyar gazdaság helyzetéről, az inflációról és a beruházásokról nyilatkozik. Szó esik a tanárok jogairól, a bölcsészképzésről és a hitelfelvételről is.

Röviden

Műsor
Magyar Hang podcastok
Megjelenés
2023. 04. 21.
Hossz
1 óra 8 perc
Szereplők, említett nevek
Tompos Ádám, Csaba László, Lakner Dávid, Albert Enikő
Témák
magyar gazdaság, infláció, beruházások, tanárok jogai, bölcsészképzés, hitelfelvétel

Ebben az epizódban

Sokan nem mernek beszélni, mert féltik az állásukat vagy az előmenetelüket, én nem félek.

Nem akarok már államtitkár lenni – jelentette ki Kompország című műsorunkban Csaba László közgazdász professzor.

Kijelentette azt is, sem az idén, sem jövőre nem lesz jelentős gazdasági növekedés Magyarországon, mert a beruházásokat a pénzhiány miatt drasztikusan visszafogták, az infláció pedig az Orbán-kormány költekezése miatt tartósan magas.

Beszélt arról is, hogy: • miért állt ki a tanárok jogait csorbító törvénymódosítás ellen? • miért van szükség sok bölcsészre, és miért rossz, ha diploma helyett a szakképzés felé tereljük a fiatalokat? • mit ajánl azoknak, akik korábban hitelt vettek fel?

Törlesszenek elő, ha tudnak, vagy inkább használják ki a hosszabb futamidőt? • érdemes-e ma hitelt felvenni egy beruházáshoz? • milyen intézkedésekkel lehetne csökkenteni az inflációt? • jó-e nekünk, ha akkumulátorgyártó nagyhatalom leszünk? • csökkenteni kell-e az orosz energiafüggőséget?

Műsorvezető: Szerető Szabolcs Szerkesztő: Farkas Melinda

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Csaba László: Most van az a pont, amikor sikítani kell – Kompország 10.”

Miről szól ez az epizód: „Csaba László: Most van az a pont, amikor sikítani kell – Kompország 10.”?

Csaba László közgazdász professzor a magyar gazdaság helyzetéről, az inflációról és a beruházásokról nyilatkozik. Szó esik a tanárok jogairól, a bölcsészképzésről és a hitelfelvételről is. Az epizód a Magyar Hang podcastok című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 04. 21..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Csaba László: Most van az a pont, amikor sikítani kell – Kompország 10.”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Tompos Ádám, Csaba László, Lakner Dávid, Albert Enikő.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Csaba László: Most van az a pont, amikor sikítani kell – Kompország 10.”?

Fő témái: magyar gazdaság, infláció, beruházások, tanárok jogai, bölcsészképzés, hitelfelvétel.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Csaba László: Most van az a pont, amikor sikítani kell – Kompország 10.”?

Megjelenés: 2023. 04. 21.. Hossz: 1 óra 8 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/magyar-hang-podcastok/csaba-laszlo-most-van-az-a-pont-amikor-sikitani-kell-komporszag-10

Több epizód a Magyar Hang podcastok-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból