Juhász Péter: Ismerek olyan fideszes propagandistát, akit a saját családja is szégyell – Kompország
· PT1H2M26SÖsszefoglaló
Juhász Péter, az Együtt alapítója, a Magyar Hang Kompország című műsorában az Orbán-rendszer leváltásának szükségességéről beszél, és bejelenti indulását az V. kerületi polgármesteri címért. Szóba kerül Magyar Péter, a lejárató kampányok, a júniusi választások tétje és a…
Röviden
- Műsor
- Magyar Hang podcastok
- Megjelenés
- 2024. 03. 17.
- Hossz
- 1 óra 2 perc
- Szereplők, említett nevek
- Juhász Péter, Juhász Péter, Juhász Péter, Lakner Dávid, Albert Enikő, Tompos Ádám
- Témák
- leváltás, polgármesteri címért, lejárató kampányok, választások tétje
Ebben az epizódban
Pártoktól független társadalmi összefogásra lenne szükség ahhoz, hogy le lehessen váltani az Orbán-rendszert – mondta a Magyar Hang Kompország című műsorának március 8-ai adásában Juhász Péter, aki nemrég bejelentette, hogy júniusban harcba száll az V. kerületi polgármesteri címért.
Juhász a Bajnai Gordon által 2013-ban létrehozott Együtt alapítója és társelnöke volt, a 2018-as választási kudarc után azonban kiszállt a politikából.
A műsorban úgy fogalmazott, az országot bűnszövetkezetként vezeti a Fidesz, amelyet országosan nehéz megszorongatni, de helyi szinten még fel lehet venni a versenyt az „állampárttal”. – Polgármesterként tudnék tenni a közösségért – mondta a politikus.
A műsorban szóba kerül: • Mit gondol Magyar Péterről? • Fél-e attól, hogy 2018 után újra lejárató kampány indul ellene? • Mi a júniusi választások tétje? • Mit mutatott meg a kegyelmi ügy? • Mit gondol a fideszes propagandamédiáról? • Miért hálás a Kétfarkú Kutyapártnak? • Leülne-e még kávézni Bajnai Gordonnal? • Támogatja még a marihuána legalizálását? • Mit gondol Vona Gábor politikai irányváltásáról? • Miért kerül 33 millió forintba egyetlen fa a Belvárosban?
Műsorvezető: Szerető Szabolcs Szerkesztő: Farkas Melinda A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül.
Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük!
Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Bt. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV Olvasná is a Magyar Hangot?
Legyen előfizetőnk! <a href="https://www.youtube.com/redirect?event=video_description&redir_token=QUFFLUhqbDY2Z0NGZDZuc0VLSWs1M3ptSUpTNnZaVEFvQXxBQ3Jtc0tuRk9PdnV2cVZyMkF0TnItQ200OGZXVWdPR3Z4YzdYM3NEeElr
Említett entitások
Témák
- leváltás
- polgármesteri címért
- lejárató kampányok
- választások tétje
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Juhász Péter: Ismerek olyan fideszes propagandistát, akit a saját családja is szégyell – Kompország”
Miről szól ez az epizód: „Juhász Péter: Ismerek olyan fideszes propagandistát, akit a saját családja is szégyell – Kompország”?
Juhász Péter, az Együtt alapítója, a Magyar Hang Kompország című műsorában az Orbán-rendszer leváltásának szükségességéről beszél, és bejelenti indulását az V. kerületi polgármesteri címért. Szóba kerül Magyar Péter, a lejárató kampányok, a júniusi választások tétje és a… Az epizód a Magyar Hang podcastok című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 03. 17..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Juhász Péter: Ismerek olyan fideszes propagandistát, akit a saját családja is szégyell – Kompország”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Juhász Péter, Juhász Péter, Juhász Péter, Lakner Dávid, Albert Enikő, Tompos Ádám.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Juhász Péter: Ismerek olyan fideszes propagandistát, akit a saját családja is szégyell – Kompország”?
Fő témái: leváltás, polgármesteri címért, lejárató kampányok, választások tétje.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Juhász Péter: Ismerek olyan fideszes propagandistát, akit a saját családja is szégyell – Kompország”?
Megjelenés: 2024. 03. 17.. Hossz: 1 óra 2 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/magyar-hang-podcastok/juhasz-peter-ismerek-olyan-fideszes-propagandistat-akit-a-sajat-csaladja-is-szeg
Több epizód a Magyar Hang podcastok-ből
- Orbán már szinte nevetséges – Célegyenes
- Mire számíthatunk Moszkvától az orosz diplomaták kiutasítása után? – Hangosítunk
- Renner Erika: Elfogadtam a sorsom, ez lett az én ügyem – Szendvicsgeneráció
- Iványi Márton: Több ház árát vertem el szerencsejátékkal és kokainnal – Mindenki függő
- Molnár Anikó stylist: Magányosan vedeltem a vodkát, sírós zenékre táncoltam – Szendvicsgeneráció
- Puzsér Róbert: Fásy Ádám felesége kezdetnek nem rossz, de nem érjük be ennyivel – Kultúrtáj
Puzsér Róbert a Kultúrtáj podcastban elemzi a politikai helyzetet, különös tekintettel a Fidesz vagyonmentési kísérleteire és Magyar Péter esetleges kormányzására. Kiemeli a vagyo…
- Orbán Viktornak is vallania kell – Célegyenes
A Magyar Hang podcastja a kegyelmi ügyet vizsgáló bizottság várható meghallgatásaival foglalkozik, különös tekintettel Orbán Viktor, Novák Katalin, Varga Judit és Balog Zoltán sze…
- Lukács Csaba: Szijjártó Péter egy kávét sem vehet a BYD-nál – Kultúrtáj
Lukács Csaba, a Magyar Hang lapigazgatója a Ferencváros ultráinak fenyegetőzéseiről és Kubatov Gábor szerepéről beszél. Szóba kerül a Fradiváros beruházás körüli 25 milliárdos áll…
- Mi lesz a korábbi vidéki fideszes „kiskirályokkal”? – Hangosítunk
A legfrissebb Magyar Hang újság tartalmáról beszélget Katona Mariann és Lánczi Richárd. A beszélgetés fókuszában a volt vidéki fideszes politikusok helyzete, a közmunka vidéki sze…
- Martin József Péter: Harminc-negyvenezer milliárd forint tűnhetett el a NER alatt – Kompország
Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója becslése szerint harminc-negyvenezer milliárd forint közvagyon tűnhetett el a NER (Nemzeti Együ…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- A Szőlő utcát bezárhatják, de már szimbólum lett ❌ Vétó #79 — Vétó
A beszélgetésben szó esik a Szőlő utca lehetséges bezárásáról, a szociális rendszer kihívásairól, és a lejárató kampányokról. Ruff Bálinttal Vida Kamilla beszélget.
- Márki-Zay Péter: A Fidesz csak az agymosásra építi a hatalmát // SORSOK MÖGÖTT — Kontroll - Eljött az ideje
Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester a SORSOK MÖGÖTT című műsor vendége. Az adásban a 2022-es választási kampányt, a belső ellenzéki feszültségeket és a jelenlegi politi…
- Téma (Szeged TV) - 2024. március 20. — Márki-Zay Péter
Márki-Zay Péter a Téma vendégeként Magyar Péter politikai felemelkedését kommentálja és elemzi az ellenzéki szavazótábor várakozásait. Szót ejt arról, hogy Magyar Péter vajon tudj…
- Leváltható-e az Orbán-rendszer? – Zárug Péter Farkas a Gulyáságyú podcastban S02E04 — Gulyáságyú podcast hivatalos
Zárug Péter Farkas politológus a Gulyáságyú podcast vendégeként elemzi a választások óta eltelt egy év belpolitikai mozgásait. Szó esik Orbán rendszerének legitimitásáról, a kordo…
- RÓNA DÁNIEL szerint kemény dió a 2/3 🎙️ JUHI Podcast #18 — JUHI Podcast
Róna Dániel, a 21 Kutatóközpont igazgatója a JUHI Podcast vendége. A beszélgetés a 2026-os kormányváltás esélyeit, a Fidesz mandátumszerzési esélyeit és a választási rendszer sajá…